A detektív

- JELENET -

(Blitz, Mariska, Májer detektív)

(Blitz és Mariska az asztalnál ülnek, vacsora után)

BLITZ: Jóllakott, édes gyermekem?

MARISKA: Köszönöm, kedves Blitz úr.

BLITZ: Akkor hát, ha úgy tetszik, rátérhetünk a tárgyra és elmondhatom, hogy tulajdonképpen miért is hívtam ide kegyedet, a lakásomra.

MARISKA (lesütött szemmel): Ó, Blitz úr!

BLITZ: Semmi ó, édes gyermekem. Remélem dzsentlmennek tart és nem teszi fel rólam, hogy egy védtelen nõ helyzetével visszaélve, erkölcstelen gondolatokra merészelném ragadtatni magamat.

MARISKA: Ó, Blitz úr!

BLITZ (erélyesen): Nem, gyermekem. Ilyet ne tegyen fel rólam. Én a kegyed tapasztalat­lanságával nem fogok visszaélni, én a kegyed szûzies szemérmét, hogy így fejezzem ki magam, tisztelem és nagyra becsülöm.

MARISKA (lesütött szemmel): Köszönöm Blitz úr.

BLITZ (felháborodva): Hogyan képzelhetett engem olyan erkölcstelen tigrisnek, akit nem hat meg egy erélyes szív szûzies tartózkodása?

MARISKA: De hát akkor nem értem, Blitz úr...

BLITZ: Mindjárt elmagyarázom, gyermekem. De ehhez tudnia kell, hogy én tulajdonképpen ki vagyok és mi a foglalkozásom. Én, édes gyermekem, egy egyszerû, de becsületes rablógyilkos vagyok, aki magányos hölgyek meggyilkolásával és kifosztásával tengetem egyszerû életemet.

MARISKA (csodálkozva és kíváncsian): Igazán?

BLITZ: Istenem, valamibõl csak élni kell, ugyebár, gyermekem. Egyik ebbõl él, másik abból. Egyik ember abból, hogy világra segíti a népeket, a másik abból, hogy kisegíti a világból. Én az utóbbiakhoz tartozom.

MARISKA: Igazán?

BLITZ: Igen, ez így van: Kenyér, kenyér. Tõkém, vagyonom nincs, koldulni büszke vagyok, a két kezem munkájához kell fordulnom.

MARISKA (érdeklõdve): Na és jól keres?

BLITZ: Na, szó, szó. Nem valami úri munka, higgye el. Sok babra dolog van vele, piszkos ügyek, veszõdség. Az áldozat néha erõszakoskodik.

MARISKA: Hogy érti ezt?

BLITZ: Úgy, hogy zavar engem a tisztességes munkámban. Mikor le akarom szúrni, ellenáll, kapkod, lökdös, nem hagy nekem békét. (Panaszosan) Kérdem magát, illik az, ilyet csinálni? Mi köze neki ahhoz, hogy én hogy keresem a pénzemet? Mit zavar õ engem a keresetemben? Zavartam én õt valaha, mikor keresni akart? (Sóhajt, legyint.) Á, kérem, nem értik meg az emberek egy szegény, egyszerû rablógyilkosnak a lelkét. Csak bajt csinálnak nekem, csak lármáznak, csak okvetetlenkednek! (Elcsuklik a hangja.) Nem hagynak élni.

MARISKA (részvéttel): Szegény Blitz úr!

BLITZ (csukló hangon): Hát nincs igazam? Mit akarnak tõlem? Én egyiknek se akarom a becsületét. Én csak élni akarok. (Zsebkendõt vesz elõ, szemeit törülgeti.)

MARISKA (simogatja): Szegény Blitz úr!

BLITZ (megragadja a kezét, hálásan): Köszönöm, édes gyermekem. Kegyed megért engem. Köszönöm. Ugye, maga nem lesz ilyen, nem csinál lármát - ugye, nem okoz keserûséget a szegény Blitz bácsinak, akinek úgyis elég baja van?

MARISKA (zavartan): Hát - ha meg kell lenni.

BLITZ: Ne, nem, kegyed sokkal nemesebb, sokkal kedvesebb. És gondolja meg, rám fér már egy kis nyugalom. Kegyed lesz a negyvenkettedik hölgy, akit szerencsém volt meggyilkolhatni. Öregszem, nem szeretem a nehéz munkát.

MARISKA (nyugtalanul): De nem fog fájni?

BLITZ: Dehogy, magának megcsinálom fájdalom nélkül. Szépen leül, narkózist adok, lokál­anesztéziát, gyorsan megölöm, leveszem az ékszereit, és szépen berakom magát egy befõttes­üvegbe. Maga lesz a negyvenkettedik befõttesüveg. Szép, csipkés vignettát kap, névvel és élet­korral. Ha parancsolja, szirupba teszem el, Idõsebb nõket ecetbe szoktam. Ott bent vannak, az almáriumban.

MARISKA: Hát nem lehet elkerülni?

BLITZ (kedvesen): Hát persze, hogy nem, hiszen be vannak zárva az összes ajtók. (Óráját nézi.) De már sietnünk is kell, mert tizenegyre itt lesz a barátom, a Májer detektív.

MARISKA (sóhajtva): Istenem, hát ha meg kell lenni...

BLITZ (udvariasan): Hogy parancsolja, revolverrel vagy késsel?

MARISKA: Hogy kellemesebb?

BLITZ: A revolvert nem ajánlom, annak nagy füstje van, köhögést kaphat tõle.

MARISKA: Hát ahogy akarja.

BLITZ (feláll, nagy kést vesz elõ, a kezét nyújtja): Hát akkor kezét csókolom, kedves nagyság, nagyon örülök, hogy megismerhettem. Ugye elismeri, hogy úriemberrel volt dolga, aki nem él vissza egy védtelen nõ helyzetével?

MARISKA (mosolyogva): Nagyon örültem, hogy megismerhettem Blitz úr. Isten áldja meg. Magára hagyom.

BLITZ (kezet csókol): Volt szerencsém, nagyon örültem, alászolgája. (A késsel leszúrja Mariskát.)

MARISKA (int): Pá, Blitz úr! Majd a másvilágon, ha ráér, keressen fel, vagy írjon.

BLITZ (hajlong): Igenis, igenis, köszönöm szépen, tartom szerencsémnek, hehe, alászolgája!

MARISKA (int) Pá! (Meghal)

BLITZ: Na gyerünk, szedjük ki az ékszert (A holttestet felemeli és a dívány felé viszi, de közben kopognak.) Na, ki az? Tessék? (A holttestet leteszi az egyik székre.)

MÁJER (vidéki ruhában, szemébe húzott kalappal, vidékiesen beszél): Aggyisten, jauestét.

BLITZ (nyugodtan): Ugyan, Májer mester, miért mondja maga nekem, hogy aggyisten, hiszen maga a kávéházban úgy szokott köszönni, hogy: pá örezsem. Na üljön le.

MÁJER (zavartan): Tévedzeni tetszik... én...

BLITZ: Ugyan Májer bácsi! Különben hogy van? Mit csinálnak a gyerekek? Lesz-e fizetésemelés?

MÁJER (zavartan): De kérem szépen - kérem én nem detektív vagyok, hanem egy naiv vidéki, öreg bácsi, aki csak úgy véletlenül betoppant ide.

BLITZ (nevet): No jól van, Májer bácsi. Hát csak üljön le.

MÁJER (fülét vakarja): Egészen bizonyos benne, hogy én Májer államrendõrségi detektív vagyok? Meg tudja állapítani a személyazonosságot?

BLITZ: Hogyne. A maga zsebében egy pakli kártya van, amit egy félórája kért kölcsön a pincértõl.

MÁJER (megnézi a zsebeit): Igaza van. (Leteszi a kalapját, leül a székre, csodálkozva nézi a holttestet, köszön.) Alászolgája. Pardon...

BLITZ: Hagyja csak, Májer mester, egy régi ismerõsöm. Ne zavarja. Különben mi járatban van.

MÁJER: Hát kedves Blitz úr, arról van szó, hogy én részben a Répa utcai gyilkosságban nyomozok, tetszik tudni - részben meg egy újabb eltûnés dolgában.

BLITZ: Ki tûnt el már megint?

MÁJER: Egy bizonyos Darab Mariska leányzó. Nem hallott róla?

BLITZ: De igen, ismertem. Utoljára is nálam volt.

MÁJER: Mondom, a szálak ide vezetnek. Mit tud róla?

BLITZ: Én csak annyit, hogy utoljára itt volt.

MÁJER: Azontúl semmit?

BLITZ: Azontúl nem.

MÁJER: Hm. (Gondolkodik.) Ejnye, akkor nehéz a dolog, ha további szálak nem vezetnek... (Hirtelen.) Hopp, megvan! Mit csinált maga itt, mikor én jöttem?

BLITZ: Éppen vacsorázni akartam.

MÁJER (gúnyosan): Úgy. Vacsorázni akart. Na és egyedül akart vacsorázni?

BLITZ: Hát persze, hogy egyedül.

MÁJER: Hm. (Gondolkodik.) Ez se helyes nyom. (Hirtelen.) Hopp, megvan. Mondja csak - de nézzen a szemembe - mire gondolt maga az imént - nem arra, hogy egy bizonyos leányzót meg lehetne gyilkolni?

BLITZ: Nem én.

MÁJER: Hm. Ez se helyes nyom. (Hirtelen.) Hopp, megvan. (A holttestre mutat) Most megfogom. Mi ez? Mi ez?

BLITZ: Mi ez? Mi volna. Nem látja?

MÁJER: Hát mi?

BLITZ: Hát egy gramofon. Nem látja?

MÁJER (csodálkozva): Gramofon? Biztos maga ebben?

BLITZ: Na hallja, hát nincs szeme?

MÁJER (leverten): Ejnye... innen egészen úgy nézett ki... hm...

BLITZ: Na, hogy nézett ki?

MÁJER (szégyenlõsen): De ne nevessen ki.

BLITZ: Ne féljen semmit.

MÁJER: Hehehe... mint egy nõi holttest... hehehe...

BLITZ: Hehehe... jó vicc... hehehe...

MÁJER: De ilyet... hehehe... meg kell pukkadni... hehehe... mit szól hozzá... (Hirtelen elkomolyo­dik, fejét vakarja.) Hm. De hát akkor ez a nyom se jó. Ejnye, ejnye.

BLITZ: Nézze, Májer bácsi, beszéljünk õszintén. Maga engem azzal gyanúsít, hogy a Mariskát, akinek nyoma veszett, én öltem meg.

MÁJER (szigorúan): Azt nem lehet. Ha ezt bevallom magának, akkor maga vigyáz, és nem árulja el magát.

BLITZ: Hát tegyen keresztkérdéseket.

MÁJER (fejéhez kap. Hálásan): Igaza van, nézze csak, egészen elfelejtettem. Hm... Hát... eee... izé... nem tud véletlenül egy keresztkérdést?

BLITZ: Hát... izé... például... hogy én keresztény vagyok-e?

MÁJER: Nagyon jó!

BLITZ: Persze, hogy nagyon jó. De látja, különben is miért fárad. Már most kijelentem, hogy én tagadom, hogy én megöltem a Mariskát, és azt a többi negyvenkét nõt, aki bent van a szekrényben, befõttesüvegekbe pakolva.

MÁJER (gondolkodik): Nem jó. Nem jó. Ez csak gyanússá teszi magát, hogy tagad. Mert miért tagad, ugye? Mi oka lehet erre. Mert ugye, mert fél a következményektõl. Ha nem követte volna el azokat a gyilkosságokat, mi oka volna rá, hogy letagadja. Mi? Hehe! Van itt ész, mi?

BLITZ: Nagyszerû!

MÁJER (büszkén): Mi? Azt elhiszem, hogy nagyszerû. Tanulhat a Májer mestertõl.

BLITZ (unatkozik, ásít): Nézze, Májer mester, mondja mégis milyen nyom vezette hozzám.

MÁJER: Hogy milyen nyom? Hát kérem. Annak az öregasszonynak, aki a legutóbb eltûnt, egy vörös zsebkendõje volt, ezt kinyomoztam. No már most. Én láttam magát a kávéházban, és megfigyeltem, hogy fehér zsebkendõt húzott ki a zsebébõl. Miért? Kérdeztem magamban. Azért, feleltem magamban, mert a pirosat otthagyta az öregasszony nyakán. Most csak fehér van neki. (Vigyorog.) Mi? Hehe! Mi? Mit szól a Májer mesterhez? Nagyszerû, mi? Azt elhiszem, hogy nagyszerû.

BLITZ: Nagyszerû. Szóval, akinél nincs a piros zsebkendõ, az a gyilkos.

MÁJER: Na ja. Hát persze.

BLITZ: Nézze, Májer mester. Hát magának van piros zsebkendõje?

MÁJER (megdöbbenve): Nincs.

BLITZ: Hát akkor van egy másik nyom. Ajánlom figyelmébe. Hátha maga a gyilkos?

MÁJER (fejére üt): Peeersze! (Hálásan szorongatja a kezeit.) Köszönöm, kedves Blitz! Isten áldja meg... De akkor hol lehetek én most...?

BLITZ: Most ment el... talán még utoléri... szaladjon...

MÁJER: Szaladok! Isten áldja meg, Blitz!... köszönöm... (Elrohan.)

BLITZ: Na gyerünk! (Megfogja Mariskát és viszi a dívány felé.)