MOLNÁR FERENC

 

A FENE

 

Vígjáték három felvonásban. Előadják: Budapesten, Bécsben, Berlinben, Párizsban és Torinóban. Előadásra elfogadta a londoni National Theatre, a krisztiániai Swerdström-színház, a New York-i Whitehouse-theatre, Chicago és Buenos-Aires. Játszani fogják az antananarivói színtársulatnál, a Fidzsi-szigeten és az Első Zulukaffer Önképzőkör őszi idényén, valamint a dél-afrikai Bushman-Mulatóban. Jövőre színre kerül a Marson és a naprendszer intelligensebb bolygóin.

ELSŐ FELVONÁS

Jónásnak, a festőnek műtermében. Minden éppen úgy.
Megfelelő berendezés. Jónás és Hedvig.

HEDVIG.
Tehát megértett, Jónás. Egyikünk sem fog beszélni a múltról. Értsen meg: a férjem azt kívánja, hogy lefessen, és én engedtem a férjemnek. Ön tehát lefest: de a múltról nem beszélünk. Egy szóval sem szabad említenünk, hogy ön egykor forróan szeretett engem és megcsókolt, kétszer.

JÓNÁS.
Nagyon helyes, amint kívánja. Tehát egy szóval sem utalhatok arra, hogy megcsókoltam.

HEDVIG.
Kétszer.

JÓNÁS.
A nyakát, a frizurája alatt.

HEDVIG.
Azt is mellőznünk kell, hogy ez alkalommal átkarolt, és megharapta a fülemet.

JÓNÁS.
Valamint nem hozzuk fel azt sem, hogy akkor a bajuszomra lehelt egy csókot.

HEDVIG.
Meg a szemöldökére. Mindez többé eszünkbe se jut.

JÓNÁS.
Amint parancsolja. Most kegyeskedjék levetkőzni, én addig bemegyek a mellékszobába, hogy ne lássam. Megteszi.

HEDVIG
meghatva. Mily nemes! Nem akarja látni! Levetkőzik. Mikor a haját kibontja, az egyik copfja leesik a földre. Nagy mennydörgés. A plafonnak hirtelen leválik egy darabja, és könnyed bukfenccel Hedvig előtt terem. Ez a fene. Nagyon elegáns: úgy van öltözve, ahogy egy színész, mikor elegánsan van öltözve. Hasonlít Wilde Oszkárhoz, de látszik rajta, hogy Hegedüs Gyulát utánozza. A közönség kéretik, hogy nagyon figyeljen rá.

A FENE
fölveszi a copfot. Bocsánat, asszonyom, elejtette a - fésűjét.

HEDVIG
sikít. De kérem, micsoda jogon...

A FENE.
Ugyan kérem, nagyságos asszonyom, ne izéljen. Maga most nagyon örül, hogy én itt vagyok. A nők mindig örülnek, ha én ott vagyok.

JÓNÁS
belép, dadog. Dadadadada.

A FENE
elfogulatlanul. Szervusz, kis tökfej. Na nem ismersz? Én vagyok az izé...

JÓNÁS
tovább dadog. Dadadadada...

A FENE.
Na mindegy, hát én vagyok az izé. Rendben?

JÓNÁS
zavartan. Ha parancsolod...

A FENE
kényelmesen helyet foglal, és kilenc szójátékot mond. A hangulat kezd szabadabb lenni.

A FENE.
Tehát kegyed férjes nő, nagyságos asszonyom?

HEDVIG.
Mire gondol ön? Valami szuggeráló van a modorában. Csak nem azt akarja, hogy csaljam meg a férjemet? Nem tudok ellentállni ennek a...

E szavak közben egészen besötétedik, semmit sem látni, csak a fenét, aki vörössel van megvilágítva. Megható hangulat.

A FENE
előrehajol. Milyen szép két ember vagytok ti. Mindketten összerezzennek. Fiacskáim, szeressétek egymást. Újabb összerezzenés. Ezt mondta Jónás apostol barátom is. De ő nem úgy értette, hehe. Újabb összerezzenés. Na persze, ugye, ő nem úgy értette, mi? Kis hamisak. De ti olyan gusztusosak vagytok nekem, tudjátok mit, öleljétek meg egymást. Az jó, mi? Na, ne féljetek semmit, én vagyok a jó fene bácsi. Én szeretem az ilyesmit. Te meg ülj az ölibe, leányom, most egy nagyszerű dologra tanítlak meg titeket. Csókoljátok meg egymás hátát: az se utolsó. Merüljetek egymásba: hiszen ez az élet. Ugye, milyen egyszerű ez, és nekem kellett jönni, hogy megmagyarázzam, kis mamlaszok? Ugye, a kis malacok milyen utálatosak, mikor a pocsolyába böfögnek, és mégis ilyenkor a kéjek angyalkái muzsikálnak a fülükbe. Minden órádnak leszakaszd virágát, mondják a hülye költők. Szakasszátok, fiacskáim, szakasszátok... Igyatok snapszot, az jó erős - faljatok kaviárt, meg keménytojást - mámort vegyetek - harapjátok meg egymást - és legyetek malacok, gyermekeim, legyetek malacok - kis malacok - rózsás, picike malacok - én kis malackáim.

Reszkető csönd. Aztán egyszerre világos lesz, és megjelenik a férj. A fene feláll és szójátékot mond.

A FÉRJ
kövéres úr, kissé vízfejű. A száját állandóan nyitva tartja. Beszélni nem szokott, csak makogni, de a szája egyik szögletéből állandóan csurog a nyál. Hát... hát... hát...

A FENE
szellemesen. Mulattattuk őnagyságát. De most megyek. El.

A TÖBBIEK
egy ideig még összevissza dadognak és hebegnek, éreztetve, hogy a fene mennyivel okosabb náluk - aztán el.

MÁSODIK FELVONÁS

Hedvigéknél. Lipótvárosi zsúr. Jelen vannak: A festő;
A spiritiszta; Hőgyösi Sputzné és Molnár Ferenc.

A FENE.
Most egyedül akarok maradni őnagyságával, tehát mindenkit el fogok kergetni egy olyan szellemességgel, amely világhírű lesz, ha beüt a darab. Odamegy a spiritisztához. Izé vagyok.

A SPIRITISZTA.
Nagyon örülük.

A FENE.
Adjon kölcsön tíz forintot.

A SPIRITISZTA.
Pardon, nem adhatok.

A FENE.
Hiszen akkor maga nem spiritiszta, hanem egy közönséges spiripiszkos.

A spiritiszta ijedten el.

A FENE
odalép Hőgyösi Sputznéhöz, a festőre mutatva, hangosan. Ez hát a híres festő?

H.SP.-NÉ.
Igen. Ismeri?

A FENE.
Csodálója vagyok.

A festő boldogan felül.

H.SP.-NÉ.
Na hallja, ezt szépen elkergette. Maga nagyon rosz szájú ember. De a férjem, az megadná magának is. Annak több esze van, mint magának.

A FENE
jéghidegen. Több esze nem, legföljebb tábesz-e.

Hőgyösi Sputzné gyorsan el.

A FENE
odamegy Molnár Ferenchez, aki szundikálva ül egy széken, és megáll előtte.

MOL.FER.
zavartan feláll. Molnár vagyok.

A FENE.
Nagyon szép. Tudja, múltkor a bibliát olvasgattam - ajánlom figyelmébe, nagyon szellemes könyv - és ott volt egy aforizma, hét sovány tehénről, akik megettek hét kövéret, és éppolyan soványak maradtak. Most azon spekulálok, hogy vajon, ha a kövérek ették volna meg a soványokat - azok még jobban meghíztak volna?

MOL.FER.
De kérem, kihez van szerencsém - - ?

A FENE
egy pillanatra lekapja a fejbőrét, és villámgyorsan visszateszi ismét. Mol. Fer. régi barátunkra, Heine Henrikre ismer. Gyorsan el.

HEDVIG
a fenéhez. Maga... maga szuggerált engem. Maga olyan okos.

A FENE
könnyedén. Igen. Valamire kérni akartam.

HEDVIG.
Nos?

A FENE.
Egy szívességet tehetne, tudja, már Jónás miatt is. Jöjjön ma le ide, mikor Jónás is itt lesz, de - egy különös szoknyát vegyen fel magára.

HEDVIG.
Különös? Hogy érti?

A FENE.
Hát tudja, olyan szoknya legyen, hogy elöl szoknya legyen, de - hogy is mondjam csak? Hátul ne legyen szoknya.

HEDVIG.
Micsoda?!

A FENE.
Ez a szoknya, ez a szoknya, ez egy fél szoknya legyen. Maga egész nyugodtan bejön, de mindig szembe fordul velünk. A szoknya kifogástalanul omlik le elöl, és senki sem sejti, hogy hátul - hogy is mondjam csak? - semmi sincsen.

HEDVIG
gondolkodik, aztán szárazon. Várjon meg. El.

JÓNÁS
rekedten bejön. Mit csinálsz itt?

A FENE
közömbösen. Ó semmit. Őnagyságával beszélgettem. Valamit megbeszéltem vele.

JÓNÁS
vérbenforgó szemekkel, hűvösen. Mit? Mit?

A FENE
a fülébe súgva megmondja neki, hogy mit.

JÓNÁS
felordít.

A FENE
kötekedve. Tudod, az olyanféle lesz, mint egy plüsstakaró: elöl szép mintája meg bolyha van, de ha az ember megfordítja, hát csupasz. Vagy mint egy görög stílben épített nyaraló.

HEDVIG
visszajön. Más szoknya van rajta. Mindig szembe áll a két emberrel. Nos, nos, mulatnak az urak?

A FENE
nagyon víg. Ó, igen, pompásan.

JÓNÁS
zordul. Igen. Vészjóslóan forognak a szemei.

A FENE.
Hogy és mint nagyságos asszonyom?

HEDVIG.
Köszönöm... Jónáshoz. Miért oly szótlan, piktor úr?

JÓNÁS.
Semmi, semmi... Hirtelen felordít. Hedvig! Forduljon meg!

HEDVIG
elsápad. De mi ez? Miért?

JÓNÁS.
Forduljon meg! Azonnal! Parancsolom! A háta mögé akar menni.

A FENE
védi Hedviget. Ohó!

HEDVIG
hidegen. Soha.

JÓNÁS
tombol. Nyomorult! Nyomorult! Forduljon meg! Forduljon meg! Forduljon meg!

HEDVIG
jéghidegen nyújtja karját a fenének. Kérem, doktor úr, vezessen föl. Lassan, ünnepélyesen megfordul. Jónás vadul előrehajol. Hedvigen mindenütt van szoknya. Jónáson a megkönnyebbülés, a közönségen a csalódás sóhaja fut végig.

JÓNÁS
ugrál. Ó, nagy nő! Nagy nő! Elrohan.

HEDVIG ÉS A FENE
visszajönnek.

HEDVIG.
Borzasztó! Ilyet elhitt rólam. Azonnal írok neki, megírom, hogy menjen a fenébe.

A FENE.
Pardon. De majd én diktálom a levelet!

HEDVIG.
Na hallja, az csak természetes. Maga kedves fiú! Megcsókolja.

A FENE
diktál. Nyalom a szivit. Ma este ott leszek magánál. Nálad, te nagy, vörös, véres száj, te lihegő, kilógó nyelv, te undok, te édes, te hím! Bengáli világítás, alkonyat, Chopin-zene. Nagyon megható jelenet.

HEDVIG.
Szent Isten! Nem így gondoltam!

A FENE.
Az asszonyok sohasem azt gondolják, ami az eszükbe jut, hanem az jut az eszükbe, amit gondolnak. Még két ilyen aforizmát mond, azután megeszi a közönséget.

HARMADIK FELVONÁS

Az I. felvonás színe.

A FENE
kivesz a zsebéből különféle, körülbelül 15 levelet, és rendezgeti őket. Kezdem már unni a dolgot. Most be fogom fejezni, mert még a nyakamon marad a nő. Jónás!

JÓNÁS
kijön. Mit akarsz?

A FENE
levelet ad át neki. Ez neked szól. Jónás el.

HEDVIG
berohan. Adja vissza a levelet! Nem adtam oda. Nem szabad megkapnia.

A FENE.
Sajnálom. Már odaadtam.

JÓNÁS
kirohan. Miféle levél ez?

HEDVIG.
Ah, az én levelem! Nyakába borul.

A FENE
levelet vesz ki. Nem. Az még itt van.

HEDVIG.
Hát akkor...

A FENE.
Bocsánat, ez más. Két újabb levelet vesz ki. Ez az igazi.

JÓNÁS.
Ez az? Ide vele, ide vele. Elrohannak.

A FENE
lapozgat. A teremtésit, kezdem már összekonfundálni. No. II.

HEDVIG
kirohan. Nem az én levelem!

A FENE.
Bocsánat, nagyságos asszonyom, elfelejtettem. Itt van. Újabb levelet ad át.

JÓNÁS.
Ah, ez az én levelem! Ez az ő levele! A mi levelünk, a ti leveletek, az ők levele! A mi leveleink, a ti leveleitek, az ők levelei... Ragozva elrohannak.

JÓNÁS
visszajön ragozva. Az én leveleim, a te leveleid... Hol a levél? Hol az igazi levél? Bőszülten tovább ragoz.

A FENE
diadalmasan. Itt volt a mellényzsebemben! Több levelet vesz ki, melyeket izgatottan el- és visszakapkodnak egymástól. A jelenet mintegy tízszer ismétlődik, közben a fene bűvészmutatványokat produkál: így pl. Hedvig orrából, Jónás füléből, az asztalból, a súgólyukból leveleket húz ki. Nagy zavar.

HEDVIG
türelmetlenül. Tudja mit, azt hiszem, elég volt már a bonyodalomból. Most oldjuk meg a drámai csomót. Két szolga behozza a drámai csomót, és a szín közepére teszik. A fene ünnepélyesen felbontja, míg a zenekar Wagner "Csaljuk meg Szigfridet" című motívumát játssza.

HEDVIG.
Hiszen nem a levél a fontos. A lényeg a fontos. Gyerünk. Szerelmi mámorban elrohan Jónással.

TABLEAU:

A FÉRJ
bejön. A fenéhez. Köszönöm, kedves Blau. Itt a pénze. Pénzt ad neki.

A FENE
a súgólyukig előrejön, egy széles mozdulattal megmutatja a közönségnek a pénzt. Franciául. Voilà.

PARÓDIA AZ ÜVEGCIPŐRŐL   HERMELINZOKNI !!OCASSIÓ!! !!OCASSIÓ!! Óriási retsosprektív színháztörténelmi kiállítás a MOLNÁR-MÚZEUMBAN VÉGELADÁS! CSŐDTÖMEGKIÁRUSÍTÁS! Világnézetátalakítás miatt mélyen leszállított árak! Ezelőtt egy híján 20 - most csak tizenkilenc! A még raktáron levő árut minden elfogadható áron elfogadjuk! VÁSÁRLÁS NEM KÖTELEZŐ! TESSÉK MEGTEKINTENI! Prospektus: (Még néhány darab van a következő cikkekből, úgymint)
1. Pesti erkölcs 1910-ből, jó állapotban, vízhatlan 2. Ördög, amerikai zárral, minden számban 3. Liliom, le- és kifordítható, mindenütt bevezetve,     öt különféle lemezzel 4. Nappal Muskátné, éjjel Adél 5. Égi vagy Földi Szerelem, tetszés szerint, bármely     percben átalakítható 6. Pál utcai fiúk, kevéssé használva, csattal	7. Úri Divat (elfogyott)  8. Kislány, guzmararendszerű, ha felborul, se gyullad      meg, szilárd állapotban  9. Hattyú, világító számokkal, zenélő szerkezettel,       hangutánzó 10. Vörös gépzongora, tengeri ütközetet ábrázoló       képpel 11. Gazdátlan Zeppelin, rászerelhető motorral
MUTATVÁNY

LÓVAKARÓ CSELÉD
bejön, felhúzza a függönyt, kiveszi a kályhacsövet, bedugja a zongora alá. Sírva. Csövem, szívcsövem, csőzongora, csőposta, hervadt angyala, világfény északi sarka, zuhorkaboldogság, mint mákonyanda létrejtély! Ajaj Leteszi a cilindert a gyertyatartóra.

MADÁCH IMRE DRÁMAESZTERGÁLYOS ÉS VERSTERVEZŐ A JÓZSEFVÁROSIBÓL
jön a kamrából. Hé.

CSELÉD.
Hé, fehérség diadalmámora, ámulásisten, világrejtvény.

IMRE.
Hát.

CSELÉD.
Felhőrajongás.

IMRE.
Só.

CSELÉD.
Sóbálványa szerelemszívcsónaknak.

IMRE.
Víz.

CSELÉD.
Isten.

IMRE.
Ablak.

Cseléd kirepül fehér hópihék szárnyán.

STRINDBERG LOTTI SZOBAASSZONY A FERENCVÁROSBÓL.
Nézd, Madách. Én tudom, hogy te csak azért tervezted ezt az Ember Tragédiáját itten nekem, mert azt gondolod, hogy én azt gondolom most, hogy te azt gondolod, hogy én jobban ismerem a női lelket, mint te, pedig te csakugyan jobban ismered, mert ültél, mert szenvedtél, mert nem szenvedtél, mert itt voltál, mert nem voltál itt, mert a szeretőd voltam, de nem szerettelek, de szerettelek, mert nem voltam a szeretőd, mert most, ha szeretni tudnálak, utálni, utálni szeretnélek, de nem utállak, mert sokkal jobban szerettelek, te utálatos, mocskos, édes piszkos, senkim-benkim, mindenkiségesem. Most tehát megmondtam. Most gyűlöllek. Tehát elvehetsz.

MADÁCH.
Tehát nem vehetlek el.

STRINDBERG.
Tehát igen.

MADÁCH.
Tehát igen.

STRINDBERG.
Tehát nem.

MADÁCH.
Tehát nemigen.

STRINDBERG.
Mocsok.

MADÁCH.
Piszok.

STRINDBERG.
Sárkefe.

MADÁCH.
Tehéntrágya.

Még egy darabig így elbeszélgetnek a költészet tárgyáról.

GALACSINGYÚRÓ TERKA
belibben mellékhelyiségpucoló kefével. Ezzel a kefével pucoltam a trónust, ahol ült... ülő Imre, imreköltészet, aranybíbor, Imre király, Imre császár, Császár Imre, felhőbánatgerjedelem... Zongora. Jól mondja a Baudelaire Ferenc, hogy asszongya... - kecskemétiesen -

"Les sanglots longs
De violons
De l' automne
Blesse mon ceseur
D' un langueur
Monotone..."

Hegedűdörgés.
Jaj, ábrándimre, ülőimre, fenékimre, üdvösség edénye...
Megcsókolja, aztán megeszi a kefét.
Zivatar.

CIPŐHÚZÓ.
Kérem, ez azért nem megy föl, mert a láb nedves.

OLGA.
Te mit rágsz? Én rügyt rágok.

NEMECSIK.
Én gittet rágok. Hát maga?

LILIOM.
Mi van itt? Hol kell?

BECSÜLETES JÁNOS.
Én kritikust rágok.

LILIOM.
Mi van itt? Hol kell lekenni egy brusztflekket?

TESTŐR
átöltözik. Kérem, adják be a végét!

FARKAS
a meséből. Itt vagyok.

JÓZSI
toporzékol. Én disznókodni akarok.

DOKTOR ÚR
sietve jön. Mind együtt vagyunk? Annál jobb! Csönget. Az ülést megnyitom! Liliom úré a szó!

LILIOM
feláll. Tisztelt szerepek! Bizonyára tisztában vagyunk annak a jelentőségével, hogy itt összehívtak bennünket. Még nem tudom, mi célja volt velünk a Mesternek, de napirend előtt kénytelen vagyok bejelenteni az összeférhetetlenséget. Mért hívnak engem most Kajósnak?

MUSKÁTNÉ.
És engem miért hívnak Adélnak?

JULI.
És engem miért hívnak Irmának?

DOKTOR ÚR
csenget. Mindjárt megmagyarázom. A főnök úr fel akar mondani mindnyájunknak, mert feloszlatja az üzemet és átköltözik Amerikába.

MIND.
Hallatlan!

JULI
az Ördöghöz. Erre mondjon egy aforizmát, kolléga!

ÖRDÖG
mosolyogva. Ez éppen olyan, mintha egy zoknit hermelinből csinálnának - és egy hermelint zokniból!

MIND
nem értik, de mindegyik azt hiszi, hogy a másik érti, és szégyenlik bevallani. Tényleg - ez éppen olyan!

DOKTOR ÚR.
Akkor rendben van minden. Összejövetelünk jelképe, hasonlata, jelentősége, alapgondolata, értelme, mondanivalója, célja, rejtett költészete - hermelinzokni! Csönget. Az ülést bezárom!

JULI.
Lajos!

LAJOS.
Irma!

IRMA.
Liliom!

LILIOM.
Éljen Shakespeare Ciklus - éljen Molnár Premier!

Zongorahegedű, alkony, hajnal, éjféli nap, napéjegyenlőség, világbéke, függöny