A DRÁMA

A marha férj

Játsszák: Asszony, Férj, Fazekas, Kovács

(Nõi szalon, pamlaggal. A pamlag földig érõ szõnyeggel van letakarva. A pamlagon ülnek az Asszony és Fazekas, ölelkezésben, csókok közt. Az Asszonyon pongyola. Fazekas mellényben, ingujjban.)

FAZEKAS: Még... Még...

ASSZONY: No de nem... te bolond...

FAZEKAS: De imádlak... ne izélj...

ASSZONY: Ede...

(Kint az elõszobában kulcscsikorgás, léptek, motozás.)

ASSZONY (ellöki Fazekast, rémülten): A férjem!

(A következõ párbeszéd szédítõen gyors iramban.)

FAZEKAS (lihegve): Laci?

ASSZONY (igazítja a haját): Térjen magához... szedje össze magát... Vegye fel...

FAZEKAS (keresgél a pamlagon): A kabátom...

ASSZONY: Jézus Mária... Hová tetted?

FAZEKAS (rémülten): Lecsúszott!... (Keresgél.)

ASSZONY: Talán a díván mögé...

FAZEKAS: (négykézlábra ereszkedik, bebújik a pamlag alá, de csak félig, látni, hogy keresgél, rúgkapál a lábaival.)

FÉRJ (belép, nyájasan): Drágakám... (Kitárt karokkal megy az asszony felé, aki dermedt mosollyal ül. Meglátja a rúgkapálózó lábakat, elnémulva) Ki ez?

ASSZONY: Ez?... izé... ja... nézd csak, ki lehet ez?

FAZEKAS: (hátrálva kijön a pamlag alól, hozza a kabátot, feláll.)

FÉRJ (rámered): Fazekas Feri...

FAZEKAS (lihegését átalakítja röhögéssé, amitõl az egész teste rázkódik): Hehehe... szervusz, Lacikám... hehehe...

FÉRJ: Mi az? Hogy... hogy kerülsz... miért vagy... mit röhögsz?

FAZEKAS: Hehehe... Jaj az oldalam... mindjárt te is röhögni fogsz... hühühü... várj egy kicsit...

FÉRJ: Na de nem értem (Egyikrõl a másikra néz.)

FAZEKAS (fuldoklik, legyint): Várj, na... mindjárt... Ejnye... csak felveszem... (Felveszi a kabátot.)

FÉRJ (csodálkozva): Ejnye...

FAZEKAS: Szóval, kérlek... hühühü... (Egy merész fordulattal az asszony felé)... Elmesélhetem Lacinak is?

ASSZONY (dermedt mosollyal, kínban): Miért ne?

FAZEKAS: Hát kérlek - éppen egy izét... egy kalandomat meséltem el a nagyságos asszony­nak... de roppant komikus kaland... nem gyõzöm röhögéssel... (Az asszonyhoz) Ugye, mulatságos?

ASSZONY (kínosan mosolyog): Nagyon.

FAZEKAS (most már könnyedén): Hát kérlek - de miért nem ülsz le?...

FÉRJ: Nem értem... mit keressz te a dívány alatt... és ingujjban...

FAZEKAS: Várj... Hiszen éppen azt akarom elmesélni... Szóval izé... (Az asszonyhoz) Tudja, mit, akkor kezdem újra elölrõl, hogy a Laci is röhögjön...

ASSZONY: Tessék, tessék...

FAZEKAS: Szóval, kérlek, ilyen furcsa kaland történt velem, izé... tegnap, valahol... éppen mesélem a nagyságos asszonynak. De kérlek - diszkréció!

FÉRJ (leül, megnyugodva): Hogyne - szóval, gáláns kalandról van szó? Te huncut! (Nevet.)

FAZEKAS: Na igen, kérlek - mit tagadjam. Elõttetek nincs titkom, ilyen régi barátok elõtt.

FÉRJ (biztatón): Csak mondd hát!

FAZEKAS: Kérlek szépen - a kalandnak az lehetne a címe, hogy mennyire buta egy férj.

FÉRJ (röhögve): Ez jó lehet, te! (Megböki tréfásan.)

FAZEKAS: Na igen. Kérlek szépen - ott vagyok tegnap egy izé - egy nagyon kedves hölgynél látogatóban - nevet nem mondok - ti is ismeritek.

FÉRJ (kíváncsian): Csak nem a...

FAZEKAS: Elég! Találgatni tilos. Kitalálni lehet. De nem is ez a fontos. Szóval, ott vagyok - és hát kérlek, ülünk a díványon.

FÉRJ (szakértelemmel): Aha, aha. Értem. (Az asszony felé): Nagy selyma ez a Feri!

FAZEKAS: Na és... na és... szóval ülünk és - én ingujjban...

FÉRJ: Csókolódzunk, mi? Hehehe. Te komisz! Neked csak szerencséd van az asszonyok körül.

FAZEKAS: Hát egyszerre - képzeld!... Az elõszobából kulcscsörgés, léptek - szóval...

FÉRJ: Szóval? (Bután néz.)

FAZEKAS: Nem érted?

FÉRJ: Nem.

FAZEKAS: Na mit gondolsz, ki jön?

FÉRJ (fejére csap): Aha? Értem már! A villanyszerelõ!

FAZEKAS: Te buta! Hát elfelejtetted, mi a címe ennek a történetnek?

FÉRJ: Dehogy is! Az, hogy mennyire buta tud lenni egy férj!

FAZEKAS: Na hát akkor. Szóval...

FÉRJ (diadallal) : Értem már! A férj jön! Nagyon jó!

FAZEKAS: Úgy van, jön a férj, én meg nem találom a kabátomat - (dühösen) muszáj röhögni, ha eszembe jut -, hogy velem mik történnek, az istenit neki! Lecsúszott a földre... a dívány mellett...

FÉRJ (röhög kíváncsian): Na és?

FAZEKAS (mindkettõjüknek mesélve): Na és, képzeljék, én keresem a kabátomat - az asszony...

FÉRJ (röhögve csapkodja térdét): Hû, de jó! Veled mik történnek! (Az asszonyhoz): Mit szólsz ehhez a csirkefogóhoz!

FAZEKAS: Én kezdem keresni, nincs sehol a szobában erre fogom magam, lekushadok négykézláb és igyekszem bebújni a dívány alá és ott keresem...

FÉRJ (gondolkodva): A dívány alá?

ASSZONY (kínban): Talán úgy érti...

FAZEKAS (fölénnyel): Éppen ezt a jelenetet meséltem feleséged õnagyságának, mikor jöttél. Megmutattam ingujjban neki, hogy hogy másztam a dívány alá, mint egy kenguru.

FÉRJ (fejére csap): Aha! Értem! Éppen ezt mutattad!

FAZEKAS: Éppen ezt. Tudniillik az úgy volt... hogy mikor a férj betoppant... én éppen másztam befelé a dívány alá a kabátért, de nem fértem be, érted kérlek? Nem fértem be a dívány alá és a lábam kint maradt - és képzelheted, ahogy harangozok a lábammal, a dívány alatt, hogy hogy nézhettem ki, éppen ezt mutattam õnagyságának, mikor bejöttél, azon röhögtem.

FÉRJ (nevet): Nagyon jó! Mutasd csak kérlek, hogy volt az?

FAZEKAS (négykézlábra ereszkedik, utánozza önmagát): Így kapálóztam, kérlek...

FÉRJ (harsogva csapkodja térdeit, úgy nevet): Óriási! Mint egy csikó! Óriási!

FAZEKAS (feláll, törölgeti a térdét): Na igen, szóval, nem férek be a dívány alá, és abban a percben betoppan a férj.

FÉRJ: Pöff neki. Szép kis helyzet.

FAZEKAS: Képzelheted.

FÉRJ: Képzelem! (Az asszonyhoz): Képzeld.

FAZEKAS: Persze meglát. Kénytelen vagyok felállni, ott állok ingujjban - és most barátom -, na most hogy magyarázzam ki magamat?

FÉRJ: Most légy okos, Domokos!

FAZEKAS: Én is azt mondtam magamnak. Most valamit gyorsan ki kell találni, mondok magamnak, amivel megmentem a helyzetet, mert ugye képzelheted - férj betoppan, én ott bujkálok a dívány alatt - ingujjban.

FÉRJ: Rémes! (Összeborzong) Brr! Rossz gondolni is rá! (Az asszonyhoz): Rémes helyzet, mi?

ASSZONY (borzongva): Brr... Roppant kellemetlen!...

FAZEKAS: Érted, hogy most kétségbeesésemben valami egészen marha ötletre kell elszánnom magamat. Fejest a helyzetbe - vagy sikerül, vagy nem! A férj, afféle buta fráter amilyen csak egy férj lehet...

FÉRJ: Te, nem a Krem...

FAZEKAS: Pszt! Találgatni tilos. Szóval a férj kimeresztett szemekkel néz rám, mint borjú az új kapura. Én meg lihegek a felindulástól, nem tudok szóhoz jutni - képzelheted...

FÉRJ (izgatottan, sürgetve): Na mondd már - roppant izgalmas helyzet...

FAZEKAS: ...hát azt csináltam, hogy átjátszottam a lihegést nevetésbe - érted?... És a szemébe röhögtem neki. A marhának. A szemébe röhögtem.

FÉRJ (ujjongva): Óriási! Na és? Persze nem értette, mit röhögsz.

FAZEKAS: Nem. A marha. Nem értette meg.

FÉRJ: Csak egy férj lehet ilyen marha.

FAZEKAS: Úgy van.

FÉRJ: Na és, hogy vágtad ki magad?

FAZEKAS: Hogy? Nagyon egyszerûen. Az a szerencsém, hogy nem jutott semmi az eszembe, tudod. Ha valami az eszembe jutott volna, valami jó kifogás, vagy történet - az esetleg gyanús lett volna. Erre kérlek, tudod, mit csináltam ijedtemben?

FÉRJ (izgatottan): Na? Na?

FAZEKAS (ráver a vállára): Ijedtemben kiböktem az igazat!

FÉRJ (megrökönyödve): Megmondtad, hogy izé... hogy csókolóztatok a díványon? Mikor õ belépett?

FAZEKAS: Igen. Csakhogy úgy mondtam el, mintha ez egész dolog nem akkor történt volna és nem ottan - hanem mintha két nappal elõbb történt volna - máshol - másvalakinek a feleségével. És azt mondtam, hogy azon röhögök, hogy éppen azt mutattam az asszonykának, hogy hogyan másztam én a dívány alá kérlek, annak idején - érted, kérlek? Szóval: igazat hazudtam.

FÉRJ (összecsapja a kezét): Hihetetlen vakmerõség! És a marha elhitte?

FAZEKAS: Elhitte és jót röhögött rajta.

FÉRJ: És a helyzet meg volt mentve?

FAZEKAS: Nahát! Hihetetlen, ilyen marha csak egy férj tud lenni - hogy nem vette észre!

FÉRJ: Csak egy férj! És hogy nem volt neki gyanús, tudod kérlek...

FAZEKAS: Csodálatos!!

FÉRJ: Ugye. (Dühbe jön.) Hihetetlen, milyen marha egy ilyen férj!

FAZEKAS: Szólsz hozzá, milyen!

FÉRJ: Hihetetlen! Mert erre például, hogy milyen marha, persze biztosan nem kérdezte, hogy hát hogyan vágtad ki magad?

FAZEKAS (bután): Mikor?

FÉRJ: Hát mikor a férj betoppant.

FAZEKAS: Melyik?

FÉRJ: Hát amelyikrõl azt hazudtad, hogy azzal történt, ami vele történt.

FAZEKAS: Melyikkel?

FÉRJ: Azzal a - tegnapelõttivel...

FAZEKAS: Já!...

FÉRJ: És mit feleltél volna, ha kérdezte volna, hogy hogy vágtad ki magad?

FAZEKAS (ránéz): Ugyanazt. Hogy azt mondtam a férjnek, hogy éppen meséltem a feleségé­nek a kalandot.

FÉRJ: És úgy tovább?

FAZEKAS: És így tovább.

FÉRJ: Óriási! Nagyszerû! Tudod, milyen kitûnõ történet ez? (Az asszonyhoz) Mit szólsz hozzá?

ASSZONY: Igazán rendkívül érdekes.

FÉRJ: Hát ezt azért igazán nem hittem volna, hogy egy férj ilyen buta lehet.

ASSZONY: Pedig sokat hall az ember effélét.

FAZEKAS: Ojjé!

FÉRJ: Persze, hogy hall, meg olvas. De ilyen jót, mint ez a vicc, ami a Ferivel esett meg - hisz ez egy kész novella vagy kabaréjelenet. Így, ahogy elmondtad, kabarétréfát lehetne csinálni belõle. Hiszen kabarészerzõ vagy.

FAZEKAS: Azt hiszed?

FÉRJ: Azt hát, „A marha férj, vagy igazat hazudik a házibarát” címen.

FAZEKAS: Ne izgass, mert még megírom.

FÉRJ: Csak valami jó poén kellene hozzá - mert így nincs poénja.

FAZEKAS (most már mint szerzõ mérlegeli a témát): Azt éppen tudnék találni...

FÉRJ (lelkesen): Ugye?... Te! Én is mondanék egy jó poént!

FAZEKAS (megvetéssel): Te?!

FÉRJ: Miért ne?... Például... például... te, tudom már, abból lehetne kiindulni, hogy miért nem tudtál bemászni a dívány alá - mi? Jó, mi?

FAZEKAS (megvetéssel): Ugyan, kérlek - hogy miért nem? Ennek kevés köze van a dologhoz.

FÉRJ (belemelegszik): Dehogyis - például, mondjuk kiderülne, hogy azért nem fértél be, mert a dívány alatt már volt valaki: azt így lehetne megírni.

FAZEKAS (nagyra meredt szemmel): Már volt valaki? Hát ez meg miféle marhaság?

FÉRJ (naivan): Na igen - mondjuk például a férjnek egy barátja, akit elõzõleg elbújtatott.

FAZEKAS (mosolyogva, leereszkedõ megvetéssel megveregeti a vállát): Hagyd abba öregem. Furcsán képzeled te ezt a mûfajt. Valami valószínûségnek is kell lenni - képtelenséget nem lehet beadni a közönségnek, olyasmit, ami teljesen lehetetlen.

FÉRJ: Teljesen lehetetlen? Fogadjunk, hogy nem is olyan lehetetlen. Már hallottam effélét.

FAZEKAS: Ugyan ne beszélj.

FÉRJ (felháborodva): De bizony beszélek, egy barátommal történt.

FAZEKAS: Mi?

FÉRJ: Hogy elbújtatott valakit a dívány alá, kilesetni a feleségét.

FAZEKAS: És aztán?

FÉRJ: És aztán - a kellõ percben elõmászott a barát és mint tanú szerepelt a férj mellett, a válásnál.

FAZEKAS: Ugyan ne hazudj ilyeneket. Ilyet úgyse hisz el senki.

FÉRJ: Fogadjunk, hogy van aki elhiszi.

FAZEKAS: Ki?

FÉRJ: Ki? Hát te.

FAZEKAS (bámulva): Én?

FÉRJ: Te hát. (Hangosan, anélkül, hogy megfordulna): Jöjjön csak, Kovács!

KOVÁCS (kimászik a dívány alól, leveri a port, nyugodtan elõrejön, meghajtja magát): Kezét csókolom.

ASSZONY (sikolt, felugrik).

FAZEKAS (leesik az álla).

FÉRJ (nyugodtan): Van szerencsém bemutatni: Kovács Gábor barátom, magánnyomozó! Nála van kész blanketta. Leszel szíves aláírni.

FAZEKAS (dadogva): Mi... miféle blanketta...

FÉRJ: Jegyzõkönyv, amelyben egy vasat nem adok vissza a hozományból. (Leteszi az asztalra. Kovácshoz): Mehetünk. A jegyzõkönyvet a tényállással átadhatjuk az ügyvédnek holnap. (Visszafordul Fazekas felé): Szervusz, Ferikém. És tekintettel arra, hogy amennyiben elveszed a feleségem, kiadásaid némiképpen megnövekednek, ajánlom, hogy a szóban forgó kabaréjelenetet ilyen címen írd meg: „A marha házibarát” - vagy „Hazugságot igazolt férj”. Szervusz. (Mindketten el.)

FAZEKAS (székbe roskad): De ki meri ezt elõadni, ha megírom?

(Függöny)