Fej.

 501   13|               látszik, használ. Mindegy, az a fõ, hogy most már mindenesetre
 502   13|                hol is hallottam?... Aha! Az a keskenyfilm, amit láttam,
 503   13|                   aki harminc éve gondol az én kis koponyámra, és dolgozik
 504   13|                tudna róla - és itt, ezen az oldalon: én, aki félórára
 505   13|                 félórára betévedtem abba az amatõrfilm-klubba... Igen,
 506   13|                  Ezt is tudja? Beszéltem az orvossal, tudom, hogy esetleg
 507   13|                felhívta a napokban ebben az ügyben. Beszéltem a miniszterrel
 508   13|              Érdekes, mindenki egyetért, az egész mozgalmat egy olyan
 509   13|                   Ezen a ponton megszûnt az ellenségeskedés.~Nem tudok
 510   13|                 Meghatottságomat enyhíti az a rögeszmém, hogy hiszen
 511   13|                  véribe’ látni”. Te vagy az? - kérdem síri hangon, mintha
 512   13|                  kellemeset is hall majd az ember.~- Hát, kedves mester,
 513   13|               napon belül nem vágatja ki az agyvelejében fejlõdõ daganatot,
 514   13|              érteni, hogy teljesen. Mint az éjszaka.~Nem szólok, mégis
 515   13|                 be.~- Pardon. De ez csak az elsõ tünet lesz. A teljes
 516   14|                   vagy zárjelben közölni az egészet, mert így történt:
 517   14|            Szabályos, komoly arca mintha az öltözék kiegészítése volna
 518   14|                ellenállni, mert valahogy az jön ki az egészbõl (bár
 519   14|                  mert valahogy az jön ki az egészbõl (bár ezt nem mondja
 520   14|                 ezt nem mondja ki), hogy az illetõ, akivel beszélt rólam,
 521   14|              felküldte hozzám.~Egyébként az egész beszélgetés furcsa.
 522   14|                mint egy kínai diplomata, az a furcsa dolog alakul ki,
 523   14|                eltalálnom, mennyit tud õ az én esetemrõl? Mihelyt effélérõl
 524   14|             jelentékeny szerepet tölt be az intézetben, amelyhez tartozik.
 525   14|                  ügyes-bajos dolga akadt az állammal, s aki jóságosan
 526   14|              hogy a vén paraszt megérti. Az is elbátortalanít, hogy
 527   14|           ugyebár, fél kilenckor reggel, az S. klinika négyes számú
 528   14|              felkelést és elmenést ebben az állapotban.~De ezt szégyenkezésbõl
 529   14|              neurológiai tankönyvnek azt az oldalát, ahol a szóban forgó
 530   14|                   alul, ennél a próbánál az öreglik a nyomásváltozás
 531   14|            rögtöni halált okozhat, amint az, mielõtt ezt tudták, gyakran
 532   14|           agyvelõm kisagyi részén, alul, az öreglikhoz közel, hatalmas
 533   14|               soha, csak én fantáziáltam az egészet.~ ~
 534   15|                                          AZ ÍTÉLET KIHIRDETTETIK~Tehát
 535   15|                 részvétteljes érdeklõdõt az elõszobában világosítanak
 536   15|               tompított suttogást hallok az ajtó elõtt. Állapotom, mintha
 537   15|              szerint úgy tartani a fejem az ágyban, hogy ne szédüljek -
 538   15|                   tudomásul veszem, hogy az arcokat se igen ismerem
 539   15|                  ha egész közel hajolnak az arcom felé.~Nincs kedvem
 540   15|                 Nincs kedvem intézkedni. Az elõttem fekvõ papírokra
 541   15|               Nem is vártam mást, amióta az ifjúság boldog, tudatlan
 542   15|                többit, ha sor kerül rá.~~Az indulásom elõtti huszonnégy
 543   15|               osztrák pénzt, svéd pénzt. Az útirányt is összeállították -
 544   15|            felháborodók érzését osztani, az a gyanúm, ha valami hatásos
 545   15|              kívánság nélkül átvergõdnöm az elõkészületeken. Óvakodom
 546   15|             Mindig rossz véleményem volt az „utolsó szavak”-ról. Úgy
 547   15|               Úgy tekintettem õket, mint az utolsó gombot, amin kiszámolják,
 548   15|                nem, igen, nem”. A túlélõ az utolsó „igent” vagy „nemet”
 549   15|        visszafelé apró dobozban hoznak - az urna, úgy tudom, vámmentes.”~
 550   15|                  fekhetem. Lefelé menet, az autóhoz, nem engedem, hogy
 551   15|             mégis egész másvalakik, mint az ember, örök reménység, hogy
 552   15|                  Isten egyszer megbocsát az emberi fajnak, miattuk fog
 553   15|                  csak! Egy kis formaság, az iratokból, az aktacsomóból,
 554   15|                  formaság, az iratokból, az aktacsomóból, amibõl reggel
 555   15|          röntgenszobába... nem, nem fej, az már mind megvan... puszta
 556   15|            gyomorkép...~Gyomorkép? Minek az nekik? Erõlködve tûnõdöm,
 557   15|                  nagyon megörülök, mikor az elsötétített szobában, gyomrom
 558   15|                 most odabent tanácskozik az orvosokkal, készül az okirat.~
 559   15|        tanácskozik az orvosokkal, készül az okirat.~Ekkor furcsa intermezzo.~
 560   15|            intermezzo.~Hirtelen kinyílik az ajtó, és Pötzl (negyedszer
 561   15|                 élén a tanárral. Kezében az irat. Nem adja még oda,
 562   15|                Nem adja még oda, leteszi az asztalra, maga elé. Mosolyogva,
 563   15|                lénynek, akit vele együtt az igazság az életnél is jobban
 564   15|              akit vele együtt az igazság az életnél is jobban érdekel.~-
 565   15|           legutóbbi kísérletbõl is, hogy az agyvelõ jobb felén, hátul
 566   15|           szégyelld! Ó, hogy ismerem ezt az ásítást! szüntelenül zakatoló,
 567   15|                  mennyivel több nekem ez az ásítás, mintha az álpátosz
 568   15|               nekem ez az ásítás, mintha az álpátosz krokodilkönnye
 569   15|                volna ki szemedbõl, mikor az istenítéletet kihirdetted
 570   15|                  rendelkezésére bocsátom az általa választott sebésznek.”~
 571   15|                  mi is felállunk. Átadja az iratot.~- Tessék. A lelethez
 572   15|               adja át neki üdvözletemet. Az Isten áldja meg - és sok
 573   15|            leveleznek, be vagyok avatva. Az utcán egy padon felolvastatom
 574   15|             Verrier jelölte meg pontosan az Uranos helyét, nagyságát,
 575   15|                  elpusztul a beteg, csak az istenítélet mentheti meg,
 576   15|                Utoljára bandukolok végig az Alserstrassen, a vén hídlás
 577   15|               alatt álmodtam, ebéd után, az alább következõ, hosszú,
 578   15|   összeegyeztetni a valóság rövid idejét az álom tartamával.~ ~
 579   16|            ifjúkori versembõl)~~Igen, ez az a vakító fény, nem is lehet
 580   16|                is lehet máshonnan, ennek az ifjúkori emléknek távlatából
 581   16|          tizennyolc éves koromban, annak az estének hangulatában, mely
 582   16|         inspirálta, mintha nem is emlék, az a múlt volna még egyszer.
 583   16|               ugyan mit fogok felolvasni az üres papírról, amit elfelejtettem
 584   16|                teleírni? Mindegy, hiszen az elragadtatott hangulat majd
 585   16|                  már nem is mondhatom le az egészet, az a dolog ott
 586   16|                 mondhatom le az egészet, az a dolog ott van a színpadon,
 587   16|               ott van a színpadon, talán az elsõ felvonásban felejtettem
 588   16|               Óvatosan tapogatódzom majd az asztal alatt, és ha megtaláltam,
 589   16|                és mintha nem venné észre az ellentmondást, hogy én egy
 590   16|               ami semmiképpen nem rákos, az nem egy csecsemõ, mégis
 591   16|                 igen ám, de nem hasonlít az ezredesre, mégsem lehet
 592   16|                  ezredesre, mégsem lehet az. Nagy baj kezd lenni, mert
 593   16|                  szorongva érzem, nem ez az a szó, hiába, nem jut eszembe
 594   16|                  dévajul kacsint, és hív az ankarai éjszakába, zegzugos
 595   16|       feltünedeznek, elcsapnak mellettem az éj titokzatos hölgyei...
 596   16|          selymekben, gyorsabban loholok, az egyiket végre utolérem,
 597   16|               dolog, feredzse takarja el az arcát, csak szemei csillognak.
 598   16|                vagy Sevillában, de mégis az Alhambra lehet, az ám -
 599   16|                 mégis az Alhambra lehet, az ám - milyen sajátságosan
 600   16|                zavartalanul turkálhatok, az õr se zavar, néhány ládát
 601   16|                könyveket, poros iratokat az íróasztalom lapjára... Bizony,
 602   16|                hogy rendet kell csinálni az iratszekrényben és az íróasztalfiókban...
 603   16|           csinálni az iratszekrényben és az íróasztalfiókban... most
 604   16|              mikor megtaláltam... de nem az, viszont mégis jó, errõl
 605   16|                amit növényzetnek láttam, az a vérerek bonyolult, színes
 606   16|              csomóba verõdik... Igen ám, az atlasz megvan, de hová lett...
 607   16|             vizsgálnom a szekrényeket és az ásványokat és a fegyvereket,
 608   16|              annak lenni, csak ne jöjjön az õr... sajnos, múlik az idõ
 609   16|            jöjjön az õr... sajnos, múlik az idõ és mindig csak képek,
 610   16|              látszik, igen, biztos, hogy az, ezt a rajzot megismerem:
 611   16|                 szívdobogást kapok, hogy az eredetit láthatom, kétségtelen,
 612   16|               terpeszkedik a közepén, és az ágakról, százával, akasztott
 613   16|           borsódzik a hátamon, nem merek az akasztott ember arcába nézni,
 614   16|            álmodom, nagyszerû! Csak álom az egész, a gyötrelmes detektívhajsza,
 615   16|                  kell tovább keresni, és az akasztott ember sincs, tehát
 616   16|                 kell róla írni, nem kell az arcába nézni! Még egy kicsit
 617   16|                 kicsit õdöngök itt, ezen az érdekes óriási téren, a
 618   16|                  elintézni, a szónok is, az emelvényen, errõl szaval,
 619   16|                ha tudnák, hogy én vagyok az, rólam van szó, velem kapcsolatban
 620   16|               kapcsolatban szaladt össze az egész forradalmi népgyûlés,
 621   16|                forradalmi népgyûlés, nem az akasztás volt a fontos,
 622   16|                hogy megvan, megtalálták, az öntudatos munkásság feltörte
 623   16|                 eltûnik a kapuk alatt... Az emberek tanácstalanok, néhányan
 624   16|             beengednek, látni fogom - ám az ajtó nem nyílik, Vedres
 625   16|         Szergejelev van ott, akit ismer, az talán tehet valamit, hogy
 626   16|                   Mindenki hazament már, az utcák üresek, úgy látszik,
 627   16|               utcák üresek, úgy látszik, az egész város kihalt, de kihaltak
 628   16|                város kihalt, de kihaltak az erdõk és mezõk is. Nagy
 629   16|          elhallgatott. A Tejúton túl, ez az a Tér, amirõl Arrheniusban
 630   16|                 már holnapra kiírták, és az érettségi biztost nem ismerem.
 631   17|               ISTEN NEVÉBEN - ÉSZAK FELÉ~Az álom, külsõ idõben is, elég
 632   17|              Bandi azért elég sûrûn nézi az órát titokban. Mi az, Frici,
 633   17|                nézi az órát titokban. Mi az, Frici, nincs baj? Nincs,
 634   17|                 felé indulok. Kicsit sok az ossziáni borongásból... „
 635   17|            hideglelõsen emlékeim között, az „Északi fény” címû, mely
 636   17|             hordárok, és Jóskának is lóg az orra, ezt már nem bírom.
 637   17|              félj semmit, egész más lesz az, mikor visszajövök Stockholmból.
 638   17|               lábatlan koldusoknak, akik az utca szélén araszolnak.
 639   17|                  határon is túl vagyunk, az új Németországban. Különös
 640   17|                 örök élet kezdõdik, este az erkélyen a csillagokról
 641   17|                  készülõdés - emlékszem, az épülõ külvárosokban három
 642   17|      elragadtatva, a „belegtes Brötchen” az Aschinger-palotában, mint
 643   17|               vicc jut eszembe: „te, ezt az új házat én hagyom építeni.” „
 644   17|             valahogy, de aztán elvesztem az összefüggést. Lassan, totyogva
 645   17|               Külön lelke van a testnek, az „én”-tõl független, és a
 646   17|                 merrefelé kell kijutnom.~Az ebédet azzal hárítom el,
 647   17|                  hárítom el, hogy zsíros az ángolna. Ebéd után új dolgot
 648   17|                 végigsétálni még egyszer az Unter den Lindenen. Ha már
 649   17|                Melange, schön”! - mondta az Ober, és elrohant, mi a
 650   17|              függönyt. Láthatár helyett, az ólomszínû éjszakában vörös
 651   17|                  vörös vasfalak merednek az ablak elõtt. Papucsban,
 652   17|                 lépést teszek, kikerülök az alagútból, melybe a vonatot
 653   17|              Gyerünk, gyerünk, elég volt az utazásból - nem vagyok semmire
 654   17|              gyorsra. A fülkében megcsap az idegen ország idegen berendezése,
 655   17|               kandallók elõtt lát ilyent az ember. Világoszöld tájakon
 656   17|            halmokon.~Malmõben átszállás. Az étkezõbe megyünk reggelizni.
 657   17|               tejszín. Sajnos, nem érzem az ízét semminek (akárcsak
 658   17|                  tegnapi álmomban), csak az egyik halról állapítom meg
 659   17|        értesítettek. Autóba csomagolnak, az ablakon keresztül csak aszfaltot
 660   17|              vesz át, levetkõztetnek, és az ágyba ejtenek. Irataimat
 661   17|                  A marathoni futó átadta az üzenetet.~ ~
 662   18|                  írta ki könyve fölé ezt az igénytelen címet: „Börtöneim”.
 663   18|              aminek érdekesebb részérõl, az elsõ három hónapról itt
 664   18|                   elõször életemben, nem az „igazság” kedvéért, ami
 665   18|      ünnepélyesen és zengzetesen dalolta az idõ múlását. Ez volt minden
 666   18|              volt minden összeköttetésem az idõvel, mert piros zsebórám,
 667   18|              úgyse láttam, elromlott, és az ember idegenben takarékos.
 668   18|               különben szívesen fogadták az orvosok: már az elsõ nap
 669   18|                 fogadták az orvosok: már az elsõ nap büszkén mesélte,
 670   18|               neki.~~A rám váró mûtétrõl az elsõ nap senki se beszélt.
 671   18|           közömbösen, azt vártam, rögtön az asztalra fektetnek. Altatót
 672   18|                   hogy fölemeltek, s míg az egyik a levegõben tartott,
 673   18|                  hoztam, megtudtam, hogy az itt csak formaság - udvariasan
 674   18|            vizsgálat nem marad el. Tehát az is lehet, hogy meg se operálnak? -
 675   18|               tárgy modern és praktikus. Az éjjeliszekrény négyfelé
 676   18|            jelenség, humora van, és érti az allúziókat. Bejárta a világot,
 677   18|                   Fröken Kerstin kitárja az ajtót. Nagy darab szolga
 678   18|             darab szolga jön, emelõt dug az ágyam alá, húzni kezdi.
 679   18|                  ágyam alá, húzni kezdi. Az ágy kigurul a folyosóra,
 680   18|          leszalad a pincébe. Végighúznak az alagsoron, az egyik szoba
 681   18|                Végighúznak az alagsoron, az egyik szoba elõtt letesznek. „
 682   18|                 Oogen”, olvassa a szolga az ajtóról, robinzonjeleimre,
 683   18|                megtölti õket, mint festõ az üres keretet. Hangból és
 684   18|           következtetek rá, milyen lehet az arc, amivel szembekerülök.
 685   18|                  hangokból építem vissza az eltûnt valóságot, mint ahogy
 686   18|             eltûnt valóságot, mint ahogy az elalvás pillanatában használja
 687   18|                 viszonylagos fogalom ez! az odaragadt bacilus nyilván
 688   18|               ahogy otthonunknak érezzük az öreg földet. Nekem most
 689   18|            földet. Nekem most ez a szoba az otthonom, távol, északon,
 690   18|                 látni egyáltalán?~Nem is az egész szoba, csak az ágy,
 691   18|                  is az egész szoba, csak az ágy, nem is az ágy, csak
 692   18|               szoba, csak az ágy, nem is az ágy, csak az a vacok, amit
 693   18|                 ágy, nem is az ágy, csak az a vacok, amit párna és lepedõ
 694   18|                  feküdni, oldalt, ha jön az émelygés és szédülés. Asztalkám
 695   18|                 ám, de halból és közepén az elmaradhatatlan lekvár.
 696   18|         kórházban nem is operálnak mást: az agysebészet négy világközpontjának
 697   18|                   mint akinek semmi köze az egészhez, hiszen kegyelmi
 698   18|               igen, értem, értem, szóval az elülsõ agylebeny volt gyanús...
 699   18|                burkot, és nincs semmi... az agyvelõ sima és fehér...
 700   18|               szájába se harapott, nincs az a sebész, aki ilyenkor el
 701   18|          fordultam el, ilyen pechem van, az elsõ mûtétnél, amit mutat
 702   18|                 a mûtétet. Elszörnyedek. Az istenért, tanár úr... félóra
 703   18|                 távolítom el a baj okát, az a lány huszonnégy óra alatt
 704   18|             tanár habozás nélkül belefog az újabb mûtétbe. Tenyérnyi
 705   18|                  a csonthártyát, elcsípi az összes ereket... belevág
 706   18|             daganat, mélyen belesüppedve az agykéregbe... mint egy gránátalma...~-
 707   18|            ötéves koromban tettem... még az is jólesik, hogy az erélyes
 708   18|                  még az is jólesik, hogy az erélyes nénike dörmög és
 709   18|                  leveleket nyújtanak át. Az elsõ postám, Pestrõl, ahol
 710   18|                  mulatságosan tájékoztat az ottani dolgokról. A sorok
 711   18|              felolvassák - felolvastatom az õnagyságának adott tájékoztatást
 712   18|                burkolt célzásokból, hogy az ügyvédi eljárásokat elhalasztották,
 713   18|                magát.)~~Öt órakor nyílik az ajtó. Hárman lépnek be.
 714   19|            állnak. De különben is... már az ajtóban, mikor beléptek (
 715   19|           nemigen látok), tudtam, hogy õ az.~- Hogy van? - kérdi és
 716   19|                látogatása csak formaság. Az adatokat vizsgáló orvosok
 717   19|             betegségemrõl nem beszélünk. Az a különös hangulat fejlõdik
 718   19|               áhítatos tisztelõje vagyok az egzakt tudománynak, de (
 719   19|                 éppen úgy tiszteljék azt az, elég félreérthetõ szóval, „
 720   19|             különféle daganatoknak, amik az emberi testben elõfordulnak,
 721   19|                   a legjobb esetben csak az összetételét és természetét
 722   19|                     lenni akar valamivé, az ember érdekében, csak nem
 723   19|                fajta, elrestellvén magát az Egyén fölényes és bátor
 724   19|          cselekedetén, aki, be nem várva az õ lusta és habozó és vak
 725   19|               annyit talán elértem, hogy az új ismerõst hallgatta és
 726   19|               alatt önmagát értette, aki az emberi test telefonközpontjában,
 727   19|                test telefonközpontjában, az agyvelõben teljesít villanyszerelõi
 728   19|               tárgyi szempontok vezetik, az illetõ helyzete, természetben
 729   19|               stockholmi kísérlet volt-e az egyetlen megoldás? Ismétlem,
 730   19|            különösebb érzelmi kultúrája, az „emberszeretettõl” rajongó
 731   19|                 mintha kissé tömpe volna az orra, ami jóságra vall.
 732   19|           kifejezést használtam, „akinek az életem kezébe adtam”. Olivecronát
 733   19|         próbáltam képét, oldalt fordulva az ágyban, pislogva, magam
 734   19|                    Igen, igen... mi volt az?... hol láttam?... igen,
 735   19|                    honnan ismerem én ezt az embert?~~És most meg kell
 736   19|            Komponál és csoportosít, mint az írók. Azt már leírtam valahol (
 737   19|                  egyben regénye is annak az életnek - de hogy ez egész
 738   19|              minden önfeláldozás nélkül. Az eddigiekben többször elõfordult,
 739   19|                 epizódot, vagy reflexiót az emlékek sorrendjébõl ki
 740   19|                magamtól ráeszméltem. Ott az ágyban, a sárga takaró alatt,
 741   19|          állított meg.~- Te... hiszen ez az ember a megtestesült...
 742   19|                  neki, hogy öntudatlanul az emberiségen akarja megbosszulni
 743   20|             CSILLAGOK~Pár nap óta szeles az idõ, az ablakot, amit már
 744   20|               Pár nap óta szeles az idõ, az ablakot, amit már nyitva
 745   20|                  nap, szemben megcsillan az aranykupola, de aztán felhõk
 746   20|                  késõbb kezdõdik. Ez hát az északi szél. Keményebbnek,
 747   20|              fjordok fölött. Nem, ez nem az. Mégis más, mint odalent.
 748   20|                 a tenger sós illatát.~Mi az, úgy látszik, nem lesz vizsgálat.
 749   20|                ágyamat, a folyosókon át. Az ablak felé fordulva fekszem,
 750   20|       kétségtelen, hogy ez már a vakság. Az utolsó fény, amit még láttam,
 751   20|                     csendes feldolgozása az anyagnak... végre nyugodtan
 752   20|                visszafojtott lélegzettel az írógép vagy a füzet elõtt,
 753   20|                pedig - este? milyen lesz az, hogyan fogom megkülönböztetni? -,
 754   20|                 mindig vágyakoztam. Lám, az ott a ligeti tó, ami most
 755   20|                 Szent Isten, hogy elmúlt az idõ!... rettenetesen kikapok
 756   20|               nem beszéltem... Mi ez? Ez az, hogy mi most elbúcsúzunk,
 757   20|               nehéz függönyt összehúzták az ablakon, kezdõdik a hideglelés -
 758   20|          hideglelés - megértem végre, mi az, ami napok óta hiányzik.
 759   20|           rosszkedvem, s most ráeszmélek az okára. Hogy magyarázzam
 760   20|                 nem voltam híján, amióta az eszemet tudom. Akkor nem
 761   20|                  más kifejezés arra, ami az életet tartja bennem. Nem
 762   20|            várakozó, ásítozó közönségre; az én színpadomra.~De délután
 763   20|               meg a színpad, kárpótlásul az elfutó életért - hogy a
 764   20|          utoljára, a Színészt, aki ezért az egyetlen jelenetért vállalta
 765   20|                 értelmetlenül, idegenül. Az oslói ábránd is eszembe
 766   20|       elhallgatott, miért nem hallom hát az ismeretlen valóságnak hideg
 767   20|         kórházban?~~Úgy látszik, ezekben az órákban csakugyan rosszul
 768   20|          borítékba is tettem, s eldugtam az ágy sarkába: intézkedések
 769   20|             valamit ki akartam igazítani az egyik passzusban. Félórai
 770   20|          derengett csak föl bennem, hogy az egészbõl egy szó sem igaz.
 771   20|            egészen más volt, mint elõbb, az orra megnyúlt, és felháborodottan
 772   20|                   Nyissák ki, nyissák ki az ablakot, rikácsolt, nem
 773   20|                 a másik. Ezen Olivecrona az alkonyodó kertben szaladgált,
 774   20|                 lehetett tudni, õ volt-e az, vagy a vihar.~~Késõ este
 775   20|         nyugodtam meg, éjfekete volt már az ablak. Feleségemet is megnyugtattam,
 776   20|            aludni fogok. De nem aludtam, az ablak felé fordulva, ágyam
 777   20|                  párkány elõtt. Mozogtak az ágak, jobbra és balra, ünnepélyesen
 778   20|               ott, menüettet táncolva, õ az, én vagyok az, hajladozó
 779   20|                táncolva, õ az, én vagyok az, hajladozó törzsek, táncoló
 780   20|                fehér pontot fedeztem fel az égen. Igen bizony, csak
 781   20|               csillag a messzeségben - õ az, õ az hát, túl az émelygõs
 782   20|                 a messzeségben - õ az, õ az hát, túl az émelygõs színpadon,
 783   20|       messzeségben - õ az, õ az hát, túl az émelygõs színpadon, az a
 784   20|               túl az émelygõs színpadon, az a hideg zene? Õ az, aki
 785   20|            színpadon, az a hideg zene? Õ az, aki volt és lesz, mielõtt
 786   20|               ábrázoló képeknél. Igen, õ az, százezer fényévre - százezer
 787   20|            jutott, amit nemrég olvastam, az összehúzódó és kitáguló
 788   20|                 kilencet.~Valamit levesz az asztalról, amit magával
 789   21|         emlékszem egyetlen gondolatra se az estérõl, éccaka se riadtam
 790   21|             asztalra, amihez hozzátolták az ágyat. Rögtön a hasamra
 791   21|                  Egyszerre csak megindul az asztal.~~Lágyan gurulunk,
 792   21|                meg a fejem - lecsapolták az agykamrák folyadékát, levegõt
 793   21|             negyedórák.~~Végre nyikordul az asztal, gurítanak vissza
 794   21|                  hallom, ahogy becsukják az ajtót, a lámpa alá gurítanak.~~
 795   21|              meghúzza, hozzáerõsíti õket az asztal széléhez. Most mozdulatlanná
 796   21|              Lefelé meredve vödröt látok az arcom alatt, feneke még
 797   21|                  tudom mi, láttam ilyet, az asszisztens sziszterek körülrakják
 798   21|              beszélget is a doktorokkal. Az elõszobában, míg vizsgáltak,
 799   21|              területet. Aztán, ugyanazon az úton, végigszalad a rajzon.
 800   21|           nagyságú darabot rekonstruálok az elõttem lebegõ fehér köpeny
 801   21|              mint a baboskendõt. Persze, az ütõerek nem folyatnak, ugrásszerûen
 802   21|               makacsabb, mint valaha. Mi az, nem tudja átfúrni? Próbálom
 803   21|          Próbálom megfeszíteni a nyakam, az az érzésem, mintha nekem
 804   21|                megfeszíteni a nyakam, az az érzésem, mintha nekem is
 805   21|             ahogy konzervdobozt nyitnak, az utána következõ reccsenések,
 806   21|           darabokban. Hátrafelé tart. Ez az utolsó, mintha már a felsõ
 807   21|            jobban, csak neki - csak szét az egészet... most a csigolyát,
 808   21|                kéz, vagy afrikai pogányt az északi lovag, keresztes
 809   21|                   nem szabad elvesztenem az eszméletemet. Mit is mondott
 810   21|             pillanatban, ha elvesztettem az eszméletemet, azzal együtt
 811   21|               eszméletemet, azzal együtt az életemet is.~Tehát figyeljünk.
 812   21|              operálnak. Most valószínûen az agyburkot nyitják föl, szép
 813   21|                  is van szó? - Igen - ez az -, ha most meg tudom határozni,
 814   21|              töltõtollamat, a szobámban, az éjjeliszekrény fiókjában,
 815   21|              igen, azt a balladát, azzal az idõt is mérni tudom, eltart
 816   21|              negyedórát, elejétõl végig, az is valami. És már kezdem
 817   21|                  geht...~~Hû, ez már nem az én hangom volt. Magas, vékony
 818   21|           kapkodni fogok, vagy feldöntöm az asztalt? ostobaság! hiszen
 819   21|              Mert nagyon jól tudom, hogy az agyvelõnél tartanak. Azon
 820   21|                 fáj.~~Egyáltalán nem fáj az agyvelõm. Egy mûszer éles
 821   21|                mûszer éles csörrenéssel, az üveglapra esik, az fáj.
 822   21|         csörrenéssel, az üveglapra esik, az fáj. És fáj egy átsuhanó
 823   21|               visszaszorítom, fáj.~~Nem, az agyvelõm nem fáj. Fáj? Hát
 824   21|                  hogy ember itt feküdjék az asztalon, felbontott koponyával,
 825   21|                 mikrolámpát süllyesztett az üregbe, s annak fénye mellett,
 826   22|                   1936. május 4., hétfõ. Az ember egy árnyalattal mogorvább,
 827   22|                  a jobboldali érzelmûek, az akasztani vitt cigány szavával.~*~
 828   22|                   csak tizenkettõig tart az elõadás, új ruháját is megkapta,
 829   22|              szombaton. A tornatanár már az elsõ órán érdeklõdik, mit
 830   22|               késõbb a többiek is. Végre az egyiktõl megtudja, hogy
 831   22|               utcában, élénken szaladgál az üres szobában, takarítás
 832   22|          takarítás után is nyitva hagyja az ablakot, szép az idõ. Pali
 833   22|                  hagyja az ablakot, szép az idõ. Pali gyerek egész korán
 834   22|         fürdõorvoshoz, hogy jódozza meg. Az orvos kérdezõsködik felõlem,
 835   22|           hónaposszobában, megint ott ül az asztalnál, a levegõbe bámul,
 836   22|             csúszkált még õsszel innen - az a huncut Cini meg folyton
 837   22|               elõtt egy hétig itt voltam az emeleten, õ sejtette, hogy
 838   22|                akár nem. Hogy hogy lehet az? Hát kérem, felhívtuk Stockholmot,
 839   22|                  át, a kék tavak között, az éles, sós levegõben hullámozva
 840   22|               szó, mit érdekli a drótot? Az oszlopokat se érdekli, õk
 841   22|                   Itt hallgatóztam imént az ajtónál, kihallatszik a
 842   22|            vérátömlesztést... Egy ember, az uram vércsoportjából, ott
 843   22|                 van vele, lelkileg is... Az elején meglékelte, és végsõ
 844   22|               látom, épp most viszik azt az embert... igen, igen...
 845   22|            teljesen odafigyelni, folyton az lebeg elõtte, két hét elõtt
 846   22|                 ott korcsolyázott elõtte az utcán, nagy „bógnik”-ban.
 847   22|            rezümét csinálni, hogy is van az a hírhedt mondásom? „Humorban
 848   22|                 kis akrobata, aki felért az összetákolt építmény tetejére,
 849   22|              melódiáját eljátssza, mikor az építmény váratlanul összedûl.”
 850   22|                  lap, némelyek megállnak az utcán, ahogy rányitnak az
 851   22|                az utcán, ahogy rányitnak az ötödik oldalra, úgy olvassák,
 852   22|               délutáni lapban benne lesz az eredmény.~Szóval, délután...
 853   22|                     mi is van még? Igen, az úszók, a bécsi mérkõzés
 854   22|              Duna-parti korzón már élénk az élet. „Adjál csak egy példányt
 855   22|      hírszolgálat, mi? Õ még ott fekszik az asztalon, és én itt olvasom.
 856   22|                és én itt olvasom. Te, mi az, hogy fiziológiás sóoldat?~
 857   22|                 nagy lendülettel hallgat az Erzsébet-híd.~*~A villamoson
 858   22|                  tárgyilagosan, miközben az urát... kérem, az én feleségem...~
 859   22|               miközben az urát... kérem, az én feleségem...~Néhány fényképésznél
 860   22|              kirakatot nyitnak, kiteszik az arcképemet. A Vörösmarty
 861   22|              hogy jó dolog alkalmat adni az embereknek, hogy sírhassanak
 862   22|                mikor beszélnek rólam. Ez az õ napja, suttogja fogai
 863   22|                   Mi újság, mit tud, mik az utolsó hírek? Sz. különösen
 864   22|                   nem tudom pontosan, mi az, hogy tumor? Na igen, a
 865   22|                   a szót értem, de ebben az esetben? Te hülye, itt nincs „
 866   22|                  hülye, itt nincs „ebben az esetben”, ez egy gyûjtõnév,
 867   22|          idegenvezetõ, most invitálja ki az autóbusz utasait: Ladies
 868   22|               and Gentlemen, itt vagyunk az Erzsébet-kilátónál. Ez a
 869   22|            kilátáshoz? Különbnek tartják az Eiffel-toronynál és a Campanilénél.
 870   22|                  Szörcsög alattuk a jég. Az arcuk közönyös, némelyikük
 871   22|                egyet a szalonnából.~- Ki az az ember? - kérdi mérsékelt
 872   22|             egyet a szalonnából.~- Ki az az ember? - kérdi mérsékelt
 873   22|                Addisz-Abebát elfoglalták az olaszok.”~ ~
 874   23|             parádés jelenet”, mint mikor az artista a nagy produkciót
 875   23|                  talán csak nem vágta át az... aku... akasz... hogy
 876   23|                  sziszegõ hang van benne az elején, csodálkozom, mikor
 877   23|             elõkészület a legrosszabbra, az a kivárhatatlan idõ, míg
 878   23|          lehetetlen, hogy bent vájkálnak az agyvelõben, és ez ne fájjon,
 879   23|             tudja, mindnyájan tudjuk, mi az agyvelõ, hogy elég beledöfni,
 880   23|                  megütni, és rögtön vége az embernek... itt meg... már
 881   23|            igazán. Keveri és kavarja, ez az ügyes szakács, a gyúródeszkán,
 882   23|                 lázálmomban. Lehet, hogy az idõzavar (amirõl még beszámolok)
 883   23|                 ami aztán, visszavetülve az idõben, ideékelõdött. Annyi
 884   23|              transzban, önmagam médiuma) az agy girusai és ganglionjai
 885   23|              lehet, hogy én magam vagyok az) homlokán a pánttal elõredõl:
 886   23|              ereket lecsípte, megsütötte az izzó villamoskéssel.~Most
 887   23|          szorítva, pufók csecsemõt tart. Az anya fején olaszos csipkekendõ,
 888   23|                  fordul, belekapaszkodik az anya nyakába.~Szinte kár
 889   23|          halványodik, beesik, elmosódik, az egész összesül. Most le
 890   23|          kanyarodik. Sehol nem szalad be az agyvelõbe. Olivecrona behúzza
 891   23|           korában, ahogy tussal húzta ki az ábra szélét vagy térképfestésnél,
 892   23|              festeni zölddel és pirossal az élesen elõrajzolt területet,
 893   23|             könnyen megy a munka, hiszen az egész különvált, kezében
 894   23|               keserû levében” - a golyó. Az oldalán jókora vasdarab.
 895   23|           üzenetcsatát. Figyeli, de csak az érintkezés ellenõrzése szempontjából,
 896   23|           központja. Elõkelõen fölényes, az igazgatót kéri, nem érdeklik
 897   23|                  a legnagyobb rend volna az országban. Pedig hallani
 898   23|                 élesebb és kihívóbb - mi az, nem hallotta, mit mondok?
 899   23|                  a vékony drót nem bírja az ordítást, az áram túlfeszült,
 900   23|              drót nem bírja az ordítást, az áram túlfeszült, az acélszál
 901   23|            ordítást, az áram túlfeszült, az acélszál halványan izzani
 902   23|          kezdenek bûvészujjai, tapogatja az elégett huzalt, aminek burkolatán
 903   23|                 azt a dolgot? Hát kérem, az ordítástól volt. Ezek az
 904   23|                 az ordítástól volt. Ezek az ordítások, dühöngõ izgalmak.
 905   23|           tágította a vékony ereket - és az egyiknél tokocska keletkezett -,
 906   23|             keletkezett -, így kezdõdött az egész. Igen... értem...
 907   23|                    hát lehetett tûrni... az igaztalanságot... a mohó,
 908   23|               védekezésem... rám csapták az ajtót... tomboltam, rúgtam,
 909   23|           félelem. S a félelemmel együtt az ellenállás is. Persze, nagyon
 910   23|           valószínû, hogy már nem féltem az eszméletlenségtõl. S nem
 911   23|          krizantém. Itt van, hát itt van az orrom elõtt, nem vatta és
 912   23|          megvan-e még, azért tolták ide, az orrom elé. De hisz a krizantémnak
 913   23|           ráeszmélek, mint mikor éjszaka az ember végre visszafordítja
 914   23|           forogni kezd: ráeszmélek, hogy az arcom fölfelé van már fordítva,
 915   23|             Szobámban feküdtem, hátamon, az ágyban. Az éjjeliszekrényen
 916   23|            feküdtem, hátamon, az ágyban. Az éjjeliszekrényen karcsú
 917   24|          kilencven százalékban mégiscsak az elõbbihez tartozik, utóbbiakban,
 918   24|        utóbbiakban, a teendõket illetve, az élet minden pillanatában
 919   24|            udvariasságom és bizalmam nem az eszének szólt, csak a kedves,
 920   24|             hiányát. Könnyen lehet, hogy az ország királya iránt érzett
 921   24|              délelõtt van s nem délután. Az éjszakát bizonyára remekül
 922   24|              kivárjuk majd a következõt. Az ebéd és vacsora elmaradása
 923   24|                 arra gondoltam, hogy ezt az orvosok is tudják, s okosan
 924   24|       mosdatásokkal és forgatásokkal is. Az ápolók lábujjhegyen jöttek-mentek,
 925   24|           gondolatanyagom elég volt, bár az a gyanúm, alapjában semmi
 926   24|          idõméréssel, akár a rabok, vagy az alvó ember alsó tudata,
 927   24|              hallottam, de nem számoltam az ütéseket, az se tûnt fel,
 928   24|               nem számoltam az ütéseket, az se tûnt fel, hogy mindig
 929   24|                  alakjáról ismertem fel, az ajtóban állt, fehér köpenyben,
 930   24|           további kombinációk érdekében. Az se tett gyanakodóvá, hogy
 931   24|               hogy milyen egyformák ezek az idõközök. Hogy mindig ugyanazok
 932   24|           ugyanígy jelenik meg, ugyanott az ajtóban, fehér köpenyben,
 933   24|                 vegyítettem eggyé, hanem az egyszerû benyomást bontottam
 934   24|                 gondosan összegeztem.~De az utolsó felriadásnál valóban
 935   24|                 Feleségem valamit irkált az ablakhoz tolt asztalon.~-
 936   24|                  igen.~- Meg tizenkettõ, az három hét.~- Micsoda tizenkettõ?~-
 937   24|              öntött el. Hát ennek meg mi az értelme, miféle agyafúrt
 938   24|           szempontból”, hogy túlbecsülte az idõt, csakhogy nagyobb türelemre
 939   24|              most mindent beveszek, mert az agyam meg van sérülve?~A
 940   24|           Konokul hallgatok. Hát persze, az egészbõl csak az érdekli;
 941   24|                 persze, az egészbõl csak az érdekli; ami vele történik,
 942   24|                vagy nem - különben is mi az igazság, ha nem életérdekeinket
 943   24|                 nõket soha nem érdekelte az igazság, csak a maguk igaza.
 944   24|                     Jó, jó... Csukja, be az ajtót, fröken Kerstin. És
 945   24|                  És egyszerûen fütyülnek az én erõfeszítésemre, amivel
 946   24|                most egy húron pendülnek, az egész összeesküvõ banda.
 947   24|                 ha akarják, felfordítják az egész Gregoriánus-naptárt.
 948   24|            kidobtak, a vidám tivornyázók az ablakból néznek, és röhögnek
 949   25|                   lényegtelen dolgokról. Az egész úgy hat rám most,
 950   25|              arra talán alkalmasak, mint az az izé is mondja, az a francia,
 951   25|                talán alkalmasak, mint az az izé is mondja, az a francia,
 952   25|                mint az az izé is mondja, az a francia, mindjárt eszembe
 953   25|             mintha kívülrõl látnám magam az egész idõ alatt. S mintha
 954   25|                egész idõ alatt. S mintha az egész idõ alatt egy helyzetben
 955   25|               jobb oldalamon, elfordulva az ablaktól, szemben az ajtóval,
 956   25|          elfordulva az ablaktól, szemben az ajtóval, a kilincset nézem,
 957   25|              lehet, elõrehajtom a fejem, az ágy szélére, félig lelógatva
 958   25|         ólomgolyó - egyensúlyozva tartom az ágy szélén, úgy érzem, ha
 959   25|                 a kötéssel, egynek érzem az egészet, azért olyan rettenetesen
 960   25|               csak visszatérõ állapotok, az ébrenlét ritka percei. A
 961   25|           folytatódik, ahol abbamaradt.~~Az ágy és a lelógó fej és az
 962   25|                Az ágy és a lelógó fej és az ajtó és a lecke, amit elmondok,
 963   25|                 rohanok Trelleborg felé, az éjszakában. Trelleborgban
 964   25|              kilenc és fél óráig tartott az út, vasúton, idáig. Egy
 965   25|                súlyt kell csak hordanom. Az is jó, hogy bal oldalon
 966   25|                 szaladna velem a táj! De az a dermesztõ, hogy a táj
 967   25|         számítottam, a gyaloglásnak erre az ijesztõ felfedezésére. Kajánul
 968   25|         felfedezésére. Kajánul fut velem az éjszaka, nem tehetek mást,
 969   25|                és szûkölök a rémülettõl.~Az éjszaka hideg és derült.
 970   25|                  volt. Képzelõdés - mint az a másik is... a vízen vergõdõ
 971   25|                 a sziget közt, mögöttem, az alkonyatban.~Erõsen fázom.
 972   25|               alkonyatban.~Erõsen fázom. Az ég felhõtlen, tudom, hogy
 973   25|                  amíg nem késõ, míg tart az élet. S azért is sietnem
 974   25|                 válik. Ez a Szél Leánya, az elfelejtett gyermekkori
 975   25|               nem játszhatom el vele azt az ájulatosan édes és szörnyûséges
 976   25|               kibukik egy sziget: nyílik az ajtó, pislogok, lógatom
 977   25|              vége felé lehetett. Szemben az ajtó és kilincs mozdulatlan,
 978   25|                 tudtam, hogy zongora van az osztályon, a betegek szórakoztatására -
 979   25|             Szahara-vándor fekete ínyén, az utolsó percben egy korty
 980   25|                  magamba, mint újszülött az elsõ lélegzetet, elámulva
 981   25|                ne nyugtalankodjam, semmi az egész. Nem értettem, mirõl
 982   25|              tanár személyesen végzi ezt az egyszerû munkát.~Kár volt
 983   25|                 betegségem alatt ez volt az egyetlen nemtetszés-nyilvánítás,
 984   25|                 egész jól lehetett látni az alacsony faházakat, a pályaudvar
 985   26|             kezdete óta, vagy legalábbis az özönvíz kalandos ötlete
 986   26|         reggelinél megállapítottam, hogy az ételnek megint íze van -
 987   26|              köszöntlek benneteket, mint az újszülött az elsõ korty
 988   26|            benneteket, mint az újszülött az elsõ korty tejet, mikor
 989   26|                torkán.~Örömre persze jön az üröm. Pár óra múlva már
 990   26|                 nyilatkozatban is, ahogy az ajtóból visszafordul, türelmetlenséget
 991   26|           gratulálnak, hogy megmentettem az életét.~Mikor kimegy, mosolyogva
 992   26|                 szóval azt üzeni... hogy az életét megmentette, de...~-
 993   26|                 küszködnek, veszekednek, az egyik szenvedélyesen sikoltozni
 994   26|                 pontok jelentkeztek - ez az, amit már nem lehet visszacsinálni?
 995   26|                nem lehet visszacsinálni? Az elfajulás most már elvégzi
 996   26|               Õnagysága zavartan feláll, az ablakhoz megy. Nem tudja
 997   26|               hõs, se ostoba. Megmondjam az igazat?~~Önök bizonyára
 998   26|                  élveztem a sikert, mint az idegen tollakkal ékeskedõ
 999   26|                 Söjkvist együtt végezték az ünnepélyes aktust. Behunyt
1000   26|              különben is megborotváltak, az arcom sima volt. Sima, csak