Fej.

  1    1|     megírtam, és miért éppen Önnel.~Én ezt a könyvet nem akartam
  2    1|         ötletek mégis megvoltak, és én egyszer egy téli délután,
  3    1|        helyett jobb dolgom is akad, én nem ambicionálom, hogy a
  4    1|       asszonyi állat.~De mit tegyek én, mihez fogjak én a csokoládéangyallal
  5    1|             tegyek én, mihez fogjak én a csokoládéangyallal és
  6    1|        pillanatra: mit is szeretnék én?~Mielõtt a Valóság kettõs
  7    1|          valóság: úgy hívtam, hogy: én, és valami nagyon határozottat
  8    1|   utálatosság nem lett volna, ahogy én magamat meg õtet ismerem.
  9    1|          édes társam az Emberben és én soha meg nem írom Capilláriá-t,
 10    1|          rokonok azon kezdték, hogy én álljak fel, és adjam át
 11    1|        lenni? És röhögtek hozzá. És én abban a pillanatban meggyûlöltem
 12    1|           gondoltam rögtön, hogy ha én õt pofon vágnám, leesne
 13    1|   megalázhat engem csak azért, mert én nem üthetem vissza udvariasságból?~
 14    1|             közeledett hozzám, akár én közeledtem hozzá, valami
 15    1|         amit nem tudtam eloszlatni. Én sokat tanultam és tanítottam
 16    1|             férfi voltam. Pedig hát én igazán több vagyok, nem
 17    1|           kevésbé rejtélyes õ, mint én? A másik, egy német rokon,
 18    1|             kiábrándulok belõle. De én nem akartam kiábrándulni -
 19    1|         észrevettem, hogy a kísértõ én vagyok. A rokonok egyre
 20    1|             meg a boldogságot, amit én nem tudtam nyújtani neki?~
 21    1|          senki más nem tud róla! És én elindultam a titokkal, még
 22    1|    telebeszélték az õ fejét, meg az én fejemet szerelemrõl, nemiségrõl,
 23    1|   féltékenység. Nem arra haragudtam én, aki tisztán és egyenesen
 24    1|             egyenesen kívánta, amit én is kívánok - arra haragudtam,
 25    1|         tenni halálomig: - márpedig én ember vagyok, sõt csakis
 26    1|            ember vagyok, sõt csakis én vagyok ember Salamon király
 27    1|            úgy fog viselkedni, mint én: eszik, vagy ásítozik, vagy
 28    1|             a másik énben felismerõ én biztonságos, boldogító érzését.
 29    1|            gyávának és nemtelennek: én képtelen vagyok abban a
 30    1| jóérzésükkel foglalkoznak ezalatt - én képtelen vagyok ebben az
 31    1|             nem az örök Éva, nem az én ellentétem és ellenfelem
 32    1|         szépséget vár a férfiaktól? Én nem, Kovács úr, de a nõk,
 33    1|           vagy hatalmat?~Ezt kérdem én a század asszonyától - Önt
 34    2|          azon fáradozott csak, hogy én azzal az önérzettel állhassak
 35    2|         semmi bajtól, feltéve, hogy én is elintéztem minden dolgomat.~
 36    2|            s riadtan hõkölt vissza. Én is kinyitottam számat, hogy
 37    4|       láthatatlan volt, legalább az én szemeimnek, vagy ebben a
 38    4|         volt meglepetésem, mikor az én tányéromra dobott darabban
 39    4|      tárgyat, megnyomtam a fejét az én porciómnak is úgy, ahogy
 40    5|              Vajha megértenék, hogy én, a szerény utazó és seborvos,
 41    7|     általában nem érti, mit nevezek én elnyomatásnak. Igaz, hogy
 42    8|          vagyis hozzájuk, és akiket én „nõk”-nek neveztem: ennek
 43    8|              Mert ha így van, akkor én, úgynevezett „gondolkodó”
 44    9|             igen fiatal volt akkor, én pedig szegény, vagyontalan
 45    9|            arra fordította, hogy az én erõmet, kitartásomat serkentse,
 46    9|           intézetet alapítottunk, s én egy bizonyos megfelelõ összeg
 47    9|             amihez hozzájutottam, s én boldogan fogadtam meg, hogy
 48    9|            érkezünk haza, inasom és én: inasom rólam segíti le
 49    9|          rólam segíti le a kabátot, én pedig nõmrõl, aki e percben
 50    9|       tetszett. Ebédhez átöltözik - én közben bort töltök a poharakba,
 51    9|             ugyanezt teszi nékem az én székemmel. Egy-két vendég
 52    9|             után nõm kissé lepihen, én pedig levelezésemet intézem
 53    9|        gyakran volt kísértésben, és én rettenetesen szenvedtem.
 54    9| rettenetesen szenvedtem. De a végén én gyõztem mindig, s a kísértõknek
 55    9|             legborzasztóbb harcnak, én vagyok az erõsebb. Egy-két
 56    9|          akadt, melyekben többnyire én sebesítettem meg ellenfeleimet -
 57    9|            közöttünk élnek s akiket én nõk”-nek szoktam nevezni,
 58   10|            abba az országba, amirõl én beszéltem neki, s ahonnan
 59   10|            nõ szellemi szegénységét én azzal akartam bizonyítani,
 60   10|      érezzük?~Opula elhallgatott, s én, ki lehajtott fejjel és
 61   10|  boldogtalanok szívében? Mondd meg, én nem értem, adj valami jelt,
 62   10|             az értelem... - szóltam én közbe.~- Valóban, az értelem -
 63   10|          tudnád-e mondani pontosan? Én azt mondom neked, nem arra,
 64   10|             De hát az öntudat... az Én érzése... az a feszült ösztön,
 65   10|          Opula mosolygott.~- Aki az Én számára keres valamit, az
 66   10|            neveztek -, és ez nem az Én, annak csak egy része -
 67   10|       mondod-e a lelkedet? Nem: az „én lelkem, úgy hívod, ugye,
 68   10|       részed, mint ahogy mondod az „én kezem”, vagy az „én lábam”.
 69   10|             az „én kezem”, vagy az „én lábam”. Hagyd az „én”-t -
 70   10|            az „én lábam”. Hagyd az „én”-t - ezzel a bonyolult szervvel,
 71   11|            a Napba néznék, a Napba, én, az õ szülöttének és gyümölcsének
 72   11|            viharban és napsütésben. Én mindig tudtam, hogy az Isten
 73   11|              ha nagyon odafigyelek. Én figyeltem, ahogy csak tudtam,
 74   11|        megtaláltam magamban és hogy én vagyok az. De most már nem
 75   11|            tudom, mit higgyek. Hogy én vagyok-e az, vagy te - lehet,
 76   11|             le kellene hajolni - és én már tudom, hogy lehajolni
 77   11|     hasonlítasz, csak annyit tudok. Én sokat szenvedtem, harcoltam
 78   11|            mennem kell, dolgom van, én nem maradhatok itt. Nekem
 79   11|               érted? Nem igaz, hogy én ezt akartam, nem igaz, hogy
 80   11|          hogy egy vagyok velük - ó, én jól tudom, amit te hirdetsz
 81   11|       vagyok hozzád hasonló, hiszen én többet akarok, mint te -
 82   11|     homályból, hogy azt érezd, amit én, mert méltó vagy rá: feltöröm
 83   11|           nyugodt vagy és vársz, de én nem várhatok tovább, ó,
 84   11|             ó, milyen rossz vagy és én milyen jó - ó milyen szennyes
 85   11|             milyen szennyes vagy és én milyen tiszta - én is rossz
 86   11|          vagy és én milyen tiszta - én is rossz akarok lenni -
 87   11|             is rossz akarok lenni - én is be akarok szennyezõdni -
 88   11|              ahogy képzeletében, az én elõadásom alapján, a földi
 89   11|       jelképet, amit szépsége és az én rajongásom idézett fel harsogó
 90   11|          rám, és serkentettek, hogy én is dolgozzam.~ ~
 91   12|       voltam abban az idõben.~Ez az én személyes, lelki ügyem,
 92   12|            beszélgettünk Xa-rá-val. Én csodálatomat fejeztem ki
 93   12|         felvilágosodott ember, mint én, ilyen haszontalan és gyermekes
 94   13|            az volt az oka, hogy az „én” névmás vonzatait lehetetlen
 95   13|          szócskába beleértették az „én”-t is, vagyis õt magát,
 96   13|            a harctéren azt mondta, „én éhes vagyok” vagy „én megdöglöm”,
 97   13|               én éhes vagyok” vagy „én megdöglöm”, ebbõl az ellenséges
 98   13|             diplomaták szerint, az „én” szó és fogalom gyökeres
 99   13|           ismeri az ember, mint az „én”-t, s így annál általánosabb
100   13|        odatapasztott kopoltyúkat, s én megfulladnék. Egy õrjárat
101   13|            el valamelyik kórházban. Én azonban, még mielõtt ez
102   13|         minõsített. 1922. március 4-én hagytam el az intézetet,
103   13|          múlva, pontosan március 10-én, érkeztem szülõvárosomba,