A peches kísértet

- JELENET -

(Személyek: fogadós, Berger utazó, Muki)

(Történik: egy szállodaszobában, 1916. szeptember 30-án, éjjel.)

FOGADÓS (gyertyával a kezében bevezeti Bergert): Tessék, ez a szoba.

BERGER: Ejnye, de ismerõs nekem ez a szoba. Mintha már aludtam volna itt egyszer. (Leteszi a bõröndjét.)

FOGADÓS: Az lehet, kérem. Nagyon jó szoba, és a Mukival ne tessék törõdni.

BERGER: Miféle Mukival?

FOGADÓS: A Mukival. Mi már csak Mukinak nevezzük, kérem alássan. A Muki az egy hazajáró lélek, aki egy éve minden éjszaka bejön ebbe a szobába. De nem bánt senkit, csak körülnéz, csóválja a fejét és elmegy. Az utazó urak, akik itt aludni szoktak, már jól ismerik és megszokták, nem törõdnek vele és õk is csak Mukinak hívják, mert az eredeti nevét elfelejtették már.

BERGER: Hazajáró lélek?

FOGADÓS: De mondom, nagyon csöndes, nem bánt senkit.

BERGER: Na, nekem mindegy, ha maga szavatol érte, hogy nem bánt, miattam jöhet. Nem csinál lármát?

FOGADÓS: Mondom, derék, csöndes ember a Muki. Egy kicsit kopog, egy kicsit hörög...

BERGER: Hörög?...

FOGADÓS: Nem nagyon. Kérem, azért a pénzért, amit ezért a szobáért fizetni tetszik, nem adhatok több komfortot.

BERGER: Jó, jó. Csak azért kérdem, mert álmos vagyok.

FOGADÓS: Tessék csak nyugodtan lefeküdni. Sok kifogása van az uraknak.

BERGER: Na ja, lefeküdni, azt fogok. Ha a Berger álmos, akkor a Berger lefekszik.

FOGADÓS: Alászolgája, Berger úr.

BERGER: Maradjon egészséges, Stein úr. Aztán reggel keltsenek fel korán.

(Fogadós el.)

BERGER (egyedül, ásít, nyújtózkodik): Aoiá... De álmos vagyok. Pedig még össze kellene írni a holnapi tippeket. (Noteszt vesz elõ.) A körömcsiszolókkal elmegyek a Weiszhoz... ahá, itt van a Kuncsák... ez is meglesz... holnap lesz ez?... Persze... (Közben vetkõzik, és lefekszik.) Mi is van ma? (Nézi a noteszt.) Szeptember harmincadika... ohó!... hiszen ez egy nevezetes nap, hiszen holnaptól kezdõdik a régi idõszámítás... hány óra is van csak?... (Közben lefeküdt az ágyba, a nachtkaszliról elveszi az órát.) Tizenkettõ lesz mindjárt, most van a nagy pillanat, az órákat egy órával vissza kell igazítani... (Igazítja.) Így... most jól van, most tizenegy lett belõle... ez is megvolna. (Ásít.) Aoiá!... de álmos vagyok... (Elfújja a gyertyát.) Oiá... (Kopogás.) Na? Was ist das?... Ahá, persze, ez a Muki lesz. (Kopogás.) Ennek is most jut eszébe. (Nyugodtan fekszik. Kopogás.) Na jó, jó, hetein. Mit kopog annyit?

MUKI hangja (kívülrõl, síri hangon): Minden jó lélek dicsérje az Urat.

BERGER: Schon gut, jól van. Hetein! Hogy kell beszélni ezekkel a kísértetekkel? (Kopogás, hörgés.) Most meg hörög. Na, gyöjjön már be, Muki.

MUKI (fehér lepedõben, kísérteties léptekkel bejön, megáll a szoba közepén, hörög).

BERGER (az ágyból, felhúzott paplan alól): Jó estét, Muki úr.

MUKI (síri hangon hörög)

BERGER (álmosan): Ne zavartassa magát, Muki úr. Nem haragszik ugye, hogy nem kelek fel, de nagyon álmos vagyok. Csak hörögje ki magát, egész nyugodtan, mint otthon.

MUKI (hörög, fogait csikorgatja)

BERGER: Hm. Mondja csak, Muki úr, ha nem sértem kérdésemmel, meddig tetszik maradni?

MUKI (hörög, m. f.)

BERGER: Nem mintha nem látnám szívesen, de nagyon álmos vagyok. Meddig szoktak maradni maguk, kísértetek?

MUKI (hörög)

BERGER: Hm. Mondja csak, Muki úr, muszáj maguknak hörögni? Nem mintha nem elég jól hörögne, de kicsit álmos vagyok. Nem lehetne az egész dolgot hörgés nélkül csinálni?

MUKI (hörög)

BERGER: Ejnye, de pedáns kísértetnek tetszik lenni. Így nem lehet aludni. Legalább mondja már meg, miért kísért maga ausgetippelt ebben a szobában?

MUKI (síri hangon): Tudd meg, balga halandó, engem a földi életben a peches Blumfeldnek hívtak.

BERGER: Örülök. Berger vagyok.

MUKI (síri hangon): Melyik szakmánál?

BERGER: Nõi felsõrész. Maga is?

MUKI (természetes hangon): Akkor elmondom magának a történetemet.

BERGER: De nem lesz hosszú, kedves Blumfeld úr?

MUKI: Figyeljen rám. Engem földi életemben azért hívtak a peches Blumfeldnek, mert nem volt az a kártyajáték, amin én ne veszítettem volna. Ha nekem makaóban nyolcam volt, az ellen­felemnél feltétlenül ott volt a blank kilences. Ha nekem alsósban volát volt a kezemben, akkor kisült, hogy el van osztva a kártya. Ha nekem lórumban vérlapom volt, király kezdésre, akkor maga mérget vehetett rá, hogy az egyiknél ott volt a négy felsõ, és össze kellett csapni a kártyát.

BERGER: Szegény ember.

MUKI: Ma két éve ebben a szobában leültem kaszinózni egy utazóval; nagy pénzbe játszottunk. Az utolsó mesternél feltettük mindketten, ami nálunk volt. Most vagy soha! A második kiosztásnál én vagyok a vorhand, - tudja mi feküdt lent?

BERGER (érdeklõdve): Na?

MUKI (síri hangon): A nagy kaszinó, meg három ász.

BERGER: És magánál?

MUKI: Nálam egy tízes, a kis kaszinó, meg a negyedik ász.

BERGER: Az szép. Két táblával, az kilenc ütés.

MUKI: Nekem mondja? Meg volt nyerve a parti. Felordítottam, lecsaptam a lapra, és abban a percben lefordultam a székrõl. Megütött a guta. (Hörög.)

BERGER: Az pech.

MUKI: Nekem mondja? Életemben egyszer van szerencsém, és az a disznó elszalad a pénzemmel! Hát lehet így nyugodtan feküdni a sírban? Nem, kedves uram, ezt nem kívánhatja tõlem. Azóta minden éjszaka pont tizenkettõkor kiszállok a sírból és eljövök ebbe a szobába. Még eddig nem láttam azt a csirkefogót, de egyszer rá fogok találni és az a lelkemnek diadalmas napja lesz! Le fogjuk játszani a partit és ide fogja adni a pénzemet. Egyszer csak visszajön ide...

BERGER: Nana... az nem biztos.

MUKI: Dehogynem... Várjon csak... (Odamegy az ágyhoz, lehúzza a paplant. Felordít.) Maga az!

BERGER: Hát... ha már úgy eltalálta, minek tagadjam, kedves Blumfeld úr, én vagyok az. Pechem van. Hogy van azóta, mióta utoljára láttam? Nagyon megijesztett.

MUKI: Nix hogy vagyok. Végre ráakadtam! Nem hiába kísértettem két évig. (Lázasan keresgél a lepedõben, kártyát szed elõ, leül a nachtkaszli mellé.) Tessék... tessék lejátszani... (Lázasan rakosgatja a kártyát.) Nálam volt a pikk tízes... a pikk kettes... magánál a treff nyolcas...

BERGER: Nem nyolcas, hetes...

MUKI: Hallja, Berger... ne okoskodjon!... Nekem nincs idõm... Az elsõ kakasszóra nekem el kell menni... Most tizenkettõ van, még tíz percet maradhatok.

BERGER (hirtelen felül az ágyban): Mit beszél? Hány óra van most?

MUKI: Tizenkettõ! Hát mennyi lenne? Én csak tizenkettõkor lehetek itt.

BERGER: Brühaha! Hehehe!

MUKI: Mit röhög, maga marha?

BERGER: Hahaha... hehehe... jaj, hogyne röhögnék. Na magának peche van, Blumfeld!

MUKI: Mit beszél?

BERGER: Tudja, mi van ma?

MUKI: Bánom is én! Nekem mindegy.

BERGER: Magának mindegy? Hát hallgasson ide. Ma szeptember harmincadika van.

MUKI: Hát aztán?

BERGER: Ma lépett életbe a régi idõszámítás. Az összes órákat egy órával vissza kellett igazítani. És most nem tizenkét óra van, hanem tizenegy. Tessék idenézni. (Mutatja az órát.)

MUKI (hebeg): Mi... mit beszél?

BERGER: Így van, kedves Blumfeld.

MUKI (felugrik): Igaz ez?

BERGER: Olvassa el a lapokban.

MUKI: Jézus Mária... hiszen akkor nekem... nekem nem szabad itt lennem... nincs erlaub­niszom... rettenetesen megbüntetnek... hiszen nekem csak tizenkettõkor szabad jönni...

BERGER: Mondom, hogy peche van.

MUKI (felkapja a lepedõt): A ménkû csapjon bele... aki kitalálta... rohannom kell... hallja Berger... várjon egy órát... visszajövök...

BERGER (kiugrik az ágyból): Sajnálom, nekem sietni kell... fél tizenkettõkor megy a vonatom.

MUKI: De visszajön még ide?

BERGER: Aligha hiszem... külföldre megyek.

MUKI (homlokát veri): A peches Blumfeld! A peches Blumfeld!