Diplomata és katona

(Diplomata - Katona)

DIPLOMATA (diplomatasüvegben, kezében levéllel, szunyókál és horkol)

KATONA (felugrik a deszkára. Iszonyú nagy borjú a hátán, óriási fegyver a vállán, hátizsák, kézibomba stb. Fúj; a homlokát törli): Fü, de melegem van! Fü, de melegem van!

DIPLOMATA (felhorkan): Ki az? Mi az? Zsán, maga az? (Nyafogva.) Elhozta az otkolonyt?

KATONA: Nem kolonyéba gyüttünk, megkövetem, csak úgy cugveize.

DIPLOMATA (nyafogva): Mit akar maga? Mit ordít? Mit kiabál? Mit zavarja az embert? Ki maga?

KATONA: Megkövetem a nagyságos fõdiplomata urat, Bizonyos János vagyok, oszt csak innen jövök e, a szomszédbul, a lövészárokbul.

DIPLOMATA (nyafogva): Na és muszáj azt ilyen lármával csinálni? Nem látja, hogy fáj a fejem?

KATONA: Megkövetem, a fejét is alig látom a nagyságos fõdiplomata úrnak. Osztán, ha nem sértem kérdésemmel, mitül fáj?

DIPLOMATA: Mitül fáj? Maga könnyen beszél. Magának könnyû. A kereséstõl fáj.

KATONA: Mit tetszett elveszteni?

DIPLOMATA: Nem vesztettem el semmit, barátom. (Kegyesen.) Hát maga nem tudja, mit kell keresni egy diplomatának?

KATONA (találgatva): Talán pénzt...?

DIPLOMATA: De, barátom, hiszen maga akkor azt se tudja, hogy miért harcol.

KATONA: Hogyne tudnám. Mer’ háború van.

DIPLOMATA (kegyesen): Hát nézze, barátom. A diplomatának a kibontakozás útját kell keresni.

KATONA: Aha. Pedzem már.

DIPLOMATA: Két éve keresem a kibontakozás útját. Rettentõ munka, mondhatom magának. (Nyafogva.) Jaj de fáj a fejem. Jaj de fáj a fejem. Nincs magánál kölnivíz?

KATONA (részvéttel): Csak ilyen tócsavíz volt a kulacsomban, de azt is kiittuk már a komámmal. Hát igazán annyira belefájdult a feje a nagy gondolkodásba?

DIPLOMATA: Mit tudja maga azt! Magának könnyû! (Nyafogva.) Jaj de fáj a fejem! Két éve töröm a fejemet a kibontakozáson!

KATONA (részvéttel): Aujnye, igazán sajnálom a nagyságos fõdiplomata urat. Nem lehetnék szolgalatjára, talán segíthetnék valamit?

DIPLOMATA (nyafog): Köszönöm, barátom, de aligha hiszem. Örüljön, hogy maga nem diplomata. Hogy tudna maga rajtam segíteni? (Ordítva.) Jaj de fáj a fejem! Jaj de fáj a fejem!

KATONA: De talán mégis - hiszen az oktalan állat is megsajnálná a fõdiplomata urat, ha ennyire szenvedni látja. Nem embernek való az, ha baromnak. Hát hogy is van azzal a kibontakozással, tessen már elmondani. Hátha tudok valami orvosságot.

DIPLOMATA: Hát nézze, barátom, elmondom, hogy most például hol tartunk a kibonta­kozásban. Ezelõtt négy hónappal elfogadtuk azt, hogy abban az esetben, ha a német kormány hajlandó volna arra, hogy tekintettel arra, miszerint mégis ámbár akkor tehát mi is meg­fontolnánk, hogy mához nyolc hónapra esetleg gondolkodni fogunk a dolgon.

KATONA: Hm. Most nem lehet?

DIPLOMATA: Hogy lehetne, maga ostoba ember? Hiszen elõbb meg kell fontolni, hogy lehetséges-e a pampampam.

KATONA: Pampampam?

DIPLOMATA: Hát persze. Tudnia kell, hogy a félreértésre ezelõtt tizenegy hónappal az adott okot, hogy az amerikai admiralitás haladékot kért annak megfontolására, hogy tyetyerepetyere vagy tyatyarapatyara?

KATONA: Mi az, hogy tyetyerepetyere?

DIPLOMATA: Hja, én most nem magyarázhatom meg magának az összes diplomáciai fogal­makat. Elég az hozzá, hogy ezt csak úgy lehetett volna megoldani, ha az angolok belemennek abba, hogy a portugál hajók orrán a balszemölcs jobbra legyen fordítva és nem balra. Ezt kell nekem megfontolni, addig nincs kibontakozás, nincs béke, nincs semmi. (Jajgatva.) Jaj, de fáj a fejem.

KATONA: Na és - miért kell ez nekik?

DIPLOMATA: Hát nem érti, hogy Törökország csak akkor kötne velünk békét, ha én beleegyeznék abba, hogy a puntpurai petty értelmében 1868. február harmincötödikén kötött pumparapic harmadik pontját, srégen a negyedik ponttal, olyként és aszerint változtathatnánk meg, miszerint annakutána, hogy mégis.

KATONA: Na és - azt nem teheti meg a nagyságos fõdiplomata úr?

DIPLOMATA: Hogy tehetném meg? Hiszen akkor meg kellene változtatnom az ezerkilenc­száz­­huszonharminc december hatvankilencedikén kötött dömbözõbömben ezt a kifejezést „eszerint” és ehelyett azt kellene bevenni, hogy: „miszerint”. Mit gondol, azért én vagyok felelõs!

KATONA: És addig nem lesz vége, míg ezt ki nem gondolta a fõdiplomata úr?

DIPLOMATA: Hát persze, hogy nem. Ezért töröm én a fejem a kibontakozáson már nagyon régóta. Jaj de fáj! Jaj de fáj!

KATONA: Hm, hm. Nézze csak, fõdiplomata úr, mondanék én valamit.

DIPLOMATA: Jaj, jaj, mit, édes fiam.

KATONA: Én ehhez a dologhoz nem értek, hát nem is segíthetek a fõdiplomata úron. Hanem tudnék én valamit, amitõl elmúlik az ilyen nagy gondolkodástól való fejfájás.

DIPLOMATA: Jaj, jaj, mi lenne az, édes fiam?

KATONA: Csak tessék úgy csinálni, ahogy mondom - meglátja, mindjárt elmúlik -, oszt fogadok, egyszerre csak tudni fogja, hogy mit feleljen arra az izére.

DIPLOMATA: No, arra kíváncsi vagyok, édes fiam.

KATONA: Hát tessék csinálni, ahogy mondom.

DIPLOMATA: Csinálom.

KATONA: Hajoljon elõre.

DIPLOMATA (elõredõl)

KATONA (leveszi a hátáról a borjút és ráteszi a diplomatára)

DIPLOMATA: Au! Mi ez?

KATONA (vállára teszi a fegyvert): Csak türelem! Még nincs semmi baj... hiszen még csak felteszik.

DIPLOMATA: Nincs semmi baj? De nekem leszakad a vállam!

KATONA: Dehogy szakad le - emelje csak fel!

DIPLOMATA: Jaj, de nem tudok mozdulni!

KATONA: Nem-e? Nem is szabad. (Pisztollyal a levegõbe lõ.)

DIPLOMATA (rémülten): Jézus Mária! Mi az?

KATONA: Ez semmi, egy rongyos srapnel. De még túllõtt, csak próbálkoznak. A következõ már közelebb lesz. (Levegõbe lõ.)

DIPLOMATA (sikít): Au! Jézus Mária!

KATONA: Na, ne ugráljon! Hiszen ez még messze volt. De a következõ már azt hiszem, telitalálat lesz. (Levegõbe lõ, és hátba vágja a diplomatát.)

DIPLOMATA: Jézusom! Segítség! Megöltek! Végem van!

KATONA: Ugyan, ne ordíts! Te marha! Ez még csak egy szilánk volt! Majd a következõ, az már egy kicsit közelebb esik le, most kezdik belõni magukat.

DIPLOMATA: Jaj, nem... jaj nem... jaj, jaj... hagyják abba... hagyják abba...

KATONA: De nem hagyhatják!

DIPLOMATA: Miért nem?

KATONA: Na hallja! Hiszen még nincs eldöntve, hogy tyatyarapatyara-e, vagy tyetyerepetyere? (Lõ, üt.)

DIPLOMATA: Ajajaj! Micsoda marhaságot beszél maga? Mi az, hogy tyatyarapatyara? Jaj a hátam! Hagyják abba!

KATONA: Addig nem, míg el nem döntik, hogy a negyedik pont harminckilencedik paragrafusa dönt olyként, minekutána hogy mégis. (Lõ, üt.)

DIPLOMATA: Micsoda disznó marhaság az, hisz ennek semmi értelme! Hagyják abba! Hagyják abba!

KATONA: Hát mégis - mit kellene felelni arra a levélre? Megváltoztatjuk az „eszerint” kifejezést „miszerint”-re? Mit tetszik gondolni? (Lõ, üt.)

DIPLOMATA: Jaj, hát persze, változtassák meg, ahogy akarják - megadunk mindent... hogy lehet ilyen marhaságokon annyit perelni... nekik van igazuk... minden rendben van... csak hagyják abba... békét akarok kötni!... Békét akarok kötni!...

KATONA: (leveszi róla a borjút, hátradobja): Na látja!... Ugye mondtam, hogy ettõl elmúlik a fejfájás! (El.)

DIPLOMATA (fölegyenesedik, hátát tapogatja, szemét dörgöli, körülnéz): Jaj - de rosszat álmodtam. Pedig nekem még dolgom van. (Nézi a levelet.) Ahá - az amerikai nagykövet legújabb levele. (Olvas.) Mi az? Nem akarja elfogadni a „tehát” kifejezést? Akkor nincs kiegyezés! Akkor tovább harcolunk! Mi bírjuk! Mi nem félünk tõlük! Minekutána, aszerint, hogy miszerint, de azonban annál is inkább, mindazonáltal! Csak azért is miszerint!