Rész,  Fej.

1001    4,     2|                hízunk körülöttük, s várjuk az áldozatot -, hogy aztán
1002    4,     2|             nyomorult agyunkat kilövelltük az õ testükbe. Érti-e, doktor
1003    4,     2|                 kínokat csomózott torkomba az irigység, hogy szeretem,
1004    4,     2|             éreztem, és elsötétültem, mint az éj - mikor úgy nyújtotta
1005    4,     2|                   a halál süket szele volt az, ami akkor a hajam közé
1006    4,     2|              könyvet, elmentem onnan, mint az alvajáró, s akkor a lelkem
1007    4,     2|                 volt, mint a temetõ. Abban az idõben, szerelmem egész
1008    4,     2|                 nem tudtam sírni - de ezen az estén magamra maradtam és
1009    4,     2|                    ez éjszaka után - hanem az emlékére, amit felhasználtam,
1010    4,     2|             magános kéjt formáljak belõle: az én gyötrelmem kéjét. Hordoztam
1011    4,     2|                   káosz, ami szétpattantja az agyvelõm eresztékét: ez
1012    4,     2|                    agyvelõm eresztékét: ez az én gyûlöletem iránta. Ezek
1013    4,     2|                  nyög és jajong fel hozzám az oboákból. Egész szavakat
1014    4,     2|                 egy szót jelent, átcikázik az agyamon. Akármit, ezt: jaj:
1015    4,     2|               triste - mit mosolyog? Akkor az elsõ és második sor között
1016    4,     2|                   magamba: csönd. Vigyázz, az éj közeleg; - mi van még?~-
1017    4,     2|                    tükröm elõtt, és néztem az arcom. Elferdült szájam
1018    4,     2|           húzogattam és gyötörtem, lefelé, az állam felé... nem akartak
1019    4,     2|             vásárcsarnokhoz közel siettem, az utca másik oldalán hajlott
1020    4,     2|                    tudok. Itt feketéllenek az üvegablak fenekén, látja?
1021    4,     2|                   Körülnézek. Zárva vannak az ajtók? Nem közelednek alattomos,
1022    4,     2|                életösztönét - azt mondja: „az igazi nagy emberek már itt
1023    4,     2|                   volt: - s kinyílván agya az ájulás után, mint valami
1024    4,     2|             villámcsapás, úgy döbbenti meg az elsõ gondolat „hát olyan
1025    4,     2|                   olyan nagy dolog ezeknek az a tenyérnyi folt, az ablak
1026    4,     2|               ezeknek az a tenyérnyi folt, az ablak rácsai közt - s az
1027    4,     2|                   az ablak rácsai közt - s az a forrás, melyet naponta
1028    4,     2|                    ül... Vagy Zarathustra, az a rettentõ vers, a zokogó
1029    4,     2|                    volna... ha csak nem ez az a nõ, akit szeretek... mert
1030    4,     2|                 szerelmi kéjnél... ezekkel az eszmékkel... ezekkel a szavakkal
1031    4,     2|                  ködös, lágy hegyek alatt. Az én lelkem elvisz engem oda,
1032    4,     2|          bolygócsillagok, érett gyümölcsök az égen, lógtak le fölébem:
1033    4,     2|              könnyekké szétömlött testemet az öblös, fekete föld szörcsögve
1034    4,     3|                      Fütyülök rá, szeresse az öreganyját...~- Nonono,
1035    4,     3|               szólni akartam, hogy folyton az orra alá tartod a lámpát,
1036    4,     3|               ordítani, mint egy cselédre, az összes tyúk elõtt, méghozzá
1037    4,     3|                    legyen aztán tekintélye az embernek... Á, nekem elég
1038    4,     3|                    nagy megtiszteltetésre, az ünnepelt sebész asszisztense...
1039    4,     3|                     Majd megmondtam, ezzel az ünnepeltséggel! Könnyû neki...
1040    4,     3|            töprengésében, vajon hallotta-e az öreg utolsó szavait. A tanár
1041    4,     3|                   pár napig... és olvashat az ember egy tisztességes könyvet...~
1042    4,     3|                    Lehajolt, hogy megmossa az arcát, amire vér freccsent.
1043    4,     3|            csinálni.~Kérdõen néztek rá. De az öreg dühösen förmedt rájuk.~-
1044    4,     3|                   legalább nem lopom hiába az idõt. Egész nap olvashatok
1045    4,     3|                 idõt. Egész nap olvashatok az ágyban, még pihenésnek is
1046    4,     3|                 készítsétek elõ!~Élénksége az asszisztensre is átragadt.
1047    4,     3|             átragadt. Telekesnek ragyogott az arca.~- És kire gondol,
1048    4,     3|                 professzor?... No még csak az kéne!... Az én hasamba be
1049    4,     3|                    No még csak az kéne!... Az én hasamba be nem teszi
1050    4,     3|              kolléga a patáját... Még csak az kéne!... Ezt a ziccert nem
1051    4,     3|                   akkor...~- Mit akkor? Mi az, hogy akkor? Már megint
1052    4,     3|                alakokkal vagyok körülvéve, az isten verje meg, mindjárt
1053    4,     3|                   hogy álljak hozzá, ahogy az egyszeri paraszt mondta...
1054    4,     3|                 fölé, srégen, párhuzamosan az ágyfejjel, ahová a pofám
1055    4,     3|                megjelent a terem küszöbén, az asztal középen állt, fölötte,
1056    4,     3|                  mondani akart valamit, de az öreg máris lehurrogta.~-
1057    4,     3|                öreg máris lehurrogta.~- Mi az, ez nektek világítás? Lejjebb
1058    4,     3|                 téríti magához.~- Lejjebb, az isten áldjon meg! Ez egy
1059    4,     3|                akarod, hogy ordítsak, mint az a tegnapi vénasszony? Látom
1060    4,     3|                    Vajda fõorvos megrezzen az úr szó gúnyos megnyomására.
1061    4,     3|                  árad el benne, ugyanakkor az arca kipirosodik.~- Igen,
1062    4,     3|                    szeme, oldalt, rávillan az elképedt orvosra. Az orvos
1063    4,     3|              rávillan az elképedt orvosra. Az orvos kezében megáll a borszeszbõl
1064    4,     3|                    ahogy elfoglalja helyét az asztalnál.~- Hát most egy
1065    4,     3|                Érlekötés elõtt tupfer, nem az ujjaddal pancsolsz, mint
1066    4,     3|                   seben. Csak furcsa, hogy az ernyedt bõrnye nem tolul
1067    4,     3|                 Aha! - szólal meg gúnyosan az operált. - Aha!...~A sebész
1068    4,     3|                  tovább kéne keresgélni... Az bizonyos, hogy valahol van...
1069    4,     3|           makkfogóval, átszúrja és leköti. Az izmot vastag fonállal felvarrja...
1070    4,     3|                   Csakhogy végre! - bólint az operált, megvetéssel.~Telekes
1071    4,     3|              tetejére? Mért nem préseli be az imakönyvébe, azt a keserves...
1072    4,     3|                   kell elviselni.~- Lazán! az isten... lazábban! Hogy
1073    4,     3|                   a tolókocsira. Széttolja az ajtót, elõrefut.~Vesztére.~-
1074    4,     3|             maradjon, fõorvos úr - inti le az állig betakart professzor. -
1075    4,     3|                    elsõ asszisztens elõtt, az ajtóban, a tanár oldalt
1076    4,     3|                   úr még ott érzi tenyerén az öreg, csontos kéz melegét,
1077    4,     3|                   a világon! Becsületemre, az utolsó szigorlaton nem drukkoltam
1078    4,     3|                    tudtam! Hirtelen rájött az öregre - mondom neked, nincs
1079    4,     3|                hiszem, egyedüli eset... Mi az, megkukultál? Már megint
1080    4,     3|                 Vajda áll a szoba közepén, az üres tenyerét nézi, mintha
1081    4,     3|                   rákényszerítette... hogy az ujjával nyúljon be... a
1082    4,     3|              nyúljon be... a sebbe... amit az oldalán ütöttek... dárdával...
1083    4,     4|                    tíz óra körül járhatott az idõ, mikor a mûtét után
1084    4,     4|             magamhoz tértem a narkózisból. Az álomtalan eszméletlenség
1085    4,     4|                    se volt, hol tart azóta az élet, amibõl tökéletesen
1086    4,     4|                  világosodni kezdett, jött az öklendezés, és keservesen
1087    4,     4|               rajtam a rémület, végem van, az utolsó kenetet készítették
1088    4,     4|                végre teljesen felébredtem.~Az asztalkán csakugyan, kegyszerek
1089    4,     4|                barátságos arcú pap feküdt, az teríttetett magának, reggeli
1090    4,     4|           szertartást befejezve, elvitette az asztalt, s rögtön felém
1091    4,     4|                tanáccsal, hogy viselkedjem az elsõ órákban, hogy mozogjak,
1092    4,     4|                  fél esztendeje nyomja itt az ágyat, valami makacs csontszú
1093    4,     4|             másmilyen fifikus iparos. Csak az ádámcsutkája mozgásán látszott,
1094    4,     4|               nevetéstõl, kezével kergette az embert.~- Menjen már! istentelen
1095    4,     4|                      a vackára... háhhá... az való beteg embernek, mint
1096    4,     4|                    sunyi alázattal hátrált az ajtó felé.~- Jó, jó, tisztelendõ
1097    4,     4|                   abba... inkább gondoljon az üdvösségére... ne mászkáljon,
1098    4,     4|         üdvösségére... ne mászkáljon, mint az Orbán lelke... menjen má...!~
1099    4,     4|              tisztelendõ úrra.~- Vagy úgy, az a zsivány?... Hát nem mutatkozott
1100    4,     4|           mestersége...~Ahogy fölragyogott az arca, mikor Fityó szóba
1101    4,     4|             tántorgó bárány a legkedvesebb az egész nyájban, még a szentírás
1102    4,     4|                  emberismerõ, felbátorodva az õ szavain, rosszat mondana
1103    4,     4|                 már kíváncsi voltam rá, mi az, amivel ilyen éktelen derültségre
1104    4,     4|                   Fityó mester. Elõbb csak az orrát dugta be, óvatosan,
1105    4,     4|                 rögtön betette maga mögött az ajtót.~- Nem alszik még,
1106    4,     4|                    felélénkült. Piros lett az arca, s máris bugyborékolni
1107    4,     4|                   torkából a nevetés.~- Mi az, vén bûnös? Már megint mászkál?
1108    4,     4|                   a két orvos, a tanár meg az adjunktus úr végigmentek
1109    4,     4|            megmondtam magának, hogy õ lesz az elsõ a csontbajosok közül,
1110    4,     4|                   magához.~- Háhhá... jaj, az oldalam, na megálljon, lókötõ...
1111    4,     4|                     adjunktus úr, aszongya az adjunktusnak, egészen másképp
1112    4,     4|                   úr, szidta irgalmatlanul az asztalost, azt ajánlotta
1113    4,     4|                    Elvégre mégiscsak beteg az én kedves szobatársam, s
1114    4,     4|              célzás mégiscsak rosszul esik az embernek, akár komolyan,
1115    4,     4|              tudják mindketten, hogy játék az egész, az öregúr szempontjából
1116    4,     4|           mindketten, hogy játék az egész, az öregúr szempontjából mégiscsak
1117    4,     4|                    valahogy figyelmeztetem az asztalost, hagyja abba,
1118    4,     4|            hiányzik valami. Többször hívta az ápolónõt, mindenféle ürüggyel.
1119    4,     4|                  volna a reklamálás (pedig az ápolónõ biztosan szólt neki),
1120    4,     4|                     a Dunántúlra?... minek az magának?~És így ment ez
1121    4,     4|                egyáltalán nem untatott már az egyhangúnak látszó témakör,
1122    4,     4|                 orvos urak is mosolyogtak. Az ápolónõ elmesélte, hogy
1123    4,     4|                    hónapok óta megy így ez az ugratás, a vetélkedés, hogy
1124    4,     4|                   derült volt, érdeklõdött az állapotom iránt, s a magáéról
1125    4,     4|                halt meg elõbb, de - mondta az orvos - aki látta az asztalost
1126    4,     4|                mondta az orvos - aki látta az asztalost keservesen zokogni
1127    4,     5|                   ismétli meg többé azokat az ostobaságokat, amikkel életének
1128    4,     5|                    belõlem a részvét, mint az influenzás nátha: idegen
1129    4,     5|                    beszélnek, vagy amikrõl Az Est-bõl felolvasnak, váratlanul
1130    4,     5|               részvétet illeti, mint ennek az indulatnak passzív tárgya
1131    4,     5|                  tárgya se panaszkodhatok: az emberi együttérzés hitetlen
1132    4,     5|         tapasztalok. Hogy nemcsak a magam, az emberek szemében is újjászülettem,
1133    4,     5|                  ilyen sikerem, mint ezzel az agyoperációval. A sok drága,
1134    4,     5|                    képzelt ellenségek, sõt az ellenségeknél veszélyesebb
1135    4,     5|                     érdeklõdtek, taglalták az esélyeimet. Azt hiszem,
1136    4,     5|                    esélyeimet. Azt hiszem, az õsi naiv, döntõ pillanatokban
1137    4,     5|               kívül egy kis szerepet ebben az érdeklõdésben a betegség
1138    4,     5|                   szinte mohón használ fel az emberi lélek minden alkalmat,
1139    4,     5|   nagylelkûségemmel, amiért alkalmat adtam az embereknek, hogy jók legyenek
1140    4,     5|             kezdeni - mindenki kedves volt az újszülötthöz, otthon is,
1141    4,     5|              voltak „svédek” velem szemben az orvosok, sveszterek, néhány
1142    4,     5|            újdonsült bennszülött ismerõs s az ideszakadt magyarok, köztük
1143    4,     5|      deputációszerûen, kórágyam fejénél, s az idõs úr eszperantónyelvû
1144    4,     5|                 nyelvészbecsvágyamat. Elég az hozzá, elsápadtam és rémülten
1145    4,     5|                csodálkozni fognak, de tény az, hogy agybetegségének elsõ
1146    4,     5|                     még nem jelentkezett.” Az urak résztvevõen bólogattak,
1147    4,     5| eszperantóbecsületen - nem kompromittáltam az én nagyon kedves és lelkes
1148    4,     5|               beszélni, mint Zamenhof, aki az egészet kitalálta.~Annál
1149    4,     5|           kitalálta.~Annál is inkább, mert az elsõ sérelmet, ami ébredezõ
1150    4,     5|                  muszáj valahogy felvennem az érintkezést ezzel a szõke
1151    4,     5|                  már fel is ismerte bennem az õ hazatért Peer Gyntjét,
1152    4,     5|               süteményt jelent (vesd össze az angol „cakes”-szel). Türtõztetem
1153    4,     5|                szülõhazájában vagyunk, aki az eddig tapasztalt legádázabb
1154    4,     5|              nyakát csavarom ki. Mutogatok az ablakra és a szívemre, jelezni
1155    4,     5|                  egy ajtó elé vezet, amire az van írva „Herren” vagyis „
1156    4,     5|         folyékonyan fejtem ki véleményemet az eszetokjáról - ezúttal nem
1157    4,     5|                    megértsen.~Viszont, ami az új életet illeti, halvány