Na végre egy egészen könnyû kis futó viszonyt fogok kötni

Egy életmûvész naplójából

Nov. 4.

...ja igaz, azonkívül ma a kávéházban egy szép kövér nõ volt hozzám nagyon jóindulatú, na tessék, milyen szerencsém van. Olyan jó, érzéki bestia lehet, hosszú körmei vannak, amiket belesüllyesz­tett a tenyerembe, és barna szemekkel epedõn rám nézett. Na végre egy egészen könnyû kis futó viszonyt fogok kötni. Holnap. Nnna.

Dec. 9.

Ez a Berta - így hívják - igazán érdekes egy nõ: direkte egy füzetes rémregénybõl van kivágva, valami effajta címmel: „A szép vámpír, vagy a nõi démon.” Démonikus allûrjei vannak, egyszóval: - vonagló ajkak, elfehérülõ száj, ökölbe szorult kezek - nekem!!! Nekem jönnek démoniz­mussal!!! Nagyon jó. Persze játszom a „behálózott” férfit. Egyébiránt pedig: holnapután, csütörtökön, délután háromkor. Nnna.

Jan. 20.

...másrészt ezzel a Bertával is bosszant. Már megint nem jöhetett a férje miatt, fene egye meg, rosszul éreztem magam, hogy várni kellett, fene egye meg. De elég kedves levelet írt, kár, hogy most egy hétig nem láthatom, már egészen megszoktam a kis bestiát: szinte - szinte hiányzik. Fene egye meg. Nnna. Majd a jövõ héten. Ez a szoba, azt hiszem, alkalmas lesz, veszek esetleg egy terítõt a sezlonra, mit meg nem tesz az ember egy ilyen kedves kis futó viszonyért.

Márc. 30.

Nevetséges, hogy Berta ilyesmiért megharagudjék, hiszen nagyon jól tudhatja, hogy nem úgy értettem... Azért nem jött volna el, amit tegnap este mondtam? Egész nap ezen töröm most a fejem, nem szeretném, ha ennek a kedves, könnyû viszonynak ilyen csacsiság miatt vége szakadna. Ejnye, ejnye. Egy ernyõs lámpát veszek - nna, nevetséges, majd holnap csevegek a kis csacsival, bánni kell tudni a nõkkel, ezért van esze egy vidám férfinak, aki mulatni akar. Nnna. Csak egy kicsit a fejem fáj a sok lélegzéstõl.

Ápr. 6.

Dolgozni kellene már valamit... olyan furcsa is vagyok, ez a levegõváltozás elbutít... Ja igaz, ezzel a Bertával valószínûleg szakítani fogok, nagyon sok baj van, drága Bertuskám, egy ilyen magamfajta könnyed viveur és nõcsábász végre is nem kukoricázhat annyit, hogy így meg úgy, szeretsz, nem szeretsz - meg háromórás magyarázgatások, igazán, de igazán szeretlek, de nem így, hanem úgy - és csak azzal a feltétellel -, nnna, kedves Berta, magának nagyon szép szeme van, de meg kell tanulnia, drágám, hogy én határozott természet vagyok, s azt mondom: vagy, vagy - és nincsenek sírások és bõgések, mert azok rám nem hatnak, hanem tessék biztosan tudni, akar vagy nem akar. Nnna.

Jún. 11.

Furcsa. Hát nem akar, jól van, nagyszerû... de hát mért mondja akkor, hogy tulajdonképpen akar, csak tulajdonképpen mégse akar. Ezt nem egészen értem. Futó dolog ugyan, tudom, de mégse egészen értem, és részint a mellem is nagyon fáj már, de hát ezt mégiscsak meg kellene valahogyan érteni. Õ ugyan azt mondja, hogy ha érteném, akkor akarna, de részint a nõkkel is bánni kell tudni, részint pedig, ha már így benne vagyok... Kicsit fáradt vagyok, fene egye meg, egész éjjel sétáltam a Duna-parton, fene egye meg, tudniillik egyre azon töröm a fejem, hogy hiszen éles eszû ember vagyok... nnna, fene egye meg.

Jún. 30.

Ezt még végigjátszom, fene egye most már: mégiscsak megugratom ezt a Bertát, bár hiszen múló jellegû az ilyesmi, nem volna érdemes. Most direkte kíváncsi vagyok, az öngyilkosjelöltet adom neki elõ, ez már csak hatni fog egy ilyen ostoba, neuraszténiás, hisztériás nõre. Nem azért, de most már direkt a fejembe vettem, hogy nagyon megugratom, és magamba habarítom szegénykét, de úgy kell neki. Mert igazán, szinte azt mondhatnám, oktalanul nyújtja a dolgot. Hiszen nem bosszan­­kodom, csak lehet, hogy ideges vagyok. Mit ért az alatt, hogy: „szeretném magát, ha nem szeretném”. Én nagyon ideges vagyok, mit csináljak ezzel? Na, holnap véget vetek ennek a dolognak, mondok: vagy-vagy. Direkt elmegyek este.

Júl. 1.

Vagy inkább nem megyek el.

Júl. 8.

Nevetséges, és nagyon jól tudom, mit jelent mindez. Hiszen én is olvastam Strindberget és Schopenhauert és Weiningert, ez egy nimfománikus eset, pont nagyon érdekes eset, ha az ember ilyen hidegen és kívülrõl tudja nézni. Tudniillik csak az a kellemetlen, hogy én neki meg akarom magyarázni, hogy én nem magyarázhatom meg, hogy mit értek az alatt, amit magyaráztam, mert õ csak egy nõ, én egy logikus férfi vagyok - de nincs alkalmam elmagya­rázni, és azért fájnak a zsigereim.

Júl. 30.

Inkább nem magyarázom meg, mutatni kell, hogy nem olyan fontos nekem, hiszen futó jellegû.

Szept. 5.

Ugyan, nevetséges. Szórakozni fogok. Mással foglalkozom, majd akkor rájön, mit jelentettem neki és eljön... Bá-bánni ke-kell tu-tudni a nõ... nõ... nõhökk... kel. Fene egye meg, nem fog a toll. De fáj az agyvelõm.

Okt. 26.

Folyton verem az agyvelõmet itt egy falba, van egy nagyon jó fal, de nem nagyon használ. Csak ezt a futó viszonyt akarom még... Most már a fejembe vettem, hogy mégis odajön, nem ide... és én nagyon ravaszul fogom ezt csinálni... hanem nagyon lüktet az agyvelõm a mellemben.

Okt. 27.

Nagyszerû, milyen érdekes három éjjel volt ez, figyelem magam direkt... na, ma csak eljön, most már biztos. Hát tegnap meg tegnapelõtt tudniillik biztosan azért nem jöhetett, mert, amint írta múltkor, éppen azzal, hogy eljön, mutatja, mennyire nem akar eljönni. Furcsa játékot csinálok most mindig tüdõvel: szemen meg orron keresztül sípolok és a szememen keresztül izé... hihi, pfuj. Már annyira gyakorlott vagyok, hihihi, órákon keresztül tudom csinálni egyfolytába. Ma el fog jönni, ha nem jönne mégse, arra is kieszeltem valami nagyszerût: ebbõl a vasbögrébõl három vasbuborékot szippantok, fölszippantom a fejembe: halántékához a vasbögrét és bumm, attól eláll a sípolás, szóval egész bátran jöhet aztán: nincs sípolás, nincs baj. Jó, ha az ember ilyen eszes és hideg viveur.

Okt. 29.

Nagyszerû ezzel a vasbögrével, roppant szeretem a vasbögrét. Mama kérem, tessék nekem vasbögrébõl önteni kávét vashabbal. Vörös vashab, az nagyon jó. Bumm-bumm játékot is akarok játszani: - nem rossz, én csak tudom, hogy kell megfõzni egy hisztérikát. Hiszterika­játék, az meg így megy: az ember száját bekeni mésszel egészen fehérre, és vonaglik a szájjal és szemekkel kifordul. Vagyis én csak azt akartam tulajdonképpen bebizonyítani, hogy hazudik, ezért volt minden. Még nem iszom, elõbb bebizonyítom, hogy hazudik. Kérek vasbögrét.

Okt. 32.

Persze, a hazugság belement a mellbe, ez ellen most vasport kell szedni, vasbögrébõl. A magyarázat is mellre ment, tudniillik azt mégis meg kell magyarázni, hogy az hazugság, hogy egy nõ megcsalja az embert, csakhogy mutassa, hogy mennyire szereti, és hogy éppen azért szereti, mert nem akar, és hogy abban a percben egyszerre megdermedhet az embernek minden érzése, és hogy akkor tudná szeretni az embert, ha biztos volna benne, hogy az ember nem azért szereti, mert õ szeretné, hogy szeresse szerettetni magát. Tudniillik itt egy logikai tévedés van, és ezt úgy kell helyesen megmagyarázni egy nõnek, hogy az ember folyton így csináljon: o-á!!... o-á!!... bögrébõl.

Okt. 49.

Ilyen lakásdrágaságban persze ekkora szûk szobát kap az ember, ha kiitta a vasbuborékot. Még jó, hogy nem akarok nagyon mozgolódni, részint kifolyt az agyvelõm, és félek, hogy lecsurog a szalonkabátra, ha mozgok. Valami tisztának azért nem mondhatnám ezt a szobát, folyton kukacok mászkálnak az orromon, disznóság, hogy így kapja az ember.

Na, most csak eljön ez a Berta, azt hiszem, most egészen hidegen és hûvösen meg tudnám értetni vele, hogy végre is ez egy futó viszony volt alapjában részemrõl, és mért is süllyesztette a körmét a tenyerembe, azonkívül még egy aforizmát is csináltam, aszongya: „vannak nõk, akikért meg kell halni egy életmûvésznek, hogy az ember megkapja õket!” Ezt még szeretném elmondani Bertának.

Okt. 982.

Hát persze. Ma végre rájöttem, mit értett az alatt az a Berta, hogy belesüllyesztette a körmét a tenyerembe. Itt szembe lakik elseje óta egy úr, az meséli, hogy neki is belesüllyesztette, és nem értett alatta semmit. Persze, hiszen ez a Berta nem szeretett engem, most már értem. Ilyen ravasz egy ember vagyok, örömömben akkorát vigyorogtam, hogy lepattant az a vékony húsréteg is, ami még a fejem volt. Most ezentúl mindig vigyorogni fogok örömömbe, hogy végre mégis értem ezt a Bertát. Meee...!