Fezejet
1 I | közőlünk senki meg ne haljon, el ne váljon, hát akkor csak
2 I | már ő fogta a kezem, hogy el ne essem, ő játszott velem
3 I | tudok beszélni!~Ott hagytam el, hogy a mi családunk igen
4 I | feküdjetek le jókor, hogy el ne aludjátok a reggelt;
5 I | Több szoba választotta el hálószobánkat szülőinkétől;
6 I | s valami bágyadás fogott el, amitől nem éreztem semmit,
7 I | Falura.~– Miért utazott el?~– Mert beteg.~– Hát miért
8 I | elrendezi, melyek bennünket el fognak szállítani.~– Hová?~–
9 I | hogy hosszú idők múltak el, meglehet, hogy tán csak
10 I | óranegyed volt az) ott tipegett el a folyosó ablaka előtt a
11 I | vizslát pórázon vezette, hogy el ne kalandozzék.~Nagy utat
12 I | hátramaradt hozzánk.~– Nem fáradt el, Dezső úrfi? – kérdené. –
13 I | esztendő alatt kétszer verte el határukat a jég.~– Ostobaság! –
14 I | halom széna takarta azt el szem elől; csak akkor lehetett
15 I | csak félig-meddig födött el, s ekkor úgy óhajtottam
16 I | nyelvtanban arra indultam el, hogy ez ismeretlen mondat
17 I | előtte a földre.~Óh, én el nem tudom mondani, miket
18 I | gyávának, nyomorultnak nevezte el, fenyegette Istennel, Isten
19 I | család történetét mondaná el előttünk. – Szépapátok,
20 I | szabadelvűséggel töltötte el lelkét; a közös emberi szabadság
21 I | voltak, soha egymást bajban el nem hagyták, s ezen a tövistermő
22 I | Láthatjátok. Heten foglalták el már helyeiket. Mind a heten
23 I | magát.~A balsors csapását el tudta tűrni, s testvéreinek
24 I | valami ismeretlen hőség áradt el; valami sejtelemszerű lelkesülés;
25 I | vele – s fej nélkül buktak el. Egy délután nagyapátok
26 I | csészébe, mint kavargatta el azt lassan, s mint szürcsölé
27 I | annyira biztattuk, hogy menjen el télire Olaszországba, míg
28 I | szerette őt, azzal rontotta el; a gyermek nagyon kényes
29 I | gyermek valami csínyt követett el, valami csekélységet; mit
30 I | magamat! – Tehát bennem is el van már terjedve az örökölt
31 I | átkarolt, magával visz: el vagyok neki árulva! Csak
32 I | mint sötét felhő, terjedt el az ország fölött, én fájó
33 I | Istent, hogy nem vette őt el.~Pedig hát minek örültem?
34 I | benneteket itt, hogy Istentől el nem távoztok soha, hogy
35 II | csillag, sohasem távozhatik el oly messze, hogy láthatlanná
36 II | ebben a városban maradnunk: el kell bennünket küldeni máshová.~
37 II | Végre ő is engedett, s el lőn határozva, hogy mindkettőnket
38 II | hozzád! Eljöttem hozzád!” – El kell innen távoznom anélkül,
39 II | elaludni, mert nem búcsúzhattam el attól a háztól ott a pataknál.~
40 II | amire neki szüksége lesz, el van-e csomagolva, bizonyítványait
41 II | Már egész idejöttünkig el voltam telve iránta való
42 II | leülnöm, hogy alig fértünk el benne, s beszélt hozzám
43 II | valamit, vagy nem visznek el valahová, ahová készültem.~
44 II | odanéztem, durcásan kapta el a fejét, mintha én azt nagyon
45 II | vakmerőséget.~Sokkal inkább el voltam foglalva azzal a
46 II | következő tényállásra jussak el az adatok nyomán: Henrik
47 II | perec? Ki hányat fogyasztott el? Hány volt feladva a tálban?
48 II | hogy elmehetek, Fánnyka el fog vezetni hálószobámig;
49 II | földalatti sötétségben is el bírjon vezetni.~Csak azon
50 II | annak a jeléül, hogy akinek el kellene koppantania, valami
51 II | nyelt utána, mintha mindent el akarna hárítani a kiadandó
52 II | annyira zavarba jött, hogy el se tudta kezdeni; mire aztán
53 II | nem magam számára dugtam el tányéromról a perecet, –
54 II | bámulatomra diákul kezdett el kérni, hogy eresszem el,
55 II | el kérni, hogy eresszem el, jó pajtások leszünk. Feleresztettem:
56 II | Surgendum, discipule!”~Én el nem tudtam gondolni, miféle
57 II | táncolni tudjon; ne árulja el mind árt megjelenésével,
58 II | forintot.~Kedves nagyanyám el volt ragadtatva ennyi gondoskodástól;
59 II | lábával eléri. Ezt tehát el kellett engedni.~Nehogy
60 II | akkor a táncmester maradt el; – azután megint birkóztunk.~
61 III | lakik. Nem is mulasztottam el soha, ha iskolatársaim kérdezték,
62 III | égetett italhoz.~Így vesztett el bennem a haza tán egy tósztmondó
63 III | utoljára az élet célját el ne érjük ezen az úton.~Ezúttal
64 III | inas kezébe nyomtam, úgy el voltam fogulva e tény nagyságától,
65 III | utakat, amelyen át őhozzáig el lehet majd jutni.~Én is
66 IV | és a kegyeskedő~Hagyjuk el egy időre a bölcselkedő
67 IV | papramorgót, aztán mondasd el az esküdteddel az ispánomnak,
68 IV | töresd fel a magtárt, vitess el annyi búzát, amennyiből
69 IV | méltó felindulással töltenek el, valahára véget vessünk,
70 IV | vármegyének velem? Loptam én el valakitől valamit? Gyújtogattam?
71 IV | mások lelke üdvét rabolta el! Igenis, gyújtogatott öni
72 IV | közületek, s fogjon meg, hogy el ne szaladhassak!~Azok csakugyan
73 IV | mérséklettel, nem titkol-e ön el valakit.~– Hogy nem loptam-e
74 IV | valakit.~– Hogy nem loptam-e el a pokol számára valakit?
75 IV | József császárunk törölte el őket, s államfelügyelet
76 IV | aerarium is kegyes dolgot követ el, midőn a testi szenvedőket
77 IV | kolostorig.~– A hatóság nagyon el lehet ellenem keserülve,
78 IV | Az ezüst- és aranypénzt el szokta költeni, hanem amit
79 IV | neki, s amit múlhatlanul el kellett fogadnia, évről
80 IV | egy-egy tréfás képet kezdett el magyarázni, s alkudozott
81 IV | hát azt mennyiben veszik el; ő nagy pénzen szerezte
82 IV | és a tenyerébe takarta el nevető arcát.~– Kegyed nős? –
83 IV | istentelenségeket követ el ez az ember, mert ha tudnák,
84 IV | kellett kínálni.~– Higgye el – szólt őnagysága a szolgabíróhoz –,
85 IV | torkán akadt; a szolgabíró el nem tudta képzelni, hogy
86 IV | azt azért nagyon örömest el lehet hallgatni.~– Melyiket
87 IV | inggallér.~– Majd mindjárt el fog ez hallgatni – biztatá
88 IV | világa.~Két dalt énekelt el a vendéguraknak, mind a
89 IV | hallatlanul tetszett ez. El is daloltatta újra. Alkalmasint
90 IV | magyarázva.~Szolgabíró úr egészen el volt bájolva ez egyszerű
91 IV | borotvált arca nem árulá el életkorát, arcbőre olajsárga
92 IV | hozta a levest.~Esküdt úr el volt szánva arra az áldozatra,
93 IV | szörnyetegeket.~– Tehát csak vigye el, Borcsa asszony – monda
94 IV | mérges dohogással vitte el a tálat.~Képzeljen magának
95 IV | öregapját attól temették el, hogy a szardellát megkóstolta,
96 IV | csak egy hajszál választja el attól a katasztróftól, hogy
97 V | széles vízárok választá el; ugyanaz a vízárok keskenyen,
98 V | mert a kazal környéke úgy el volt zsombékosodva, hogy
99 V | kísértet arcú felhő húzódik el a hold előtt, s valamit
100 V | tőzegföld növényzete állja el az utat, összekuszált fűnyűggel,
101 V | oldalában, mely a falutól el volt fordulva, ott volt
102 VI | gúnyolódék Pepi. – Vedd el tőle, Loránd, nézd, hogy
103 VI | benyitni, hogy a csengettyű el ne árulja jöttömet, de Fromm
104 VI | akinek játszva készítém el munkáját, melyen ő fejtörve
105 VI | most helyettem végzi azt el, amit én elmulasztottam.
106 VI | helyettem írtál, de nem fogadom el, majd megírom magam. Megtanulok
107 VI | reggelig írtam és tanultam. El is készültem mindennel.~
108 VI | embernek, hogy e szónál el ne nevesse magát, mert olyan
109 VII | iratok~Egy este Loránd jött el hozzám, s egy csomag apró
110 VII | a másolattal együtt zárd el ládádba, míg érte jövök.~
111 VII | Mit akarsz?~– Csak vedd el – monda ő. – Nem én adom,
112 VII | tipográfia.~A veszély messze el volt már harapózva: íme
113 VII | ijeszték, s azok mégsem hagyják el helyeiket; rosszabb én sem
114 VII | fegyveres katonaság zárta el a tanodához vezető utcákat,
115 VII | szabadítani, akiket netán el fognak ítélni.~Ezen a napon
116 VII | kétségbeejtett; most – el voltam szánva nem kérni
117 VII | mindig! Én minden kitelhetőt el fogok érted követni, ahogy
118 VII | Bosszús voltam érte, hogy el akart érzékenyíteni. Nekem
119 VII | Ismerem; de nem árulom el.~Azt hittem, hogy a direktor
120 VII | eltagadnátok belőle valamit. Hidd el, hogy én mindent elkövetek,
121 VII | pater familias éppen, aki el akar meríteni.~Schmuck úr
122 VII | minő veszélyt vállalsz el saját fejedre – szólalt
123 VII | bátorsága a rómainak elmondani, el merem mondani én is: „Longus
124 VIII | eszméit osztom. Azért mondtam el önnek, hogy amiket megtudott,
125 VIII | Azt csak nem tagadhatja ön el, hogy én a legudvariasabb
126 VIII | meggyűlöltem, nem dobom el!~– Hát az is az ön dolga
127 VIII | Bálnokházy, kedélyesen fogva el messze guruló kalapját. –
128 VIII | tekintetes rendeket, hogy el ne csapják a hivatalából.
129 VIII | komornyikot, hogy menjen el Gyáli úrhoz, s kérje fel
130 VIII | kérdezd meg tőle, hogy ő is el fog-e jőni a mai táncvigalomba,
131 VIII | albumlevelet, melyet ön írt neki. El van árulva minden.”~A piperkőc
132 VIII | víni?~– Mégpedig rögtön; el sem bocsátlak szemem elől,
133 VIII | hanem a vastag tante kíséri el a nagynénit a bálba. Még
134 VIII | dolgom van, amit még ma el kell végeznem.~– Hát végezd,
135 VIII | aggódott már; de öccsét el akarta távolítani.~Dezső
136 IX | mondani: ha tied lett, vedd el; haszonbérbe ne bírjam tőled
137 IX | gyertyát gyújtok.~– Hagyja el, hagyja – suttogá a nő. –
138 IX | veled megy, és nem távozik el tőled soha.~S hogy semmi
139 X | ennyiből állt:~„Kedves Öcsém!~El vagyok árulva, menekülnöm
140 X | hogy ne üldözzék, ne fogják el; ha vétett, adjanak neki
141 X | tudja: hát azt gondoltam.~– El akarják fogni – súgtam neki. –
142 X | máskor.~Melanie húgom igen el volt merülve a hangjegyek
143 X | valami furcsa hibát követett el; olyankor Melanie is nevetett,
144 X | kell magán? Merre indul el? Jobbra vagy balra? Kiabálni
145 X | én ismerem; az nem visz el senkit az Óperenciáig. Az
146 X | azóta a Móclit, hogy vigye el hozzá azt az urat, akinek
147 X | ilyen történetet mesélt el nekem a madame-ról.~– Már
148 X | csörömpölj! Más baj van! El van árulva minden! Az úrfit
149 X | tűz, csak engem hajtanak el. Minek nem tart a város
150 X | tettetni magadat? Nem te hoztad el hazulról a nagyságos Bálnokházy
151 X | Hiszen tudod, hogy a jurátust el akarják fogni! Majd keresi
152 X | magát, s ha az úrfit másfelé el nem szöktethetjük, nem szeretnék
153 X | az ördög engemet vigyen el, ha láttam, hallottam vagy
154 X | darabokra vágnak, sem válok el tőle.~– Miért jöttél utánam?
155 X | látott?~– Ne félj! Az, aki el nem árul.~– De hát mit akarsz?
156 X | megmagyarázni.~– Azokat hallgasd el!~– Te beszéltél annak a
157 X | Azt akarom, hogy hagyd el ezt a nőt.~– Elment az eszed?~–
158 X | hogy talán az enyim ment el. Az meglehet. Az nagyon
159 X | Loránd kedvetlenül fordította el tőlem fejét.~– Azt írtad
160 X | Lorándom, kedves bátyám! El tudnád te felejteni egy
161 X | hogy azt soha nem felejtem el.~– Pedig még nem mondtam
162 X | Pedig még nem mondtam el mindent, amit tudok.~– Mit
163 X | szenvedély nem bánt. Én pedig már el vagyok veszve. Amiről neked
164 X | magamat főbe, de attól a nőtől el nem szakíthatsz.~– Nem fogok
165 X | Bálnokházy az, aki miatt el fogod hagyni e nőt.~Loránd
166 X | Ez a veszély valaha csak el fog vonulni.~– Hallgass
167 X | és nagyanyám előtt soha el nem mondod e titkot?~– Fogadom – –
168 X | bajtárs, a világ végéig is el tudnék menni. Nem kell az
169 X | küldtek – szólt Loránd. – Vidd el azt, akiért küldtek, ahhoz,
170 X | kaszárnyák vannak, mik előtt el kell haladni; az őr kiáltása
171 X | távolból: „Ki vagy? Őrjárat el!” S nemsokára hátunk mögött
172 X | önfeláldozásból követett el.~Hogy a szabadba kijutottunk,
173 X | mármost igazán búcsúzzunk ám el egymástól, Loránd úrfi.
174 X | kél.~Mi összeölelkeztünk. El kelle válni. S ki tudja,
175 X | igazán jókedvéből kezdett el jódlírozni: „Hai-hai-dia-hia-dő!”~
176 XI | fordulva:~– Bocsánat! Nagyon el voltam fogulva.~Csakhogy
177 XI | Miért hallgattad ezt el? – kérdé most nagyanyám
178 XI | Bálnokházy.~– Igen. Ő vitt el oda, ahol Loránd ideiglenesen
179 XI | ahol Loránd ideiglenesen el volt rejtve. Ő tudatta velem,
180 XI | felé; én és Márton kísértük el a hegyekig, az én zsebpénzem
181 XI | kérdezni. Szorongva húzódtam el tőle, és tekingettem magam
182 XI | tudom”. De mit értem volna el vele? Így sohasem mondhattam
183 XI | sohasem mondhattam volna el neki, hogy Loránd mit ír
184 XI | megszelídíteni. Kemény, érzést el nem áruló, gonosz fiúvá
185 XI | anyánk és nagyanyánk előtt el nem árulom. Azt mondta,
186 XI | diadalmas hangon mondja el, amit tőlem engedélyül kicsikart,
187 XI | nekem adják, hogy én küldjem el neki, és senkinek még csak
188 XII | annyira be, a nap nem sütötte el annyira arcát, hogy e szép,
189 XII | idáig tett, nem lankasztotta el izmai erejét: ugyancsak
190 XII | visszajövök, ott aztán mondd el nekem a prédikációdat; én
191 XII | visszajövök; aztán majd ott húzd el az én nótámat, adok érte
192 XII | és fiatal.~Alig végezte el lakomáját, midőn ugyanazon
193 XII | zsibbadást terjesztettek el az ifjú idegein. Amint erővel
194 XII | hagyott, úgyis maga vette el tőle; tartsa meg magának,
195 XII | hibáját.~– Nem fogadhatom el ajándékát, ,nagyságos asszonyom,
196 XII | magától meg nem ijedek, s el nem mondom senkinek. Megígérem,
197 XIII | XIII. Melyik téríti el a másikat?~Reggel felé gördült
198 XIII | fejével a hölgy, mindkét keze el levén foglalva az ibrikkel.~–
199 XIII | zsivány pugillárisostul el nem vette tőlem; a maga
200 XIII | mulatságok közepette, s úgy el tudta őket bámulni óra hosszat,
201 XIII | tudományban fogalmain túl ment, el tudta magát mulattatni Cartesius
202 XIII | ami nélkül nem lehetsz el?~– Van.~– Vajon mi lehet
203 XIII | a mezei gazdaság; s aki el akarja temetni magát, annak
204 XIII | bántott kedéllyel fordult el tőle. Topándy észrevette
205 XIII | meg?~– Jó lesz, készítsd el!~– Mit tegyünk alá? Egy
206 XIII | nekiindul, mikor már nagyon el van népesülve ez a faj a
207 XIII | káromlásnak neveznek. Hidd el, öcsém, hogy egymillió ember
208 XIII | menetele előtt jegyzette el mátkáját, ki igen kedves,
209 XIII | hogy majd megtudod; nem fut el előled a história! Hallgasd
210 XIII | lelkemre köté, hogy ha ő el találna esni a párbajban,
211 XIII | hazautaztatok, s én azt hittem, hogy el fogjuk felejteni a dolgot,
212 XIII | nyugalma ülve beszélni ezt el. Nem is úgy beszélt, mintha
213 XIII | béke ezentúl. Én kezdtem el magasztalni kegyességét,
214 XIII | olvasott. Egy percre sem hagyta el azt ama sztereotip édeskés
215 XIII | családapát önkezével szakítani el életét. Hideg, mosolygó
216 XIII | ezt a jámbor férfit! Mondd el, mit tanultál!~De a bölcs
217 XIII | a bölcs ifjú nem mondta el, hogy mit tanult! Aléltan,
218 XIV | húgomasszony argumentációját, s már el is küldtem neki a szükséges
219 XIV | Cipra bosszúsan taszította el magát székestül az asztaltól.~–
220 XIV | bolond cigányleány nem értett el.~Olyan könnyen meg tudott
221 XIV | hányszor mondjam már? Higgye el egyszer!~Pedig Loránd nem
222 XIV | ezt? Csak akkor fogadta el Melanie kezét, hanem aztán
223 XIV | aztán nem is eresztette el többet. Erről a bibliai
224 XIV | valami szegény ember vesz el valaha, akár valami idegennél
225 XIV | kibékült kedéllyel mondta el azt, hogy Cipra szívében
226 XIV | Jól van; tehát kezdd el legelébb is azon, hogy saját
227 XIV | kiégethetné, pedig ennek soká el kell tartani.~– Mért nem
228 XIV | S nem tehetted volna el hamarább előlük?~Melanie
229 XIV | hogy ő még csak most kezd el – leány lenni.~Vacsorakor
230 XIV | vizsgáló tekintet nem árulá el, hogy ő e messze földön
231 XIV | bohóbb semmiségről mennyit el tudnak csevegni, mikor este
232 XIV | irányában tanúsít, nem tettetés. El van már az a hely foglalva
233 XIV | megint úrrá teszi, azonnal el fogja venni. És igen szép
234 XV | éjjel vigyáz ránk, hogy el ne lopjanak bennünket.~–
235 XV | Ciprától, hogy nem mondaná el az asztaláldást, amit tőlem
236 XVI | forró csókjaival halmozá el először a kezet, azután
237 XVI | éppen azon ellenségtől vegye el, ki szeretné őt a hideg
238 XVI | nézett Ciprára, hogy annak el kellett érteni az ifjú gondolatát.~
239 XVI | kártyáit. De nem fogadta el Loránd kezét, ki fel akarta
240 XVI | nem értek?~– Jöjj, játszd el nekem az én kedves nótámat
241 XVII | szülőinek ez idő alatt hollétét el nem árulja, az a kiszámított
242 XVII | hozzászokva. – Azért is adom el a megnyert jószágot, hogy
243 XVII | akkor sírjunk, ájuljunk el és ölelkezzünk”). Azért
244 XVII | Melanienak, hogy foglalja el helyét az ifjú másik oldalán,
245 XVII | Melanie kezét, hogy előtte el ne menjen.~– Nos hát, kedves
246 XVIII | asszonyt ő az út közepén hagyta el, melyen szenvedélyesen rohantak
247 XVIII | irgalomra! Ki is fogadná el azt: ilyen kezekből, ilyen
248 XVIII | áron! Üdvösség volna is, el kellene utasítania az ilyen
249 XVIII | küldé Loránd.~Így hárítja el a gondos útrakészülő az
250 XVIII | visszatartóztathatnák.~Alig küldé el levelét, midőn Topándy belépett
251 XVIII | megtudja. Mert bizony hidd el, hogy mindent el fog követni
252 XVIII | bizony hidd el, hogy mindent el fog követni arra, hogy te,
253 XVIII | áldomás”!~– Engem nem visznek el magukkal? – kérezkedék Cipra
254 XVIII | maga sem tudta, miért, úgy el tudta nézegetni azokat a
255 XVIII | hogy tőled haraggal váltam el. Mi, a vidám cimborák! És
256 XVIII | újságért! Az ördög vigye el valamennyit! Összevéve sem
257 XVIII | helyre, de oda okvetlenül el kell mennem. A te „újjászületési”
258 XVIII | összeérnek.~Óh be nagyon el kellett telve lenni önhittséggel
259 XVIII | kitűnő állást foglal már el e nagyfejedelemségben?~–
260 XVIII | mikor az éppen arról kezdett el tudakozódni, hogy a Corpus
261 XVIII | birodalmából, hogy bánt el a muckerekkel, minő tréfákat
262 XVIII | minő tréfákat követett el az apácákkal, hogy tudja
263 XVIII | Sárvölgyiékhez küldtek, hogy hozza el Gyáli útiköpenyét.~Ugyanaz
264 XVIII | koponyáját, s nem lapulnak el rajta, mint a közönséges
265 XVIII | tiszta fehérneműt rakjon el számára a bőröndbe, amennyi
266 XIX | az én helyemet foglalta el.~Mennyire irigykedtem rá
267 XIX | sokszor biztatták, hogy el fogják vinni mulatságokba,
268 XIX | tagadom, hogy az volt.~– Akkor el kell ismerned, hogy én még
269 XIX | év, akár nyolc, engedje el már azt az utolsó két évet,
270 XX | emléklapig. Ez foglalta el most minden gondolatomat.~
271 XX | otthon; ki engedte volna el egy percét is annak a napnak,
272 XX | kérdezém én tőle. – Nem jött el?~– Más szekéren jön utánunk –
273 XX | érzékeny jelenetet játsszunk el. Különben sem szerette egyikünk
274 XX | kedves Loránd! Nem követtem el semmi hibát, még alakhibát
275 XX | közöttük reggelig. Reggel tehát el leszünk mindnyájan ázva.
276 XX | abszurdum is.~Sohasem felejtem el azt a tekintetet, amit e
277 XX | le nyelvét.~Most kezdenek el aztán csendesen inni s ivás
278 XX | valami kínos feszültség ülte el a mámorkábított idegeket;
279 XX | hangon –, ne mulasszátok el egymás néviratáról magatoknak
280 XX | felé hátrálni.~Mindenki el volt ámulva e jelenettől,
281 XX | magukat, hogy ottlétüket el ne árulják, hogy Lorándnak
282 XX | elszörnyedés. Elmúlt a mámor, el a borszülte kábulat.~– Loránd!
283 XXI | ne törje-e a pecsétet. El is szakadt a boríték a kezében,
284 XXI | Lorándnak; ő maga hozta el neki a mosdóvizet.~A leány
285 XXII | hát mármost csak menjenek el maguk Boris asszony süteményét
286 XXII | megint engemet átkoz össze.~– El is megyünk, Cipra húgom –
287 XXII | vagyunk, nem kerülheted el.~– El lehetnék ugyan náluk
288 XXII | vagyunk, nem kerülheted el.~– El lehetnék ugyan náluk nélkül –
289 XXII | gyermekkori eszményképe hova tűnt el. Más kép foglalta el helyét.~–
290 XXII | tűnt el. Más kép foglalta el helyét.~– Azonkívül is,
291 XXII | mindent akár újból kezdjek el főzni.~Ha meg Melanie-t
292 XXII | a bécsi urat nem hozták el?~– Az csak ebéd után fog
293 XXII | Vajon miért nem hozták el azt, akit elvittek? Vajon
294 XXII | legközelebbi barátainak azt el nem árulta.~– Régi dolgok
295 XXII | Áronffy urat más valaki árulta el, tán valami könnyelmű asszony,
296 XXII | nevét olvastam le róla.~– El szándékozik ön még azt is
297 XXII | azután hogy halaványodott el megint egyszerre.~– Megálljon
298 XXII | tündéri hangok kezdenek el ömledezni a zongorából.
299 XXII | nagybátyám, így hagyott el bennünket szeretett jó atyám,
300 XXII | egymással, hogy melyik töltse el nagyobb gyönyörrel szívét.~
301 XXII | időben és helyen mondta el kifakadásait. Ez a kisasszony
302 XXII | Azok karöltve távoztak el, s siettek Topándy házához
303 XXIII | halt meg, s mennyi idő múlt el ezóta.~Dezső ejtett ki előtte
304 XXIII | be kell várnunk.~Dezsőnek el kellett ismernie, hogy Loránd
305 XXIII | bosszút ád érte vissza.~El kell elébb ennek csillapodni.
306 XXIII | valami édes bűbáj fogja el szívét, mikor abba a csendes
307 XXIII | szív annál a percnél maradt el, s a közbeesett idő annak
308 XXIII | menyasszonyt a szülői háztól vigyék el.~Egy hét múlva aztán útnak
309 XXIII | ahonnan a te szelíd képed űzte el az örök gyászt, öleld meg
310 XXIII | megcsalni.~Mikor azok odabenn el voltak saját boldogságukkal
311 XXIII | borulva.~Mennyit mondhattak el egymásnak: némán, egy szót
312 XXIV | azt az okos tréfát követem el, hogy elébbi végrendeletemet,
313 XXIV | elfogattassék; semmi jótállás el nem fogadtatván.~– De, uram!~–
314 XXIV | kaptam, hogy ne áruljam el, hogy ő is itt volt akkor.
315 XXIV | leány nagy helyet foglalt el abban. Érzem, hogy nekem
316 XXIV | triviális tréfát követtem el a nevén, az emlékén. Hanem
317 XXIV | a híre. Tetteiket nagyon el tudják titkolni, igen ravaszok
318 XXIV | szorulnak az emberi társaságra, el tudnak telelni a nádasban:
319 XXIV | hiszi, bátyám, hogy azzal el vannak űzve a környékünkből?~–
320 XXV | előtornácszerű vakfolyosó választja el a többi lakrészektől, mely
321 XXV | adni szándékozik; sokasítsa el a famíliáját, mint a seregélyeket
322 XXV | Sárvölgyit a reszketés állta el bele. Borzasztó hang ez
323 XXV | ki? Legyen eszed! Bocsásd el a torkomat! Látod, hogy
324 XXV | A pénzedet nem én vittem el; a kazalt nem én gyújtottam
325 XXV | kutyát sem; itt eveztek el a kertek alatt. Sokáig néztem
326 XXV | megválogattad, kitől végy el valamit.~– Ne mentegess
327 XXV | pénzedet nem én raboltam el; mert ha én tettem volna
328 XXV | hanem azok odaát vitték el a pénzedet.~– A zsiványok!~–
329 XXV | veszett kutyákat eregettek el az utcán, mikor én azon
330 XXV | hete.~– Nem láttad, hogy el van hervadva? Az az átkozott
331 XXV | koronával. Nem felejtem el. – S minek neked ez a levél?~–
332 XXV | lepecsételteté, de nem küldte el a káptalanba, mint az elébbit,
333 XXVI | hamissággal, mégse csaphasson el másfelé? No, te Zsuzsi,
334 XXVI | törd le azt az ágat, ültesd el cserépbe, tedd az ablakodba,
335 XXVI | hozzád, s sohasem hagyhat el többet.~A cselédleányok
336 XXVI | Annak is van vőlegénye, el is venné mentül elébb.~Cipra
337 XXVI | válogatni.~– De nem veheti el, mert nincs annyi pénzünk,
338 XXVI | gondolat! Ha a nyelv mind el tudná azt beszélni, amit
339 XXVI | nincsen erőm.”~„Ő követett el rajtam igézést; pedig én
340 XXVI | benevolizálja, s aztán vigye el mellékletül, sub stria.~–
341 XXVI | s míg őt anyámtól ismét el fogom hozni.~– Nagyon köszönöm,
342 XXVI | azt mondaná, hogy hagyjam el örökre vagy ezt a leányt,
343 XXVII | borzaszt, mi csábít, mi tölti el édes borzadállyal szívemet?
344 XXVII | égre, éppen akkorra érnek el a hajdani tanya helyére.~
345 XXVII | lovakat, innen nem mehetnek el sehová. Egy ember itt maradhat
346 XXVII | Jöjjetek sorba! Hadd mondom el még egyszer mindenkinek
347 XXVII | Te az utcaajtót foglalod el, s ha parasztcsőcselék merne
348 XXVII | szíverősítőt elébb! Kezdd el, Hentes! Tor előtt, tudod,
349 XXVII | amelyen énekel, ültesd el cserépbe, öntözd meg szádban
350 XXVII | szeretőd megtér hozzád, s el nem hagyhat soha.”~Ah! Ki
351 XXVII | reszketés csak nem múlt el; de a dalimadár csak nem
352 XXVII | dalimadár csak nem hallgatott el a bokorban.~Már egészen
353 XXVII | kulcsot oly vigyázva fordítá el, hogy hangot nem adott.~
354 XXVII | kavics lábait, nem árulja el zörgő haraszt lépéseit.~
355 XXVIII| suttogá vissza amaz. – El akarom vágni a gúnárodnak
356 XXVIII| Meneküljön! A lámpát oltsa el, s ha a lámpa elaludt –,
357 XXVIII| eszébe jutott: ha a lámpa el lesz oltva, – akkor hagyjon
358 XXVIII| látom, hogy minden kijárás el van állva. Be ugyan nem
359 XXVIII| van szorítva.~Nem veszté el lelkét.~Amíg azok ideérnek,
360 XXVIII| De bizonyos róla, hogy el fogja találni, s arról is
361 XXVIII| a sötétben fölötte lőjön el.~Csakugyan jó volt megfogadnia
362 XXVIII| fejeik fölött fütyültek el, mire aztán ők is elkezdtek
363 XXVIII| düh közepette sem hagyva el pokoli humorát. Loránd nem
364 XXVIII| a lódításban maga bukik el.~– Gyere! Gyere! Gyere ki
365 XXVIII| ugyanabban a pillanatban el volt hajítva, egyedül esett
366 XXIX | meglesz minden. Gyere el érte estefelé. Kapsz borravalót
367 XXIX | őneki ez a szokása. Gyere el estére, megkapod a malacot
368 XXIX | nagy sor. Aztán ki lophatta el?~– Nem más, mint az az átkozott
369 XXIX | haragjába, s még maga ment el a szolgabíró hajdúit értesíteni,
370 XXIX | hogy hat pandúr induljon el lóháton Lankadomb felé;
371 XXIX | milyen hosszan tart ez!~Amíg el tudnak bánni ezzel a két
372 XXIX | hajtva, az intéző kéz már el van árulva.~S talán a borzasztó
373 XXIX | És már e percben mindén el van árulva!~A lázhideg rázta
374 XXIX | ádáz, dühödt hangon kezd el ordítani, az ajtót rázva: –
375 XXIX | idegét a halálzsibbadás állta el.~Ha ez a rémalak nem „lélek”,
376 XXIX | szemközt álljon e kísértettel? El merje-e hagyni a pók hálója
377 XXIX | összefogdossák.~A csata végképp el van veszve.~A főbűnös látja
378 XXX | kezdett.~Topándy nem hagyta el Ciprát azóta, hogy megsebesítették.
379 XXX | Harmadszor aztán ő maga mondta el az imát Topándy előtt: egy
380 XXX | előtt: egy szót sem hibázott el benne.~– Most könnyebben
381 XXX | Topándyt, s vele kezdett el suttogni.~Cipra nem hallhatá,
382 XXX | Jöjj, leányom, most mondd el azt, hogy „Hiszek egy Istenben!”
383 XXX | atyám, törje fel, és olvassa el előtte. Kegyed szavának
384 XXX | előtte. Kegyed szavának el fogja hinni, hogy nem ámítjuk
385 XXX | keblére, és csókjaival halmozá el.~A seb felszakadt keblén,
386 XXX | szeretett ifjú arcát, úgy borítá el annak vére az ifjú keblét.~
387 XXXI | hittem, hogy te temetsz el mindannyiunkat, aztán most,
388 XXXI | eszerint majd csak magam viszem el ezt a levelet a városba.~–
389 XXXI | azt a levelet nem küldé el anyjának, melyben Cipráról
390 XXXI | szomorú gondokra emlékeztet. El van minden temetve a föld
391 XXXII | megvénültünk!~Tizenhét év múlt el már azóta, hogy Loránd ismét
392 XXXII | fegyverrel oldalán ment el bizonyos mulatságba, ahol
393 XXXII | néha hetekig sem hagyta el a házat.~Az új idők új rendszere
394 XXXII | Minden este úgy váltunk el, mintha végbúcsút mondanánk.~
395 XXXII | egy szál aszú füvet hozva el a sírról.~Volt egy naplója,
396 XXXII | mai nap, hazánkban, aki el tudja ölni az időt, Loránd
|