VII. Bemenet a Boszphorba. A Boszphor európai és ázsiai partjainak, várainak, falvainak s csodás szépségeinek leírása. E kies szorosnak végén, mint tündéri korona, Constantinápoly tűnik elő

Amott, amott a szép Sztambul,
Tündér rózsák bájvilága,
Minaretje estenkint nyúl
Ciprus erdők zöld árnyába.

Mint egy tükör, lábainál
Három fényes tenger merül,
A vándor jön, néz és csodál,
Feje szédelg száz gyönyörtűl. -
Paradicsomod ne égben túl
Keresd török, az itt: Sztambul.

Ha mindenütt s mindig szép és lélekemelő a nap költe, különösen fönséges és vigasztaló az a tengeren, sötét éj és zúgó szélvész után. Isten, ki maga láthatlan marad, mintegy óriás szövétneket emeli azt föl a hegyek s partok barna kárpitai mögül. A hajósnak mintegy mondani látszik: ne essél kétségbe, hanem reménylj, íme őrködöm fölötted, bizonytalan utadat a hullámokon megvilágítom; lásd, a haragos habok lecsillapodtak, békés szél duzzasztja vitorláidat, kiismerheted a kikötőt, hová evezsz, menj, menj vígan, bátran, nyugodtan, a nap az én szemem, mely egyképpen vigyáz a szelekre, a habokra és tereád.

És vígan haladánk a Boszphor felé, melynek torkolatátul alig három órányi távolságra valánk. Mindenki a hajó elejére tolakodott, látni a bűbájos panorámát, mely előttünk megnyílandó volt. A matrózok ünnepi ruhájokba öltözködtek; az árbocok sokszínű zászlókkal mint szárnyakkal fölékesítve röpkedni látszottak; a megszelídült zöld habok hízelegve játszadoztak az éjjel megkínzott hajó körül, s oldalba csapkodván, tajtékozva s locsogva hömpölyögtek előre, előre, mint a kis ugató eb szokott előre szaladozni a száguldó lovak előtt; a szorgalmas gőzgép is, mintegy kifáradva az éjjeli küzdésben, halkabban működött, s szerepét átengedve a felfútt vitorláknak, melyekbe egy kedvező szél egészen belefeküdt.

De hova nézzek s merre forduljak? Két szemem van, de csak egy látásom. Előttem a pompás tengerfolyam, jövő-menő s egyik parttól a másikhoz evező, vitorlázó, gőzölgő hajókkal és sajkákkal, balra mint egyik partja Ázsia, jobbra mint másik, Európa emelkedik. Soha sem hittem volna, hogy föld és ég, tenger és ember ily gyönyörű vidékeket alakíthassanak. Híven ezeket csak a kék ég s a zöld tenger tükre sugározhatja vissza, képzeletemben is elevenen benyomódnak, de sem emberi nyelv, sem művészi ecset nem írhatja le. Annál kevésbé, mivel mindaz minden lépten változik, s minden változás új szépséget hoz elő. Utunk a Boszphorban két óráig tartott, s álmodni véltem, midőn a láthatár, a táj, a hegyek, a révek, a völgyek, az erdők, a falvak a paloták, a források színben, alakban, jellemben percenkint változván, e csodálatos kaleidoszkóp szemeim előtt elvonult.

A szorosnak elején jobbra és balra magas, kopasz sziklahátak emelkednek, miket itt-ott, sötét foltokkint, erdők borítnak el; darabig az egésznek tekintete komoly, rideg, meztelen, vad, de néhol búsan fölséges. E vidékben, szellős és tar hegyfokon, rovátkos tornyaival s bástyáival két vár tűnik föl, mint az útnak két őre, az európai vár már csaknem egészen rom, de az ázsiai még áll, s életének jelét adja azon ágyúlövésekkel, mikkel az érkező hajókat üdvözli. Tovább a tengerpartján egyes fehér házacskák kezdenek mutatkozni, dombokon álló kicsiny mezei mosék terepély platán árnyékában, mindig egy hűvös szökőkúttal mellette. Majd Bujukdére következik, egy kikanyarodó tág öböl közepén, ékes palotái s mezőlakai a két meredek hegy oldalát emeletesen hintik be, melyek közül, ős fáktól környezve, büszkén emelkednek ki az osztrák s muszka követségek palotái. A parton lévő kávéházak előtt a nyarat itt töltő örmény, görög, zsidó és frank gazdag kereskedők selyembe s aranyba öltözött cifra nejei és gyermekei hemzsegve sétálnak. Ezen túl, de mindig az európai parton, van Therápia, kies falu, az angol és francia követek rendes nyári mulatóhelye, nyugodva vén erdők hűs árnyékában s itt-ott átmetszve völgyektől, melyeken át tiszta patak csörgedezve fut a hömpölygő tengerbe. Innét kezdve a vidék szelíden kiessé s kecsesen nyájassá változik, mi jellemét nem zavarja meg; ama vár sem, (neve Ruméli-Hisszár, minek ellentársa az ázsiai parton Anadoli-Hisszár nevet visel), mely zöld fák és sűrű bokrok közül egy hegy lejtőjén fehéren kél, s magas s egyenetlen tornyaival, rovátkos falaival, felvonó hídjaival, körded ablakaival, s borostyántól betakart omladékival a középkor idejére emlékeztet. E bájos vidék egy kerthez hasonlítván, e vár benne mint egy olyan ódon emlék veszi ki magát, milyent a gazdagok mulatságul szoktak kerteikben építtetni. Ez azon két vár, honnét járogata ki II. Mohamed Constantinápoly ostromára, mielőtt bevehette volna, s alattuk a síkon a tengerpartig egy nagy temető terül, tündöklő fehér márványból faragott turbános sírkövekkel, melyek alatt elhullt vitézek nyugosznak, platánok hűsében, galambok búgásánál, s azon kedves tengerhullámok zúgásához közel, melyek életökben annyiszor édes merengésbe ringatták. Néhol a roham, ahol sebesb, magas árbocoszlopokon tarkára festett kalitkaszerű ülőhelyek vannak, melyekből pipázó emberek a halak költözését hallgatva lesik, hogy róla a halászokat annak idejében értesíthessék. Itt legszűkebb a Boszphor, alig négyszáz öl széles, s itt jött át a scyták ellen Darius hétszázezer emberével, és még Herodot korában állott a híd végeinél a két oszlop, melybe valának az őt követő népek nevei vésve; ez volt útja a persáknak, gótoknak, rómaiaknak, törököknek is; a népek, midőn rajzani indulának Ázsiából Európába és viszont, mindig mint hódítók, soha mint békítők, minduntalan e helyet választák átmeneti hídul.

Eszembe jut Virgil szép verse: "Manus tendunt ripae ulterioris amore"; e tengernyelv elég széles volt arra, hogy a keleti s nyugati emberiséget egymástól elválassza, de keskeny arra, hogy egymást időnkint ne pusztítgassák. E partokon az ókor egyéb neveivel s emlékezeteivel is találkozunk; a Fekete-tenger torkolatánál a hullámokból ijesztőleg nyúlnak ki a cryanési szirtek, Pompéjus márvány oszlopával ormukon; ahhoz nem messze van a hegy, mi Herkules hátának hivatik; odább Phineos király lakának helye, kit, a mitológia szerint, Jupiter a hárpiák által kínoztatott; itt utaztak Cholchisbe Jazonnal a mesés hírű argonauták, s Therápia a pont, hol a visszatért szörnyeteg Medéa bűbájos szereivel partra szállott; egy tornyot Ovid tornyának hívnak; itt van a keresztes had vezére Bouillon Gottfriednek óriás platánja is, törzse vastag mint egy torony, terepély ágai fél ezrednek szolgálhatnak sátorul, leveleinek száma haladja az órákét, melyek fölötte fennállása óta elillantak.

De ki foglalkoznék bizonytalan hagyományokkal s mesés mítoszokkal itt, hol utamra két partrul két világrész különbféle virágai hintenek illatot, hol majd három mértföld hosszán minden öt percben új város, új falú, új kikötő gyönyörködtet, hol folyvást paloták, kioszkok, kertek, virágágyak s mulatóházak kettős sora közt haladok egy gyors hajón, ragyogó ég alatt, kedvező széllel, és egy folyó tengeren, melynek vize tiszta mint smaragd és saphir szép olvadéka, min a hajó mély barázdákat szánt, mikben millió gyöngyök támadnak utánam?

A Boszphor mindenütt mély lévén, oly közel hajózhatni partjai mellett, hogy a kertek illatainak fuvallatát éreztem arcom körül, s kik sajkákban eveznek, a partról kihajló fák árnyékai hűsében haladhatnak. A paloták, kioszkok, házak itt mind faépületek, de oszlopokkal s faragványokkal gazdagon fölékesítvék, s ha egykor a görög, az örmény, a zsidó mind öltözetben, mind házának kidíszítésében bizonyos színre volt szorítva, most e szokás vagy törvény elavult, s így a házak különbféle, mindig tarka, néha kiáltó, de azért soha nem harmoniátlan s évenkint felfrissített színeikben kellemesen lepik meg a szemlélőt. E házak többnyire egy emeletűek, az emelet kihajolván, mennyezetet (veranda) képez, az ablakok váltva előre dőlnek oldalkilátásokat nyitni, előttök és a háztetőn erkélyek vannak, s az egész a nagy fák árnyékában, a folyó borostyánok levelei, s piros rózsa és illatos jázmin sűrű bokrai között mintegy elbúvik. Legtöbb a tenger partjára van építve, oly közel a habokhoz, hogy midőn nagy szél van, tajtékaik az ablakokon befecskendeznek, mindenesetre a nyílt s magas ablakokon hűs fuvalom leng be, azon kívül, hogy a belső udvarba benyúló tengervíz állandó fürdőül szolgál, hol egyszersmind a sajkák tengeri sétára mindig készen állanak. A házakat egymástól rendesen facsoportok választják el, vagy egy fűtől, mohtól és folyónövénytől befedett szirtgerinc, mely a tengerbe benyúlván, ekképpen köztök biztos határfalat von. Belső része a háznak kertre nyílik, mely egymás fölött lépcsőzetesen emelkedő ágylatokból áll, mik aranyozott vagy kifestett rácsozatokkal vannak egymástól elkülönözve; ott, hol kőkerítés van, azt tarka kővedrekbe ültetett virágok ékesítik, melyek mellett a kihajló citrom- és narancsfák arany almái a hesperidák kertére emlékeztetnek. Ezután sötét olajfák, zöld borostyánok s szökőkutak között száz meg száz színű s alakú kioszkok s chínai tetőzetű lakok emelkednek, mik mögött a homályos háttért a hegyoldalban tölgyek, gesztenyék, figék és platánok sötét alkonya képezi. Végre a hárem az épület többi részétől vagy kert, vagy udvar által van elválasztva, s megismerhető azon sűrű cédrusfa-rácsozatról, mellyel ablakai féltékenyen behálózvák. Mit a kíváncsi utas láthat, az nem egyéb, mint azon gömbölyű lyuk, mely itt-ott a rácsozaton van, s a bennlakó szépeknek kilátást enged a tengerre, s néha-néha egy kinyúló fehér kar, mely a felfutó rózsát selyemfonallal kötözi, avagy abból egyet leszakaszt, hogy mint ő, árnyékban hervadjon el.

Keleti értelemben, mi az angolétól különbözik, de mögötte nem áll, a török valóban ért a kéjelvhez (comfort). Bizonyítja az, amint épít és amint lakik. Árnyékos házának ablakai alatt a tenger habja mormol és friss szellője lengedez, fogadó termében szökőkút csörög, kúpos fürdőszobája mindig készen várja, kertében a legszíndúsabb s legillatosb virágok díszlenek, rózsa, jázmin, tulipán, orgona, oleander, szegfű, kaktusz; kioszkjait azon tetőkre építi, honnan legbájosbak a kilátások, s ha rejteket keres a nap heve ellen, azt is talál csigahéjjal és tarka kaviccsal behintett ösvényű kertje végén, egy sötét s lombos erdőcskében, melyben gerlék nyögnek és fülemilék csattognak, és soha el nem távoznak, mivel naponkint a gazdától kapják eledeleiket, mert ők a család állandó tagjai. Mi, nyugotiak, a természet szépségével kérkedünk, avagy azt csodáljuk, de élvezni a török jobban érti. Ő egészen azzal táplálja lelkét. Midőn az oszlopokra épített csarnokszerű nyitott kávéházban üldögél a tengerparton és lassan dohányoz és halkan szörpölgeti kevés, de jó kávéját, nézve a kék partok felé s a messze távolba: nem a dohány s nem a kávé a főélv, ezzel testi szükségeit, valljuk be, elég mérsékletesen csillapítja le; a főélv az előtte nyíló természet gyönyöreinek nézelése s azon édes, kedves s puha andalgás, melybe általa üdvezülve elmerül.

Therápiától kezdve egész Sztambulig egymást szakadatlanul váltják fel a szebbnél szebb, tarkábbnál tarkább nyári paloták, házak, mulatóhelyek, a szultán anyjáé, a szultán nő-testvéreié, a nagyvezéreké, a minisztereké, a basáké s másoké, kik vagy hatalmasok, vagy gazdagok, és ahol tágasb az öböl, és a Boszphorba annyi szép s tágas öböl van, egy-egy falu áll tele oly kellemes, mint meglepő külsejű lakókkal. A házak a hegyoldalban amphitheatrum gyanánt emelkednek, mintegy kiterjeszkedve legyezőkint, hogy a hajósok annál jobban láthassák, s tekintetök annál érdekesb, mivel homlokaik, chínai tetőik, oszlopzataik, karzataik különbféle színre lévén festve, a távolból valóban tündériesen veszik ki magokat. Itt-ott a tetőkön egyes pompásabb kastélyok csillognak, függő kertektől övezve, mögöttök a láthatárt magas fenyvesek kárpitja zárja be. E faluk egyikében sem hiányzik a mór ízlésben épült szökőkút, sem az aranyozott vagy égszínkék kúpos mosé, s mellette hív társa a sugár minaret, mely a magas platánok lombjai között mint egy kilőtt nyíl hegyesen emelkedik. Hol a házak a tengerig kiépítve nincsenek, ott a part-út gránittal van kirakva, mit jázmin, szőlő és figefák lugosai árnyékoznak be, s körülte száz meg száz sajka és hajó áll és mozog, ki- és berakodik, selyembe s pillangóba öltözött gyermekek csoportosan játszadoznak, s házaló kalmárok árulják három világrész zöldségeit és gyümölcseit, ázsiai szőlőt, egyiptomi szilvát, görög figét, s ezen kívül sok olyan csodálatos színű és alakú gyümölcsöt és halat, milyent mi nyugotiak soha sem látunk. És míg a mindenféle nyelvű és öltözetű tengerészek lármázva, tehervive, rakosgatva, dalolva, fütyörészve jönnek és mennek, lótnak és futnak, egy-egy vén muzulmán, zöld turbánnal fején (mi annak jele, hogy a próféta ivadéka), csendesen ül az aláterített szőnyegen, mellette gőzölög findzsája, szájában tartja a nargil kacskaringós csőjének aranysárga ámbra csutoráját, s így órákig ül, órákig hallgat, órákig nézeli a siető habokat, s a túlparton Ázsia ködellő hegyeinek lebegő sorát, úgy, hogy egy szobornak vélné az ember, ha néha-néha ajka meg nem nyílnék, s nem lökne ki egy-egy füstgomolyt, mely elpárolog nyomtalan, mint élete.

Az európai parton legnevezetesb helyek, faluk, völgyek, fokok, öblök, várak, romok s városok: Fanaraki, Karibdzse, Bujukdére, Therápia, Jeni-kői, Ruméli-Hisszári, Ruméli Kavak, Orta-kői, Balta-limán, Arnót-kői, Bebek, Bessik-Tass, Dolma-bagtse; az ázsiain: Fül Burnu, Riva, Óriás-hegy, Hunkiar Skeleszi, Édes-vizek, Sibukli, Csengel-kői, Beglerbeg, Sztavrosz, Anadoli-Hisszár.

Az ázsiai oldal -, mert kell erről is szólanunk -, népetlenebb, lakatlanabb, de annál kiesebb és zöldebb. A két világrész, Európa és Ázsia, itt szemközt állván egymással, e darabka földben is híven láttatja különböző jellegét; az európai part szép az embernek, szorgalma s művei azon kertek, lakok s paloták által, az ázsiai pedig bájos a kedvezőbb természet idilli kellemei által. Itt már nincsenek ama vulkánszerű, csupasz, meztelen szirtek, az anyaföld testének e kiülő csontjai, minden hegyet és tetőt lombos erdő borít; völgyeinek hajlása, lejtése szelídebb, miknek ligetes sűrűiben mindenütt hűs források és patakok csörgedeznek; síkjait, mezőit, halmait bujább tenyészetű pázsit bársonya födi, s olyan ritka virágok és fák is, milyeneket az európai oldalon nem találni, mintha a honi földtől, mely Ázsia, nem válhatnának meg; szóval alak, szín, zöld lombozat itt oly változatos, milyet festő teremteni nem volna képes, sőt utánozni sem. Csak néha-néha tűnik fel egy magányos lak -, egy kertész laka, ki virágokat ültet s hetenkint viszi azokat Sztambulba, megrakott lebegő csolnaka ilyenkor egy úszó virágágyhoz hasonlítván -, vagy egy méhészé, kinek hosszú köpűsora nagy fügefák alatt áll, miknek édes gyümölcsei körül a méhek dongva rajongnak -, vagy egy pásztoremberé terepély platán árnyékában, mellette kőoszloppal, melyből víz csorog, s előtte márványvályúval, mely körül juhok, kecskék és tehenek déli álmaikat békésen alusszák -, vagy halászé, a part egyik kiülő ormán, kiterített hálóinak száradását várván, sajkájában hosszú szárú pipáját szívogatja, míg a hullámzó tenger által benne, mint egy bölcsőben, lágyan ringattatik -, néhol ékesebb mulató házak látszanak, pavilon alakban, chínai tetőzettel, melyeknek fölkanyarodott végein apró harangok függnek, és szögletein végig fehér galambok oly békén s mozdulatlanul ülnek, mintha csak faragva volnának. Előtte a kertben hűs kioszk mennyezete alatt egy-egy tisztes ősz törököt látunk, játszó gyermekei s unokái körében, a mirtuszbokroktól körülövezett zöld gyepen női, leányai s rab hajadonai fátyolatlan képpel heverésznek, semmit nem téve, mint legfölebb édes serbetet vagy jeges vizet iva, nem is sejtve, hogy mi, keresztyén latrok, a hajón látcsöveinkkel a hárem szentélyébe hatunk, s halvány puha arcaiknak, lankadt szemeiknek, ívesen kifestett szemöldökeiknek minden mozzanatát követhetjük. Egy nagyobb sajka éppen lakadalmi népet vitt a túlpartra, lárma s víg ujjongatás nélkül; miről őket megismerhetni, a póznákra szúrt színes kendőkből s virágbokrétákból áll, s a hajó orrában csoportozó görög zenészekből, kiknek zenéje nem éppen kellemesen csiklandja a jobbhoz szokott füleket.

Ilyen az ázsiai part egészen Anadol-Hisszár váráig, hol a Boszphor összeszorul, mint egy sveitzi nagy tó. Innen kezdve a vidék még szelídebb, még nyájasb, még regényesb, még zöldebb és még lombosabb, s a lakok, falvak, városok és paloták még sűrűbben következnek egymásután. Itt vannak az ázsiai édes vizek, (nevök: Gökk-szu) a szultánné tündérvölgyében; e hely legkedveltebb sétahelye a muzulman családoknak. Egy gyönyörű térecske ez, bevonva a legfrissebb zöldnek pásitával, mely fölött kőrös- s figefák és platánok hűs lombozata von enyhe sátort. Belőle messze kitündöklik a fehér márvány-szökőkút cifra arabeszkeivel, arany-fölirataival, kihajló színes födezetével s apró kúpjaival, miken a félhold jelképei messze kifénylenek. Oldalt állnak kékre, vörösre festett s megaranyozott idomtalan számtalan kocsik (talika = toliga), cafrangos függönyökkel beaggatva, miket két-két sallangos ökör von, melyek kérődzve hevertek a magas fűben, míg másfelől a gazdagon szerszámzott arab paripák meleg szélnek nyitott orral türelmetlenül vihogtak. A part körül ékesbnél ékesb sajkák tolongnak, egyik érkezik, másik indul, más várakozik. A férfiak távol a nőktől külön csoportokat képeznek, s isszák kávéikat és dohányoznak. A nők s gyermekek, kik között néha egy-egy fekete herélt őrködve vigyáz, hol egy fa árnyában lomhán telepednek le, hol a tenger partján csevegve sétálnak, hol a forrásnál mosódni gyülekeznek össze, vagy két fa ágaira kötött hálóban kisdedeiket rengetik, s ha a társalgásban kifáradtak, serbetet, rózsabefőzöttet, gyümölcsöt és jégbe hűtött vizet isznak, némelyik pedig nárgilt vagy éppen szivarkát szívogat. E százféle színű s arannyal s ezüsttel s selyemmel szépen kihímzett öltözet egyetlen szép látvány a szemnek, s a mozgó alakok a zöld alapon a pázsit tarka virágainak látszanak azon pillanatban, midőn a szél a virágokat ingatja. A nők itt is fátyolozva jelennek meg, mert bár a sztambuli keresztyének az európai édes vizeket választák sétájokul, de férfiak ide is jönnek nemcsak mint nézők s élvezők, de mint mulattatók; a bolgár parasztok nemzeti táncukat mutogatják, a nyílt kaftánu zsidók apróságokat árulgatnak, sőt egyszer egy magyar cigánycsapat zenéjét is volt alkalmam itt hallani. Az ázsiai partoknak fénypontja a Beglerbeg-palota, melyet II. Mohamed épített olasz ízlésben, de tele indus s mór emlékezetekkel. Több kisugárzó szárnyai vannak; tetőzete erkélyekkel van ellátva, s belől és kívül az egész el van borítva gazdag aranyozással és művészi festéssel. Pompás kertében épp oly sok a kioszk, mint a szökőkút. A szultánnak mind az európai, mind az ázsiai oldalon számtalan palotái, pavilonjai, kioszkjai és kertei vannak, s be kell vallani, hogy egy európai fejedelem sem bír oly pompás, oly tündéri lakokkal, melyek a bámuló szemlélőt az Ezeregyéjszaka varázs képeire emlékeztetik. Éppen péntek, azaz török vasárnap volt, s a szultán a Szoliman-moséba imádkozni hajózott. A szultán hajóútja hat sajkából áll; belőle kettő egymás mellett mintegy ötven lépésnyire elől megy, utat csinálni, kettő hasonló távolságban kíséri -, a két középső egyenlő nagyságú, melynek egyikében a szultán ül. Egy ilyen császári sajka nyolcvan láb hosszú, sebesen mint a kilőtt nyilat, párosával ülő huszonnégy matróz hajtja, kik veres fezt viselnek s egészen hószínű selyembe vannak öltözködve. Maga a sajka, művészi faragványokkal ékesítve, fehér és aranyozott, hátulja és orra emelvényes, mi felfelé hajtott igen hosszú rúdban végződik, melyen egy aranyhattyú vagy sólyom kiterjesztett szárnyakkal ül s a sajkával mintegy röpülni látszik a habokon. A hajó hátulsó emelvényén aranyos oszlopoknak veres selyemmel s aranybojtokkal és rojtokkal beaggatott pavilonja alatt, drága indus sálokkal beterített divánon ül a szultán, kezében madártollakból kötött és drága kövekkel kirakott legyezőt tartván. A fejedelem körül s a másik nagy sajkában az udvar nagyjai pompás köntöseikben csillognak. Midőn a szultán ily hajóutat tesz, az öböl valamennyi hajói felvonják zászlóikat, s mindezek, mind a Boszphor számos ágyútelepei örömlövésekkel üdvözlik őt. Ez aztán egyetlen látvány a maga nemében. Az ágyúdörgések, melyek a két part hosszában bömbölve végig ropognak s a távol Herceg-szigetek visszhangja által százszorosan visszaütődnek -, tiszta mélysége a víznek, melyen ezer meg ezer különbféle hajó hemzseg -, a nap omló sugárai, melyek egy átlátszó kék égből a számtalan kúpokra, minaretekre, palotákra s a mosolygó s változatos vidékekre aranyfényt hintenek: mindezek az egész látványnak pompát s varázst kölcsönöznek, mihez hasonlót a földön sehol nem találni. Hiszen más országokban is látni ragyogó fejedelmi meneteket, de mindazok a nép és a kor jellemével összhangzásban többé nincsenek, azok leggyakrabban elmúlt idők és szokások és viszonyok avult ünnepei, vagy inkább anachronismusok, karikaturák, álarcos menetek, de itt mindez a hellyel, a néppel, az éghajlattal, a szokásokkal belső összhangzásban van, mindenesetre az egyetlen fejedelmi ünnep Európában, hol a szereplők a nézők és a vidék, mint színpad, egymáshoz tökéletesen illenek.

Szóval, képzeljünk magunknak két tengert, mely egy szorosban óriás folyammá válik, amelynek egyik partja Ázsia, másik Európa -, képzeljük, hogy nehány mértföld hosszában előttünk vad, kies, nyájas, erdős, lombos vidékek változatos panorámája vonul el -, képzeljük az ázsiai oldalon a pásztori élet s idilli alakok s egy édeni természet kellemeit, az európain a mulató, üzérkedő, tolongó emberek zajló sokaságát -, képzeljük körültünk az evező sajkák, a füstölgő gőzösök, a vitorlás hajók nagy számát költöző madarak siető seregeként ide-oda szállongani -, képzeljük a fickándozó delfineket a hullámokból felbukni, a sikoltó sirályokat a tajtékzó habok felett röpkedni, s a tiszta kék égben a szirti sasokat kiterjesztett szárnyaikon függeni -, aztán képzeljük, hogy egy pár mértföld folytában csupa kertek, mulató-házak, paloták, fejedelmi lakok aranyozott kapui előtt haladunk el, sőt egy szakadatlan és olyan város mellett, mely nem házakból, de csupa színes, aranyos, mázos pavilonokból, kioszkokból, villákból áll, és ekkor, midőn minden meglepőt, minden újat, minden ábrándszerűt, minden pompást kimerítettnek vélénk: e fönséges és nagyszerű csatornaút végén mint fénypontot képzeljük balról egy hegyfokon a rózsák s szőlőlugasok ama kedves városát, Szkutarit, melynek háta megett a búsongó cipruserdők homálya mint egy kárpit emelkedik, s azokon is túl a távolban az ázsiai Olymp magas hegysor örökös havai fehérlenek, középen képzeljük a Marmara-tenger nyílását, melynek csendes hullámain a Herceg-szigetek kéklő csoportozata mintegy lebegni látszik, jobbra pedig képzeljük az öbölre hajló hét halmon magát a tarka pávafark gyanánt ragyogva kiterjeszkedő Konstantinápolyt számlálhatlan hajóinak árbócaival, ezer minaretjével, csillogó dómjaival, ciprus-erdőivel, és mindezt képzeljük egy ragyogó fényköd tündéri fátyolán keresztül, melyben az egész tünemény mint egy fata morgana rezegő képe úszni s libegni látszik, és ekkor bár hiányos, de némi fogalmunk lesz azon leírhatlan s lefesthetlen varázshatásról, melyet az utazónak éreznie kell, midőn Konstantinápolyt először megpillantja. Ily hely, ily város, ily ég nincs több a földön, s kivált nincs e három együtt sehol. Bájos királynéja a világ valamennyi városainak, hogy a muszka birodalom ezer év óta imád s mátka kezeid után eped, bizony nem csodálom.