7.

Mohamed mind beszédeiben, mind a Koránban ismételve s ünnepélyesen kijelenté, hogy ő Mózes, Jézus s más isteni küldöttek csodatételeiben hisz -, hogy ő ember, ki közönséges anyától született s mint minden más ember, meg fog halni -, hogy ő neki a Koránon kívül semmi más igazság ki nem jelentetett; mindez mitsem használt, a nép neki csodákat tulajdonított. Úgy látszik, már életében szájról szájra szárnyaltak róla efféle hagyományok, melyek halála után az idő folytával együtt szaporodtak. Mint a magas hegyek annál kisebbeknek látszanak, mennél messzebb távozunk el tőlök, úgy ellenkezőleg a rendkívüli emberek alakjai annál óriásabbak, mennél nagyobb a tér s idő, mely tőlök elválaszt. A nép, a sokaság hasonló a veréb-csoporthoz, mely bámulva nézi a fejedelmi sast, mely közüle fölrepül, s midőn az a légben fölebb-fölebb emelkedve a magasban végre elvész, azt hiszi, hogy az a napba vagy az égbe szállt. Mohamed követőinél ez annál meglepőbb, mivel tekintetvén a Korán mint tan, az inkább egy filozófia, sem mint egy vallás, amennyiben a vallás alatt a szó valódi értelmében dogmák s misztériumok oly összegét kell értenünk, melynek forrása nem az ész, sőt, amely néha érvényt s elismerést az ész ellen követel. A Korán csak egy főigazságot állított fel: egy az Isten, melynek felfogására elég az emberi ész maga is; könyvéből minden tant, mi misztériumot s a józan ésszel megfoghatlan dogmát foglal magában, részletes gonddal kizárt. És íme követői, a dervisek, a világ e legnagyobb s legfinomabb misztikusai, minden cselekedetét, mit a mindennapi ész oly természetesen kimagyaráz, csodákból származtatják; hol van vallás, mely számosabb csodákkal s miszteriumokkal volna átszőve? Különben ez sorsa minden vallásnak. Úgy látszik, emberi elme a végtelen, a megfoghatlan, az örökkévaló Istenhez nem közeledhetik anélkül, hogy képzeletünk csodálatos eszméket, képeket, dolgokat ne teremtsen, ez talán már maga egy neme imádásának, s lélekben közeledvén a legfőbb lényhez, az ő közelsége az, mely földöntúli dolgok érzésére s látására szellemünket ez új, e látnoki tehetséggel ihleti.

Mohamedről tehát a hagyományok sok csodát beszélnek. Jellemzésül nehányat el fogok sorolni.

Midőn dajkája, Haléma magához vitte, a teve, melynek hátán ült a gyermek, szótehetséget nyert, s hírdette, hogy e gyermek a legnagyobb próféta, a fő küldött, kedveltje a Mindenhatónak.

Midőn három éves volt s a mezőn játszanék, Haléma látta, hogy Gábor angyal megjelenvén, mellét fájdalom nélkül kinyitá és szívét belőle kivévén, abból az eredeti bűn mocskát kinyomá, s megtöltvén hittel és prófétai fénnyel, azt mellébe visszahelyezé.

Másodszor midőn szónokolna, égből egy galamb szálla le, s fülébe súgá, mit volt mondandó.

Midőn Habib, híres fejedelem, csodatételt kívána tőle, parancsára a Hold, köpenyének jobb ujján bemenvén, bal ujján kiment, majd kétfelé vált, s egyik keletnek, másik nyugatnak indulván, az ég közepén újra egyesült.

Akkor, midőn Medinába menetele előtt Abu Bekerrel a Thor-hegy barlangjába bútt el üldözői elől, ezek őt a barlang szájáig nyomozták; de íme a nyílás előtt egy ákászfa nőtt, terepély ágain egy fészekben erdei gerlice meleg tojásain ült, s az egészet egy pók könnyű hálójával voná be. Mindezt látván a Koreisek, meggyőződtek, hogy ekkor a barlangba senki sem mehetett be.

Midőn Abu Szófián hatalmas tábora ellen Medinát vízárokkal vétette körül, szükséget szenvedvén néha a nép, ő ezereket tartott jól egyiptomi szilvával egy kis kosárból, mely azután is telve maradt; másszor egy sült báránycombbal s egy árpacipóval ezer embert elégített ki, anélkül, hogy az étek elfogyott volna; Tabuk városa mellett táborozván, serege szörnyen szomjazott, végre egy kutat találtak, de melyben csak egy pohárka víz volt, mit neki nyújtának, mellyel ő szomját oltván, a maradékot visszaönté -, mire egy zúgó forrás bugyogott ki, melyet az egész tábor s a tevék ezrei sem bírtak kimeríteni.

Tanítványai minden győzelmeit láthatlan angyalsereg segedelmének s azon pornak szokták tulajdonítani, melyet ő a csata kezdetén -, kétségkívül jelképes szokásbul -, az ellenség felé szórt. Megemlítendő még azon szörnyű kalapácsütés is, mellyel egy bércet illetett, s melynek egy óriás szikrája egész boldog Arábiát megvilágítá, másik Constantinápolyt úgy, hogy benne a császári palotát lehetett látni, harmadik Perzsia fővárosának tornyait; - mindez előjel volt az izlám jövendő nagyságának.

Így szólnak a muzulmán hagyományok. De más úton járnak-e a keresztyének hagyományai? Mit találunk azon kor szent íróinál? Különbféle csodák s természeti forradalmak leírását, mik Mohamednek mint Antikrisztusnak születését a világgal tudatták. Constantinápolyban borzasztó szörnyek születtek; búcsújárások alkalmával a kereszt a hívők iszonyú félelmére ingadozni kezdett; a Nil, a szörnyek ez ősanyja, két undok szörnyet szült, egy férfit s egy asszonyt, melyek felbukkanván a hullámokból, rémülve tekintének körül, és ismét elmerültek; egyszer a Nap egy harmadával kisebb lőn, halvány, bús sugárokat eresztve magából, s éjjel mint égő kemence lángolt az ég, véres lándzsák futkosván rajta.

Egyik legérdekesb hagyomány az, mely Mohamed éjjeli útját Jeruzsálembe s a hetedik égbe írja le. Úgy látszik, ez - legalább némi részben - tőle magától származik, de ő azt mint látnoki jelentést kívánta érteni, mint utat, mit nem testileg, de lelkileg, ihletileg tőn. Íme, adom azt Abulfeda, Al Bokhári és Abu Horeira arab történetírók után, de csak főbb vonásaiban:

Sötét s csendes éjszaka volt. Mohamed mélyen alvék, midőn fölébreszté egy szó: "Ébredj fel aluvó!" Gábor angyal álla előtte. Szelíd és tiszta volt ábrázata. Képe fehér mint hó, hajai vállaira omlottak, sok színű szárnyain kívül, öltönye gyönggyel s arannyal volt kihímezve.

Egy fehér paripát hoza Mohamednek, mind tulajdonaira, mind alakjára nézve csodálatost. Feje emberé volt, nyaka lóé, szemei fehérek mint hyacint s fényesek, mint csillag. Sas szárnyai sugárokból állottak, s egész teste drágakövektől sugárzott. Kanca volt, s szemvakító fényéről s hihetetlen gyorsaságáról Al Boráknak, azaz villámnak, neveztetett.

Mohamed rá akarván ülni, a paripa vonakodva lépett hátra.

"Légy nyugodt ó Borák, - mondá Gábor -, tiszteld Isten prófétáját. Soha nem ült téged halandó, kit Isten jobban becsült volna."

"Ó Gábor, - felelt Borák -, ki ekkor megnyerte a szólás tehetségét, nem ült-e engem hajdan Ábrahám, Isten barátja, midőn fiát, Izmáelt meglátogatta? Ó Gábor, vagy ez itt a közbenjáró s alkotója a hitnek?"

"Úgy van, ó Borák, ez Mohamed, Abdallah fia, boldog Arábia tribusaiból egy, s igaz hívő. Ő Ádám fiai közt a fő, Isten küldöttei közt a legnagyobb, a próféták pecséte. Közbenjárása nélkül senki nem juthat a paradicsomba. A menny van jobbján jutalmául azoknak, kik benne hisznek, balján a gyehenna tüze, hova jutnak mindazok, kik tanításinak ellenmondanak."

"Ó Gábor, - felelt Al Borák, - azon hitnél fogva, mely téged hozzáköt, kérd meg őt, hogy a feltámadás napján lenne mellettem közbenjáró."

"Légy bizonyos -, közbeszóla Mohamed -, hogy közbenjárásom által be fogsz menni a paradicsomba."

Ekkor hátára ülvén, a mekkai hegyek fölött az ég felé emelkedett.

Midőn ég és föld között villámkint repülnének, Gábor felkiálta: "Állj meg Mohamed, szállj alá a földre, s imádkozzál, kétszer meghajtván magadat."

Ez történvén, szól Mohamed: "Ó barátom és lelkem szerelmese, miért kívántad, hogy itt imádkozzam?"

"Mert ez a Szinai hegy, hol Isten kiadá parancsát Mózesnek."

Ismét repültek ég és föld között, míg Gábor másodszor nem parancsolá: "Állj meg ó Mohamed, szállj le s imádkozzál, kétszer meghajtván magadat."

Megtörténvén, Mohamed hasonló kérdést intéze hozzá, mint előbb.

"Mert ez Bethlehem, hol Máriának fia, Jézus született."

Útjokat tovább folytatva a légben, jobb felől egy szót hallának: "Ó Mohamed, állj meg kissé, hadd szóljak veled; minden teremtett lények közt én hódolok neked legmélyebben."

De Borák repült odább, s Mohamed nem álla meg, mert érzé, hogy nem dolga megállani, hanem az a mindenható s magasztos Istentől függ.

Ekkor balrul halla egy hasonló felhívást, de Borák folyvást repült, s Mohamed nem álla meg. E percben előtte egy bájteljes hölgyet láta, fölékesítve a föld minden kéjeivel és gazdagságival. Édes mosollyal zengve szóla ez hozzá: "Állj meg, ó Mohamed, hadd csevegjek veled; én minden teremtmények közt leghűbb hódolód vagyok." De Borák folyvást repült és Mohamed nem álla meg.

Azonban Gáborhoz fordulván, kérdé tőle: "Miféle szók voltak azok, miket hallék, és ki volt ama hölgy, ki velem szólni kívánt?"

"Az első egy zsidó szava volt; ha vele szóba eredtél volna, összes nemzeted a zsidó vallásra térendett. A másik egy keresztyéné volt; ha rá hallgattál volna, néped mind keresztyén fogott lenni. A hölgy volt e világ minden gazdagságival, hiúságaival, csábjaival; ha rá hallgatsz vala, nemzeted az élet múló gyönyöreit választotta volna az örök üdv helyett, s mind el fogott volna kárhozni."

Folytatván légi útjokat, Jeruzsálem szent templomának ajtajához érének, hol Borákról Mohamed leszállván, azt azon karikába köté, hova lovaikat előtte más próféták kötötték. Bemenvén, ott találá Ábrahámot, Mózest, Jézust s más prófétákat. Miután velük együtt imádkozott volna, égből egy fénylajtorja bocsáttaték le, míg vége a Sakrát, az az a szent alapkövet, Jákób kövét nem érte. E lajtorján ő, segíttetve Gábortul, azonnal az égbe ment, gyorsan mint villám.

Jutván az első égbe, ajtaján Gábor kopogtatott. "Ki van ott? - kérdé belőlről egy hang. Ki van veled Gábor?" "Mohamed." Kapott ő hivatást? "Igen." Akkor Isten hozta, s a kapu megnyílt.

Az első ég tiszta ezüstből volt, ragyogva boltozatán töménytelen csillagok, mik arany láncokon függöttek. Mindenik csillagban őrt egy angyal állt, hogy abba rossz nemtők be ne menjenek. Midőn Mohamed belépe, egy öreg ember közelíte hozzá, s Gábor mondá: "Ez itt atyád, Ádám, üdvezeld őt." Mohamed tevé mint parancsoltatott, s Ádám őt megölelvén, gyermekei közt a legnagyobbnak s a próféták közt elsőnek jelenté ki.

Ez égben számtalan mindenféle állatok voltak, mik egykor angyalok valának, s jelen alakaikban Istennél közbenjárók a föld különbféle állatai mellett. Köztök volt egy fehér s oly csodálatosan magas kakas, hogy taréja a második eget érte, bár az 500 évi útnyira volt az első felett. E bámulatos madár minden reggel harmonikus zengéssel üdvözlé az Urat. A föld minden teremtményei - az embert kivéve - felköltetnek szava által s minden nemebeli madarak halleluját vele versenyt énekelnek.

Ekkor a második égbe mene fel. Gábor kopogtatván kapuján, a leírt kérdések és feleletek után oda beeresztették.

Ez ég csiszolt acélból volt. Itt Noét találták, ki Mohamedet megölelvén, őt a próféták legnagyobbjának jelenté ki.

A harmadik égbe hasonló szertartások után jutván, ez drága kövekből állt s ragyogását halandó szem nem bírta meg. Itt ült egy angyal, megmérhetetlen magas, kinek két szeme egymástól hetvenezer napi járásnyira volt. Parancsa alatt százezer osztály fegyveres nép állt. Előtte egy nagy könyv feküdt, melybe szakadatlanul írt s belőle kitörült.

"Ez -, mondá Gábor -, Azráel, a halál angyala, ki Isten titkait ismeri. Az előtte fekvő könyvbe folyvást a születendők nevét írja, és belőle kitörüli azokét, kiknek ideje lejárt s kik azonnal meghalnak.

Ekkor a negyedik égbe mentek, mely a legfinomabb ezüstből volt készítve. A benne lakó angyalok közt volt egy, kinek magassága ötszáz nap járásnyi volt.

Külseje búslakodó és könnyek folyamai szakadtak szeméből.

"Ez -, mondá Gábor -, a könnyek angyala, hogy sírjon az emberek fiainak bűnei fölött, s megjósolja a rosszat, mi rájok várakozik."

Az ötödik ég a legtisztább aranybul volt. Itt Mohamedet Áron fogadta nyílt karral és üdvözlettel. A bosszú angyala lakik ez égben, s őrködik a tűz eleme fölött. Minden angyalok közt, melyeket Mohamed látott, ez volt a legírtózatosb és a legundokabb. Képe veres rézből látszott lenni, elborítva bibircsókkal s kinövésekkel. Szemei villámot szórtak s markában lángdzsidát tartott. Lángtól körülövezett trónon ült, s előtte veresen izzó bilincsek halmaza kélt. Ha ő így a földre lépendett, a hegyek elemésztődtek, a tengerek kiszáradtak s az emberi nem félelmében meghalt volna. Rá s felszolgáló angyalaira van bízva az isteni bosszú végrehajtása a bűnösök s hitetlenek ellen.

Ezt elhagyván, a hatodik égbe szállának fel, mely átlátszó kőbül volt alkotva, mi Haszalának hívatik. Itt volt egy óriás angyal, félig hóbul, félig tűzből, de a hó nem olvadt el, sem a tűz ki nem oltatott. Körülte alsóbb angyalok karban énekelték: ó Isten, ki hót és tüzet egyesítél, hívő szolgáidat így egyesítsd törvényed iránti engedelmességben össze.

"Ez - mondá Gábor -, az ég és föld angyala. Ez küldözi angyalait a földre népedhez, hogy ezt ők hitedre térítsék."

Itt volt Mózes is, de ahelyett, hogy őt örvendezve fogadta volna, mint tevék a többi próféták, látására sírva fakadt.

"Miért sírsz? - kérdé Mohamed. - Mert benned egy utódot szemlélek, ki nemzetedből többet fogsz paradicsomba vezérelni, semmint én vezethettem Izráel pártos fajából."

Innen a hetedik égbe menvén, ott Ábrahámtól fogadtatott. Ez áldott lak isteni fényvilágból van alkotva, oly földfölöttileg dicsőségesből, hogy azt emberi nyelv nem képes leírni. Egy lakosának leírása fogalmat fog a többiről is adni. Nagysága az egész földünket haladta, s hetvenezer fejjel bírt; mindenik fejnek hetvenezer szája volt, mindenik szájnak hetvenezer nyelve, mindenik nyelv hetvenezer különbféle nyelvet beszélt, s mindez csupán a magas Isten dícséretének éneklésével foglalkozott.

Míglen Mohamed e csodaszép lénynek szemlélésébe elmerült volna, hirtelen egy lótusz-fára ragadtaték, mely Isten láthatlan trónjának jobbján virágzik. E fának ágai messzebb nyúlnak szét mint milyen a tér a Nap és Föld között. Árnyékban több angyal örvendez mint száma a homoknak, mely a tengerben s valamennyi folyam medrében találtatik. Levelei elefánt füléhez hasonlók, s gallyain ezer meg ezer halhatlan tollasok játszadoznak, énekelve a Korán fölséges verseit. Gyümölcsei kedvesbek a tejnél, édesbek a méznél. Ha Istennek minden teremtményi összegyűlnének, egy e gyümölcsből valamennyit kielégítené. Minden magva egy hurit vagy mennyei szűzet rejt magában, boldogítani az igaz hívőt. E fábul négy folyam ered, kettő befoly a paradicsomba, kettő túl megy rajta, s belőle lesz a Nil és Euphratesz.

Ekkor Mohamed és égi kalauza ment az Al Mamúrba vagy az imádás házába, mely veres jácintból és rubinból volt alkotva, s körülvéve örökké égő mécsektől. Midőn Mohamed a kapun belépe, három edény nyújtaték neki; egyben bor volt, másikban tej, harmadikban méz. Ő azt választá s abbul ivék, melyben tej volt.

"Jól cselekvél, választásod jövendőteljes - kiáltá Gábor -, ha a borbul ittál volna, néped szerte szét fogott vala menni."

E ház hasonló a mekkai Kábához, s éppen e fölött van az égben; naponkint hetvenezer felsőbb rendű angyal csinálja benne a hétszeres körutat, s Mohamed azt velök csinálta.

Gábor ennél tovább nem mehetett. De Mohamed gondolatnál sebesebben repüle végtelen űrön át, két rész benne fényes volt, egy szörnyen sötét. E feneketlen homályból kiérvén, félelem szállta meg, Isten színe előtt találva magát, trónjától csak két nyíllövésnyire. A legfőbb lény ábrázata húszezer fátyollal volt befedezve, mivel dicsőségének látása a nézőt megsemmisítette volna. Kezeit kinyújtván, egyiket Mohamednek mellére, másikat vállára helyezé, ki belső édes kínos borzalmat éreze, mely szívéig s csontjának velejéig hatott. Ezt követé édes kisugárzástól kísértetve, valami magasztos belső elragadtatás, melyet senki nem érthet, csak az, ki istenség közelében volt.

Ekkor Istentől Mohamed több felfedezéseket kapott, mik a Koránban vannak, s egyszersmind meghagyta, hogy minden igaz hívő naponkint ötven könyörgést mondjon.

Midőn Isten színe elől eltávozott volna, találkozván Mózessel, ez kérdé tőle: mit rendelt vala Isten? "Hogy naponkint ötven könyörgést mondanék."

"És gondolod, hogy e munkát elvégezheted? Én már előtted megkísérlém ezt, megkísérlém Izrael fiaival, de hiában. Térj vissza, s kérd, hogy annak száma szállíttatnék le."

Mohamed visszatére, és neki abból tíz elengedtetett. De ezt Mózesnek elmondván, ez a negyvenet is sokallta. Mohamed ismételve visszatére mindaddig, míg a szám ötre le nem szállíttatott.

Mózes még akkor is ellenvetést tőn.

Nem térek többé vissza - válaszolá Mohamed -, több engedményt pirulás nélkül nem kérhetek. És ezzel búcsút vévén Mózestől, elment.

Ugyanazon lajtorján, melyen égbe ment, innen a jeruzsálemi templomba le is szállt, hol Borákot még mindig a karikához kötve találta, s reá ülvén, egy pillanat alatt ott terme, honnan elvitetett.

Mi illeti a Koránt, jelen alaka nem Mohamedtől származik. A benne foglalt kijelentéseket ő különböző időben, különböző helyeken, különböző alkalmakkal és különböző személyek előtt tette, melyeket, ő írástudatlan lévén, vagy titkárai bőrre avagy pálmalevélre jegyeztek fel, vagy tanítványai puszta emlékezetből később gyűjtöttek össze. Ez az oka, hogy sok homály, összefüggetlenség, ismétlés, ellenmondás van benne, bár sok magas, tiszta erkölcsi parancs, sok mély gondolat, emelkedett nézet és kivált sok költői ihletű szépség is. Csak halála után szedette Mohamed egyik titkára Zeid Ibu Thabet által, utódja Abu Beker az egészet össze, de idő- és eszme-rend nélkül, mi a művet töredékessé és alaktalanná teszi, és miután az így kerengésbe ment könyvbe később tetemes hibák, változtatások s ellenmondó eltérések csúsztak volna, harmadik utódja Othman kalif az egészet gondosan megvizsgáltatván s a különböző szövegeket egybevettetvén, mint igaz Koránt állapíta meg egyet, a többi példányokat mind megsemmisítni rendelvén.

E szó Korán, al particulával: "Al korán", írást jelent; a muzulmánok, par excellence, könyvnek is nevezik.

Mint Mózes törvénye, a Korán is mindenre, dolgokra és személyekre kiterjed. Ez egy vallásos, polgári, családi és orvosi törvénykönyv egyszersmind. Kalauza a muzulmánnak bölcsőjétől kezdve, kíséri azt az élet minden szakain át; ott áll halálánál, mutatván jutalmul neki a paradicsomot, ha élt törvényei szerint. Mindent szabályoz: az ember jelen és jövő életét. Meg kell vallani, hogy belőle az emberek boldogságának mély szerelme sugárzik ki; ez a munkának lelke.

Összesen 94 fejezetből áll, melyek egymás után külön-külön hirdettettek ki aszerint, amint a körülmények ilyen vagy olyan parancsolatot szükségessé tőnek: ez az oka, hogy benne nincs rendszeres összefüggés és sok ellenmondás van. Miután Mohamed magát a Mózes és Jézus által kezdett munka folytatójának mondá, sok ideig reménylte, hogy a keresztyénekkel és zsidókkal a hitben összeolvadhat, ezért e két vallás híveiről ő dícsérőleg és kímélettel szól; csak utóbb, halála után, véres összeütközések következtében nyilatkozék ki köztök s a muzulmánok közt amaz éles ellentétel, hol mind két fél a másikat hitetlennek, pogánynak nevezte; de ez a Korán eredeti tanaival nincs összhangzásban.

A Koránnak fő hibája, hogy dogmák s polgári törvények könyve egyszersmind. Ilyesmi a legtökéletesb törvényhozás lenne, ha lehető volna, mert ekkor a lelkiismeret lenne a kormány, az alattvaló polgár s hívő lenne egyszersmind, égi és földi hatalom összeolvadna; de ez lehetetlen, miután a törvényhozó nem csalhatatlan. Hogyan is lehetne e kettőt összekötni; a polgári intézvényeket, mik idővel, szokásokkal, haladással változnak, s a vallásos dogmákat, miknek jelleme, természete az örökkévalóság és változhatlanság? Hogyan lehetne összefűzni azt, mi örök, azzal, mi múlékony, embert Istennel, életet a halállal? Épp ezért a történet bizonyítja, hogy mint kezdetben a theocratikus kormányok a legerősbek voltak, míg tér s idő alattok, dolgok körültök nem változhattak; későbben a legtespedőbbek s legjavíthatlanabbak lőnek, midőn bennök az isteni folyvást állván, megváltozott az, ami földi, emberi, szóval: mi változásnak van alávetve. Ez magyarázza meg, hogy első századokban az izlam oly ellenállhatlan hatalommal terjedt mint vallás, hogy utóbb mint birodalom oly gyors hanyatlásnak indult.

De a Korán nem gátolhatta meg vallásos felekezetek támadását sem, bár Mohamed hirdeté, hogy ő az utolsó próféta s könyve Istennek végső kijelentése. A törökök a Szunnát követik, mely a próféta tetteiről s szavairól fennmaradt hagyományok gyűjteménye; ez nekik a Korán kulcsa, mint a katolikusoknál a szent atyák magyarázata, a Bibliáé. A perzsák ellenben a Szunna tekintélyét el nem ismerik; azok ennél fogva szunnáknak, ezek siiknek neveztetnek, s a gyűlölség a két felekezet közt határtalan.

Ezeken kívül vannak a hakémok, kik Hakem kalifot ismerik prófétának; a jezidek, akik némelyben Zoroaszter tanait követik; a szabinok, kik a zsidó szertartásokbul kölcsönöztek sokat; de körülmetélkedés helyett évenkint keresztelkednek; és legújabban a hatalmas vahabok Arábiában, kik a Korán tekintélyét elismerik, de magyarázva a józan ész által, és kik bűnnek tartják embert imádni, legyen az bár maga Mohamed. Másrészről a tudósok s a Korán helyeinek magyarázatában egymástól végtelenül eltérnek; a bölcselkedő sehol nem oly nagy mesterek szőrszálhasogatásokban, hipotézisekben, szellemi búvárlatokban mint Keleten; tőlök ment át középkori tudósainkba e modor, mely nálok most is uralkodik. A dervisek rendei pedig a legábrándosb, legködösb, legmisztikusb tanokba süllyedtek el.

Különös! Az izlam a lehető legegyszerűbb vallás, sőt inkább csak filozófia; mert inkább az észhez szól semmint a hívéshez; egy tiszta racionalizmus az, mely egyszerűen deizmusban végződik; alapelve: az egy testetlen Isten, kultusza: könyörgés és jótékonyság; ez minden, ez lényege; és melyik valláshoz társult több csoda, melyik szült oly számos misztikusokat? Úgy látszik, az embernek nem kell az, mi egyszerű, neki csodás s természet fölötti kell, ő arra áhít, mi értelmét haladja, ő azt kívánja, mit meg nem foghat, mit esze által ismer, az őt ki nem elégíti; mi végre is azon véleményre vezeti a figyelmezőt, hogy van az emberi lélekben egy érzékfölötti tehetség, melynek épp oly dolgok kellenek, mik az észnek nem kellenek, ti. kellenek misztériumok, dogmák, szóval miket emberi véges elme meg nem foghat, vagy legalább ki nem magyarázhat.