BUXBAUMNÉ, A FA

I.

De nem halt bele: a golyót kiszedték a hasából, a spárgát szépen lecsavarták a nyakáról, mint egy spulniról, a villamos két centiméternyire megállt, és az utána ugró mentõ még a levegõben kapta el, mint egy labdát. Az intézetben nagyon szépen viselte magát: nem csinált grimaszokat a rácsnál, nem erõszakoskodott a zuhany alatt, és csak egyszer makacskodott az orvossal, hogy adjon neki vattát, mert a tüdeje hozzádörgölõdik a bordájához, és az neki fáj. Smirglit is kért, de errõl nem mondta meg, hogy mire kell.

II.

A fát három hét múlva látta meg a reggeli séta közben. Eleinte nem törõdött vele, negligálta, ajkát biggyesztette, nem ment oda, elfordult. Aztán egyszer véletlenül rálépett a fa egyik gyökerére.

- Pardon - mondta hidegen. - Nem vettem észre.

III.

Késõbb megállt elõtte, hátán keresztbefonta kezeit, és oldalról kicsit gúnyosan méregette.

- Szép fa - mondta az orvos, aki figyelte.

- Igen - mondta szárazon -, szép molett fa. Nagyon kedves. Tetszik önnek?

És ravaszul nevetett az orvosra.

IV.

- Csakugyan szép fa - mondta másnap.

Most már sokat volt lent. Járkált a kertben, visszanézett. Az orvosra komoran tekintett, egyszer hirtelen megkapta az egyik ágát a fának, magához húzta, és megcsókolta a végét. A fa szemérmesen és kacéran visszarántotta magát.

V.

Néhány napig nehezen aludt, reggel sápadt és zavaros volt, szemei karikásak. Néha éjjel leszökött a kertbe. Reggel fátyolos szemekkel nézte a fát, és titokzatosan mosolygott.

- Ó - mondta kötekedve -, ezek a bukjelgyökerek.

És mikor nem néztek oda, lihegve szorította magához a fát.

VI.

- Hamar lesz õsz az idén - mondta az orvos. - Máris hullanak a levelei.

Szúrósan nézett az orvosra.

- Igen - mondta nyomatékkal -, nagyon hamar hullanak. És nézze csak - a gyanta... nem jön a gyanta. Nagyon sajátságos... És az évgyûrûk a szeme alatt...

Néha hirtelen, s gyûlölettel nézett a kert sarkára, ahol egy másik, totyakos fa állott. Megsértõdve fordult el tõle.

- Az is almafa - mondta az orvos.

- Tudom - felelte röviden. - Szegény öreg. Bánom is én. Mért nem vigyáz. Az ember vigyázzon a feleségére.

És hencegve, kötekedve és fütyürészve sétált el a másik fa elõtt, rá se nézett, rálépett a gyökerére.

VII.

- Azt hiszem - mondta az orvos -, nemsokára lesz már rajta gyümölcs.

- Igen - mondta fölénnyel. - No és mit gondol?

- Hogyhogy mit gondolok?

- Mit gondol, fog hozzám hasonlítani?

- Az almafa gyümölcse az almához hasonlít - mondta oktatólag az orvos. - Ez almafa. Olyan, mint az a másik, a sarokban. Az is almafa.

Hangosan, gúnyosan nevetett.

- Az hiszi? Azért, mert az ott almafa, ennek is olyan lesz a gyümölcse, mint az alma. Na jó, majd meglátjuk.

VIII.

- Majd meglátjuk, kihez fog hasonlítani, doktor úr.

Õsz volt, és reggel homályos és nyirkos volt a kert.

- Készíttessen bölcsõt, doktor úr - mondta. Az hiszem, szükség lesz rá.

- Igen - mondta az orvos, és áttelefonált a D-osztályba, van-e ott hely, át kell majd szállítatnia valakit innen a C-osztályból.

IX.

Egy reggel hatkor ébredt az orvos, és ásítva eszébe jutott, hogy az almafán valószínûleg lesz már ehetõ gyümölcs, lemegy és megnézi.

Azonnal meglátta. A levelek közt lógott, kicsit összement, de már zöld volt. Csakugyan az õ betegéhez hasonlított.

Az orvos megcsóválta fejét és levágta. Aztán telefonált, hogy hozzanak bölcsõt, deszkából.