Hamlet a mellényzsebben

VAGY: GYERÜNK, GYERÜNK,
AZ IGAZGATÓ BÁCSINAK DOLGA VAN!

(Személyek: az igazgató úr, a rendezõ, Hamlet, Ofélia)

(Próba a színházban Hamletbõl. Hamletet egy színész játssza, Mercutiót a rendezõ.)

RENDEZÕ: Hát kérem csak innen még egyszer.

HAMLET: „Sok dolgok vannak földön és égen, Mercutio, semhogy bölcselmetek felfogni képes.”

IGAZGATÓ (monoklival a szemén, orrhangon beszél): Bonjour.

HAMLET: „Felfogni képes.” (Hajlong.) Alásszolgája, igazgató úr.

RENDEZÕ (hajlong): Alászolgája, méltóságos úr.

IGAZGATÓ: Já, csak hagyja, schon gut. Na, mi megy, mi megy? Éppen erre jártam.

RENDEZÕ: Kérem szépen, méltóságos úr, Hamletet próbáljuk.

IGAZGATÓ: Já, igen. Der Hamlet. Tudom, elõ is akartam venni. Nagyon szép, régi darab. Olyan, olyan - hogy mondjam csak... eee... olyan hosszú darab.

RENDEZÕ (zavartan): Hát...

IGAZGATÓ: De azért lehet adni. Majd húzni fogunk belõle.

RENDEZÕ: Igenis, igazgató úr...

IGAZGATÓ: Hát csak folytassuk, majd mindjárt meghallgatom.

RENDEZÕ: (mint Mercutio)

„Felséges úr, az éjjel erre járt
Atyád, a szellem!...”

HAMLET: „Sok dolgok vannak földön és égen, Mercutio, hogysem bölcselmetek felfogni képes.”

IGAZGATÓ: Eee... várjon csak, kérem. Melyik jelenet ez? Már nem emlékszem világosan... olyan régen írták ezt a darabot.

RENDEZÕ: Hamlet értesül róla, hogy atyja szelleme az éjjel arra járt.

IGAZGATÓ: Na hát persze. Az nagyon jó jelenet a szellemmel. Szellemes jelenet. Azt benne kell hagyni, de minek ezt olyan hosszan csinálni? Ezt, amit itt Hamlet úr mond, ezt törölni kell. Mercutio röviden megmondja, hogy itt járt a szellem, erre Hamlet röviden bólint a fejével - nem igaz? Já, hát itt járt, akkor itt járt. Nem igaz?

RENDEZÕ (udvariasan): De igaz, méltóságos uram. (Hamlethez) Hallotta?

HAMLET: Já, hát itt járt.

IGAZGATÓ: Még ez se kell. Csak bólintson.

HAMLET (bólint)

IGAZGATÓ: Nnna. Ez így jó lesz. Most jöhet mindjárt a szellem. Azt hatásosan kell megcsinálni, pénzt nem kímélni! Eee... mondja csak, milyenféle ember ez a Hamlet? Már nem emlékszem világosan a darabra... akkor éppen beteg voltam...

RENDEZÕ: Hát kérem... olyan... olyan gondolkodó természetû...

IGAZGATÓ: Gondolkodó?... Az jó. No de csak egészen röviden, ha kérnem szabad.

RENDEZÕ: Hogyhogy röviden?

IGAZGATÓ: Na, hogy csak röviden gondolkodjék. Mit kell azon olyan sokat gondolkodni? Nem szeretem azt a sok tépelõdést a fiatalságnál. A tett halála az okoskodás... Kérem szépen, a mai világban!... „Ne törje a fejét, azt a pörgét, ha sorsjegyet vesz, vegye a Dörgét” - nem igaz? Hehehe.

RENDEZÕ (udvariasan): Hehehe. Milyen vicces a méltóságos úr.

IGAZGATÓ: Hát azért mondom. A gondolkodásból húzni kell.

RENDEZÕ (Hamlethez): Hallotta?

HAMLET: Igenis, méltóságos uram.

IGAZGATÓ: Most pedig kérem, csak folytassák. De mondom, egészen röviden.

RENDEZÕ (mint Mercutio): „Mit olvas felséged?”

HAMLET (könyvet szed elõ): „Szó, szó, szó.”

IGAZGATÓ: Mi az kérem? Hogy van ez?

HAMLET: „Szó, szó, szó.”

IGAZGATÓ: Szó, szó? Ezt így nem lehet. Ezt kihúzzuk.

HAMLET (megütközve): De kérem, méltóságos uram, ez csak nem hosszú...

IGAZGATÓ: Ne feleseljen. Ennek nincs értelme. Ha azt kérdezik az embertõl, hogy van, arra lehet így felelni: „na, szó, szó, szó”, de arra, hogy „mit olvas”, arra nem lehet így felelni. Értette? Ezt kihagyjuk. Tovább, röviden.

HAMLET (alázatosan): Igenis, méltóságos uram.

RENDEZÕ (mint Mercutio):

„Felséged oly borús ma este, miért?
A tépelõdés úrrá lett talán
Felséges lelkén?”

HAMLET: „Valami rothad Dániában.”

IGAZGATÓ: Várjon csak. Mit beszél maga itten?

HAMLET (csodálkozva): „Valami rothad Dániában.”

IGAZGATÓ: Na hallja, hát ez utálatos. Ilyesmit nem lehet beszélni. Én nem lopom a pénzt a színházra és azt akarom, hogy a közönség mulasson. És ha nekem ott van a közönség között a dán konzul? És az meghallja az ilyesmit? Az hazamegy és mit mond, hogy nálunk hogy beszélnek a dánokról? Hogy nekünk hadat üzenjenek a dánok? Hát kérem, errõl ne is beszéljünk, ezt húzni kell. Ez kimarad. Kérem, csak folytassák, de röviden.

RENDEZÕ (mint Mercutio): „Miért oly hallgatag felséged, ím?”

HAMLET: „Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés. S talán álmodni, ez a bökkenõ. Mert hogy mi álmok jönnek a halálban, Midõn a lélek...”

IGAZGATÓ (köhécsel, izeg-mozog, végre közbeszól): Kérem csak... álljon meg, izé... álljon meg!...

HAMLET (ijedten): Kérem...?!

IGAZGATÓ: Mi ez a hosszú?

HAMLET: Hát ez az izé, a monológ, méltóságos uram.

IGAZGATÓ: Monológ? Hm. Furcsa. És olyan régi dolgok vannak benne? „Lenni vagy nem lenni?” Hiszen ez már Shakespeare-ben is megvan...

RENDEZÕ: De kérem, hiszen...

IGAZGATÓ: Ne feleseljen. Ezt az egészet kihagyjuk. Folytassák kérem... Azazhogy pardon! Meddig tart még ez a jelenet? Ez egy nagyon hosszú jelenet, azt mondhatom. Öööö... mondja csak, izé, nincs ebben a darabban valami betét... valami olyan, izé, nõi betét... már nem emlékszem világosan a darabra... akkor nem készülhettem...

RENDEZÕ (szolgálatkészen): De igen méltóságos uram, Ofélia, mikor megõrül, réveteg népdalokat ad elõ, fején kendõvel...

IGAZGATÓ: Megõrül? És népdalokat ad elõ? Hja, persze, persze, már emlékszem, hiszen ez nagyon kitûnõ, nagyon hatásos. Azt ide közbe fogjuk szúrni. Ide ebbe a jelenetbe. Hívja be kérem gyorsan Oféliát.

RENDEZÕ (kikiált a színfalak mögé): Török kisasszony!...

IGAZGATÓ (magában dohog): „Lenni, vagy nem lenni!” Nem rossz! Most jönnek ilyesmivel! Ez is egy kérdés! Itt gyökeres reformokra van szükség, azt látom. Jókor jöttem ide.

HAMLET: De méltóságos uram!

IGAZGATÓ: Hallgasson! Ezt is kihagyjuk!

OFÉLIA (jön): Tessék?

RENDEZÕ: Kérem, kisasszony, az igazgató úr ide akarja közbeszúrni a megõrülés jelenetét. Kérem, tessék onnan, hogy

„Bement a lány, de mint leány
Többet nem jõve ki.”

OFÉLIA (énekel):

„Bement a lány, de mint leány
Többé nem jõve ki...” (stb. stb.)

IGAZGATÓ (tapsol): Bravó! Hehehe! Ez nagyon jó, nagyon kedves. Ezt kérem ide tenni, gö­rög­tûzzel. És a kisasszony táncoljon hozzá. Vagy esetleg ezt eljátszatom Napierkovszkával... ilyen dolgokban nem szabad kímélni a pénzt... Kérem, izé, majd írjon Napierkovszkának... Tovább. Tovább, kisasszony, nagyon jó volt... (Nyájasan bólint.)

OFÉLIA (felbuzdulva, Török Irma hangját utánozza): „Köszönöm a jóságukat, hölgyeim és uraim. Felség, köszönöm a jóságát!...”

HAMLET: „Menj kolostorba, Ofélia!”

IGAZGATÓ (felugrik): Mi az, maga már megint beszél? Hogy mer maga közbeszólni, mikor a kisasszony játszik?

HAMLET (megrökönyödve): De kérem, méltóságos uram, itt ez következik a szerepemben...

IGAZGATÓ: Embebembe, szerepembe! Maga beszélõgörcsben szenved, maga fonográf! Maga egy gondolkodó? Maga egy locska-fecske! Menjen az izébe, Sie! (Rendezõhöz.)

RENDEZÕ (könyörögve): De méltóságos uram, itt csakugyan azt mondja Hamlet...

IGAZGATÓ: Ugyan, ne beszéljen! Ez a Hamlet egy lehetetlen szerep! Végre jön valami rendes, a kisasszony énekel - erre ez megint elkezdi a hosszút. Kérem, az egész szerepet kihagyjuk... Értette?... Hamlet szerepe ki van hagyva!

RENDEZÕ: De kérem... méltóságos uram... hiszen ez a címszerep!

IGAZGATÓ: Címszerep! Nagyszerû!... De nincs értelme... Kimarad, punktum.

RENDEZÕ: De méltóságos uram... mit szól ehhez a közönség...

IGAZGATÓ: Semmit... Én vagyok a dramaturg.

RENDEZÕ: De méltóságos uram... Shakespeare megfordul a sírjában!...

IGAZGATÓ: Ha megfordul, akkor is én fordítottam! (Mellére üt.) Én vagyok a legnagyobb magyar Shakespeare-fordító!