Fej.

  1    1|       mintájáról eddig nem tudtam, se én, se mások.~~Ami pedig a
  2    1|        kifejtettem, hogy szerény csak én lehetek - a véleményem éppoly
  3    1|               íróját, szíveskedjék az én stockholmi utamat operációval
  4    2|           betûkkel: „Anyaintézet”, és én már sokszor töprengtem rajta,
  5    2|           nevelik a fiatal leányokat. Én persze tudom, hogy nem errõl
  6    3|                  csak szeretnék: hogy én például, ha nyugodtan gondolkodom,
  7    3|        Õszerinte ez csak jelképes, de én elõkelõen kifejtem, hogy
  8    3|              borzasztó ez, egy kicsit én is meghaltam vele, és ilyen
  9    4|  leghihetetlenebb, az se biztos, hogy én itt vagyok, vagy hogy ami
 10    4|             vagy hogy ami itt van, az én vagyok - az is lehet, hogy
 11    4|             víz ül itt a díványon, és én állok helyette a tálcán.
 12    5|        ugyanaz a törvény kormányoz, s én, hetyke kis bolygó, úgy
 13    5|            módszeréhez, hanem neki az én jogos kívánságaimhoz. Csak
 14    5|             ennek semmi értelme, majd én magam csinálok diagnózist.
 15    5|               beszélni, belementek az én lóugrásszerû logikámba:
 16    5|               azt állapítsa meg, amit én elõre elhatároztam: szuggeráltam
 17    6|               férfitest tárul elénk - én ösztönösen, riadtan hátralépek,
 18    6|          vissza - már az ajtónál van, én még mindig ott állok egy
 19    6|         Elõreszalad a széles lejárón. Én lassabban bandukolok utána.
 20    6|              át rajtam: tudom már. Az én arckifejezésemet juttatta
 21    7|               te félni is gyáva!”~~De én nem ordítok fel, ballagva
 22    7|             mindig, mosolyogva fogad, én is összeszedem magam. Pannival
 23    7|            leletet kiállították. Csak én látom, hogy egy kicsit elváltozik
 24    8|          üljek a helyére, nem fontos, én nem emlékszem rá természetesen,
 25    8|             tûnõdöm, mikor említettem én ezt a szemdolgot Gyulának?
 26    8|         Dehogynem... nem hallottad?~- Én nem hallottam semmit.~Aha,
 27    8|                igen... tulajdonképpen én akartam fölhívni a másik
 28    8|               Egész pici szünet, csak én veszem észre.~- Nincs.~Most
 29    8|           veszem észre.~- Nincs.~Most én tartok kis szünetet, aztán
 30    9|              reflexellenõrzéseket már én mondom be elõre, gyakorlatom
 31    9|              bátor csak egyszer.” Hát én most, úgy látszik, ki fogok
 32    9|        fejfájással. Tudod, min mentem én keresztül? De hiszen itt
 33    9|           Telefonálni? Nem, nem, majd én telefonálok - nem kell semmi,
 34   10|         Mondja, Móni bácsi, ki vagyok én?~Móni egy pillanatra felnézett,
 35   11|             valami történik. Hogy mi, én tudom legkevésbé, mások
 36   11|         szerkezete a környezetnél. Az én számomra izgalmas szerencsejáték,
 37   11|             gondolni... Hát mi vagyok én, távcsõ vagy orvos? Na,
 38   11|           szólsz... de fél ötre akkor én is eljövök oda... ilyet,
 39   11|          négyen szeretnek, mint ahogy én szeretem õket, az egyik
 40   11|           megoldást keres.~- Jobb, ha én megyek - mondja percek után. -
 41   12|                hogy más ezt nem érzi, én is csak most, felzaklatott
 42   12|            akkor hirtelen elhallgatok én is.~Reggel tízre jelentkezünk
 43   12|            jól tudja ki vagyok, talán én is tudom, hogy édesapja
 44   12|             kerül a sor, úgy látszik, én leszek a miniszterelnök.
 45   12|           vigyorog és dzsiggel, de az én torkomból erélyes rendreutasítás
 46   12|                tessék parancsolni, de én érzem, hogy valami baj van,
 47   13|                 Aha, aha. Hát lelkem, én szóba se állok magával.
 48   13|       végezzenek az urak, aztán jövök én a fúróval. Hát viszontlátásra.~
 49   13|               kezemet. Honnan ismerem én ezt a nem gyöngéd, határozott,
 50   13|             aki harminc éve gondol az én kis koponyámra, és dolgozik
 51   13|              és itt, ezen az oldalon: én, aki félórára betévedtem
 52   13|             határozott utasítás, majd én megmutatom a társaságnak,
 53   13|           kell engem félteni, kivágom én magam a slamasztikából.
 54   14|          eltalálnom, mennyit tud õ az én esetemrõl? Mihelyt effélérõl
 55   14| áthidalhatatlan távolság van köztünk: én egy hírhedt humorista vagyok,
 56   14|         üldögélünk utána, hármasban - én hátradõlök, õ feszes, egyenes
 57   14|             dolgom van reggel.~- Hogy én... minek?~- Egy kis diagnosztikai
 58   14|           mennék?~- Fél?~- Izé - hogy én? Nna. Ha parancsolja, félek.~-
 59   14|            nem is létezett soha, csak én fantáziáltam az egészet.~ ~
 60   15|               De hiszen mindig tudtam én ezt. Nem is vártam mást,
 61   15|               dolog.~Azt hiszem, csak én veszem észre, rossz szememmel,
 62   16|     diplomatikus gonosztevõk módjára. Én elmélkedem és fecsegek,
 63   16|          észre az ellentmondást, hogy én egy daganatról beszélek,
 64   16|             de hiszen nyilvánvaló, ha én jól körülírt, kitapogatható
 65   16|             Hiszen nem is ezt akartam én, más dolgom van nekem és
 66   16|          nekik, pedig ha tudnák, hogy én vagyok az, rólam van szó,
 67   17|      feszengés után másról beszélünk, én udvariasan elbúcsúzom, és
 68   17|         eszembe: „te, ezt az új házat én hagyom építeni.” „Te?” „
 69   17|      elõresiet a szembeni szállodába, én visszamaradok borotválkozni,
 70   17|              lelke van a testnek, az „én”-tõl független, és a különlélek
 71   18|    Környezetem néha csodálkozik, hogy én, aki színeket és árnyalatokat
 72   18|               hogy túléli... Most már én is.~~Délutánra újabb vizsgálat
 73   19|               is van), vagy mit tudom én - talán olyan sugárzáshoz
 74   19|               adtam”. Olivecronát nem én választottam a mûtét céljaira,
 75   19|    választottam a mûtét céljaira, nem én eszeltem ki, hogy éppen
 76   19|                igen... honnan ismerem én ezt az embert?~~És most
 77   19|         hõsének nevét.~~A színdarabot én írtam, pontosan húsz évvel
 78   20|            fog jelenni még egyszer és én már...~Olyan erõs nyilallás
 79   20|            nem látják többé egymást - én pedig veled tartok és hazakísérlek.
 80   20|         idegen tõled - te tudod, hogy én, aki pongyolán, csaknem
 81   20|                ásítozó közönségre; az én színpadomra.~De délután
 82   20|             menüettet táncolva, õ az, én vagyok az, hajladozó törzsek,
 83   21|            geht...~~Hû, ez már nem az én hangom volt. Magas, vékony
 84   21|              kotorászás, hohó, uraim! én szépen, udvariasan hallgatok,
 85   21|               velem is közölni. Végre én is itt vagyok, ha szabadna
 86   21|             suttogjunk, ez nem méltó. Én nem tehetek róla. Szégyellem
 87   22|             dörmög, hogy olyan messze én úgyse hallom a trombitát.~
 88   22|               fekszik az asztalon, és én itt olvasom. Te, mi az,
 89   22|         miközben az urát... kérem, az én feleségem...~Néhány fényképésznél
 90   23|              mit nyöszörgök, legalább én, ha õk úgyse hallhatják.
 91   23|          Olivecrona (vagy lehet, hogy én magam vagyok az) homlokán
 92   24|            sötét és megint világos, s én egyre fokozódó önérzettel
 93   24|       történik, de hiszen régen tudom én ezt. Én egy szegény, hülye
 94   24|            hiszen régen tudom én ezt. Én egy szegény, hülye beteg
 95   24|           Neked, feltárt fejem, ahogy én láttam könyveidben a Tiédet!~
 96   24|               egyszerûen fütyülnek az én erõfeszítésemre, amivel
 97   24|           idõérzékletünk formáiról... Én nem nagyon ismerem - csak
 98   25|              egy darab? Így locsogtam én is, úgy látom, öntudatlanom
 99   25|     süketségnek mélységében nyargalok én. Nyargalok lihegve és szüntelenül,
100   25|     kettészelt a vonat, hosszában, és én, a fél eb, most hideglelõs
101   25|               többnyire elhallgat, és én visszakanyarodom a sínek
102   25|     kiterveztem magamban, amirõl csak én tudok.~~A mélységbõl megint
103   25|        maradok? Beethoven meghalt, de én még élni fogok. Lassan,
104   26|            mirõl van szó?~- Mit tudom én. Nem tudom, mért olyan sürgõs.
105   26|            hidakról, amiket most majd én is megismerek, átvettem
106   26|          részére készülnek.~~Május 25-én, három héttel a mûtét után,
107   27|            lakatlan és elhagyatott... Én pedig... én pedig azon...
108   27|            elhagyatott... Én pedig... én pedig azon... mirõl is van
109   27|             hajó a mi hajónk volt, az én hajóm volt, s azt sem tagadom,
110   27|           régebben... s talán nemcsak én... éreztük, hogy ez a hajó
111   27|             tenger fenekén. De látod, én nem haltam meg, a roncs
112   27|             soha.~~Régóta nem remélek én sokat. Köszönöm magyar barátaimnak,