HAZUDOK

Kezdetben voltak a betûk, és én így szóltam: »úr ír«.

Az úr, akirõl itt szó volt, magas ember volt, fején fényes cilinderrel - hogy mirõl és mit ír, arról kevés sejtelmem volt, de éppen azért izgatott ez a kérdés. Egyik barátomtól megkérdeztem, de az kitérõ választ adott.

Egy másik barátom engem kérdezett, hogy mi hol lakunk. Az utcát nem tudtam pontosan megmondani, de biztosítottam, hogy Pesten az a legelõkelõbb utca. További kérdésekre kissé zárkózottan, mint olyan ember, aki magánügyeirõl nem szívesen nyilatkozik - de rövidségéhez képest elég plasztikus válaszban elmondtam neki, hogy mi csak néhány éve lakunk itt, azelõtt a Bakonyban birlaltunk szerény kastélyt, a hozzávaló ménessel és két wigwammal. Meg voltam róla gyõzõdve, hogy a barátom nem tudja, mi az a wigwam, és bosszantott, hogy nem kérdezi, tehát úgy tesz, mintha tudná.

Barátom azonban nem kérdezte, sõt a saját dolgaira tért, és elmondta, hogy náluk vettek egy fürdõkádat. Könnyedén bólintottam, és megjegyeztem, hogy nálunk van már ugyan négy kád, egy az ebédlõben, egy az írószobában és kettõ a wigwamban, de tudomásom szerint most vesznek a hozzám tartozók még ötöt, melyek közül kettõre rácsavarható laterna magicát szereltek fel, és egy kis gépet, amelynek segítségével a fürdõkád magától mozog, mikor benne ülök - sétál, forog, sõt egy kicsit - egy egész picikét - fel is tud emelkedni a levegõbe.

Arra a figyelmeztetésre, hogy hiszen a wigwamok bakonyi kastélyunkban vannak és nem itt Pesten, megmagyaráztam, hogy itteni lakásunk csak ideiglenes, és hogy a kastélyt most alakítják át amerikai rendszerûvé. Megjegyeztem, hogy e célból évekig tanulmányoztam Amerikát, mert apám engem bízott meg ezzel a jelentéktelen dologgal, egy kicsiny, de tartós gõzhajót bocsátott rendelkezésemre: - akkora az egész, mint ez a pad, de nekem igazán nem kellett nagyobb, fõ, hogy a vitorlát derék gépem mindig jól hajtotta, és így néhány hónap alatt megtettem az utat. Õszintén bevallottam, mert nem szerettem a hazudozást, hogy a kis gõzhajó már nincsen meg - egy gyárba adtuk, ahol mostan tágítják egy kicsit.

Ezután bizonyára abbahagytam volna a témát, mert akkoriban még nem voltam barátja a fecsegésnek, és dicsekedni se szerettem: - de hát mit tehettem, a barátom kíváncsiskodott, és tudni óhajtotta, milyen rangom volt a hajón. Mosolyognom kellett ezen a naivságon, és tartózkodó, de barátságtalan leereszkedéssel megmagyaráztam neki, hogy ezen a hajón nincsenek rangok, és ilyenre én nem is reflektáltam - különben pedig egy régebbi tengerészutam alkalmából, amirõl most nem akarok beszélni, megkaptam a másodtábornoki kinevezést és címert, és én teljesen meg voltam elégedve ezzel.

Barátomat érdekelte, hogy rablókkal nem találkoztam-e abban az idõben. Jólelkûen megmagyaráztam, hogy a tengeri rablók csak vitorláshajókat támadnak meg: - s ha effajta kalandokban volt némi szerény szerepem, az csak szárazföldi rablókkal és gyilkosokkal kapcsolatban történhetett, akiket apámmal együtt hajtottunk a bakonyi rengetegben. A felidézett emlékek hatása alatt elmondtam egyik érdekes hajtásunkat, mikor tizenkét rablót és négy gyilkost hajtottunk almáspejkón, akik fára másztak elõlünk, mire apám addig rázta a fát, míg négy rabló és - ha jól emlékszem - egy gyilkos leesett. Ezek közül hármat otthon megszelídítettünk, és a kisebb házimunkák elvégzésére szoktattunk.

Láttam, hogy barátomat meglepik az apámról mondottak: megkértem tehát, ne szóljon senkinek ezekrõl a dolgokról, mert nem szeretem, ha kérdezõsködésekkel zaklatnak. Apám valamikor megállított két lokomotívot félkézzel, és emiatt most nagyon nehéz a helyzetünk - kiderült ugyanis, hogy a lokomotívok az ellenségé voltak, és e miatt apámnak sok baja volt az ellenséggel. Ha megígérné, már mint a barátom, hogy igazán nem említi senkinek ezt a dolgot, akkor - titoktartásra - közölném vele, hogy a király saját maga volt kénytelen beleavatkozni az ügyekbe. Egy reggel személyesen megjelent bakonyi kastélyunkban - még egyszer figyelmeztetem, ne említsen errõl semmit, mert súlyos politikai következményei lehetnek, ha valaki megtudja. Szóval - ha igazán érdeklik ilyen jelentéktelen dolgok, amiknek én kevés fontosságot tulajdonítok -, megjelent a király, és igen kérte apámat, ne ingerelné az ellenséget. Apám becsületére hivatkozott, de aztán megegyeztek valamiben, azt én nem tudhatom, hogy miben, mert engem nem vontak bele a tanácskozásba. Különben pedig a fagylatosgépekre kellett felügyelnem, mert akkor egész nap fagylaltot ettünk - nem úgy említem ezt, mint kivételes dolgot, mert õszintén szólva, mi reggelire fagylaltot és csokoládét szoktunk enni -, de akkor délben is fagylalt volt.

Barátom figyelmesen hallgatott végig, és egy üveget mutatott, amivel a betûket nagyobbnak lehetett látni. Mosolyogva jegyeztem meg, hogy ismerem ezt a szerszámot, hiszen nekünk otthon van egy há... három méter nagy darab belõle, amibe ha belenéz az ember, egy betût akkorának lát, mint egy kisebb ház - ezzel az üveggel mi gyakran nézzük a csillagokat. Ó igen, nagyon helyes kérdés, a Mars-csillagot is szoktuk nézni vele. Hogy mekkorának látjuk? Na, nem nagynak - akkorának talán, mint az Erzsébet tér -, de viszont nagyon tisztán és világosan meg tudjuk különböztetni az egyes tárgyakat.

Ó igen, elég érdekes dolgok, amiket látunk. A Marson fõleg hangyák vannak, de akkora mindegyik, mint nálunk egy ember. Páncélos hangyák vannak és repülõ hangyák, és mondhatom, jelenleg éppen nagy a mozgalom; tudni kell ugyanis, hogy kétféle hangya van a Marson; vörös hangyák és fekete hangyák, és ezek éppen háborúban vannak egymással.

A részleteket aznap nem mondhattam már el a barátomnak, de hazafelé, útközben összeszedtem gondolataimat a vörös és fekete hangyákkal kapcsolatban, hogy másnap, ha megint szóba kerül ez a dolog, helyes válaszokat adhassak tudnivágyó barátomnak.

Másnap, mikor barátom megint elõhozakodott az üveggel, már örömmel értesíthettem õt, hogy az elõtte való este - direkte az õ kedvéért - behatóan tanulmányoztam a hangyaháborút, jó teleszkópom segítségével. A vörös hangyák hadállása most elég jó, mondtam - egy nagy hegy mögött helyezkedtek el, és készülnek átkelni a folyón zárt sorokban, a vörös hangyakirály vezetésével, aki nyolcszázmillió vörös hangyát vezényel. Érdeklõdésére megígértem, hogy holnapra áttanulmányozom a fekete hangyák hadállását is, és bõvebben referálok a fekete hangyakirályról, aki már most is rokonszenves nekem, mert haláltmegvetõ bátorsággal védte magát egy hegyszorosban, ahol gondolkodva sétált éppen, midõn egy barlangból vörös hangya ugrott elõ, és kardját lobogtatva rátámadott.

Hazamenet fõleg a fekete hangyakirállyal foglalkoztam. A vörös hangyával szemben tanúsított viselkedése mondhatatlanul meghatott engem is. Éreztem, hogy ilyen viselkedéshez nemcsak roppant testi erõ és bátorság kell, de õszintén szólva, olyan lelkiismeretesség, mely a gonosz és áruló támadásokkal szemben éppoly kérlelhetetlen szigort vált ki egy királyból, mint ahogy jóvá és könyörületessé hangolja õt saját népével, az özvegyekkel és árvákkal és más védtelenekkel szemben.

Biztos voltam benne, hogy a fekete hangyakirály elõbb-utóbb gyõzni fog, de barátomnak ezt nem mondtam meg. Tudtam, hogy a fekete hangyakirály fölényes gyõzelme csak akkor hat rá teljes erõvel, ha elõbb végigkíséri a megpróbáltatások egész kálváriáján: - közöltem hát vele, hogy a vörös és fekete hangyák között kitört háború egy óriási mû anyagát képezi; ez a mû egy akkora könyvben van leírva, mint ez a ház, ennek a könyvnek a lapjait gépek hajtják, és az ember egy hídon állva olvassa a lapokat: - egy lap akkora, hogy a felére rá lehet írni az egész Robinsont. A hangyák háborúja négyezerkétszáz lap hosszú lesz.

És aznap, hazamenet, részleteket dolgoztam ki magamban, hogy másnapra kész legyen az anyagom. Két hangya összebeszél, hogy elárulj a fekete hangyakirályt - egy sötét völgyben találkoznak és éjnek évadján megtámadják a palotát. Szerencsére a hangyakirályné ébren van, és figyelmezteti férjét. Azonnal fellármázzák a tábort, két fõhangya vezérlete alatt megindul a tenger felé...

Errõl a fekete, kanyargó rajról beszéltem másnap. Távol a tenger vize csillog a lemenõ nap fényében. Vadregényes hegyek és végtelen lapályok váltakoznak. Az erdõk mélyében, fák között, bokrok árnyékában rejtekeznek és figyelnek a vörös hangyák. Órák kérdése, mikor törnek elõ... A fekete raj komoran, baljós nyugalommal, összenyüzsögve zúdul le a völgyre...

Így lettem íróvá.