XII. A török nők állapota a társaságban. A soknejűség. A szultán háremének belső szerkezete. A rabszolgák és a rabszolgaságot rendező törvények és szokások

Ha a török nép szokásait, erkölcseit s társas életét tekintjük, ekkor egészen ráillik, mi róla mondatott: hogy e nép Európában csak táborozik. Keletről hozta magával ama két társasági szerkezetet: a soknejűséget és a rabszolgaságot is, mit ha elvben nem kárhoztatni lehetetlen, de gyakorlatban kevésbé rettenetes, mintsem képzelnők.

A soknejűség keleten örök idő óta létezett, mint kifolyása azon hibás eszmének, miszerint a nő erkölcsileg a férfinál alacsonyabb, következőleg ettől szükségképpen függenie kell; oly eszme, mely minden ős törvényhozásban uralkodott, a persátul kezdve, mi zsarnokságon alapult, a görög állodalmakig, mik respublicát képeztek.

Midőn a keresztyén vallás világra jött, az emberiségnek fele, ti. a nők, szolgálói, rabjai valának az emberiség erősebb felének, ti. a férfiaknak. A férfi és nő erkölcsi s érzelmi egyenlőségét, mint elvet, először a keresztyénség mondá ki, de másfél ezred múlék el, mielőtt a vallás által felállított ez elv a polgári törvényekben is elismerteték, sőt még ma is csak a szorosb értelemben vett társas élet körében állnak a nők a férfiakkal egyenlő fokon, de a hivatalokból mindenütt ki vannak zárva, jogaikat csak a férjek ellenőrsége alatt gyakorolhatják, s az egész világon nincs alkotmány, mely a nőknek annyi jogot biztosított volna, mint a magyar -, nincs most sem. - Ah, hazánk valóban megérdemli, hogy leányaitól kétszeresen szerettessék! ¹⁰ Kétséget nem szenved, miképp még a középkorban is a nők sorsa Európában nem sokkal vala jobb, mint vala az hajdan keleten. Hisz a 6. században egy konzilium afölött tanácskozott: a nőknek van-e lelkök, és üdvözülhetnek-e? A 16. században egy könyv e cím alatt: A nők nem emberek hasonló vitát idézett elő. Mint egykor a görögök a gyneceába dugva őrzék asszonyaikat, oly magánosan folytak a lovagvárban a keresztyén nők napjai is, velök a férj nem bánt jobban, mint ő, az úr, jobbágyaival bánt; egy francia törvény megengedte, hogy üttessenek, "csak ne éles vassal, s hogy a seb egy tisztességes büntetés korlátait ne haladja", különben az asztalnál férjöknek mint cseléd szolgálának, midőn lovaikról leszálltak, a kengyelt tarták, azoknak szavuk nekik parancs volt, szóval, mint régen, mint keleten, a férjnek a nő inkább szolgálója, mint társa volt. Bármi tiszteletet s hódolatot mutattak dalaikban nők iránt a trubadúrok, az mitsem bizonyít; megénekelték, mint a virágot, mit, ha elhervada, lovaikkal eltiportak; így zengték meg a nőket az arab vándorköltők is azon korban, midőn a nő nem vala jobb egy szép állatnál; alig három százada, hogy Európában is a nő magának kivívta a helyet közel ahhoz, mihez joga van, s melyet előbb-utóbb el fog foglalni.

Mi óriás reformot csinált a keresztyénség a nők sorsában, épp oly nagy vala a változás, mit Mohamed új tana, keleten, sorsukban előidézett. Megjelenése előtt a család mint szerencsétlenséget tekinté, ha leánya született, s nagy részét azonnal elevenen eltemették; ő, Mohamed volt az, ki a nőt joggal ruházta fel, ki neki a családban rangját kijelölte, s ha férjével egyenlőnek nem mondta, utána az elsőnek. Mohamed igen sokat tőn a nők erkölcsi becsének s értékének elismerésére, nem az ő hibája, ha a roppant lépésnél, mit ő tőn, követői mozdulatlanul megállva maradtak. Ő a koránban mindent, mi a nő állására vonatkozik, gondos részletességgel meghatározott. Bár a férfit felsőbbnek állítja, mondván: "A férfiak felsőbbek a nőknél, azon tulajdonoknál fogva, mik által Isten azokat ezek fölébe emelte, és mivel vagyonaikat a férfiak a nők adományozására fordítják. Az erényes nők engedelmesek és szófogadók; férjöknek távollétében gondosan megőrzik, mit Isten érintetlenül megőrizni rendelt; meg fogod pirongatni, kik engedetlenségök miatt pirongatást érdemelnek; külön ágyba fekteted; meg fogod bűntetni, de mihelyt engedelmeskedni fognak, hagyd nyugton őket." Isten magas és nagy (Korán IV. 1.); de nem szűn meg a nőnem becsülését hévvel ajánlani, ismételve: "Ó emberek! Tiszteljétek az ágyékot, mely titeket hordott. Isten látja cselekedeteiket" (Korán IV. 38). "A nők a ti ruháitok és ti az övékéi vagytok, (K. II. 183)," azaz egymásnak egyenlően s kölcsönösen szükségesek.

Kik azt állítják, hogy az izlam tana szerint a nőknek nem volna lelkök, vagy ha van, betudás alá nem esnének, azok a koránt nem olvasták, mely a nőket cselekedetökért erkölcsileg felelősöknek jelenti ki, s világosan mondja, hogy a jövő életben bűneikért ők is lakolni, jótetteikért ők is jutalmaztatni fognak: "A férfiak és a nők, kik Istennek átengedik magokat, a férfiak és nők, kik hisznek, mindkét nemen lévő személyek, kik kegyesek, mindkét nemen lévő személyek, kik igazságosak, mindkét nemen lévő személyek, kik mindent türelmesen viselnek, az alázatosak, mindkét nemen lévők, a férfiak és nők, kik alamizsnát adnak, mindkét nemen lévő személyek, kik a bőjtöt megtartják, a tiszták, mindkét nemen lévők, a férfiak és nők, kik Istenre minden pillanatban gondolnak, mind bocsánatot nyernek Istentől, és nagylelkű jutalmat (K. XXXIII. 35). Más helyen mondja: "Férfiak vagy nők, kik jócselekedetekben gyakorolják magokat, és egyszersmind hívők, a paradicsomba be fognak menni, és jutalmokbul annyi sem vesz el; mennyi egy egyiptomi szilva magvának gödrébe elférne (K. IV. 123)."

Sőt, a keleti emberiség történetében Mohamednek egyik legnagyobb érdeme, hogy erkölcsi és vallásos tekintetben az emberi nemzet felét, a nőket ő emancipálta. Midőn ő e két szempontból szól a nőkrül, a Korán több verseiben egyenesen kimondja az egyenlőség elvét; csak mint a polgári társaság tagjait rendeli a férfiak alá. Többet tenni egyszerre alig lehetett azon világrészben, hol az Isten választottának mondott Dávid, s a bölcsnek nevezett Salamon százankint számlálta ágyasait, kik e részben a kegyes Ábrahám patriarcha példáját követték és azon korban, midőn Arábiában épp oly ismeretlen volt a törvényes feleség fogalma, mint nálunk borzasztó a soknejűség. Mit ő tehetett, az abból állt, a házasságot polgári intézménnyé tenni s a nők számát megszorítani. Ha tehát ő négy törvényes feleség bírását és ezenkívül rabnők tartását megengedi is, ez engedélyt annyi kötelességekkel, annyi föltételekkel korlátolja, s azt annyira azonosítja vallásos színnel, hogy a fajtalanság kötelékeit tágítani látszván, azokat tulajdonképp megszorítja. Ő maga mondja a koránban: ki nem elég gazdag hívő nőkkel rendes házasságra lépni, ám vegyen magának hívő rabnőket, ez a nőtleneknek azért engedtetik meg, hogy nagyobb bűnre ne vetemedjenek, de érdemesb dolog ezt nem tenni, mint érdemesb csak egy nőt tartani.

Mindenesetre a korán a soknejűséget megengedi, de nem ajánlja, s a törökök ritkán veszik hasznát ez engedélynek. Ezért a soknejűséggel itt nem mint szabállyal, de mint kivétellel találkozunk. Constantinápolyban az ulemák, a kormány tagjai, a hivatalnokok, a katonatisztek, a kereskedők, mesteremberek, szóval a muzulman népességnek 99%-a csak egy nővel bír, s a tartományokban a soknejűség még ritkább eset. Egyik oka a korán, mely dícséretes dolognak mondja egy nőt tartani, másik oka a törvény rendelete, mely a férjet kötelezi nemcsak mindennel ellátni a nőket, de még jövendőjöket is biztosítani, mi a soknejűség ellen ugyanannyi korlát; mi a minisztereket, basákat s több tisztviselőket illeti, akik vagyonaiknál fogva képesek volnának háremet tartani, ezeknek legnagyobb része csaknem kérkedik abban, hogy egy nőnél többet nem vesz, bár indokaik különböznek, egy követi szívét, más a korán parancsát, harmadik az európai műveltség befolyásának hódol, sok mint hazafi a nép előtt jó példával akar előljárni, s az önmegtagadást annyira viszik, hogy első nejök meghalván, második házasságtól vonakodnak.

Tekintve a nőt a ház belsejében, ő itt nemcsak személyére nézve szabad, hanem korlátlanul intézkedik gyermekei és cselédei fölött is, azokat neveli, ezeknek parancsol, barátnéitól látogatásokat fogad, sőt azon férfirokonoktul is, kikkel házasságra lépni törvény szerint tiltva van, szóval amilyen szűk a kör, melyre van szorítva, ezen belől szabadsága épp oly nagy, s küszöbét férje maga sem lépheti át, mikor nejénél más nők vannak látogatóban. Ezenkívül, midőn tetszik, mindig kimehet vagy sétálni, vagy látogatni, vagy vásárolni, de elfátyolozva, s kísérve cselédektől. Mint anyának kizárólagos joga van gyermekeit, mind a fiúkat, mind a leányokat őrizni, táplálni és fölnevelni, ezeket míg férjhez nem mennek, azokat míg a nyílvános tanodába nem járnak, sőt még ekkor is, s a háremben töltik szabad óráikat. Ha tehát török nőnek a szép, a nagy világ zárt könyv, a családi élet gyönyöreit teljesen élvezi, s az anyának és gyermekeknek a gyakori tartós együttléte kútfeje azon családi boldogságnak, mely sehol sem édesebb, sehol sem bensőbb, sehol sem gyöngédebb; minden török anya érzi azt, mit a korán mond, hogy: "a csók, mit gyermek ád anyjának, oly édes, mint az, melyet a paradicsom küszöbére fogunk nyomni."

Nem is olyan tudatlanok a török nők, mint azt európai utazókkal a bosszús és irígy constantinápolyi görögök elhitetni szeretnék. Sőt, több művelt török nő van, mint görög, bár lehet, hogy ezek közül több tud olvasni. De mi haszontalan könyveket olvasnak! Annyi igaz, hogy nincs sem görög, sem örmény nő, ki irodalom terén foglalkoznék, ellenben, mint régibb időben, több török nőköltő volt, úgy most is több nő van, ki híres lőn művei által. Legnépszerűbb az élők közt Leila Khánum, ki három kötetnyi költeményt írt, többnyire szatyrák, ghazellek, szonettek, epigrammok és dalok, mikhez a zenét is ő írta. Utána következik Hasszéna Khánum, ki tiszta prózája s leveleinek kecsteljes nyelve által lőn híres, s emiatt török Sevigne-nek neveztetik. A leánygyermekek, kiket Georgiából hoznak, öt-hat évig zenére, táncra, dalolni, írni, olvasni, sőt komolyabb ismeretekre is taníttatnak, mielőtt eladatnának, mert a rabnőnek becse nemcsak szépségétől, de efféle képességeitől is függ. Így megmagyarázható, miként vala képes némely szultánanya, ki egykor rabnő volt, oly nagy befolyást gyakorolni a birodalom ügyeire. Világszerte tudva van, miképp Törökországban sok politikai kérdés a háremekben oldatik meg, mi arról tesz tanúbizonyságot, hogy a török nőknek mind módjuk, mind képességök van uralkodni férjeik fölött még a ház körén túl eső dolgokban is. Bár a nő közvetlen nem vesz részt oly dolgokban, mik a házon kívül történnek, de mindent tud, férje semmit nem titkol előtte, keblébe önti ki örömét, bánatát, bajait, terveit, s így történik, hogy igen gyakran a nő az ész, mely intéz, határoz, s a férfi pusztán a végrehajtó, s ez áll nemcsak házi ügyekre, de olyanokra nézve is, mik a férj hivatalos állására vonatkoznak.

Egy angol orvos, kinek kilenc év folytában hivatalánál fogva is sok alkalma volt a török családi élettel, s a nők állapotával belsőképp megismerkedni, ezekről így nyilatkozik: A muzulmán magát a nőnél felsőbbnek hiszi, mert a korán így állítja, s a természet némileg igazolja. Jó indulattal van hozzá, de e jóság komoly, pártfogó, mint felsőbbé egy gyöngébb lény iránt, de ki az ő boldogságához szükséges. A férfi a nőt minden más földi jónak elébe teszi, úgy tekintvén azt, mint a legfőbb jót, mit istenség neki adhat. Nem ő kíván tőle hozományt, hanem azt ő ád neki; nője rokonainak ő küld ajándékokat, tőlök, nején kívül, semmit nem vár. Kötelességét irányában maga a természet jelöli ki; a ház külső ügyeit ő vezeti, háznépét ő tartozik táplálni, ruházni s mindennel ellátni, rangjához és vagyonához képest. Ha ezt nem teheti, neje válást sürget és megnyeri; ha teheti, de tenni nem akarja, neje törvényesen kényszeríti rá; ha nejével rosszul bán, szigorúan lakol.

A házon belől a nő viszi az igazgatást; férjének ugyan tartozik engedelmeskedni, de ezen túl minden tőle függ, ő parancsol a cselédeknek, ő ügyel föl mindenre, ő gondoskodik az asztalrul, fürdőrül, italokrul, ő foglalkozik a gyermekekkel. Ha férj nem vagyonos, sző, fon, varr, hímez, mos, szóval végzi mindazon munkát, mire a családnak szüksége van, s mit a házon belől elvégezhetni.

Mindezt összevonva, világos, miképpen Törökországban a nő a törvény előtt egy erkölcsi és felelős lény, kinek mind jogai, mind kötelességei vannak, s a vallás előtt is mint olyan ismertetik el, mert nők gyülekezetében akármely nő végezheti a szertartásos imádkozást, mint bármely imán, s a muzulmánoknál a papi foglalkozás csak ebből áll; sőt joga van fegyvert is fogni, ha a hit veszélyben forog, mint ennek a török történetben több példáját olvashatni, de épp azért, az ilyen szent hadban ami fegyvernyugvást vagy békét egy vagy több ellennel nő köt, az épp oly érvényes, mintha azt az álladalom feje kötötte volna.

Azon gondolat, hogy egy férfi, a szultán 350 nővel korlátlanul rendelkezhetik, kiknek legalább fele ingerlő kecsekkel bír, megzavarja képzeletünket, és elménkben csodálatos képeket idéz elő. Azonban a valóság különbözik attól, mit a képzelet előnkbe rajzol. A fejedelmi háremben oly szigorú szabály s illedelem uralkodik, mely képes a szultán szenvedélyeit is korlátolni. Nem kell felednünk, hogy mint mindenütt a világon, a vallás és erkölcs itt is bizonyos határokat jelöl ki, melyen túl a szultán sem léphet, ehhez járul az udvari szokás, mi sehol pontosabban meg nem tartatik; s ha e kettős korlát elég nem volna, a nők szerelemféltése is egy-egy gát, úgy hogyha a szultán a házi békét kedveli, ha örökös sírással, szeszéllyel, nehezteléssel, ájulással s az asszonyok ezer efféle fogásaival nem akar küzdeni, kénytelen változékony vágyairól lemondani, s úgy cselekedni, mint a hárem házi törvénye megkívánja. Szóval, mi kötelességnek más férj alá van vetve, azokat a szultán is megtartja, ha háznépe számosb; de a Korán neki is törvénye, s az emberi szív úgy van alkotva, hogy annak természete keveset szeretni. Mit használ neki, hogy százakat szerethet, ha csak egy szíve van? Helyzete hasonló azon utazóéhoz, ki egy gazdag virágkertbe vezettetik, s szabad egy pár virágszálat leszakasztani, de ha választott, a többiek neki nem virítanak.

A szultán helyzete mint minden tekintetben, e részben is kivételes. A szó szoros értelmében neki neje nincs, mert közte s nő közt házasság muzulmán szertartás szerint sem köttetik, neki csak rabnői vannak, kik közül több vagy kevesebb -, de hétnél több soha - bujuk kadin effendinek (nagy asszonynak) neveztetik, s törvényes nő méltóságával bír. A mostani szultánnak öt ily neje van. Midőn egy rabnő kadinná lesz, nevét elveszti, és szám szerint, első, második stb. kadinnak mondatik. Ritkán történik, hogy kadinná legyen nő, kinek előbb gyermeke nem született. Rendesen első kadin az, ki fiat legelőbb szült. De mindnyájan egyenlő jogokkal bírnak, mindeniknek egyenlő és külön háztartása van. Külön lakosztályaik, fürdőik, hivatalaik, agáik és rabnőik vannak, melyek mint udvari hölgyek, felolvasók, szobaleányok és cselédek kizárólag őket szolgálják. Az udvari főkamarás visz minden költséget, de apró kiadásokra havonkint mindenik 3000 pengőforintot kap, mit papucspénznek hívnak. A szultánnő nevezet tehát őket nem illeti, e címhez joga csak a szultán anyjának (szultana-validé), testvéreinek és leányainak van, kik a fejedelem jelenlétében dívánra egyedül ülhetnek, míg a kadinok helyet csak a földre rakott párnákon foglalnak. Ezek a külvilágtól teljesen el vannak zárva, atyafiaikkal levelezniök sem szabad, sőt még a szultánnők is csak olyan hölgyek látogatását fogadhatják el, kik velök igen közel vérségi összeköttetésben állanak. Nem egy nagykövet neje kérte már az engedelmet a fejedelmi hárembe mehetni, de mindig siker nélkül. A heréltek is, bár künn szigorúan őrködnek, csak parancsra jelennek meg egy kadin szobájában, ki őket mindig elfátyolozva fogadja.

A fejedelmi háremben lévő nők száma mintegy 400-ra mehet, melyből körülbelül 150 szerecsen, kik a szolgálat alsóbb nemét végezik. Az egészet ekképpen lehet osztályozni: elsők a szultán anyja után a szultán testvérei és leányai, kik szultánnőknek címeztetnek: utánok jőnek a kadinok, ezek után annyi fő-udvarhölgy, ahány szultánné és kadin van, a többi összesen négy osztályt képez, ti. első a választottak (gedeklik), második a főbb nők (uszta), harmadik az ujoncok (sahzirda), negyedik a cselédek (dzsária) osztálya.

Az első s a legszebb osztály csak tizenkét nőből áll. Ebbe a legbájosabbakat s legműveltebbeket válogatják ki, s feladásuk a szultánt legbelsőbb körében szolgálniok. Közülök választatnak a fő udvarhölgyek, s némelyikből, kinek a szerencse kedvez, kadin lesz. Természetes tehát, ha a nők ez osztályba jutni mindenképp vágyakodnak. Ezeknek külön lakuk, fürdőjük és asztaluk van, és a harmadik vagy negyedik osztálybeli nők által szolgáltatnak. Öltözetök pompás, testöket drága ékek födik, s köztük és a kadinok közt fényűzésben nincs különbség, csak rangban van.

A második osztály annyi kis seregre (törökül: odára, mi szobát jelent) van felosztva, ahány hajadon szultánné és kadin van, s mindeniket kizárólag és különösen egy-egy ily sereg szolgálja, és épp ezért nevét vagy számát azon nőnek viseli, melyet szolgál.

A harmadik osztály ifjú növendékekből áll. Ezeket táncra, zenére, felolvasásra, hímzésre, serbet-készítésre, szóval mindenre, mi a házi életben vagy mint mulatság vagy mint munka szükséges, gondosan nevelik, képezik, oktatják, s az elsőbb két osztály időnkint ezekből pótoltatik. Ez osztályba a szultán gyönge leányokat vétet, még gyakrabban anyjától, férjhez ment nőtestvéreitől s basáitól ajándékban kapja.

A negyedik osztályt nagy részben szerecsen nők képezik, kik a gyermekekre ügyelnek, mosnak, varrnak, fonnak, főznek, a fürdőt készítik, szóval ezek a szoros értelemben vett szolgálók. Nemcsak mindenik osztályt már öltözetéről meg lehet ismerni, sőt a második osztályban minden kis sereg egyenlő kelmét hordván, asszonyának választott színét viseli.

A konyhaépület, hol a nők számára főznek, a háremen kívül, de mellette van. A szakácsok, kik az ételeket hozzák, ezeket egy, a falba alkalmazott forgó szekrénybe teszik, milyent nálunk az apáca-kolostorokban látni, s a sarkán egyet fordulván a szekrény, a belől álló rabnők a tálakat átveszik, anélkül, hogy láttak, vagy láttattak volna. Minden odának külön tálalnak, s külön asztalnál hét-nyolc nő eszik egyszerre, az ebéd áll öt-hat ételből, s azon kívül többféle cukorsüteményből, befőzöttből, serbetből, kávéból, mert Törökországban mindenki nyalánk, a szakállos férfiak épp úgy, mint a nők s gyermekek.

A háremet hét magas nőhivatalnok kormányozza, ti. a ket koda (fő-udvarmesternő), a kaznadár uszta (kincstárnoknő), a csamasir uszta (a ruhákra s a fejérneműekre ügyel), a csasmidzsir uszta (az ételszolgálatot kezeli), a kijatib uszta (főtitkárnő), a hammamdzsi uszta (a fürdőket rendező), és a kilárdzsi uszta (házmesternő). Mindeniknek több helyettese és külön cselédszemélyzete van, mellyel azon munkákat végezteti, mik hivatalkörébe tartoznak. A nevezett hét nő rendesen éltes fehér rabnő, kik hosszú szolgálat által bizalomra érdemeseknek találtattak, s bár a főudvarmesternő hatósága alatt állanak, de valamennyi, mint egy-egy magasb udvari méltóság, saját háztartással bír.

Midőn a szultán este, az ötödik imádság után, a hárembe megy, minden szolgák visszavonulnak, csak a fekete aga marad mellette, ki egy gyertyát visz előtte a belső folyóson, hol mély csend uralkodik és senkinek sem szabad magát mutatni. A fő-udvarmesternő eleve értesítve szokott lenni, melyik kadin az, kit a szultán látogatásával megtisztelend. A szultánnak a háremben saját lakosztálya van, s a kijelölt nőt vagy ott fogadja vagy annak termébe megy, mely esetben ettől s szolganőitől az ajtóban a hódolat minden jeleivel fogadtatik. A szultán néha nőket is szokott fogadni háremében belől, s ez esetben palota-hölgyeitől körülvéve, a gedeklikektől s a kadinok és szultánnők legszebb hölgyeitől szolgáltatik. Néha az egész hárem ünnepi estélyre összegyűl, s a társaság énekkel, zenével, tánccal mulattatik. Ez mindig nagy öröm a szegény foglyoknak, s azon két keresztyén hölgy, kiknek eddigelé a szerencse jutott ezt láthatni, minden képzeletet felülhaladónak mondja e varázslátványt, hol ifjúság és szépség teljessége, öltözetek s drágakövek pompája, bútorzat gazdagsága, megvilágítás vakító fénye s illattal megtestesült lég elszédítvén az érzékeket, a néző valóban álmodni vél.

Ha a szultán a háremben fürdik, a gedeklikek joga őt szolgálni. Bár e női szolgálat a mi európai fogalmunk szerint az illedelemmel ellenkezni látszik, minden a legteljesb illedelem szabályai szerint megy végbe. Míg a szultán a meleg termekben van, éltesb nők foglalkoznak körülte, csak midőn felöltözve tér a nyugterembe, akkor jelennek meg az ifjú szép nők, kik frissítővel kínálják meg, s zenével, tánccal s felolvasásokkal múlattatják. Csalódnak, kik azt hiszik, hogy a szultán mindent tehet, mi neki tetszik. A hárem-életnek szinte megvannak a maga szabályai, miket a fejedelem is kénytelen szigorúan megtartani. Ezek részint vallásos, részint erkölcsi, részint udvari szabályok, s hol ez nem elég, pótolja a kadinok szerelemféltése s a fő-udvarmesternő ügyessége, kinek ezer módja van a szultán vágyait illő korlátok közt tartani. Nőkkel, kik őt szolgálják, ritkán lehet egyedül, s ha egy alárendelt nővel elfelejtené magát, az a háremben éppen oly botrányt okozna, mintha keresztyén fejedelem nejének egyik hölgyét, vagy cselédjét tűntetné ki. S ha másképpen a botránynak elejét nem lehet venni, a kegyencből kadint csinálnak, mielőtt a többiek a dologról valamit tudhattak volna. A szultán háreme egy ügyesen rendezett selyemháló, melyen sok bájos martalék függ, de oly mesterséges készületű, hogy rajta csak ahhoz vezet neki út, melyhez a női kormány utat csinál. Korunkban az illedelem törvényeit a fejedelem éppen nem léphetné át, de azt a szultánok a múltban sem tehették bosszúlatlanul. 1648-ban Ibrahim erőszakos halálának egyik főoka volt a háremtörvények szilaj megsértése, s az, hogy női s rabnői közt különbséget nem tőn.

Valóban, inkább szomorú, mint kellemes látvány Sztambulban ama számtalan, névtelen, ismeretlen és elfátyolozott¹¹ nő, mely titokteljes alakok gyanánt lézengve jön és megy, mint járnak dominók álarcos bálban, hol az álarcot soha sem tehetik le. Miért így elfödni a teremtés legbájosb szépségeit? Ki nem bosszankodik a felhőkre, melyek a napot, holdat s a csillagokat eltakarják? Ha az élet egy kert, és mint ez, hol kies, hol puszta, annak legszebb ékességei, annak virágai a nők, s nem kell-e őrültnek tartanunk a háznépet, mely elfödvén a virágos ágyakat, magát a legfőbb élvezettől fosztaná meg? A férfiak épp oly sokat vesztenek, nem látván a teremtés szebbik felét, mint boldogtalanok a nők, kellemeiket rejteniök kellvén. Elhiszem, ők kevésbé boldogtalanok, mint mi európaiak véljük; a szokás egy második természet, s minden állapotot tűrhetőnek talál az ember, ha arra kezdettől óta neveltetik. Fogalmuk sincs más sorsról, mint ami rájok várakozik. Hat éves korukban mátkák, tizenkét éves korukban nők, s ha nem lőnek is szabadok egészen, de igen az új kis körben, hova léptek.

A török nő létele egészen belső és házi. Csak messziről látja a világot; átmehet rajta, de nem vegyülhet el benne, neki a mindenség családja.

Nem a Korán az, mi a törökök művelődésének útjában áll, hanem a soknejűség és a nők elzáratása a társaságtól.

Lehet, egyénileg a török nő, ki már rendeltetéséhez mért nevelést kapott, keveset szenved ez állapotában, de a kérdés ennél magasb szempontból tekintendő: ez a humanitás kérdése. Hol a soknejűség és az elzáratás elve uralkodik, ott a nő le van taszítva a férfi oldala mellől, azon magas polcról, hova azt a teremtő helyezé, ott ő a piacon egy árú, a háremben kevesb mint egy kéjhölgy, a házasság egy alkú két ismeretlen közt, s egy egyoldalú szerződés, mely csak a nő személyét kötelezi, ott a férfi egy több fejű és több szívű szörny, ki egy házban több családnak feje, a nő egy tulajdon a birtokos úr kezében, mindenesetre hellyel a társasági rendben nem bír. Asszonynál, ki férje szerelmét többekkel békén megosztja, hiányzik erkölcsi becsének érzete; mint annál, ki örökké egy szűk körben teng, elszigetelve a társaságtól, lehetetlen, hogy az értelmiség kifejlhessék, az ilyen él ösztönileg, érzékileg, napról napra, mint a növény, a lég, a világosság. A soknejűség és elzáratás megsemmisíti a nőt, mint erkölcsi s értelmi lényt, megsemmisíti annak jótékony befolyását a társaságra, szóval, e rendszerben az emberi nem fele része értelmileg nem létez. Pedig az emberiség teljes civilizációja a két nem összemunkálása nélkül épp oly lehetetlen, mint lehetetlen, hogy gyümölcsöt teremjen a fa, melynek csak hímvirágjai vannak. Nők és férfiak oly különböző erkölcsi és szellemi tulajdonokkal bírnak, melyek a művelődés s haladás ösvényén egymásnak szükséges kiegészítői; az emberiség s a polgári társaság épp úgy nem fejlődhetik ki természethűen ott, hol a nő mint tényező hiányzik, mint nem fogna kifejlődhetni ott, hol a szabad férfi hiányzanék; a két nem külön véve csak fél, együtt véve egy egész. Minden termékenység, mind az anyagi, mind az erkölcsi világban, az egyesülésből származik, s mint a növényvilágban van nő és hím, úgy az erkölcsiben van gondolat, képesség, erő, mi főleg a nőké, és van, mi főleg a férfiaké. Isten az asszonynak adá a szépséget, mely szüli a szerelmet, ez az ő királyi pálcája, ez az ő hatalma. Nyájas, kecses, gyöngéd, fogékony mindenre, mi nemes és fönséges; ő kényszeríti a férfit szelídségre, hogy neki tessék, humanitásra, hogy őt megérdemelje, haladásra, műveltségre, hogy szerelmét megtartsa. A világ története az asszony értékének igazolása; ő az, ki által azzá levénk, ami vagyunk. Hol a nő nem szabad, álladalom ott is lehet, de társaság s társaságos élet nem; amaz fennáll a törvények által, miket a férfiak hoznak, de ez csak az erkölcsök által létez, mik a nők művei.

A török mindaddig nem fog európailag művelődni, míg nála a soknejűség mint polgári intézmény fennálland. S ezt fölforgatni annál könnyebb, mert amint láttuk, ez oly szabadság, mellyel száz közül egy nem él, s nemcsak nem volt soha elv, de csaknem megszűnt lenni tény is. De ha erkölcsi elvont szempontból nem volna is fontos, társaságiból még fontosabb az elzáratás szokása. Ez merőben szokáson alapulván, nem törvény, hanem szokás által fog megdöntethetni. És e reformnak a birodalombeli keresztyénektől kell kiindulni, az eddigivel ellenkező utat követvén, ti. eddigelé nők irányában némileg ők is a török szokásokat követték; éljenek csak nőik Sztambulban oly szabadon, mint keresztyénekhez illik, s e példa ellenállhatlan erőt fog kölcsönözni a török nők felszabadulási mozgalmának, melynek jelei újabb időben sűrűn mutatkoznak. Lehetetlen, hogy Európában két jog s kétféle erkölcs legyen; hol a kétnejűség mint bűn lakol, a soknejűség mint intézvény fenn nem állhat -, hol a nők a társas életnek szebb és jobb felét képezik, nem lehet tűrni, hogy annak egy része bölcsőjétől a sírig elzárva hervadjon. Ez elásott kincsről az emberiség számolni tartozik Istenének.

Nem annyira a soknejűségnek, mint a nők elzáratásának többféle szomorú következményei vannak a társas életre, mik a török fajnak mind erkölcsiségére, mind fizikai létére ártalmasan folynak be. Ha e rendszer a török bordélyházakat lehetetlenné teszi, aminthogy Sztambulban ez alacsony keresetre magukat csak keresztyén nők adják, másrészről az így elkülönzött török nőtlenek erőszakos dühének éppen a keresztyén hölgyek szoktak lenni áldozatai. Egyszersmind a két nem e szigorú elszigetelése titkos bűnöknek anyja, mikről nekünk nyugaton fogalmunk sincs. Azon természetellenes viszonynak, melyben a két nem egymáshoz minden tekintetben áll, kell némileg tulajdonítani a török fajnak mind testi elfajulását, mind számának növekedő fogyását, hozzá adván, hogy eddigelé a hadsereg pusztán muzulmánokból állván, a háborúk csak a török fajt fogyaszták. E rendszerrel van szükséges kapcsolatban a heréltek¹² osztálya is, kik a háremek biztos őrei s e barbár szokást korán sem akarjuk menteni, midőn megemlítjük, hogy a keresztyénség metropolisában, Rómában, e nemtelen emberekkel szinte találkozunk. Sőt az alkalmazásban mind a logika, mind az erkölcsi illedelem a törökök részén van; ők e szörnyet a szerelmi ház őreivé teszik, ebben van mind következetesség, mind cél; de Rómában azt vélik, hogy ily lények énekeinek hangja a templomban Istennek kedves lehet -, mi lehetetlen.

A nők ez állapotának egyik keserű gyümölcse a rabszolgaság. A törökök így okoskodnak: "vallásos törvényeink s szokásaink tiltják a nőt fátyolozatlanul látni háremen belől is, ha az nem oly közel rokon, hogy hitvestársul el nem vehetnők. Ha tehát rabnőink nem volnának, feleségeink szobáiban meg sem jelenhetnénk, vagy le kellene mondnunk arról, hogy cselédek által szolgáltassunk." E szerint két mód közt marad a választás, vagy keresztyént fogadni cselédül, mi ellen sok tekintet harcol, vagy muzulmán rabnőt tartani. A mentség török szempontból áll, de az ügy, minek védelmére a mentség felhozatik, nem áll, mivel az az asszonyok emberi jogának tagadása.

A rabszolga-bazár (jezir bazari), mely közel volt az At-majdani piachoz, 1847 óta be van csukva, de Szkutariban és Sztambulban több rabszolga kereskedő van jelenleg is; a Top-hanai kizárólag cserkesz nőkkel kereskedik, tehát a különbség az, hogy az adás-vevés nem nyilvános. 1854-ben egy firmán a rabszolgakereskedést a Fekete-tenger partjain megtiltá ugyan, de nem szűnteté meg, s következése csupán annyi, hogy a rabszolgák ritkábbak, e szerint áruk is magasb, egy újonc rabszolgáé 200-250, egy kitanulté 300-500, fehér rableányé, ha ifjú, ép és szép 1200-1500, de ritka szépségűért 5-6000 ezüst forint is fizettetik. Ámbár tehát az 1854-i firmánnak bevezető szavai fennen hangzanak, ti. "Az ember a legnemesb teremtmény, mely Isten kezéből kikerült, adván neki ama legnagyobb szerencsét, szabadnak születni", e szép elv, mint annyi sok más, maradt puszta szó, s annak dacára a Sztambulba évenkint behozott rabszolgák száma 2500-3000-re mehet, kik közül 500 cserkesz leány.

Törökországban a rabszolgák sorába tartozik: minden, akár muzulmán, akár nem muzulmán hadifogoly, ez azonban most az európai hadifoglyokra nem áll. Továbbá, minden szerecsen, bármi módon hurcoltatott el honából; a törvény ugyan kivételt tesz a muzulmánra nézve, de mely a gyakorlatban nem tartatik meg. Ezekhez adandók a rabszolgák gyermekei s a rabnőkéi, ha ezek szabad apa által el nem ismertettek. Végre mindazon idegen országbeli fiú- és leánygyermekek, kik szüleik által rabszolgákul, szabad alku útján, eladatnak; ez osztályba sorozandók a kellemeikről híres georgiai és cserkesz leányok, kik önkényt, aggodalom nélkül, sőt némi vággyal lépnek a hazai partokrul ama hajóra, mely őket azon tündér országba viszi, hol annyi hozzá hasonló pórleány lett szultánné -, azon nagyobb számra, mely nyomorban s becstelenségben veszett el, ilyenkor nem emlékeznek.

A rabszolgaságnak, törvény és szokás szerint, különböző fokozatai vannak.

Első a teljes és föltétlen rabszolga (Kul), kivel birtokosa minden tekintetben szabadon rendelkezhetik.

Második a mudabár, kinek fölszabadítása bizonyos eseménytől föltételeztetik, például: ha a birtokos Mekkából szerencsésen visszajön, ha Ezma leánya férjhez megy, stb. Ez mindig írásba foglaltatik, s a felek kölcsönös megegyezése által sem bontathatik fel. Ha időközben a szolga eladatott volna is, mi lehető, ez nem áll ellen, hogy a kitűzött pillanatban szabad ne legyen.

Harmadik a mezun, ki szabadságot kap bármi mesterséget saját javára kezdeni. Az ilyen vehet, eladhat, szerződést csinálhat, rabszolgát tarthat, saját tetteiért ő felelős, és nem ura, csak vagyonáról nem intézkedhetik, a végrendeletet kivéve, urának beleegyezése nélkül. Ilyen rabszolga, a birtokos tudta nélkül, lakát nem változtathatja, sőt ha fölszabadulása előtt éri halál, gyermekei rabszolgák lesznek. A vállalatához szükséges pénzt igen gyakran éppen urától kapja, s ha azt visszafizette, rendesen szabadságát is megnyeri.

Negyedik a mukiatib, ki szabad leend, mihelyt bizonyos föltételnek, határozott vagy határozatlan idő alatt, eleget tesz, például, ha bizonyos összeget fizet, ha bizonyos munkát végrehajt, stb., de a föltétel sem törvény-, sem erkölcsellenes nem lehet. A kijelölt idő alatt az ilyen rabszolgával a birtokos semmiképpen nem rendelkezhetik, ellenben ő tettleg személyes szabadsággal bír, s nemcsak dolgozhatik, kereskedhetik saját hasznára, hanem utazhatik is. A rabszolgaságból kiemelkedni, ez a legdíszesebb út, midőn valaki szabadságát saját szorgalmának, takarékosságának, iparának és becsületességének köszönheti.

Ötödik osztályba tartoznak azon rabnők, kiknek gyermekeiket a birtokosok elismerték, s kik um-ul-velidek-nek (a gyermek anyja) neveztetnek. Következménye ez elismerésnek, az esetek különbsége szerint, kétféle, ti. az ilyen rabnő vagy azonnal s jogilag szabad lesz, vagy ha nem, sem eladni, sem elküldeni nem szabad, s általa neki, habár későbbre, családtagi állás okvetlenül biztosíttatik. Az anyaság az, mi a nőknek itt a legfőbb jogot adja, s nincs rá példa, hogy a török e szent jog elismerése alól magát kivonni igyekeznék.

A mód, miként rabszolga szabaddá tétetik, igen egyszerű és szabatos. Néhány szóbul áll, akár írva, akár két tanú jelenlétében mondva legyen, például: "Ibrahimot ezennel szabadnak nyilvánítom", vagy: "Te, Ali, az én gyermekem vagy." Ilyen fölszabadító nyilatkozvány ellen nincs semmi kifogásnak helye, s az érvényes még akkor is, ha azt a birtokos ittas állapotában tette volna.

Minden rabnő, kit ura nőül vesz, azonnal s jog szerint szabad. Gyakran történik, hogy a birtokos a rabnőnek férjet keres, adományt ád vele, s ezáltal azt tettleg szabaddá teszi. A szultán és szultánnők háremeinek rabnői rendesen udvari hivatalnokokhoz s basákhoz adatnak férjhez, mindig gazdag hozománnyal, mi néha egy óhajtott, néha egy rettegett kegy; mindenesetre ez hasonlít azon házasságokhoz, mik a francia régi királyok udvarainál udvari hölgyek és udvari ifjak közt félig kényszerítve köttettek.

Férfiak hét-kilenc éven túl tovább ritkán maradnak rabszolgák. Másképpen, mint így cselekedni, ellenkezik a vallásos érzéssel s a megszentelt szokásokkal. Kik ezt akképpen játszák ki, hogy a mondott idő lefolyása előtt adják el rabjaikat, s árán újat vesznek, igaz hitű polgártársaiktól mint uzsorások és lelkiismeretlenek tekintetnek. Kilenc év elteltével a rabszolgák rendesen szabadoknak nyilváníttatnak, s ha jó viseletűek, vagy mint cselédek ajánltatnak, vagy ha a birtokosnak mestersége van, s a rab hozzá ért, mint legény alkalmaztatik nála vagy másoknál. Némelyik a hadseregbe lép, hol rájok néha fényes pálya vár, s jelenleg is több három lófarkú basa van, ki egykor rabszolga volt.

A törvény betűértelme szerint a török rabszolgára is áll ama római törvényes elv: servi, in potestate domini, sunt ut pecora, jumenta et caeterae res. A birtokos a rabnak mind személye, mind vagyona felett föltétlenül rendelkezik. Ez sem nem bírhat, sem nem örökölhet. Ura eladhatja, elajándékozhatja, dologra kibérelheti, szóval tehet vele, mit akar, csak vallás s törvény által tiltott ne legyen az, mire fordítja. Mit szerez, minden az uráé, mint kárpótlás azon gondért s kiadásért, mit ez reáfordíta. Rabszolgáját az úr megfenyítheti, de bizonyos határokat túl nem léphet, s tiltva van szemeit s egyéb tagjait megsérteni. Ez esetben a rabnak joga van a hatósághoz folyamodni, mely, habár el nem veheti, de bírsággal kárpótolja a szenvedőt, sőt rendelheti, hogy eladassék, s így talán jobb urat kapjon. Urát nemcsak bevádolhatja, de a törvényszék előtt mint tanú bizonyságot tehet ellene. Másrészről az úr, rabszolgájának minden tetteiért felelős, mi alól magát azon esetben, ha a bűntetés pénzbeli, csak úgy vonhatja ki, ha rabszolgájáról lemond, s azt a bíróságnak, illetőleg az ellenfélnek átengedi. A török törvénykönyvben, mely a rabszolgák mindenféle viszonyait rendszeresen határozza meg, néhol bámulatos következetesség mutatkozik, néhol kiáltó ellenmondás; amannak bizonysága, hogy bizonyos esetekben a rabszolga felével sújtatik a szabad emberre mért bűntetésnek, mert hiszen a polgári jogokkal sem bír teljesen, ellenben vannak más esetek, midőn ugyanazon bűntettért, ha rabszolga követi el, kétszeresen, ha szabad polgár, egyszeresen lakol, mit nehéz volna indokolni. Szökött rabszolgát mindenki köteles visszaadni; ki ezt eltitkolja, ha szabad, a rab árában marasztatik el, ha rabszolga, ő maga eladathatik s árából fizettetik ki a bírság.

A rabnők, mind a feketék, mind a fehérek, épp oly gazdag öltözetben járnak, mint úrnőik, ezenkívül nem sajnáltatik semmi fáradság őket tanítani, művelni, kiképezni nemcsak dolgokban, mik a háznál szükségesek, de olyanokban is, mik az élet kellemeihez tartoznak, mint zene, felolvasás, tánc, hímzés s a keleti tetszelgés mindenféle nemei. Úgy hogy azt lehet mondani, a rabnők gyakran teljesb kiképeztetéssel bírnak a szabad nőknél. Innen van, hogy a szülék, midőn fiaiknak nőt keresnek, saját fehér rabnőiket a szabad születésű leányoknak elébe teszik, így okoskodván: lehet, hogy egy szabad leány több vagyont hoz a házhoz, s vele fényes összeköttetésre teszünk szert, de ismerhetjük-e jellemét, s rokonai nem fognak-e visszavonást hozni házunkba? Ellenben a rableányt évek óta ismerjük, mi magunk neveltük fel, minket szüleiként tekint, szokásainkat ismeri, életmódunk az övé is, a különbség annyiból fog állni, hogy fogadott gyermekünkből menyünk s fiúnknak neje lesz, ki eddig féltestvére volt. Sok gondos anya 8-10 éves leánykát vesz, s ebből nevel fiának hitvestársat. Mindez azonban nem áll ellen, hogy a szabad leányokból lett nők az ilyeneket némi lenézéssel ne tekintsék.

Rabszolgák fizetést nem kapnak, de jól, sőt ékesen öltöztetik őket; élelmök is ugyanaz, mi az úré, midőn ezek evésöket végezik, ők azon ételekből laknak jól. Betegség esetében gondosan ápoltatnak, mint a család tagjai, miben a humanitásnak éppen annyi része van, mint az érdeknek, mert a rabszolga tőkét képvisel. Ha díjt nem, annál több ajándékot kapnak, pénzt, köntösöket, drága ékeket, s nemcsak az úrtól házi ünnepek, születés, házasság, körülmetélés, a Beiram stb. alkalmával, hanem a vendégektől is, kik látogatóba jönnek; világszerte tudva van, hogy Törökország az ajándékok (=baksis) hona, ott minden ember ezért nyújtja tenyerét, nem sok, mit adni kell, de adni kell percenkint, folyvást, örökké.

Szóval, itt a rabszolga a családnak egy tagjául tekintetik. Mint ura maga, hajlik a heverésre, őt sem dolgoztatják erősen. E részben sorsa a szabad cselédénél jobb, innen van, hogy sok nem él a megnyert szabadsággal, hanem marad a házban, hol élni megszokott, s hol ő tettleg oly szabad mint az úr maga. Hiszen ő is a háznép tagja, a gazda fiának, a gyermekek apjoknak nevezik. Ha még gyerkőce, iskolába küldik, ha ifjú, hasznos dolgokra taníttatják, néhány év múlva szabadnak jelentik ki, s ha nősülni vagy férjhez menni akar, még pénzt is kap.

Szabaddá lévén, nyitva előtte a pálya minden méltóságokra, Kutsuk Husszain II. Mahmud sógora s tengerügyminiszter hajdan, Kosrew, az egykori híres nagyvezér, Riza a szultán mostani főudvarmestere, Khalil és Mehemet Ali miniszterek és a szultán élő sógorai mind rabszolgák voltak. A rabnőkre, kiknek a szerencse kedvez, még fényesb jövő vár, s miről nem egy álmodott, ti. hogy szultán neje lőn, az sokra nézve be is teljesedett. Kevés szultánnak volt neje fejedelmi házból való, avagy szabad nő, mint I. Ozmáné, Orkáné, I. Amuraté, I. Bajazidé, I. Mohamedé, II. Amuraté, II. Mohamedé, II. Ozmáné, I. Ibrahimé; eszerint világos, hogy a legtöbb szultánok rabnők magzatai.

Törökországban tehát még vannak rabszolgák. De meg ne tévesszen a szó, a dolog nem mindig oly borzasztó, mint a név. Elősorolván a törvényeket s a szokásokat, mik a rabszolgaságra vonatkoznak, látni ezekből, hogy a rabszolgák állapota itt sokkal jobb, mint azon keresztyén országokban és telepekben, hol az elv kárhozatos volta a birtokosok kegyetlen bánásmódja által még öregbíttetik. Törökországban a kormányalak és a családélet még a patriarchalis élet jellemét hordja magán; ott, hol a jog hiányzik, azt a humanitás szelíd érzelme pótolja ki, s a törvénynek szigorát a szokás és hagyomány, mely itt számos esetben a törvénynél erősb, lényegesen enyhíti. A törökök többsége így okoskodik: igaz, mi rabszolgáinknak teljes hatalmú birtokosai vagyunk, de ők is emberek, mi is azok vagyunk, s van szívünk és lelkiismeretünk. Ha hatalmunkkal visszaélünk, megháborítnók a házi egyetértést, gyermekeinknek rossz példát adnánk, s nemcsak szomszédaink szólnának meg, de saját rabszolgáink is. Ha ők rabszolgák, mi pedig uraik vagyunk, ez így van, mivel Isten akarta így, de az ellenkező is történhetett volna, s ezen esetben mi mód az, miképp kívántuk volna, hogy ők velünk bánjanak? Nálok a minden szívbe beleoltott emberiség szózata a jogénál erősebb, s mint megvásárolja a török a fogoly madarakat, hogy szabadon eressze, úgy megveszi a beteg s öreg rabszolgákat is, hogy őket táplálván, Istennek ez által tessék.

Szóval, a török törvényhozás, és kivált a török szokás a rabszolgákkali bánásmódra nézve sokkal emberiebb, mint egykor a római, és százszor keresztyénebb, mint hajdani a byzantini keresztyéneké volt, s hozzá távolról sem hasonlíthatni az amerikai rabszolgaságot, hol a rabszolga megszűnt ember lenni, s azt mint egy vas gépet munkára addig szorítják, míg össze nem törik, Amerikában a szkláv szolga és rab egyszersmind, Törökországban csak cseléd; ott az mind anyagilag, mind szellemileg szenved, itt mindennel bír a szabadságon kívül; ott az soha nem lehet szabaddá, itt többnyire az lesz; ott a szkláv embernek sem tekintetik, itt mindig megőrzi emberi méltóságát, s ha a nő anya lesz, urának feleségévé válik; ha a férfi értelmes, a legmagasb hivatalokra emelkedhetik, s az, hogy rabszolga volt, rajta nem hágy mocskot. Isten mentsen, hogy a rabszolgaságot Törökországban menteni akarnók, bűn az az emberiség ellen, s borzasztó csak reá gondolni is, hogy az ember, az élet, a test, a lélek, a szabadság árultatik, mint piacon a marha; de ezt menti némileg a birodalom helyzete, mely ázsiai és afrikai is levén, népekkel határos, melyeknél a rabszolgaság emlékezetet haladó idők óta létezvén, az még most is divatkozik; s ha megfontoljuk, hogy az európai török birtokban a rabszolgák száma alig megy 60-90 000-re, mit mondjunk a keresztyén muszka birodalomra, hol negyven-ötven millió paraszt él, kik a röggel, a mezők termékeivel, az erdők fáival együtt adatnak el? Mit mondjunk a katolikus Spanyolországra, melynek telepeiben a rabszolgakereskedés hallatlan kegyetlenséggel űzetik? És mit a szabad Észak-Amerikára, honnét majd négy millió rabszolga méltán irigyelve nézi a török rabszolgák hasonlíthatlanul boldogabb sorsát?

Nem illik tehát ajkunkba a szó, a törököket föltétlenül kárhoztatni. A keresztyén civilizációnak is megvannak a maga foltjai. A különbség köztünk csak az, hogy a korán megengedi a rabszolgaság elvét, de azt a török nép mérséklettel s emberileg alkalmazza, míglen mi embertelenül szegjük meg Bibliánk azon fölséges elvét, hogy: minden emberek testvérek és felebarátok.