Fej.

 1    4|         odaadom. Komoly öreg ember.~Hirtelen nyitok be. Az öreg most
 2    4|              értjük mi már egymást: hirtelen kinyújtja oldalt a kezét,
 3    4|      helyzetbe - utánam az özönvíz. Hirtelen elõkapom a vadonatúj Stilisztikámat,
 4    5|            Különben - mondj a tanár hirtelen -, vegyünk inkább egy csonka
 5    6|       felkelni, villan át az agyán, hirtelen. De aztán hadnagy lesz az
 6    7|        szemébe néz, majd kipirul és hirtelen a kezét nyújtja. „Neugebauer -
 7    7|      kinyújtja, a torka meg lüktet. Hirtelen elszánás, halálos könnyelmûség
 8    7|          tör le, bent a zsebben, és hirtelen dugja a szájába, majd megfúl,
 9    9|            is odaadom, gondolja még hirtelen Auer, amint lihegve felérnek
10   14|            vállukra akarják emelni, hirtelen vívóállásba helyezkedik
11   15|    kijelentéseket tesz. Érkezésemre hirtelen elhallgattak. Ez a bizalmatlanság
12   15| közbeszólásomat, mert mind a ketten hirtelen elhallgattak, összenéztek,
13   19|           neked, hogy van!~Most már hirtelen és mérgesen kapok utána,
14   20|        elõtte heverõ papírdarabkán. Hirtelen szánalom fogott el: milyen