Fezejet

 1 II   | kérelemmel és szánalomért esdve mosolygott, hanem azután, mikor engem
 2 IV   |     orcája folyvást nyugalmasan mosolygott hosszú két bajuszával, mint
 3 IV   |    hanem esküdt úr most is csak mosolygott, s a kezét sem vette elő
 4 IV   |         úr azonban most is csak mosolygott:~– Ugyan, tekintetes úr,
 5 IV   |        közelíte esküdt úrhoz; – mosolygott, és nyájas volt. Az a legrettenetesebb
 6 VIII |      árulva minden.”~A piperkőc mosolygott, és hátratette a kezeit.~–
 7 XIII |       én vagyok.~Loránd magában mosolygott.~– Óh, kegyes öcsém, nem
 8 XX   |         Gyáli szemébe. Az pedig mosolygott. Azokkal a szép, leányos,
 9 XX   |       Ez a kéz az enyim.” S rám mosolygott.~– Vagy úgy? Hiszen te már
10 XXIII|          a jó fiú olyan örömest mosolygott volna, de az az átkozott
11 XXV  |      tűzve.~A rabló szemérmesen mosolygott, mint mikor valakit dicsérnek.
12 XXX  |         Ez is jót jelent.~Cipra mosolygott rá.~Minden jót jelent már,