4.

Mohamed, kortársainak előadása szerint, középtermetű volt, izmos és ideges, keze és lába nagy, ez mindig sarutlan. Ifjú éveiben rendkívül erős s élénk volt, később vastag s nehéz lőn. Feje nagy volt, minden részeiben jól kiképzett, s izmos nyakán erősen állt. Homloka magas, halántékai kiülők, átfutva szemöldökéig nyúló kék erekkel, melyek, midőn indulatba jött, meg-megdagadtak. Ábrázata gömbölyded, fehér s kissé piros bőrrel, kifejezésteljes vonásokkal, sasorral, fekete átható szemekkel, csaknem összeérő szemöldekkel, nyílt s mozgékony szájjal, miből ékesen folyt a beszéd; kissé rendetlen fogai fehérek, fekete haja fondorítás nélkül ömlött vállaira, szakálla hosszú és dús volt.

Viselete rendesen nyugott s egyenlő vala; ritkán tréfált, arcán többnyire komolyság s méltóság ült, de mosolygásában sok megnyerő kellem rejlett. Testalkata izmosb volt, mint ez az arab faj tulajdona, és ihlett s gerjedt állapotaiban volt benne valami lángoló és sugárzó, hívei a prófétai fény kiragyogásának mondottak.

Nem szenved kétséget, hogy rendkívüli elmebeli tehetségekkel bírt. Gyors felfogással, nagy emlékezettel, lobogó képzelődéssel és leleményes ésszel. Neveltetésének mitsem köszönhetvén, ennek hiányát éles vizsgálódással pótolta, s puszta hallásbul és társalkodásbul képes volt elméjébe összehalmozni mind ama vallások ismereteit, melyeket vagy az ős idők hagyománya megőrzött, vagy melyet itt-ott, bár azon korban sűrűn kelve s enyészve, még életben voltak. Előadása komoly és mondatos volt, ihlett pillanataiban elragadó, mit nevelt szavának érces és zengzetes hangja, mely öblös melléből szerte csengett, mint boltozat alatt a visszhang visszaverődik. Nyelve oly szabatos, szabályszerű, s tiszta volt, milyen tökélyre az arab nyelv sem előtte, sem utána nem emelkedett. Modora a keleti költőké, szónokoké s bölcseké volt, tele virágokkal, képekkel, aforizmákkal s példálódó mesékkel, szóval, a nép geniuszához a nép nyelvén szólott.

Ezért nem alap nélkül mondogatá ő Koránját csodának, mit többnyire Mekkában versenkint mondott tollba, abban sok különös, zavaros, homályos, de sok szép fölséges, magas eszme s gondolat is van; s ha meggondoljuk, hogy azt egy ember, s írástudatlan ember, emlékezetébül rakta össze, a művet bámulatosnak, rendkívülinek lehetetlen el nem ismernünk.

Íme néhány hagyományos mondása:

Midőn Isten a földet teremté, ez renge és reszkete, mígnem hegyeket tőn rá, hogy velök megszilárdítaná. Ekkor az angyalok kérdék: Ó Isten, van teremtésedben erősebb a hegyeknél? És Isten felelé: a vas erősb a hegyeknél, mert ezeket az széttöri. És van teremtésedben erősb a vasnál? Igen, a tűz erősb, mert ez azt elolvasztja. És van teremtésedben erősb a tűznél? Igen, a víz, mert ez a tüzet kioltja. Ó Uram, van teremtésedben erősb a víznél? Igen, a szél, mert ez a vizet megrohanja és mozgásba hozza.

Ó Teremtőm, és van teremtésedben, mi a szélnél is erősb volna? Igen, a jó ember, ki alamizsnát ad; ha jobbja adván azt, balja elől eltitkolja, az ilyen ember mindennél hatalmasabb.

Szerinte minden jó tett szeretet. Szeretet, ha felebarátodra mosolyogva nézsz; szeretet, ha őt jó tettekre inted; szeretet, ha a vándornak ösvényét megmutatod; szeretet, ha a világtalant vezérled; szeretet, ha az útból a követ és tüskét elhárítod; szeretet, ha az éhesnek ételt, a szomjasnak italt nyújtasz. Embernek valódi gazdagsága azon jókbul áll, miket felebarátaival tesz. Igen, meghalván te, a világ azt kérdi, mi vagyont hagytál hátra? De az angyalok, kik a sírban tőled számot vesznek, az kérdik tőled: mi jó tetteket bocsátál magad előtt az égbe?...

Mértékletes és tartózkodó volt, szigorú megtartója a böjtöknek, legtöbb idejét imának, elmélkedésnek, templomi szolgálatnak, vallási szónoklásnak, buzgalomnak szentelé; még mikor fejedelmi hatalma volt is, nem mint hódító, de mint próféta és apostol élt. Nem kedvelte a fényt s pompát sem házában, sem öltözetében, ő valóban nagyobb dolgokban akart kitűnni. Ruhái gyapjúszövetből készültek, néha yémeni gyapotbul, miket olykor ki kelle foltozni. Turbánt hordott akképp, hogy a rá kötött kendő egyik vége, vállai közt lefüggött. A selyemkelmét eltiltotta, ha csak másféle fonallal nem volt vegyítve, mint az aranygyűrűket is -, ő egyet ezüstből viselt, tenyere felé fordított fejére ezt metszetvén: "Mohamed, Isten követe." Tisztaságra igen sokat adott, a naponkinti mosakodásokat pontosan megtartotta. Két dologban mondhatni kéjűzőnek; először a nőkben, összesen, de nem egyszerre, tizenöt neje volt, e részben az ősi szokást követte s célja volt örököst kapni, de nem kapott -, másodszor az illatos kenőcsökben, mikkel szemöldét, haját, szakállát kenegette, s miről túlbuzgó tanítványai azt hírlelék, hogy e jó szag testének vele született s csodálatos illatozása. Szokása volt mondani: Isten az örömet s gyönyört három dologba helyezte e világon: imádságba, illatba, nőbe, s mint ama kettő égbe emelkedik magától, a férfit égbe nők társasága emeli, kik ima és illat közt töltik csendes életöket.

Míg Kadisa élt, nem vett több nőt. Sok ideig aztán kettő volt, később több, azért is, mivel araboknál sok nő sok tribussal hozta rokonságba, s e rokonság legbiztosabb alap volt hatalmas szövetségekre szert tenni. Ott most is a családi összeköttetés a legszentebb s legsérthetetlenebb frigy. Kadisának becses emlékezete a szép Ajesát csaknem féltékennyé tévén, ez egyszer mondá: "Nemde, Isten adott neked helyébe szebb és jobb nőt?"

"Soha - mondá Mahommed melegen -, soha nem adhat jobbat. Midőn szegény valék, dússá tőn; midőn mások hazugnak mondának, ő hitt bennem; midőn egész világ üldöze, ő hű maradt hozzám."

Házi élete, patriarchák módjára, egyszerű volt. Ő, a később hatalmas próféta, pásztorilag élt, mint a legszegényebb arab. Ajesa, neje maga beszélte, hogy néha egy hónap folytában sem raktak tüzet; élelmök szilva és víz volt, hacsak főtt ételt valamely jó barát nem küldött. Szolgái két nap egymásután búzakenyeret soha sem kaptak. Őmaga rendesen szilvával és árpakenyérrel, téjjel és mézzel táplálkozék; szobáját maga söpré, maga raká meg tüzét, fejé juhait, hozá kútról vizét, maga foltozá ruháit, szóval maga szolgálta ki magát.

Az öregeket segítette, a betegeket gyógyította, a házatlannak hajlékot szerzett, a mosé körül az árvák, özvegyek, aggok számára színt építtetett, hol azok padokon ültek, s ezért a pad vendégeinek neveztettek, ajtaja a szűkölködőnek és szerencsétlennek mindig tárva állt, a szegénnyel vagyonát készséggel megosztotta, a keveset mikor kevés volt, a sokat mikor gazdag lőn, azaz, ő soha sem lőn gazdag, mert a háborúkban nyert zsákmányból őt illető részt vagy kiosztá a szegények és harcosai közt, vagy vallásos célokra fordítá, mondván: mit a szegényeknek adunk, szent letétemény, mit égben kapunk vissza.

A nőket jogokkal ruházta föl, kik addig semmi joggal nem bírtak: jogot kaptak elválni, örökölni, szerezni, s irántok a gyermekeket nagy tiszteletre kötelezte, mondván: egy gyermek csak anyja lábainál tarthat igényt a paradicsomra. Hívei közt, tizenkét emberből alakított kis csoportokban, behozta a kölcsönös barátság frigyét, miszerint azok egymással jóban s rosszban osztozni tartoztak. Meghatározta, hogy minden muzulmán vagyonának egy tizedét, mint alamizsnát, a szegényeknek adja, váltságául annak, mi birtokában marad. E törvény azóta az izlamban pontosan megtartatik, s célja meggátolni a roppant gazdagság s a kiáltó szegénység közti ellentét botrányát. Így veté ő meg követői közt alapját a családi szellemnek, a felebaráti szeretetnek és a jogbeli, vagyonbeli, kötelességbeli egyenlőségnek.

Kadisától egy fia volt, Kaszim, kit gyermekkorában elvesztett, és négy leánya: Rokaja, Othmán neje; a szép Fatima, a híres Ali khalif neje; Zeinab, Abul Assz neje: Omm Kolthum, ki sógorához, a fölebb említett s özvegyült Othmánhoz ment nőül. Mohamednek még Máriátul, ki keresztyén származású volt, lőn egy fia, Ibrahim, ki szinte korán elhalt. Eszerint, az úgy nevezett zöld turbános emírek neki csak leányágoni maradékai.

Magány viszonyaiban másokkal mindig igazságos volt. Barátival úgy, mint idegenekkel, gazdagokkal úgy, mint szegényekkel, hatalmasokkal úgy, mint gyöngékkel egyképp méltányosan bánt, s a nép szerette őt általában, mivel nyájasan fogadta őket s panaszaikat békésen, részvéttel meghallgatta, nem mint bíró s fejedelem, de mint apa és társ. Habár indulatosságra volt is hajlama, bírt magán uralkodni, úgy hogy még házi körében is türelmesen és elnézőleg kormányzott, mint bizonyítá Anasz nevű szolgája, mondván: nyolc éves korom óta haláláig szolgálám őt, s bár érdemeltem volna gyakran, soha sem szidott meg.