Fezejet

 1 IV   |         Igenis, rabolt ön: mások lelke üdvét rabolta el! Igenis,
 2 VIII |    ingerülten Loránd, s eltűntek lelke elől mindazok az alakok,
 3 IX   |         jégvirágok voltak fagyva lelke elé is.~A végzetes sorshúzás
 4 IX   |      Loránd, jókedvvel álarcozva lelke borúját –, s kívánja, hogy
 5 XI   |      mely minden emléket fölidéz lelke előtt.~– No, csak csendesen,
 6 XIV  |      mindannyiszor, mintha saját lelke amazéval vegyülne össze;
 7 XVI  |          egy művész és egy költő lelke kísért.~A zenehangra előjöttek
 8 XXIV |           Ugyan, uram, van önnek lelke?!~A mi kedves barátunk meg
 9 XXIV |        azt kérdezni, hogy „van-e lelke?”~A sovány úr pedig mindenáron
10 XXIV |     tudni!~– Ugyan! Van az úrnak lelke?~– Micsoda?~– Van az úrnak
11 XXIV |          Micsoda?~– Van az úrnak lelke: egy ártatlan hajadont oltár
12 XXIV |         kérdem öntől, volt önnek lelke a börtönajtóban magával
13 XXV  |       Kandúr?~– Megölöm, ha száz lelke van is. Ezt már megígértem
14 XXVII| ismeretlen sejtelmektől, s nincs lelke előtt senki, akitől megkérdezze: „
15 XXIX |        De ily fehéren!~Mezítelen lelke ez talán egy pokolra menőnek?~
16 XXX  |         több volt, mint amennyit lelke elbírhatott. Minden sor,
17 XXXII|          vére, soha nem csüggedő lelke. A harc különben is gyönyör