Influenza

Jaj, doktor úr, én nem tudom, mi ez... mit gondol? Attól félek, kezdõdõ csúcshurut... nem, nem, a pulzusomat hiába nézi, ez valami olyan belsõ láz lehet, tudja, hõmérõvel nem lehet lemérni az ilyesmit, mert a fejem meleg, a lábam pedig hideg, és a melegség szaladgál bennem, ahol mérni akarja, ott egyszerre elmúlik, és átszalad máshová.

Mondja, ez mi lehet, itten, az oldalamba, nem lejjebb, egy olyan szorító érzés, nem fájás, hanem olyan, mintha húzódnék valami, vagy mintha az izmokat spulnira akarnák rácsavarni... dehogy, kérem, tessék csak engedni, precízen akarom kifejezni magam; olyan, igen, mintha az idegeket egy spulnira akarnák rácsavarni, de nem egy gömbölyû spulnira, hanem egy szögletesre, amire nem megy föl, tetszik érteni? - és mondjuk, mintha mégis erõltetnék ezt a spulnit, tetszik érteni? tessék elképzelni, itt van a spulni, na már most, így elkezdem húzni az izmokat...

Na jó, ha a doktor úr nem hagyja elmondani, hogy mit érzek és hogyan, akkor mibõl állapítja meg, hogy mi bajom van? Én igyekszem magamat precízen kifejezni, nem úgy, mint valami paraszt, aki azt mondja magának, fáj a hasam, akár agyhártyalobja van, akár vakbél­gyulladása... Jó, hát a spulnit hagyom, de ez mi lehet, ez a furcsa reszelés a torkomban, nem is reszelés pontosan, hanem olyan viszketõ bizsergésféle, tetszik látni, innen idáig - csak nincsen tüdõvészem? Mondja, doktor úr, csak azt mondja meg, érez az ember tüdõrák esetében, egy olyan esetében, egy olyanféle nyomást a gégében, ami egészen a fülig terjed, de tulajdonképpen nem is nyomás, hanem olyanféle érzés mintha egy kéz kinyúlna a tüdõbõl a bárzsingon keresztül, és megfogná a gégét, de nem szorítaná nagyon, csak úgy, mintha el akarná engedni egy pillanatra, de megint megfogná... nézze, doktor úr, ne áltassuk egymást, felnõtt ember vagyok és családapa, nincs szükségem rá, hogy kegyes csalással vigasztaljanak, és szépítsék az állapotomat - hadd tudjak meg mindent, beszéljen hozzám õszintén és becsületesen, mint férfi a férfihoz, és mondja ki nyíltan: hátgerincsorvadás-e vagy nem, mikor az ember egyszerre csak azt érzi, mint két csigolya a tüdejében - ugyan kérem, ne tessék zavarni, hát nem a tüdejében, végre nem vagyok egyetemi tanár -, szóval két csigolya mintha összenõtt volna, és az egyiknek a széle karcolni kezdi a másikat, és ennek következtében minden lélegzetvételnél a gerinc belenyomódik a vesébe? Jó, jó, elhiszem, de tessék már egy kicsit várni, még nem mondtam el mindent, és ha a doktor úr nem hallgatja meg az embernek szubjektív panaszait, akkor mibõl akar diagnózist csinálni? Én nem kérdezek semmit, én nem akarom befolyásolni, én nem mondom, hogy nekem mire van gyanúm, én tárgyilagosan és elfogulatlanul azt állítom csak, hogy itt balra egy kicsit, a szív fölött, közvetlenül a két tüdõszárny alatt valami bugyborékolást érzek, így tesz kérem: pitty, pitty, de mintha a szívbõl indulna ki, és nem mindig tesz úgy, csak ha az államat így leszorítom a mellemre, és a karjaimat hátracsavarom, és behunyt szemmel egy percig visszatartom a lélegzetemet - akkor rögtön úgy érzem, mintha fuldokolnék, és a gyomromban elpattanna valami - nem lehetséges, hogy a szívemnek van valami?... - nem úgy gondolom, kérem, de hallottam, hogy a gutaütés elsõ tünete szokott úgy kezdõdni, hogy a lélegzet egy percre kimarad... és azonkívül a fülemben valami rémes zúgás is van... és ami a legbor­zasztóbb, doktor úr... amin talán gyors mûtéttel lehetne még segíteni... hogy nincs elég levegõm... így, ha nyugodtan fekszem, nem... de mihelyt kinyitom a számat, és egy szót próbálok mondani... mindjárt fuldokolni kezdek - ugyan, ne tessék már közbeszólni, azt akarom mondani, de nem jutok hozzá, hogy nem tudok beszélni... nem tudok beszélni...