6.
Azonban Mohamed kezdé
sejteni, hogy ereje fogy s közeledik a sírhoz. Ibrahim, egyetlen fiának halála,
a folytonos magasztult lélekállapot, a feszített gondolkodás, elméjének örökös
ingerültsége, sőt láza, mi nála tehetség és betegség volt egyszersmind,
testi fáradságok, az apostolság s uralkodás emésztő gondjai, s talán az
említett megmérgezés is erejét megtörték. Ily előérzetekben határozta el
életerejének utolsó maradványát egy búcsúzó mekkai zarándoklásra fordítani.
Ennek híre elterjedvén,
városokból, falukból, messze síkokról, szírtes hegyekből, szóval Arábia
minden részeiből tolongva gyűltek a tribusok a zarándok-prófétát
utolsó búcsújában elkísérni. Medina körül az árnyékos völgyekben ezer meg ezer sátor
kelt mint egy varázsütésre, s oly szép, festői, csodálatos, mint új
tünemény volt az eddig viszálkodásban élt népeket felebaráti egyetértésben
szemlélni s egy közös vallásban egyesülve látni. Kíséretének számát némelyek
55, mások 90, mások viszont 114 ezerre teszik, a több száz volt az áldozatra
szánt tevék száma, melyek virágkoszorúkkal s lengő színes zászlókkal
fölcifrázva haladtak s sivatag homokán. Nehány mértföldnyi hosszú vonalt
képezve mendegélt a tarka zarándok-tábor, hegyek ormain most felvillanva, majd
völgy torkában elenyészve, s könyörgéseitől s búzgó jajjaitól
visszhangozva zengtek a puszták.
Mekkába megérkezvén,
búcsújárásban szorosan tartá magát az Ábrahám által megszentelt szertartáshoz,
s ezen utolsó búcsújárása szolgál e részben a muzulmánoknak mintául maiglan.
Gyöngesége miatt gyalog nem mehetvén, teveháton járta körül a Kábát, így mene a
Zem-Zem szent forráshoz is, hol lenyíratván hajfürteit, azokat tanítványai
drága ereklye gyanánt őrizték meg. Több ízben, mint hattyú, ki végdalát
énekli, szokatlan lelkesedéssel szónoklott a hitágazatokról, hol a Kábában, hol
a Szába halmán; itt egy tevehátrul, hogy a hegyoldalt, mint amphitheatrumot
elborító sokaság által annál jobban láttathassék - teve volt az ő papi
széke, illő szószék a puszták oraculumának. Minthogy pedig betegség s
számtalan szónoklás miatt hangja gyönge s a tér nagy: maga a szabad természet
volt; csengőbb hangú tanítványai bizonyos távolságra helyeztettek el, kik
a próféta szavait mint felállított őrök szájról-szájra átadván, azokat a
számtalan hallgatók körében mintegy visszhangoztatták.
Egyik beszédét, talán
épp az utolsót, a hagyomány csaknem szó szerint ekképp tartá fenn:
"Ó emberek!
Figyeljetek szavaimra, mert nem tudom, ha ez év elmúlván, vajon fogtok-e többé
itt látni. Ó hallgatóim, én is ember vagyok, hozzátok hasonló; a halál angyala
bármely pillanatban megjelenhet, és parancsának engedelmeskednem kell.
Legyetek irgalmasok és
méltányosak egymás iránt.
Mindenkinek élete s
vagyona szent legyen mindenki előtt, mint egy hónap és e nap a
hívőknek szent.
Tudjátok meg, hogy
valamennyien megfogtok jelenni az Úr előtt, ki cselekedeteikről
számot kívánand.
Minden, ki letéteményt
fogadott el, hűségesen adja vissza azt, midőn visszakéretik.
Minden, ki
felebarátjának kölcsönt ád, kamatot azért ne kívánjon. Az adós ne adja vissza,
csak a tőkét.
A kölcsön adott összegek
kamata eltöröltetik, kezdve azon összegeken, mikkel mások nekem tartoznak.
A gyilkos többé ne
bosszúltassék meg, kezdve azon, ki megölte öcsémet Rabiát, fiát Haritnak, ki
Abd al Motálleb fiavolt.
Egy évben tizenkét hó
leend, melyből négy különösen szent lesz.
Ó emberek, ti bírtok
joggal hitveseiteken, mint ezek bírnak joggal rajtatok. Az ő tisztök,
házatokat paráznaság által meg nem becsteleníteni; ha ez ellen vétenek, Isten megengedi
őket elhagyni, sőt megfenyíteni, de nem halállal. Bánjatok velök
kímélettel és gyöngéden. Gondoljátok meg, hogy ők hajlékaitokban olyanok,
mint a foglyok, kik úr alá vannak vetve, és akik magoknak semmit sem tartottak
fel. Ők Isten nevében nektek átadták testöket és lelköket. Ők egy
szent letétemény, melyet Isten bízott kezeinkre.
Ó emberek, figyeljetek
szavaimra és véssétek jól azokat lelkeitekbe. Én nektek egy törvényt hagyok,
mely, ha hozzá állhatatosan ragaszkodtok, örökre megőriz a bálványozástól,
a hitetlenségtől, a tévelytől; egy világos, érthető, határozott
törvényt, a Koránt, mely nekem az ég által jelentetett ki.
Ó emberek, figyeljetek
szavaimra és véssétek azokat lelkeitekbe. Tudjátok meg, hogy a muzulmánok mind
egyenlők és testvérek. Senki ne tulajdonítsa el magának, mi felebarátjáé,
hacsak ő azt neki szabad akaratjából nem adja. Óvakodjatok az
igazságtalanságtól, ez rátok örök kárhozatot vonna.
Ó én Istenem - kiálta
fel, mint egy ember, ki bíráját bizalommal kérdezi - jól betöltém-é hivatásomat?"
Igen, prófétánk, te azt
jól betöltéd - kiálta ezer torokból a nép.
"Ó Istenem - mondá
a próféta több nyugalommal - halld meg mellettem teremtéseidnek e
tanúskodását."
És szülővárosától
örökre elbúcsúzván, mint jött, Medinába visszatére, s midőn már hozzá
közel volt, megállapodott és fölkiálta: "Nagy az Isten, nagy az Isten!
Nincs kívüle más Isten, nincs neki társa. Övé a birodalom. Őt magát illeti
dícséret. Ő a Mindenható. Ő teljesíté, mit ígért. Ő állott szolgája
mellett, és ő volt az, ki elleneit szétszórá. Térjünk vissza házainkba, s
imádjuk és magasztaljuk őt."
A hedzsira 11. évében
Ozama, egy csak 20 éves ifjúnak vezérlete alatt Szíria ellen roppant tábort
volt küldendő, midőn betegsége borzasztó fejfájdalomban s
őrjöngő lázban nyilatkozva, rögtön megsúlyosult. Nehéz álmából éjjel
fölébredve, egy szolgája kíséretében a temetőbe vánszorgott, és sírtól
sírhoz menve, áhítatosan imádkozott a megholt hívőkért s egykori
harcosaiért. - Örvendezzetek, ti lakói a sírnak -, kiálta fel. - Békésebb a
hajnal, melyre ti ébredtek föl, mint az, mely az élőkre várakozik.
Sorsotok az övékénél boldogabb. Isten titeket megszabadított ama
vészektől, mik őket fenyegetik s melyek egymásra következve
jőnek, mint éjjel a viharok, melyek közül az, ami jő, sötétebb annál,
mi elment.
Azonban óráról órára
rosszabbul lett, forró láz kínozta, s fején és testén fakadt hólyagokból vizek
ömlöttek ki, mit ő a megmérgezés következményének állított. De mihelyt
fájdalma szűnt, Alitól és Abu Bekertől támogatva, a moséba kívánt
vitetni, s ott haldokló hangon prédikált, mondván: "Muzulmánok, ha
közületek valakit valaha megüték, itt vagyok, üssön vissza ő is. Ha
valakit szóval megsérték, itt vagyok, sérelemért fizessen sérelemmel. Ha
valakinek vagyonát elvevém, itt vagyok, s vegye el mindenemet, mivel e földön
bírok. És ezek nem hiábavaló szók, senki ne gondolja, hogy magának ekképp
igazságot szolgáltatván, haragomat vonja magára. Harag és bosszú soha sem volt
természetemben." És valóban egy ember felálla, s állítá, hogy neki Mohamed
három ezüst dinárral adósa volna, mit Mohamed megtoldva azonnal kifizettetett,
hozzá tévén: "Könnyebb itt a földön, semmint ott örökké szenvedni a
bűntetést." Ugyanekkor egy más felálla, s meghatva a jelenet
ünnepiessége által, bevallá, hogy ő kétkedő, képmutató, tehát nem
méltó tanítvány. Mire a haragos Omár ki akará őt a moséből vettetni,
mondván: minek fedezed fel azt, mit Isten eltűrt, hogy rejtve maradjon? De
Mohamed megfeddé Omárt, szólván hozzá: Ó fia Khattabnak, jobb e világon pirulni,
mint a másikon szenvedni.
A következő
pénteken (muzulmánok vasárnapján) a moséba nem bírván menni, maga helyett oda
Abu Bekert küldé, de ebből sokan azt gondolván, hogy ő meghalt volna,
azonnal oda vitette magát, s így szólott: "Hallottam, hogy prófétátok halálának
híre titeket megzavart; de melyik próféta élt örökké, hogy azt hivétek, miképp
én soha sem hagynálak el? Minden úgy történik, mint Isten elvégezte, s
mindennek megvan kitűzött ideje, mit sem siettetni, sem késleltetni nem
lehet. Én vissza fogok térni ahhoz, ki engem küldött, s hozzátok legvégső
parancsom, hogy maradjatok egyesülve, hogy szeressétek, becsüljétek s
támogassátok egymást kölcsönösen; hogy intsétek egymást hűségre s
állhatatosságra a hitben, s jó cselekedetek elkövetésére; csak ezek által gyarapodhatik
az ember, minden egyéb romlásra vezet. Én most előre megyek, ti mihamar
követni fogtok. Halál mindnyájunk sorsa, senki se kísértse meg azt tőlem
elfordítani. Éltem javatokra s halálom is javatokra leend."
Ezek valának utolsó
szavai közhelyen. Más napon könnyebben érzé magát, de javulása csak látszólagos
volt, mert rögtön vonaglani kezdett. Azonnal meghagyta, hogy szolgái legyenek
szabadok, s mi pénz házában találtatott, azt a szegények közt mind kiosztani
rendelte. Néha, ösztönileg, egy korsó felé nyújtá kezét, s a benne lévő
hűs vízzel kísérté meg ábrázatát megfecskendezni, bágyadt feje kedves
Ajesa nejének ölén nyugodván, végre meredt szemeit égre emelvén, töredezett
hangon mondá: "Ó Isten, - legyen úgy! - a paradicsom dicsőült lakosai
közt" - és meghalt.
Ajesa jajgatásai mihamar
tudatták a ház s a város népével a nagy eseményt. A nép megrémült mint
földrengéskor, mindenki oda hagyta dolgait, a Szíria felé indulandott sereg
ellenrendeletet kapott, mindenki tudta, mi történt, de senki nem hitte. Hogyan
halt volna meg - zúga a sokaság. Hát nem volt ő közbenjárónk Istennél?
Omár a rettenetes hős s a fanatikus hívő villogó pallossal kezében
kiáltá: "Ő csak rövid időre távozott el, mint Mózes, Imrám fia,
negyven napra a hegyre fölment, de mint ő, a próféta is vissza fog
jönni."
Az okosabb Abu Beker
később megjelenvén, s a holtat megcsókolván, csak nehezen tudta a népet
ily szavakkal megnyugtatni: "Valóban, ha csupán Mohamed volt imádástok
tárgya, ő meghalt; de ha Istent tisztelitek, az nem halhat meg. Mohamed
csak Isten prófétája volt, s osztá sorsát azon apostoloknak s szent embereknek,
kik előtte elköltöztek. Avagy mivel meghalt, el akartok tőle
fordulni, s hitétől elszakadni? De ne felejtsétek el, hogy
hittagadástokkal Istennek nem ártotok, hanem saját magatokra vontok kárhozatot,
míg Isten áldásának teljét fogja önteni azokra, kik benne hisznek."
Mohamed halála történt a
hedzsira 11., vagy Kr. sz. után 632. esztendőben.
Teste megmosatván és
tömjéneztetvén, három lepedőbe, két fehérbe, és egy yémeni csíkos
gyapjúkelmébe takartatott, ezután ambrával, muszkkal, aloesszel s egyéb szagos
füvekkel elkészítettvén, keleti szokás szerint három napon át közszemléletre
kitétetett. Afölött, hova temettessék, vita támadott. A mekkai származású
hívők Mekkába akarták vitetni, hol született; némelyek Jeruzsálembe, mely
a próféták temetőhelye; a medinaiak megtartani óhajták a városban, hol
menhelyet talált s hol naggyá lőn. Végre a bölcs Abu Beker véleménye
győzött, ki Mohamed akaratának lenni állítá, ott eltemettetnie hol a halál
éri, s e szerint Ajesa lakában azon ágy helyén ásaték sír, hol kimúlt, és ott
temettetett el.
Most a helyen egy
pompás, 165 lépés hosszú, 130 lépés széles mosé emelkedik, melynek midőn a
hívő muzulmán távolrul meglátja fehér kúpjait s négy magas minaretjét,
arcra borulva és búzgón imádkozva köszönti azokat.
Sok hívők járnak
búcsúra ide is, de ez nem szent kötelesség, mint a mekkai búcsú az. Mit a
keresztyének sokáig hittek, hogy vas koporsója négy mágnesoszlop közt légben
függene, az elmés mesék országába tartozik.
Részrehajlatlan
ítélő nem fogja tagadhatni ezek után, hogy bár Mohamed egy bizonyos
időben inkább vezér s hódító volt, de életét úgy kezdte s úgy végezte,
mint vallásos ember s mint kegyes próféta.
|