6.

Azonban Mohamed kezdé sejteni, hogy ereje fogy s közeledik a sírhoz. Ibrahim, egyetlen fiának halála, a folytonos magasztult lélekállapot, a feszített gondolkodás, elméjének örökös ingerültsége, sőt láza, mi nála tehetség és betegség volt egyszersmind, testi fáradságok, az apostolság s uralkodás emésztő gondjai, s talán az említett megmérgezés is erejét megtörték. Ily előérzetekben határozta el életerejének utolsó maradványát egy búcsúzó mekkai zarándoklásra fordítani.

Ennek híre elterjedvén, városokból, falukból, messze síkokról, szírtes hegyekből, szóval Arábia minden részeiből tolongva gyűltek a tribusok a zarándok-prófétát utolsó búcsújában elkísérni. Medina körül az árnyékos völgyekben ezer meg ezer sátor kelt mint egy varázsütésre, s oly szép, festői, csodálatos, mint új tünemény volt az eddig viszálkodásban élt népeket felebaráti egyetértésben szemlélni s egy közös vallásban egyesülve látni. Kíséretének számát némelyek 55, mások 90, mások viszont 114 ezerre teszik, a több száz volt az áldozatra szánt tevék száma, melyek virágkoszorúkkal s lengő színes zászlókkal fölcifrázva haladtak s sivatag homokán. Nehány mértföldnyi hosszú vonalt képezve mendegélt a tarka zarándok-tábor, hegyek ormain most felvillanva, majd völgy torkában elenyészve, s könyörgéseitől s búzgó jajjaitól visszhangozva zengtek a puszták.

Mekkába megérkezvén, búcsújárásban szorosan tartá magát az Ábrahám által megszentelt szertartáshoz, s ezen utolsó búcsújárása szolgál e részben a muzulmánoknak mintául maiglan. Gyöngesége miatt gyalog nem mehetvén, teveháton járta körül a Kábát, így mene a Zem-Zem szent forráshoz is, hol lenyíratván hajfürteit, azokat tanítványai drága ereklye gyanánt őrizték meg. Több ízben, mint hattyú, ki végdalát énekli, szokatlan lelkesedéssel szónoklott a hitágazatokról, hol a Kábában, hol a Szába halmán; itt egy tevehátrul, hogy a hegyoldalt, mint amphitheatrumot elborító sokaság által annál jobban láttathassék - teve volt az ő papi széke, illő szószék a puszták oraculumának. Minthogy pedig betegség s számtalan szónoklás miatt hangja gyönge s a tér nagy: maga a szabad természet volt; csengőbb hangú tanítványai bizonyos távolságra helyeztettek el, kik a próféta szavait mint felállított őrök szájról-szájra átadván, azokat a számtalan hallgatók körében mintegy visszhangoztatták.

Egyik beszédét, talán épp az utolsót, a hagyomány csaknem szó szerint ekképp tartá fenn:

"Ó emberek! Figyeljetek szavaimra, mert nem tudom, ha ez év elmúlván, vajon fogtok-e többé itt látni. Ó hallgatóim, én is ember vagyok, hozzátok hasonló; a halál angyala bármely pillanatban megjelenhet, és parancsának engedelmeskednem kell.

Legyetek irgalmasok és méltányosak egymás iránt.

Mindenkinek élete s vagyona szent legyen mindenki előtt, mint egy hónap és e nap a hívőknek szent.

Tudjátok meg, hogy valamennyien megfogtok jelenni az Úr előtt, ki cselekedeteikről számot kívánand.

Minden, ki letéteményt fogadott el, hűségesen adja vissza azt, midőn visszakéretik.

Minden, ki felebarátjának kölcsönt ád, kamatot azért ne kívánjon. Az adós ne adja vissza, csak a tőkét.

A kölcsön adott összegek kamata eltöröltetik, kezdve azon összegeken, mikkel mások nekem tartoznak.

A gyilkos többé ne bosszúltassék meg, kezdve azon, ki megölte öcsémet Rabiát, fiát Haritnak, ki Abd al Motálleb fiavolt.

Egy évben tizenkét hó leend, melyből négy különösen szent lesz.

Ó emberek, ti bírtok joggal hitveseiteken, mint ezek bírnak joggal rajtatok. Az ő tisztök, házatokat paráznaság által meg nem becsteleníteni; ha ez ellen vétenek, Isten megengedi őket elhagyni, sőt megfenyíteni, de nem halállal. Bánjatok velök kímélettel és gyöngéden. Gondoljátok meg, hogy ők hajlékaitokban olyanok, mint a foglyok, kik úr alá vannak vetve, és akik magoknak semmit sem tartottak fel. Ők Isten nevében nektek átadták testöket és lelköket. Ők egy szent letétemény, melyet Isten bízott kezeinkre.

Ó emberek, figyeljetek szavaimra és véssétek jól azokat lelkeitekbe. Én nektek egy törvényt hagyok, mely, ha hozzá állhatatosan ragaszkodtok, örökre megőriz a bálványozástól, a hitetlenségtől, a tévelytől; egy világos, érthető, határozott törvényt, a Koránt, mely nekem az ég által jelentetett ki.

Ó emberek, figyeljetek szavaimra és véssétek azokat lelkeitekbe. Tudjátok meg, hogy a muzulmánok mind egyenlők és testvérek. Senki ne tulajdonítsa el magának, mi felebarátjáé, hacsak ő azt neki szabad akaratjából nem adja. Óvakodjatok az igazságtalanságtól, ez rátok örök kárhozatot vonna.

Ó én Istenem - kiálta fel, mint egy ember, ki bíráját bizalommal kérdezi - jól betöltém-é hivatásomat?"

Igen, prófétánk, te azt jól betöltéd - kiálta ezer torokból a nép.

"Ó Istenem - mondá a próféta több nyugalommal - halld meg mellettem teremtéseidnek e tanúskodását."

És szülővárosától örökre elbúcsúzván, mint jött, Medinába visszatére, s midőn már hozzá közel volt, megállapodott és fölkiálta: "Nagy az Isten, nagy az Isten! Nincs kívüle más Isten, nincs neki társa. Övé a birodalom. Őt magát illeti dícséret. Ő a Mindenható. Ő teljesíté, mit ígért. Ő állott szolgája mellett, és ő volt az, ki elleneit szétszórá. Térjünk vissza házainkba, s imádjuk és magasztaljuk őt."

A hedzsira 11. évében Ozama, egy csak 20 éves ifjúnak vezérlete alatt Szíria ellen roppant tábort volt küldendő, midőn betegsége borzasztó fejfájdalomban s őrjöngő lázban nyilatkozva, rögtön megsúlyosult. Nehéz álmából éjjel fölébredve, egy szolgája kíséretében a temetőbe vánszorgott, és sírtól sírhoz menve, áhítatosan imádkozott a megholt hívőkért s egykori harcosaiért. - Örvendezzetek, ti lakói a sírnak -, kiálta fel. - Békésebb a hajnal, melyre ti ébredtek föl, mint az, mely az élőkre várakozik. Sorsotok az övékénél boldogabb. Isten titeket megszabadított ama vészektől, mik őket fenyegetik s melyek egymásra következve jőnek, mint éjjel a viharok, melyek közül az, ami jő, sötétebb annál, mi elment.

Azonban óráról órára rosszabbul lett, forró láz kínozta, s fején és testén fakadt hólyagokból vizek ömlöttek ki, mit ő a megmérgezés következményének állított. De mihelyt fájdalma szűnt, Alitól és Abu Bekertől támogatva, a moséba kívánt vitetni, s ott haldokló hangon prédikált, mondván: "Muzulmánok, ha közületek valakit valaha megüték, itt vagyok, üssön vissza ő is. Ha valakit szóval megsérték, itt vagyok, sérelemért fizessen sérelemmel. Ha valakinek vagyonát elvevém, itt vagyok, s vegye el mindenemet, mivel e földön bírok. És ezek nem hiábavaló szók, senki ne gondolja, hogy magának ekképp igazságot szolgáltatván, haragomat vonja magára. Harag és bosszú soha sem volt természetemben." És valóban egy ember felálla, s állítá, hogy neki Mohamed három ezüst dinárral adósa volna, mit Mohamed megtoldva azonnal kifizettetett, hozzá tévén: "Könnyebb itt a földön, semmint ott örökké szenvedni a bűntetést." Ugyanekkor egy más felálla, s meghatva a jelenet ünnepiessége által, bevallá, hogy ő kétkedő, képmutató, tehát nem méltó tanítvány. Mire a haragos Omár ki akará őt a moséből vettetni, mondván: minek fedezed fel azt, mit Isten eltűrt, hogy rejtve maradjon? De Mohamed megfeddé Omárt, szólván hozzá: Ó fia Khattabnak, jobb e világon pirulni, mint a másikon szenvedni.

A következő pénteken (muzulmánok vasárnapján) a moséba nem bírván menni, maga helyett oda Abu Bekert küldé, de ebből sokan azt gondolván, hogy ő meghalt volna, azonnal oda vitette magát, s így szólott: "Hallottam, hogy prófétátok halálának híre titeket megzavart; de melyik próféta élt örökké, hogy azt hivétek, miképp én soha sem hagynálak el? Minden úgy történik, mint Isten elvégezte, s mindennek megvan kitűzött ideje, mit sem siettetni, sem késleltetni nem lehet. Én vissza fogok térni ahhoz, ki engem küldött, s hozzátok legvégső parancsom, hogy maradjatok egyesülve, hogy szeressétek, becsüljétek s támogassátok egymást kölcsönösen; hogy intsétek egymást hűségre s állhatatosságra a hitben, s jó cselekedetek elkövetésére; csak ezek által gyarapodhatik az ember, minden egyéb romlásra vezet. Én most előre megyek, ti mihamar követni fogtok. Halál mindnyájunk sorsa, senki se kísértse meg azt tőlem elfordítani. Éltem javatokra s halálom is javatokra leend."

Ezek valának utolsó szavai közhelyen. Más napon könnyebben érzé magát, de javulása csak látszólagos volt, mert rögtön vonaglani kezdett. Azonnal meghagyta, hogy szolgái legyenek szabadok, s mi pénz házában találtatott, azt a szegények közt mind kiosztani rendelte. Néha, ösztönileg, egy korsó felé nyújtá kezét, s a benne lévő hűs vízzel kísérté meg ábrázatát megfecskendezni, bágyadt feje kedves Ajesa nejének ölén nyugodván, végre meredt szemeit égre emelvén, töredezett hangon mondá: "Ó Isten, - legyen úgy! - a paradicsom dicsőült lakosai közt" - és meghalt.

Ajesa jajgatásai mihamar tudatták a ház s a város népével a nagy eseményt. A nép megrémült mint földrengéskor, mindenki oda hagyta dolgait, a Szíria felé indulandott sereg ellenrendeletet kapott, mindenki tudta, mi történt, de senki nem hitte. Hogyan halt volna meg - zúga a sokaság. Hát nem volt ő közbenjárónk Istennél? Omár a rettenetes hős s a fanatikus hívő villogó pallossal kezében kiáltá: "Ő csak rövid időre távozott el, mint Mózes, Imrám fia, negyven napra a hegyre fölment, de mint ő, a próféta is vissza fog jönni."

Az okosabb Abu Beker később megjelenvén, s a holtat megcsókolván, csak nehezen tudta a népet ily szavakkal megnyugtatni: "Valóban, ha csupán Mohamed volt imádástok tárgya, ő meghalt; de ha Istent tisztelitek, az nem halhat meg. Mohamed csak Isten prófétája volt, s osztá sorsát azon apostoloknak s szent embereknek, kik előtte elköltöztek. Avagy mivel meghalt, el akartok tőle fordulni, s hitétől elszakadni? De ne felejtsétek el, hogy hittagadástokkal Istennek nem ártotok, hanem saját magatokra vontok kárhozatot, míg Isten áldásának teljét fogja önteni azokra, kik benne hisznek."

Mohamed halála történt a hedzsira 11., vagy Kr. sz. után 632. esztendőben.

Teste megmosatván és tömjéneztetvén, három lepedőbe, két fehérbe, és egy yémeni csíkos gyapjúkelmébe takartatott, ezután ambrával, muszkkal, aloesszel s egyéb szagos füvekkel elkészítettvén, keleti szokás szerint három napon át közszemléletre kitétetett. Afölött, hova temettessék, vita támadott. A mekkai származású hívők Mekkába akarták vitetni, hol született; némelyek Jeruzsálembe, mely a próféták temetőhelye; a medinaiak megtartani óhajták a városban, hol menhelyet talált s hol naggyá lőn. Végre a bölcs Abu Beker véleménye győzött, ki Mohamed akaratának lenni állítá, ott eltemettetnie hol a halál éri, s e szerint Ajesa lakában azon ágy helyén ásaték sír, hol kimúlt, és ott temettetett el.

Most a helyen egy pompás, 165 lépés hosszú, 130 lépés széles mosé emelkedik, melynek midőn a hívő muzulmán távolrul meglátja fehér kúpjait s négy magas minaretjét, arcra borulva és búzgón imádkozva köszönti azokat.

Sok hívők járnak búcsúra ide is, de ez nem szent kötelesség, mint a mekkai búcsú az. Mit a keresztyének sokáig hittek, hogy vas koporsója négy mágnesoszlop közt légben függene, az elmés mesék országába tartozik.

Részrehajlatlan ítélő nem fogja tagadhatni ezek után, hogy bár Mohamed egy bizonyos időben inkább vezér s hódító volt, de életét úgy kezdte s úgy végezte, mint vallásos ember s mint kegyes próféta.