Fezejet

 1 I   |        apám.~Falura megyünk! Ez nekünk is kedves hang volt. Odafutottunk
 2 I   |        ő azt mondta rá, hogy ez nekünk jó.~Hogy mire jó nekünk
 3 I   |         nekünk jó.~Hogy mire jó nekünk ez a nagy szél, azt nem
 4 I   |    átlátom, hogy szükséges volt nekünk ott lennünk: hogy cseppről
 5 II  |       anyánk jelenlétében, hogy nekünk nem jó ebben a városban
 6 VI  |     Loránd volna rám féltékeny! Nekünk az kell, ami kész. Nem a
 7 X   |           Én gondoltam valamit. Nekünk van egy sokat emlegetett
 8 X   |   Fugias Mathias! – (Ez a műszó nekünk volt mondva.) – Tíz kancsó
 9 XI  |         nagyanyám közbeszólt:~– Nekünk sietős útunk van, leányom.
10 XI  |        tekintetüket.~– Te erről nekünk nem írtál semmit – szólt
11 XI  |     mondhatom meg.~– Miért nem? Nekünk sem? – kérdezék kétfelől.~–
12 XIV |   tetszik.~– Mi is tesszük, ami nekünk tetszik, ugyebár?~– Maguk? –
13 XIX |         És ő mindezzel nem volt nekünk adós. Hiszen csak csereleány
14 XXI |   vártál ebéddel, jut a tiedből nekünk is.~– Nem abból – szólt
15 XXII|     Hallod-e, mi tanácsot adott nekünk Cipra? – szólt Topándy.~–
16 XXII|  előadom az esetet, ők maguk is nekünk fognak igazat adni.~– Óh,
17 XXV | fizessen meg még azért is, amit nekünk adni szándékozik; sokasítsa
18 XXX |        országod”? Megbocsát-e ő nekünk, ha mi is megbocsátunk elleneinknek?