Fezejet

 1 I    |            együtt maradhatunk szépen a végtelen, kigondolhatlan időkig,
 2 I    |              inkább mentem volna világ végtelen végéig, mint hogy hazatérjünk.~
 3 I    |               s elkezdődött közöttük a végtelen villongás. Olyan jó testvérek
 4 II   |                a kisebb irányában való végtelen lenézését szokta kifejezni,
 5 II   |                diákul, mint maga.~Ezen végtelen jót nevetett. S azután rám
 6 VI   |              volna annak a gondolatnak végtelen súlyát megmérni, hogy Loránd
 7 XIII |         mutatott helyet, mire aztán az végtelen jókedvvel elnevette magát.
 8 XIII |             mely azt betölti, vagy egy végtelen űrnek, amit be nem képes
 9 XIII |        megmutattad nekem, hogy amilyen végtelen a teremtés eszméje a rettenetes
10 XIII |          rettenetes mindenségig, olyan végtelen az lefelé a képtelen semmiségig:
11 XVII |                érzi magát; mindenütt e végtelen lánc csörömpöl utána, mely
12 XVII | mulattatásunkra?”~– Kegyednek addig is végtelen köszönettel tartozom, hogy
13 XVII |            odavonta, hogy köszönje meg végtelen jóságú bátyjának azt a kegyes
14 XVIII|          éjszakára emlékezel, amikor a végtelen nagyokról és parányokról
15 XVIII|           ifjúnak azon a témán, hogy a végtelen nagyoknak és a végtelen
16 XVIII|                végtelen nagyoknak és a végtelen parányoknak örök törvénye
17 XXVI |             még nem beszéltek: arról a végtelen mítoszról, ami a női szívben,
18 XXX  |                érzett mást, mint azt a végtelen üdvöt, mely lelkének minden