MIÉRT MEGYEK ORVOSHOZ?

Szerénységünk indikálja a nagy feltûnés elhallgatását, amelyet cikkünk gyakorolt az orvostársadalom legszélesebb rétegére.

A félreértés abból származott, hogy a feltett kérdésre, „Miért nem megyek orvoshoz?” adott válaszokból, amelyekkel igyekeztem kimeríteni az orvoshoznemjárás tünetkomplexumát, arra a következtetésre jutott némely felületes szerzõ, hogy én nem megyek orvoshoz.

Már hogy a fene által körülírt kórkép jól jellemzett tünetcsoportjába ne mennék?

Dehogy is nem megyek.

Megyek bizony.

Én csak azokat az okokat soroltam fel, amik miatt nem megyek, ha nem megyek.

De ha mégis megyek?

Ennek is megvan a külön oknyomozása.

Általában és különösen.

Általában

azért megyek orvoshoz,

mert orvoshoz menni, hozzátartozik a polgári élet szertartásaihoz, mint a bridge, a nyaralás, a víkend, és mert éppen orvostól jönni elõkelõ dolog és jól is hangzik, bizonyos tekintélyt ad az embernek, ha azt mondja, orvostól jövök, ez a hitelemhez tartozik;

mert mûveletlen barom vagyok és jól esik a gondolat, hogy egy mûvelt, képzett, csaknem felszentelt papja a társadalomnak egy óráig komolyan beszél velem-rólam, mint valami különleges csodáról, akinek a hasfájása, belsõ forrósága, kétoldali fülhallása és középfolyása a locarnói egyezménynél fontosabb téma lesz egy óráig;

mert roppant mûvelt ember vagyok, rengeteg mindenfélét olvastam, ilyen orvosi dolgokat és titokban kéjelgek a gondolatban, hogy fog leesni a székrõl az a mûveletlen, divatos felcser, mikor majd tökéletes latinsággal mondom el magamról a diagnózist és az õ megjegyzései közben az én szerény, halk közbeszólásomból kiderül, hogy mennyivel jobban értek a dologhoz, mint õ;

mert, ha nõ vagyok, majd megmutatom én neki, mennyivel jobb alakom van, mint a Mancinak, aki itt henceg nekem, hogy a dr. Szõkének reszketett a sztratoszférája, vagy hogy a csudának hívják, a kezében, amivel a hátán hallgatózott;

mert, ha férfi vagyok, jólesik hallani, hogy ilyen tüdeje Nurminak volt utoljára és hogy bátran ezt meg azt;

mert ezzel az orvosnak be fogom bizonyítani, hogy a másik orvos nem érti a dolgát, tudod öregem, nem mondta direkt, mert tudod, ezeknek össze kell tartani, de láttad volna, hogy legyintett és csóválta a fejét;

és végre

mert katonának akarnak, hát tessék, milyen beteg vagyok, és mert be akarom magamat biztosítani, hát tessék milyen egészséges vagyok.

Különlegesen pedig

azért megyek

sebészhez, amiért párbajozni is megyek, én ugyan elvbõl lenézem a párbajt, de nekem ne mondja senki, hogy gyáva kutya vagyok;

belgyógyászhoz, mert a sebészek mindjárt kést rántanak, az nem kunszt és mert az Isten is belgyógyász;

röntgeneshez, mert megnézhetem a kezem csontvázát és olyan érdekesek azok a mindenfélék, amikkel játszani lehet;

gégészhez, mert ha én egyszer kinyitom a szám...

nõgyógyászhoz, hogy Alfréd megtudja és végre rájöjjön, hogy nõ vagyok, a hülye...

s végre pszichoanalitikushoz, mert gyanús, hogy egy éve semmi bajom, rémes állapotban lehet az alsó tudatom, ki kell mosatni.

(Megjegyzés.) Értekezésünk befejezése után kapjuk az értesítést, hogy egy angol orvosi lapnak hasonló témakörben kutató szerzõje fantasztikusan hangzó teóriát vetett fel, mint az orvoshozjárás magyarázatának lehetõségét. Szerinte bizonyos klinikai tüneteknek a spekulatív megfontolásokkal való egybevetése okot adnak arra a feltevésre, hogy orvoshoz azért megy az ember, mert valami baja van. Egyelõre a legnagyobb óvatossággal fogadjuk a hírt, anélkül, hogy akár pro, akár contra véleményt kockáztatnánk, mindössze arra hívjuk fel a szakkörök figyelmét, hogy semmi konkrét adat nem merült fel az eddigi megfigyelések értékelésének megváltoztatására, melyek szerint ugyanis, akinek baja van, az nem megy orvoshoz, hanem hívatja az orvost, vagy lepedõben viszik el hozzá!