MADÁCH IMRE

 

TIZENHATODIK SZÍN

 

"Az ember tragédiájá"-nak újonnan felfedezett része, mely az eredeti kiadásból véletlenül kimaradt, s amely a Kepler- és a Tower-jelenet közé volt ékelve. Madách Imre utólagos jóváhagyásával kiadjuk.

Fényes helyiség a New York irodalmi kávéház földszintjén. Elöl asztalok és székek, könyves- és újságospolc. Pincérruhás férfiak sürögnek-forognak. Olvasásba és írásba elmélyedt vendégek. Egy kis lány ibolyát és "Pesti Futár"-t árul. Az ablakokon keresztül széles pászmákban süt a nap. Távolról Kar énekel: eleinte alig hallhatóan, aztán erősebbé válik, mintha közelednék a hegyek felől.

ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA

távolból.
Zúg a tenger, zúg az élet,
Ez nem véletlen, ez vélet,
Zúg az által, zúg a főleg,
Ó előleg! Ó előleg!
Téged isten hol ver, hol ver,
Ó, revolver! Ó, revolver!
Akadna egy tutis talán,
Ó, átalány! Ó, átalány!
Lapot kéne alap'tani!
Ó, Hatvany! Ó, Hatvany!
Csinálni kéne új revü,
Ó, az beüt! Ó, az beüt!
Napilapot, alabárdost,
Kis Színházat, à la Bárdost,
Írok darabot, tanti, én
Ó tantième, ó tantième,
Egy millió, két millió,
Lapokba nagy ribillió,
Vagy egy mozit, vagy egy mozit,
Az jól hoz itt, az jól hoz itt,
Téren és minden koron át,
Jaj! koronát! jaj! koronát!
Egy koronát!
Holnap visszaadom!
Holnap! Holnap!
Holnap visszaadom!
H... o... o... l...

Ez a szó: "Holnap", lassan újra beleolvad az általános zúgásba, és a Kar szózata a távol hegyekbe vész. Ádám mint vidéki szerkesztő, Lucifer mint könyvügynök hirtelen megjelennek a bejárat mellett, egy asztalnál. Lucifer leülteti Ádámot.

ÁDÁM
Mily ország ez s mely nép, melyhez jövénk?

LUCIFER
Kívántál kort, amelynek hajnalán
Az Eszmét érti s istápolja minden
S a vak tömegnek nyíltan hirdeti,
Kimondott szót s merészen szárnyalót,
Mely szebb szavakkal szebbet mond; s a nép
Megérti, mit a gondolat sugall
S a gondolat hatalmas szózatát
"Bár nem tanulja senki, minden érti."
Nem így beszéltél? Nos, helyben vagyunk.
Tekints körül e csarnokok falán
S a síma márványasztalok felett,
Hol görnyedezve ül Korszellemed
S fajod. Itt minden eszméket teremt,
Ez mind az ihlet hős lovagja itt,
Művészetének önbízó hevét
Itt minden egyes fennen hirdeti
S nyíltan bevallja: "Én művész vagyok."
Művész, az Eszme s Szépség hőse hát.
És minden érti az igaz valót,
Bár nem tanulja.
A pincérhez
         Pikkolót, pohárba.

ÁDÁM
De mért ifjak, mondd?

LUCIFER
Törvény a szokás itt,
Hogy harminc éven túl e lángeszek
Tömény sósavba tétetnek, ecettel
És ünnepélyesen felvéve a
"Vén trotli" címet, nyugalomba mennek,
Ezeknek volnék én is egyike.

ÁDÁM
Minő csodás! De mondd, ki e fiú,
Kit ott vállára ültet pár csavargó
S ki hetyke daccal dőre bort iszik
S fejére önti e hevült fiúknak,
Kik ordítozva fogják lábait?

LUCIFER
Nem ismered? E kornak igrice,
Duhaj fiú, de halljuk, mit beszél.

A DUHAJ
egy csomó sovány és pattanásos arcú fiúnak a fején ül, akik szabályos időközökben átköpnek a szemben levő asztal csészéibe.
Én őszös, nyeszlett úriságom,
De undom, de köpöm, de szánom.
Ti vagytok a Genny,
Ti vagytok a Piszok.
De én iszok.
De én iszok.

A SOVÁNYAK
ordítva.
Halljuk! Halljuk!
Órriássi! Éljen! Éljen!

ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Ó vérzések!
Ó érzések!
Ó ások!
Ó látások!
Duhaj!... Duhaj!... Ó nagy!
A legnagyobb!...
Fejére babért,
Fejére koronát,
Két koronát,
Egy koronát,
Holnap megadom!...
Holnap... Holnap...
Ho... o... o... Elvész a hang.

ÁDÁM
Mi zagyva szókat halmoz oly bohón
E furcsa lény, s azok mit éltetik?

A DUHAJ
Nyál-ország és kese kicsik,
Kese kicsik, kicsi kocsik,
Nem vagyok én közületek,
Vagyok busa órjás-virág,
Mit fogjátok a lábamat?
Eresszetek, mert pofozok,
Eresszetek, mert pofozok.

A SOVÁNYAK
ordítva. Nagyszerű! Felséges!
Micsoda erő! Micsoda szenvedély!

Még jobban fogják a lábait.

ÁDÁM
Mi furcsa kép! Bolondos társaság,
Kik ők sajátlag?

LUCIFER
Ez, s fajod, a lényeg.
De meg ne sértsd e derék fiúkat,
Mert önhitére büszke mindenik.

A színész belép

ÁDÁM
A lelkesülés érdemük nekik
S ifjú szívektül mást ki várna még?
De hát a szellem s művészet uralma,
Ha termett is ily dőre vakhitet,
A lelkületre üdvös volt bizonnyal.
Szelídebb s finomultabb hangulatra
Csitítva múlt koroknak durva népét
S a zord kedélyt nemesbé csiszolá
S megértővé.

A SZÍNÉSZ
egy újságírót vág pofon, de úgy, hogy az lefordul a székről.
Nesze, Politzer úr.
Majd írd máskor, hogy tehetségtelen
Vagyok.

Nagy röhögés. Politzer feltápászkodik. A színész megszorítja
a nadrágszíját, és fogadja az üdvözletüket.

ÁDÁM
aki felugrott, most elhűlve megáll.
Mi az? S amazt nem védi senki?
E jó fiút, ki lelkesen s mohón
Vélé szolgálni az igaz ügyet
S megírta arról, hogy kontár csupán?

LUCIFER
Akad védője, várj.

KÁD
szerkesztő, Politzerhez.Hát apikám,
Ez poficsek volt. Tudja mit, írok
Egy ziccert neki, a hasába, jó?
Hogy meggebed. Váltója van neki
S a papájáról tudok valamit.

ÁDÁM
S e széles arcú és dagadt szemű
Hóhér, ki ez, ó Lucifer, beszélj!

LUCIFER
Ez Kád.
Kádhoz fordul.
Mester, távolból jövénk
S e csarnokokba nagy híred hozott.
"Futár"-odat csudálja fajzatunk.

KÁD.
Hallja, ne dumáljon nekem, mer' a szájára ülök. Ha tud valamit valakiről, akkor beszéljen, tíz kroncsiig tuti, másképp steigoljon innen a sárgába.

ÁDÁM
Ó Lucifer, mi rettentő beszéd!
Hová lett nyelvünk, a dicső, s nemes,
Holott szavában e nyeglének itt
Külvárosoknak szennye háborog.

ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Bóruch, ate, adonáj,
Kádasnak te ne dumálj.
Kádas! Kádas! Ó a nagy,
A legnagyobb!

SZÓSZ,
a szociálfilozófus, Ádámhoz. Az, hogy itt egy külvárosi, hogy úgy mondjam nyelvgörbe képződik, az egy kultúrjelenség, amit kultúrcsavarodásnak nevezhetnénk. A fajiságnak egy talajrétegeződése szemlélhető az effajta kifejezésekben, mint "dumálni" meg "steigolni". Bomlott kultúréletünk nőpéldányai és hímegyedei mintegy csúcsgörbéi ennek a fajiságnak. Különben pedig, úgy hallom, ön jambusokban beszél: ez egy jellemző kultúrjelenség. Ön egy elfajult kultúregyede, hogy ne mondjam, kultúrparazitája ennek a kornak: az első csimpánzság jellege önben elfajilagosodott, és holmi gondolkodási és értelmi sallangokat vett föl. Ön egy kultúrcsimpánz.

ÁDÁM
fölháborodva.
Hogyan? Csimpánz, én? Hah, te gaz lator,
Hiába voltam Kepler s Márius
És Hellászban hiába harcolék
Különb eszmékért, mint e korcs tömeg?
Hiába törtem eszmék gádorán
Az Úr színéig, s szembeszállva, hah,
Az elemekkel, mindhiába szálltam
Az űrbe vissza, csillagok közé,
Hogy visszahullva, ember, képedig,
Sárral dobál - s csimpánznak elnevez
E nyegle képű és csupasz legény?
Majd megtanítlak, korcs!

Hátrakap egy székért, de Béla, a pincér, aki azt hiszi, hogy kabátot akar lopni, lefogja.

BÉLA
Álomkép, ne mozdulj.

ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Képedre, ha mászott,
Te akarod megfőzni a Szószot?
Szósz! Szósz! Ó a nagy!
A legnagyobb!

A DRÁMAÍRÓ
egy újságíróhoz. Ki ez a tisztelt úr? Nagyon hangosan beszél.

ÁDÁM
feléje fordul.
Te zord s hideg tekintetű alany,
Kinek szemén egyetlen vízüveg
S egyetlen szemmel nézel úgy reám,
Beszélj te nékem eszmékről, miket
Keresni jöttem s nem lelek sehol.

A DRÁMAÍRÓ.
Nézze, barátom, ezekkel nem viszi sokra, három korona kapcsán, ami hihetőleg a zsebében van. Ezeknek a forinttalan dolgoknak lejárt az ideje. Na, akar egy koronát?

ÁDÁM.
Te fanyar elménc, mondd nekem, ki vagy?

A DRÁMAÍRÓ
monoklit csap föl. Hogy tetszik mondani?

ÁDÁM
Távozz, ne szólj. Te hitvány érdekért
Eladtad ím az eszmét - s nem pirulsz,
De kérkedően szóllasz: jól van úgy,
S példádat még követni hirdeted?

A DRÁMAÍRÓ.
Alászolgája. Adja át üdvözletemet tisztelt barátjának, aki egyébiránt nagyon hasonlít Hegedüs Gyulához. Ki az?

LUCIFER
Én, Lucifer.

A DRÁMAÍRÓ.
Az ördög? Hányadik kiadás?

LUCIFER
zavartan.
Ezt nem értem.

ÁDÁM
Hogyan, Lucifer? Rajtad ő kifog?

A DRÁMAÍRÓ.
Látja, kérem, a dolog nagyon egyszerű. A kitűnő Madách érdemeit különben méltányolva, úgy veszem észre, uraságodból eddig mégis egy kiadást tudott csak kipofozni. Vallja be, én nagyobb sikerrel alkalmaztam önt. Ön nem tehet nekem szemrehányást. Ha azonban az ön barátja tovább is folytatja támadó hangú előadását: akkor rögtön beleegyezem kiadóm sürgető óhajába, mire önt lefordítják angolra, s így nem szólalhat meg többé ebben a darabban, melyet magyar nyelven adunk elő. Hát gondolja meg. Alászolgája.

LUCIFER
alázatosan. Igenis, nagyságos úr. Majd beszélek vele.Csitítja Ádámot.

ÁLHÍRLAPÍRÓK KARA
távolból.
Hehe! Hihi! Bruhaha!
Madách Gábor, Madách Pista
Pitiáner nimolista
Ája, mája,
Nem volt neki koronája,
Száz koronája!
Két koronája!
Egy koronája!
Holnap megadom!
Ho... o... ol...

ÁDÁM
Elég - elég... ó, borzalom fog el!
Lélektelen vásárt találtam ott,
Hol eszméket s igazságot kerestem.
De mondd -: a zsenge gyermeklelkeket,
Kiket nemesb csírába hajthat ám
Egy jóltevő s irányító hatalm: -
Ki istápolja gyenge lelküket
E zord s rideg és számító világban?

LUCIFER
Jöjj hát és láss.Felmennek a karzatra.
És nézd meg őt magad.

A karzaton ül a modern "Nyaggat" című revü szerkesztője, mint Tudós, fehér köpenyben. Anyák gyermekeiket hozzák elébe. Éppen egy gyermeket tapogat.

EGY ELŐFIZETŐ
Tudós - véleményed?

SZERKESZTŐ
Ebből műkritikus lesz.

ÁDÁM
Hogyan? E nyirkosszívű bölcselő
Nem fél e zsenge gyermeklelkeket
Az Eszme szent honába vonni be?
Mester! beszélj hát - távolból jövénk.
Hogyan lehet, mondd, hogy erő s anyag
Magában egy, de külhatásra más:
Előtted egyként megnyilatkozik?

SZERKESZTŐ
Mit akar? Kéziratot hozott?

ÁDÁM
Ezt nem értem.

SZERKESZTŐ.
Mondja, mibe hisz ön: a neo-impresszionizmusba, vagy a nio-neo-impresszionizmusba?

ÁDÁM
Lucifer! Mi ez? Megint az "i" betű?!
A homouzjon átkos végzete!!

SZERKESZTŐ
fejalkatát vizsgálja. Na jól van, írja le ezt a mondatot: "Az élet egy fekete hajó."

LUCIFER
súg. Mind nagy betűvel írd, Ádám, te ló.

SZERKESZTŐ
megnézi. Nem jó. Versekhez nem ért, azt már látom. Hanem maga biztosan kitűnő zenekritikus. Maga zenekritikákat fog nekem írni. Érti?

ÁDÁM
De nem, hogy vennék tollat s kérkedőn
A hangok szent művészetébe én
Kontárkodó, bírálgató szavakkal -
Hiszen nem értem s nincs tanulatom.

SZERKESZTŐ.
Ne beszéljen. Én azt jobban tudom, hogy maga mihez ért. Azonnal üljön le, s írjon egy zenekritikát. Mars.

Ádám ijedten leül.

LUCIFER
súgva.
Ne félj - hiszen Hellászban harcolál
S Achilleszt büszke karddal átdöféd -
S most borzadsz?

ÁDÁM
remegve rágja a tollat.
Mi volt az ehhez? Ezt mégsem merem.
Mit írjak és miről? Hisz nem tudok.

SZERKESZTŐ
Luciferhez. Maga ne zavarja az ebadtát. Hagyja dolgozni. Magában különben egy olyan neo-primitív költőt sejtek. Maga üljön le és írjon valami gyerekverset. Érti?

LUCIFER
De én az örd...

SZERKESZTŐ
Hallgass!

Lucifer ijedten leül egy másik asztalhoz

SZERKESZTŐ.
Kengyel, maga meg segítsen annak a kritikusnak.

EGY KISFIÚ
fürgén Ádámhoz szalad. Ne tesszék félni, majd én szedítet madánat, csak ilja szépen, hogy a toloratura énekelész szetszuál-psziholódiai alapon intáb medlátász dolda és nem medérzészé...

ÁDÁM.
Hah, mit kívánsz, te gyenge csemte, mondd?

A KISFIÚ.
Udan, mada tehetszéttelen majha, mada pajalititnok, mada akarja az apját tanítani? Kiveszi kezéből a tollat és tovább írja a cikket. Több hasonló fiú közeledik. - Pincéj, egy adad anyatejet, pohájba. Gyermekek köldökzsinórokon ugrálnak. Nagy zenebona.

ÁDÁM.
Lucifer, hah! gyerünk! Átrohannak a karzat másik oldalára.

EGY ÁLHÍRLAPÍRÓ
felrohan a karzat másik lépcsőjén, lefelé kiabál. De hát persze, mondom nektek, hogy szerkesztő! Az a másik, az a sánta niemand, az a kiadó. Csak gyertek. Megrohanja Ádámot. Szerkesztő úr, egy rövid kéziratot hoztam.

ÁDÁM
No várj! Ne vágtass! Gondold meg dicsőn,
Ha jól megért a lelked belseje...
Mit van mit tenni e parányi rög?
A kéz inalva ír, de áll az agy
S ha büszke lelked...

ÁLHÍRLAPÍRÓ.
Mit tetszik povedálni annyit, főszerkesztő úr, kedves mester. Itt van egy vers. Csekély előleg...

MÁSODIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
Meg itt is egy.

HARMADIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
           Meg itt.

NEGYEDIK ÁLHÍRLAPÍRÓ
                   Meg, íme itt.

Körülveszik, kéziratokat nyújtanak át. Ádám kétségbeesetten kapkod, fuldoklik. Végre bemenekül hátul egy helyiségbe. Lucifer utánaveti magát. Elöl egy széken ül Fleur Noire, mint agg ruhatárosnő, harisnyát köt. Ádám lihegve és zavart szemekkel megáll.

LUCIFER
megáll és a Nőre mutat.
Ismered őt, Ádám?

ÁDÁM
Ah! Éva, Éva!
Ó balzsam és talizmán! Ó a nő!
Te, ki lugast varázsolál nekem,
Hát így talállak?

A RUHATÁROSNŐ
feláll és vigyorogva közeledik.
Hallja, valamit akarok súgni magának.

ÁDÁM
Ah, ah, mi édes, édes enyhület,
A természet vigasztaló szava,
Ó súgd fülembe azt a szent igét,
Mit férfifülbe nő súghat csupán
S mely a vén földet ifjúvá teszi,
Legyen bár külsőd poklok fajzata,
E szó kibékít és felold! No súgd!

A nő súg

ÁDÁM
felordít.
Lucifer! Meneküljünk! El innen!

LUCIFER
egy kicsit végre maga is megijed.
Mi az, mi az, mi az, mi az, mi az?

ÁDÁM.
Azt súgta a fülembe: "Ádám, én költőnőnek érzem magam." El! El!

Elsüllyednek.

Függöny

 

AZ EMBERKE TRAGÉDIÁJA

 

Madách Imrike után Istenkéről, Ádámkáról és Luci Ferkóról

A versikéket írta Karinthy Fricike

BEVEZETÉS

Toncsi, Fercsi, Jancsi, Náncsi.
Csupa kandi, meg kíváncsi
Kisgyerek.
Amit Imre bácsi néktek
Elmesél most - attól égtek
Ifjak, öregek.
Egyik izzad, másik fázik,
Egy vígan hahotázik,
Másik pityereg.
Ha így nézed, domború,
Ha így nézed, homorú,
Egynek szörnyű mulatságos,
Másnak szomorú.

ELSŐ SZÍN

Utcu Lajcsi, hopsza Lenke,
Volt egyszer egy jó Istenke,
Azt gondolja magában:
Mit ülök itt hiában?

Megteremtem a világot,
Hogy olyat még kend nem látott.
Hogyha látod, szádat tátod,
Mesterségem megcsodálod.

Amint mondta, úgy is tett,
Dolgozott egy keveset,
Hat nap alatt úgy, ahogy
Összecsapta valahogy,
Rajta nem is másított,
Csak egy nagyot ásított.

Rafael, Miska meg Gábor,
Ebből állt az angyaltábor.
Rafi mondta: halihó,
Ez a világ jaj be jó!
Miska mondta: gyerekek!
Ez a világ de remek!
Gabi mondta: mi lesz még,
Ha meglátjuk az eszmét?

Luci Ferkó azonba'
Irígy volt és goromba.
Meee, mondta, szebb is akad,
Nekem nem kell, edd meg magad.

Ilyen volt a Luci Feri,
De Istenke meg is veri,
Nem kell szárny, repülj gyalog,
Dobjátok ki, angyalok!

MÁSODIK SZÍN

Ádámka meg Évike
Édenkertnek végibe
Hancúroztak, ittak-ettek,
Állatokkal verekedtek.

Ádámka nem akart menni
Évikével almát enni.
Évi mondta: ne légy fád,
Láttam két szép almafát.

Angyalka jött, nagyon mérges.
Vigyázz, az az alma férges!
Istenke se akarja,
Hasacskátok csikarja.

Luci Ferkó rossz kölök,
Éppen arra lődörög,
Juszt is, mondta: egyetek,
Tömjétek meg begyetek.

No most tele van a bendő,
Itt a bűn, az eredendő.
Mars ki innen, istenvertek!
Bezárjuk az Édenkertet.

HARMADIK SZÍN

Vége lett a jó életnek,
Éviék szegények lettek,
Mert elkövették a rosszat,
Dolgozhatnak most naphosszat.

Mi lesz ebből, Évikém!
Nem bírom egy évig én.
Csak tudnám, mi lesz belőlem,
Mit akar Istenke tőlem.

Luci Ferkó majd megmondja,
Annak ez a legfőbb gondja,
Mióta büntetés végből
Őt is kidobták az égből.

Feküdjetek a bokorba,
Kimondom most nektek sorba,
Évi, Ádám,
Kibontom a meseládám.
De előbb módját megadni,
Van szerencsém bemutatni,
Ha nem tetszik a regény,
Vagy az ágyacska kemény,
Ez a kislány megpuhítja,
Úgy hívják, hogy zöld remény.

NEGYEDIK SZÍN

Ádámkából azon nyomba
Fáraó lett Egyiptomba.
Nagyon finom volt a dolga:
Mint a pelyva, annyi szolga
Dolgozott egy kőhegyen
Csakhogy neki jó legyen.

Gile-gula, tarka-barka,
Rabszolgának fáj a marka,
Férfiszolga, nőcseléd
Liheg-lohog, csőcselék!

Ha kilóg a nyelvecskéd,
Megverünk, mint kis kecskét,
Csihi-puhi, mertek-gyertek,
És egy szolgát agyonvertek.

Évike, hogy látja ezt,
Nosza pityeregni kezd.
- Mit pityeregsz, te gyerek?
Évi tovább pityereg.
- Na megállj csak, az apád!
Eltörtétek a babát!

- No majd veszek frisset, másat,
Finomat és elegánsat!
- Ez már úgyis régi, ócska,
Így szólt a jó Fáraócska.

Égszakadás, földindulás,
A fejemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is pajtás!

ÖTÖDIK SZÍN

Görög hazát akkor éppen
Megtámadták, kérem szépen,
Miltiades fővezér
A csatába ment ezér!

Hát ahogy ott csatázott,
Mint valódi hellén,
Arra ment egy ellenség,
Megszúrta a mellén.

No ez mégis hallatlan,
Hogy a nép ily hálátlan.
Nincs hálátlanabb a népnél,
Otthagyták őt a faképnél.

Királynak, ha nincs szószéke,
Hatalmának bezzeg vége.
Igyuk meg a tejecskét,
Csapjuk le a fejecskét.

Égszakadás, földindulás,
A nyakamon egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

HATODIK SZÍN

Hű, ezek de rosszak lettek.
Énekeltek, ittak, ettek,
Évi, Ádi gonoszcsontok,
Elvetettek minden gondot.
Évi röhög, mintha ráznák,
Csintalanok és paráznák,
Nincsen benne semmi könyör,
Azt mondja, hogy fő a gyönyör,
Fő a gyönyör meg a gyomor,
Persze, lett is szörnyű nyomor.

Ádi, Évi rossz is, rest is,
Hát egyszer csak jött a pestis,
Jött a csúnya dögvészecske,
Hullt a nép, mint a legyecske,
Kézzel, lábbal kalimpált,
És aztán meghalukált.

Ekkor jött a szent Peti,
Ki a rosszat megveti,
- Ádi, Évi, nézd meg eztet,
S megmutatta a keresztet.

Égszakadás, földindulás,
A szívemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

HETEDIK SZÍN

Tankréd bácsi énekel,
Azt mondja, hogy hinni kell.
Egyik hiszi eztet, aztat,
Másik hiszi aztat, eztet,
Egymás kezéből kitépik,
Rongyolják a szent keresztet.
Ejnye, csípje meg a macska!
Hol az exact fogalmacska?

Évi a zárdába ment,
Nem szép tőle, annyi szent.
Lett belőle Izidóra,
Nem hallgatott okos szóra.
Ádi mondja: csip, csip, csip,
Gyere már ki egy kicsit.
Évi, Évi, gyere ki,
Ég a házad ideki.
Évi mondja: nem, nem, nem,
Nem enged a korszellem.
Feri mondja: a kereszt!
Megfogtad, de nem ereszt!
Égszakadás, földindulás,
A hátamon egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

NYOLCADIK SZÍN

Ádi, Évi, ácsi, pácsi,
Ez meg itt a Kepler bácsi,
Nem ám holmi fecske-locska,
Kenyere a csillagocska,
A nagy bolygó náció
Meg a gravitáció.
Egyedem-begyedem,
Meg a világegyetem.

Közben Évi: juj, juj, juj,
Egy fiúval összebuj,
Hogy majd vesznek, éljen, vivát:
Ádámkának vásárfiát.
Nem fügét és nem narancsot,
Icipici kis agancsot,
Felteszik a fejire,
Jól fog állni nekie.

Csakhogy ahhoz pénz kell ám,
Adjál nékem, Ádikám.
Ádi mondja: no, mi lesz még?
Nem szeretem ezt az eszmét,
Unció-smúnció,
Szebb a revolúció.

Égszakadás, földindulás,
A szememen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

KILENCEDIK SZÍN

Játsszunk fej vagy írást mostan,
Mondta Ádám a magosban.
Hogyha írás, semmi sírás,
Mindennapra egy tojás.
Hogyha fej lesz, de sok hely lesz,
Minden bögre csupa tej lesz.
Megisszuk a tejecskét,
Lecsapjuk a fejecskét.

Utolsó pár legelőre,
Kimegyünk a legelőre.
Miénk a föld, rontom, bontom,
Az én nevem Kukorica,
Kukorica, Kukorica Danton.

Utcu bizony megérett a meggy,
Danton bácsi ki a rétre megy.
Kint a réten fűbe harap,
Hiányzik belőle egy darab.

Égszakadás, földindulás,
Könyökömön egy koppanás,
Gyerünk vissza, pajtás!

TIZEDIK SZÍN

Ádámkának mi nem jut eszébe,
Hogy ő mostan beleül a székbe.
A tudományt onnan magyarázza,
Hű tanítványt a hideg kirázza.

- Tudós bácsi, mondd meg nékem,
Mi legyen a mesterségem?
- Vegyél könyvet, tollat, irkát,
Mindenféle irka-firkát!

- Tudós bácsi, vettem, hoztam,
Mit csináljak vele mostan?
- Dobd a tűzbe hamarjába.
Jó meleg lesz a szobába!
- Beledobtam, lángol, ég is,
Mit csináljak mostan mégis?

- Mostan hányjál bukfencet,
Mert a tanító csak henceg,
Nem tud ő se jobbat ennél,
Amitől okosabb lennél!

Égszakadás, földindulás
Az agyamban egy pattanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

TIZENEGYEDIK SZÍN

Hálaisten, nem kell
Iskolába menni,
Ádámnak, Ferkónak,
Nincsen dolga semmi.
Kimennek sétálni
A piacra ketten,
Azt mondja az Ádám:
- Jaj, de éhes lettem!
Ferkó mondja - Addig ehetsz,
Míg a zsírtól meg nem repedsz,
Amíg tele van az erszény,
Te maradsz a polgáreszmény!
Pénzért mindent megkapunk,
Vedd elő a bukszát,
Vendéglőben sört iszunk,
Megesszük a buktát!

Arra megy az Évike,
Figyeli, hogy nézik-e?
Játékot kér Ádámtól,
Szereti is hálából.

De a gonosz Luci Feri,
A játékot összetöri,
- Nem kellesz már nékem, Ádám,
Tanuld meg a versen:
Akad, aki többet ád ám,
Ez a szabad verseny.

Égszakadás, földindulás,
A zsebemen egy koppanás,
Átszaladunk egy más korba,
Szaladj te is, pajtás!

TIZENKETTEDIK SZÍN

Hát ez meg már micsoda?
Gőzmalom vagy mosoda?
Akár gyár, akár malom,
Benne nagy az unalom.
Olyan tiszta, olyan csendes,
Olyan sima, olyan rendes.
Nem lehet bent hajkurászni,
Henteregni, falra mászni.
Nem csinálnak benne ácsok
Kardot, csákót, kalapácsot,
Csak gépet, meg kereket,
Csupa rendes gyerekek.

Gyerünk, Ferkó, lássuk,
Itt fogunk ma hálni!
Hadd lám, tudnak-e valóban,
Mint mi tudtunk, fűben, hóban
Olyan édes, kicsi, kedves
Kereket csinálni?

Ez ló, kutya, macska, virág;
Ilyen volt a régi világ.
- Hát ma nincs belőle már!
- Egy maradt csak: a szamár.

Égszakadás, földindulás,
Csak ketyegés és kopogás,
Fel az égbe, pajtás!

TIZENHARMADIK SZÍN

Jancsi, Pista, Marcsa, Lenke,
Ez itten a végtelenke!
Ferkó mondja: hallga, csitt,
Itt elbújunk egy kicsit!
Ádi fél, remeg, gyanakszik,
- Földtanár úr megharagszik,
Hogyha jön és nem talál.
Ferkó röhög: - Oh, te gyáva,
Szebb a pulyka, mint a páva,
Mit nekem föld és halál?
Ádi mondja: - Ecki-becki,
Engem ugyan nem nevetsz ki,
Vagyok én is, ide-nézz,
Nekem semmi az egész!

Földtanár úr dúl-fúl, dörög,
Hol van az a komisz kölök?
Meg kell írni, ecke-becke,
Még mindig nincs meg a lecke!

Égszakadás, földindulás,
A léghajón egy robbanás,
Le a földre, pajtás!

TIZENNEGYEDIK SZÍN

Ejnye, csípje meg a csóka,
Több az ember, mint a fóka.
Ez már nem vicc, nem is móka,
Félre jelmez és paróka!

Csupa jég és csupa hó,
Vörös a nap, halihó,
Bife-befagyott a tó,
Didereg az eszkimó,
Mégsincs kedve korcsolyázni,
Inkább volna falra mászni.
De a kunyhó fala sík,
Ha rámászik, leesik.

- Évi, Évi, - Ádi mondja:
- Hol a púder meg a spongya,
Mert itt kissé ronda vagy.
Évi mondja: majd ha fagy.
Nem kell szépség, nem, nem, nem,
Fázom, nem ér a nevem.
Veletek tovább nem játszok,
Vigyetek már haza, srácok!

Ferkó mondja: csípje csóka,
Nem kell móka, nem kell fóka.
Álommozi lepereg,
Ébredjetek, gyerekek!

UTOLSÓ SZÍN

Álommozi nem forog,
Ádi, Évi hunyorog.
Csodálkozva széttekint,
No most itt vagyunk megint.
Édenkertből kihajítva
Kuksolunk megint sunyítva.
Kinek volna tovább kedve
Hinni, élni lelkesedve.

Luci Ferkó nyavalyás,
Te vagy mindenben hibás!
Hagytál volna nekünk békét,
Mért csináltad ezt a zrit?
Most a remény nem virit,
Elmondtad a mese végét.

Ádi henceg: - Tudod mit,
Mondok neked valamit.
Oda álom, ide álom,
Nekem ez nem ideálom.
Ha akarom, nem csinálom,
Ez az élet piszokfészek,
Nem csinálom az egészet,
Én elmegyek, kegyed ül,
Rám a Gellért hegye dül,
Csináljátok egyedül!
S ugorna már lefelé,
Ekkor jön az Évike:
Ádi, gyere, csitt-csitt-csitt,
Súgok neked valamit.

Unom én az egész mesét,
Ez a játék egy hülyeség.
Te is hagyd ott Lilit, Ferit,
Akik mindig egymást verik,
Nem kell nekem több fiú,
Mind hencegő és hiú.

Fiú lánynak nem barát,
Unom már a maskarát.
Csinnadratta, kereplő,
Nem leszek már szereplő.

Mindig másnak látszani.
Nem kell kalap és kabát,
Csinálok kócból babát,
Azzal fogok játszani.

Ádi is szól szemlesütve:
Mégis jobb a zsemle sütve,
Puha kenyér, házi koszt,
Ördög vigye a gonoszt.

Jóistenke hallva eztet,
Csendben mosolyogni kezdett
Hegyes bajusza mögött,
S elküldte az ördögöt.

Aztán így szólt: no, mint mondok,
Kell-e még az almakompót?
Mért ettétek azt a vackot?
Kaptok érte két barackot.

Az egyiket Évi kapta,
Fejebúbját tapogatta.
- Csak azért, hogy meg ne hízzál,
Másik Ádám fülét érte,
Nem is haragudott érte.
- Te meg, fiam, bízva bízzál.

Így mesélte ember a fiának
S ezzel vége a komédiának.