A Doktor bácsi

(A beteg - a feleség - a doktor bácsi)

(A beteg az ágyban fekszik, és nyög. A felesége a telefonnál áll.)

BETEG (nyög)

FELESÉG (telefonál): Hát ha a tanár úr semmiképpen se, akkor tessék küldeni azt a fiatal doktor urat... Igen... Hát akkor, ugye... igen... Tehát azonnal... igen... hát köszönöm... kérem, csak hagyja... (Leteszi a kagylót.)

BETEG (felnyög): Mit hagyjon? Hagyjon engem meghalni?

FELESÉG: Dehogy. Azt mondta: kezét csókolom. Mondtam neki: csak hagyja.

BETEG (nyög)

FELESÉG: Valami nagyon kitûnõ fiatalemberrõl beszél, azt mondja: csak most végzett éppen, de az egyetemen nagy jövõt jósolnak neki.

BETEG: Ne mondd. Hát nekem milyen jövõt jósolnak az egyetemen? Nem rossz. Az egyetemen jósolni tanítják az orvosokat? Miért nem hívatsz akkor egy jósnõt, aki megjósolja, hogy ágyban, párnák közt fogok meghalni, és hogy egy barna fiatalember gondol rád, és hogy a közeljövõben levelet kapok, és hogy te a síromon fogsz táncolni egy szõke fiatalemberrel.

FELESÉG: Ne erõltesd magad. Megint nem használ a keserûvíz.

BETEG (sír): A keserû halál fog nekem használni. Miért akarsz te az én síromon táncolni? Ki hallott már ilyet? Nem táncolhatsz te itthon, az ebédlõben, vagy a Saphirnál? Muszáj neked ausgevélt az én síromon táncolni?

FELESÉG: Na, na, na.

BETEG (bõg): Hát muszáj? Hát muszáj?

FELESÉG: Dehogy muszáj.

BETEG: Hát ígérd meg, hogy nem a síromon fogsz táncolni. Hanem hogy itt fogsz táncolni, vagy akárhol.

FELESÉG: Jó, megígérem.

BETEG: És különben is, muszáj neked egyáltalában táncolni, ha én meghalok? Miért veszed te be a fejedbe, hogy neked táncolni muszáj, ha én meghaltam? Van neked szíved?

FELESÉG: De hiszen én... (csöngetnek.)

BETEG (hangosan vacog és didereg): Harara. Hhrarararara. Braharahabrahaha. Rababrahaha. Rebarbarahrabrahaha. (Kopognak.)

FELESÉG: Tessék.

DOKTOR (egészen fiatal ember. Alig lehet huszonkét esztendõs. De roppant fölényesen mozog, fellépése impozáns. Orrhangon, vontatottan beszél, azon a leereszkedõen jóakaró hangon, ahogy híres tanároktól látta még fél éve, az egyetemen): Na, hol a beteg?

BETEG (vacog, mint aki már nem tud megszólalni)

FELESÉG: A férjem... Ma reggel óta...

DOKTOR: Ma reggel óta lázas, érverése fluktuál, tapintásra kocsonyás. Na, na, na, nem kell megijedni, kis nagysádka. (Megveregeti a felesége vállát.)

BETEG (abbahagyja a vacogást)

FELESÉG (széket hoz)

DOKTOR (leül a beteg mellé, megveregeti az arcát): Na, na fiacskám. Nincs semmi baj. Hát, ugye a mellecske fáj; itten?

BETEG (ijedten): Mellecske!?

DOKTOR: Na, nézzük. Maradjon egészen nyugodtan. (Két ujjával fogja a beteg kezét, óráját nézi. Mindketten feszülten figyelik. Hosszú szünet.)

DOKTOR (egyszerre): Ejnye, már fél hat van. (Elteszi az órát.)

FELESÉG (meglepetve): Tehát... doktor úr... mit gondol...

DOKTOR (ásít, nyújtózkodik. Meglát egy képet): Nagyon szép arckép. Murilló?

FELESÉG (meglepetve): Nem. Rippl-Rónai. Nem arckép, csendélet.

DOKTOR: Á, e, e. Ezek a modern írók; hja, ja, ez az Ady. Olyan bolondosak. Õk maguk se értik. (Hirtelen a beteghez fordul, vontatottan, unatkozva.) Hát magának, fiacskám, egy kis remicencia, mincia, tripocipienciatropigetitilius, golekubitisze van ante, apud, ad, adversum...

BETEG (vacogva): Cirkum, cirka, cifra, cis. Bele szoktak ebbe halni?

DOKTOR (a beteg õsz szakállát veregeti): Na, na, na. Egy bizonyos százalék. Egy kis százalé­kocska. Na igen. (Hirtelen.) De fel is szívódhatik. Felszívódik. Beleszívódik a szövetbe. Beleszippog a kis szövetecskébe. Nem kell félni semmit, fiacska. (Barátságosan pofozza a beteget.)

FELESÉG (biztatólag): Na látod, mondtam. Beleszívódik a szövetbe, és nincs semmi baj. A szövetet aztán kimoshatja az ember. Csak hallgass a doktor úrra, õ jobban tudja.

DOKTOR (az asszonyt nézi. Feláll): Nana. Hát, nagysádka, mostan nem kell félni semmit, tessék behozni egy lavór langyos vizet. (Barátságosan megveregeti az asszony hátát.) Nem kell félni semmit, jobban lesz a kisöreg, aztán lehet megint ficli-fucli.

BETEG (nyugtalankodik felül)

FELESÉG: Ficli-fucli?

DOKTOR (megcsípi az asszony arcát): Na, szaladjon nagysádka és hozzon nekem egy meleg borogatást, jó forrón és vigye ki innen az asztalt.

BETEG (siránkozva): Kérem, doktor úr...

DOKTOR (a feleség hasát veregeti): Egy kis dermatikus beavatkozás lesz szükségessé, ami nem fogja bántani a kisöreg képességeit, nagysádka...

BETEG (hangosabban): Kérem, doktor úr... Tessék idejönni...

DOKTOR: Na, mit akar? (Odamegy.)

BETEG (siránkozva): Kérem, doktor úr, ne tessék olyanokat mondani a feleségemnek, hogy ficli-fucli, mert az én feleségem nagyon szemérmesen lett nevelve.

DOKTOR (haragosan): Na, na, na. Mi az? Csak bízza rám. Magának mozdulatlanul kell feküdni, értve? (Visszamegy az asszonyhoz, aki közben behozott egy lavór vizet. Hosszan mossa a kezeit, miközben beszél.) Egy kis tûvel egy kis injekciót fogunk beadni, az egész egy jelentéktelen kis beavatkozás, némi vérzés lesz, de nyugodtan kell viselkedni. (Az asszonyhoz) Na, ne féljen semmit. (Megveregeti a derekát.) Na, nagysádka, mit fél?

BETEG (hangosan nyöszörög): Kérem, kérem, doktor úr...

DOKTOR (odamegy): Na, mit akar?

BETEG (siránkozva): Kérem, doktor úr, tessék engemet megfogni, ne a feleségemet. Én vagyok a beteg, kérem szépen.

DOKTOR (haragosan): Na jól van, majd meglássuk, ilyen hõs lesz-e a mûtétnél. (Megfogja a fejét, lefelé nyomja.) Nem érez semmit?

BETEG: Nem.

DOKTOR (még jobban nyomva a fejét lefelé): Most se?

BETEG: De igen. Fáj a fejem.

DOKTOR: Úgy? Hm. Hát kérem, nagysádka, tessék idejönni.

BETEG: Amália, maradj te csak ott. Majd a doktor úr most már megcsinálja egyedül. Tessék csak, doktor úr, beadni azt az injekciót.

DOKTOR (meghökkenve): Hallja, de kinyílt a szája, öregem. Csak ne sürgessen olyan nagyon.

BETEG: Hát, kérem, csak azért mondom...

DOKTOR (Habozik. Végre a saját derekára teszi a kezét): Itt nem érez fájdalmat?

BETEG: Nem.

DOKTOR: Az nem lehet. Itten, nézze.

BETEG: Nézem.

DOKTOR: Nem érez semmit?

BETEG: Nem; ott, ahová a doktor úr a kezét teszi, a doktor úr derekán, nem érzek semmi fájdalmat.

DOKTOR (mérgesen): Hallja, ne vicceljen velem. (Tût szed ki a zsebébõl.) Majd mindjárt meglátjuk...

BETEG: Hát csak tessék gyorsan...

DOKTOR (meghökkenve): Na, na... Miért olyan gyorsan.

BETEG: Mert már szeretnék túl lenni rajta... és nem akarom tartóztatni a doktor urat...

DOKTOR (a keze felé közelíti a tût. Bizonytalanul): Hát ne féljen...

BETEG: Nem félek, kérem...

DOKTOR (reszketõ kezekkel): De igen, maga fél... (ráordít). Ne féljen... Érti?...

BETEG (ordít): Nem félek, na.

DOKTOR: Ne kiabáljon... ne... (reszketõ kezekkel tartja a beteg kezét.)... Hogy lehet ennyire félni...

BETEG: De a keservit neki, a Jézusát neki; nem félek, tessék már szúrni...

DOKTOR (vacogva): Hallatlan... egy kis szúrástól... ennyire félni... (könyörögve)... Hát kérem, ne féljen.

BETEG (ráförmed): Tessék már szúrni, az istenit az úrnak, és aztán hordja el magát...!

DOKTOR: ...Ne... he... he...

FELESÉG: De Adolf, hogy kiabálhatsz így, nem látod, hogy egész sápadt?

BETEG (kiugrik az ágyból): Tyû! Doktor úr! Térjen magához! Akar egy pohár vizet?...

DOKTOR (remegve): Na de ilyet... ennyire... félni... egy kis... szúrástól...

BETEG: Na, na, na. Feküdjön le, az istenért. Mindjárt hozok egy pohár vizet... (Lefekteti a doktort ruhástól, és betakarja. Vízért szalad.)

DOKTOR (az ágyban. Nyöszörögve): Telefonáljanak gyorsan, a mamának... hogy küldjenek doktor bácsiért... hogy a Pistike beteg...