XVII. Mohamed életrajza és a Korán

1.

Kelet nemcsak az emberi nemzetnek, de az emberi műveltségnek is bölcsője. A vallás mindenütt, de kivált Keleten, a theocratia e választott földjén, a népek élete. Ezeknek nemzetisége dogmájokban, történetök hitökben áll.

Azon kis területe a földnek, mely a Közép-tenger keleti része s a Veres-tenger partjai közt elnyúlik, s melyet csaknem egészen Liban hegyláncolata, Judea halmai, Arábia bércei és sivatagai foglalnak el, a világ legnagyobb három vallásának: a zsidó, a keresztény és izlam¹⁵ vallásnak volt hona. Egyik a másik után jelent meg, egy a más vállain emelkedett s az egy Isten elvont tiszta hitének mindenik tágasb tért nyitott; mert Jehovát csupán a zsidó nép ismerte, a keresztyén Isten néphez és országhoz nem köttetvén, terjedt ugyan, de kezdetben igen lassan, úgy hogy a IX. században Allah imádóinak száma jóval nagyobb volt.

Kelet népeinek szellemi tehetségei közt uralkodó azon tehetség, mely láttatja a láthatlant is, ti. a képzelődés. Míg az ész következtetve vonja le Isten lételét, a képzelődés azt látja, hallja, szól vele, beszélteti, leírja, felfedezi, imádja, s élő hitét másokkal elfogadtatván, ég és föld közt teremti ama láthatlan lényeket s világokat, mik az emberek elméjében több helyet elfoglalnak mint az anyagi világ.

A képzelődés szellemesíti az emberiséget; a szellemiség az, mi Isten felfedezésére vezérel, s Isten hite az, mi erkölcsösíti az embert.

Ehhez adjuk hozzá az éghajlatot, időt és elmélkedést, s ezekben összesen a vallások eredetének legfőbb tényezőit fogjuk e földrészben feltalálni.

Az örökké tiszta és langy ég, mely Kelet népei fölött emelkedik, megóvja őket azon sok szükségtől, mi ellen mi nyugotiak munka által folyvást küzdünk. Minálunk az anyag uralkodik a szellem felett. Mi szenvedünk vagy élvezünk, időnk elmélkedni ritkán van. Ellenben nekik alig van valami szükségök, mit a természet magától ki nem elégítene. Körültök legelő nyájaik készen nyújtják tápláikat; a tiszta kútvíz oltja szomjukat; a művelést nem kívánó szilva- és pálmafán kenyerök naponkint megérik; tevéjök tejet nyújt, s hátán mezőrül mezőre mennek; három dárdára szúrt pár ponyva alatt sátorfödelet találnak; így élnek hosszú, örökös magányban s csendben, mely édesanyja az elmélkedésnek. Az elmélkedésnek határa a véghetetlen, s a véghetetlené az Isten. Mi természetesb, mint hogy az ily kedvező körülmények közt lakó nép hatalmasabb, lángolóbb képzelődéssel bír a metafizikai igazságok vizsgálatára, mint e nép; ő volt az első, mely egének örök tisztasága s éjjeinek mély átlátszósága által a csillagászat első ismeretére vezéreltetett.

A végtelen sivatagok lakói jutottak legelőbb a végtelen Isten eszméjére, mert a kettő közt belső rokonság létez; de ha az embernek eleme az óceán volna, ennek határtalan síkján ama nagy eszmére bizonyosan még előbb jutott volna.

Mi Arábia lakóit illeti, arab hagyományok szerint, mik egyébiránt az Ótestamentom adataival összehangzanak, azok Noé fiától Semtől, származnak. Ábrahám házát Hágár és fia Izmael elhagyni kényteleníttetvén, ők is Arabiába menekedének, hol az őslakóktól szívesen fogadtatván, Izmael maradéka köztök tizenkét hatalmas nemzetségre ágazott.

Arábia lakóit kezdet óta két osztályra lehet sorozni; egyiket képezték azok, kik városokban, várakban s tengerparton lakván, földet műveltek, szőlőtőket s kerteket ültettek, nyájakat szaporítottak, és részint hajók által a tengereken, részint tevekaravánok által a pusztákon, különbféle országok termékeivel csere és átviteli kereskedést űztek. A teve volt a sivatag hajója, a karaván annak hajóserege s az arabok a puszták hajósai.

De a népnek valódi tipusát a nomád nemzetségek képviselték, melyek idegenekkel nem érintkezvén, ősjellemöket tisztán megtartották. Ezek számosabbak is voltak. Untalan költözködtek, foglalkozásuk pásztori volt, a puszták minden titkos előnyeit ismerték, örökké kúttól kúthoz vándoroltak, miket még a patriarchák korából ismertek; hol sátoraiknak árnyékos fát s nyájaiknak zöld mezőt találtak, ott megállapodtak, s odább mentek, ha a víz s legelő elfogyott.

Kisebb nagyobb nemzetségekre valának oszolva, egy seik vagy emír vezérlete alatt, ki nagy hatalommal bírt, de függött a vénektől s a közvéleménytől, s hatalma örökös nem volt; tartott, míg a nemzetség bizalmát bírta. És bár a nemzetségek a családi frigyet egymás közt fenntartották, soha nem ismertek el egy középponti hatalmat, kivéve, ha idegenek megtámadását kellett a széleken visszaverni; de egymás ellen annál gyakrabban háborúskodtak, sőt mondhatni, örökké. Ha ma egy tribus felsőbbséget víva ki magának más felett, holnap azt viszont elveszté, naponkint változtak frigyek, barátok, ellenek. Álladalom nálok nem volt, csak családok, mik most elválva, majd szövetkezve új meg új tribust képeztek. Nem ismertek sem törvénykönyvet, sem alkotmányt, sem rendezett kormányt, azonban a patriarchális rendszer alatt szabadok voltak, mert az ősi szent hagyományoknak és régi szokásoknak mind a fők, mind a tagok vakon tartoztak engedelmeskedni. Az állam a család, a törvény, a szokás volt.

Természetes, hogy ily viszonyok közt mindenik jó lovag s gyakorlott bajnok volt. Mindig készen kellett lenni vagy védni magát, vagy támadni mást. A nyugalom kivétel, a tusa szabály volt. Egy nap mint felfogadott kísérő védte a karavánt, másnap megtámadta azt, mely gondjaira nem vala bízva. Mi csoda, ha a bosszú (a talio) náluk vallásos kötelességgé vált? Tagját a család, családot a nemzetség tartozván védni s megbosszulni, személyes megsértések nagy háborúkat idéztek elő, melyek sokszor nemzedékről nemzedékre szálltak át. Ezért volt nálok a nő, mint fegyverre alkalmatlan megvetve, ki mint fogoly, kiváltással még csak pénzbe kerülendett, s innen megmagyarázható ama szokás, hogy a született leánygyermekek nagy része náluk megöletett vagy bálványuknak áldozatul hozatott.

Századokon át így éltek az arabok, fizikailag és erkölcsileg változatlanul. Míg elszigetelt helyzetök a pusztában megóvta idegen járom ellen; belső szakadozottságuk, villongásaik, s úgy a politikai mint vallási egységnek hiánya lehetetlenné tevé, hogy mint hódítók félelmesek legyenek. Egy nagy test voltak apró tagokra metélve; mindenik nemzetség magában erő- s életteljes volt egyénileg, de mint egészben az egyakarat hiányzott. Vándor élet s naponkinti harcok bármi jeles vitézekké edzették gyermekkoruktul kezdve; míg Közép-Ázsiának más, talán kevésbé hadra termett népei a művelt világot meghódíták, ők nem ismerve erejök nagyságát, pusztáikban hír nélkül tespedtek, ontva egymásnak vérét hasztalan.

Az arab testére nézve szikár és könnyű, de tevékeny és idegzetes, veszélyt és nagy fáradságot kiálló. Mértékletes, sőt nélkülöző, kevés és igen egyszerű táplával beéri. Szellemi tulajdonait tekintve éles eszű, elmés, gyors felfogású, gazdag képzeletű. Érez élénken, bár nem tartósan, a fekete s villámló szemekből büszke és szabadságot kedvelő lélek sugárzik ki. Szokáson alapult törvényhozása, ha némely tekintetben embertelen volt, de másban erényt, bölcsességet, humanitást lehelt. Lovag volt mind, a szó teljes értelmében; nemes lelkű, vendégtisztelő a túlságig, az utast nemcsak étellel s itallal bőven ellátta, de védte is halálig; ki sátora kötelét megérinté vagy női öltönyének szélét, az szent vala előtte, volt legyen bár halálos ellene. Rendkívül fogékony lévén énekre, költészetre, néha a tribusok az olympi játék egy nemét ünneplék, hol a diadalmasnak ítélt költemény leíratván, ez a templomban mint szent emlék függeszteték fel. Nyelve bő s már akkor kiművelt lévén, nagy kedvvel hallgatta a szónokokat, de a hosszú beszédeknek elébe tette a mondatos előadást, a példabeszédeket, a képes mese-alakot, s eszméit s tanait örömest költői parábolákba öltöztette. Mint Keleten mindenütt, Arábiában is új meg új álpróféták támadtak, egy bizonytalan néphagyomány azt tartván, hogy Arábiát egy jövendő Messiás újra fogja alakítani. Ím ez azon titkos gyökér, mely által Keleten a próféták a népek lelkeibe behatottak.

Mi a vallásokat illeti, melyek Arábia népeinél e korban Mohamed előtt uralkodtak, azok többfélék voltak, de mind megromlott állapotban. Vagy elfajultak az idővel, vagy így jutának ide; de annyi igaz, hogy Arábia ekkor minden eretnekség gyűlhelyévé lőn.

Legszámosabban a szabin vallást követték, mely eredetében tiszta volt, az egy Isten hitén alapulván, de később az isteni elv helyét a szimbólumok foglalták el, s helyette a csillagokat s égi testeket imádták, mi utóbb valóságos bálványimádássá aljasult. Arab hagyomány szerint ez volt az a vallás, mit Ábrahám, a patriarcha előbbi tisztaságába visszaállíta, kinek megtérését a Korán így adja elő:

"Ábrahám mondá atyjának, Azarnak: te a bálványokat Istennek tekinted? Te és a te néped nyilván tévedésben vagytok."

"Nézd, mint láttatók mi Ábrahámmal a mennyeknek és földnek országát, és mint tanítók mi őt hinni erősen."

"Midőn az éjszaka körülvette őt árnyékával, láta egy csillagot és fölkiálta: imhol az én Istenem! De a csillag ekkor eltűnt. Mondá ekkoron: én nem szeretem azokat, mik elenyésznek."

"Látá majd fölkelni a holdat és mondá: imhol az én Istenem. És midőn az is lenyugovék, fölkiálta: ha az Úr nem vezérel, eltévedtem volna."

"Látá fölkelni a napot, és mondá: ez itt az én Istenem, ez bizonyára még nagyobb. De midőn a nap lenyugovék, fölkiálta: ó én népem, én ártatlan vagyok a bálványimádásban, melyet ti vallotok."

"Fordulok homlokommal a felé, ki alkotá az egeket és a földet, igazhívő vagyok, és nem azok közül való, kik melléje társat adnak (VI. F.v. 74-79.)."

Kevésbé számosan, de szinte sokan voltak, kivált a perzsa határszélek felé, a magusz vallás hívei, mely Zoroaszter után szellemi tisztaságát s egyszerűségét szinte elvesztvén, Isten helyett annak jelképét, a napot s tüzet imádta, s végre mindenféle botrányos szertartásokba hanyatlott, feledve bölcs Salamon tanítását: "Valóban oktalanok mindazok, kik Isten ismeretével nem bírnak, és a művet nézve, nem képesek látni a mestert, hanem a tüzet, szelet, a könnyű levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a rohanó vizet, vagy az ég villámait vélik Istennek, ki a világot igazgatja."

Zsidók is költöztek kezdet óta Arábiába, hova még többen menekültek akkor, midőn Palesztina a római sereg által pusztíttatván, végre Jeruzsálem lerontatott. Községeket képezvén, termékeny földeken telepedtek le, városokat építettek, nagy befolyásra tőnek szert, s ha kevés volt, ki vallásukra tért, ők magok annál inkább szaporodtak, s vallásos szokásaikbul, szertartásaikbul az arabok sokat elsajátítottak.

Végre voltak keresztyének is. Szent Pál apostol maga jára ott valaha, mint térítő. De főképp sokan mentek oda a III. században, midőn a keleti egyház új meg új felekezetekre oszolván, a bukott s üldözött fél menedéket idegen földön volt kénytelen keresni. Tudjuk, hogy e korban az egyház még alakulóban s belső küzdésben lévén, minden évtized új eretnekséget szült, s Arábia volt egyik ország, hová egyik eretnekség a másik után seregestől vonult. Hosszú volna előszámlálni azon felekezeteket, mik ez időben a legfontosb dogmák iránt ellenkeztek egymással, mert ezek száma legio, csak például megemlítjuk, hogy a nesztorianusok Jézusban két különböző természetet állítván, taníták, miképp Mária csak anya, Jézus csak ember volt; az eutychianuszok ellenkezőleg: hogy Jézus a megtestesülés előtt egészen Isten, utána egészen ember volt; az ariánusok a szentlélek istenségét tagadták; a carpocratianuszok Jézust választott embernek mondák lenni, ki isteni természetet csak a keresztségkor nyert; a doketisták őt Istennek hirdeték, de egyszersmind állíták, miképp a megcsalatott zsidók nem őt, hanem egy üres alakot feszítének fel -, s íme e mese-hírt Mohamed is elfogadá a Korán IV. F. 156. versében. Ezért ne csodálkozzunk, ha a Koránban a keresztyénségről sok ferde fogalmat találunk; a kútforrás, miből ő meríthetett, lévén az egyház számos eretnekségei.

Az elmondottak, ha nem tökéletes, de némi képet nyújthatnak Arábia akkori állapotáról. Vallási tekintetben a bálványimádók s eretnekségek fészke volt; társasági tekintetben megrögzött hagyományok s szokások majd embertelenül kegyetlen, majd nagylelkűleg humanus vegyülete; politikai tekintetben családi, nemzetségi szerkezettel bírt, nemzetivel s álladalmival nem. Nemde óriás feladása volt neki, e végtelen kaoszba rendet hozni? És ő nemzetté fűzé össze az elvált egyes tagokat, közös hit által egyesíté a felekezeteket, saját szabad lelkesedését önté az ellenséges nemzetségek táboraiba, s az alig 2-3 millió nép fölkelvén, ment mint a puszták óriása, s alig egy század alatt a legnagyobb birodalmakat megrázván, három világrészben lobogtatta győzelmes zászlóját.