Schöberl

A technika vívmánya, az ipari fejlõdés, a többtermelés és gyárüzemek századában születtem, s mindig rajongtam a modern, nagy gazdasági elv eszményeiért, minél kisebb erõpazarlással, minél nagyobb munkasiker! Az olyan találmányok, melyek ezt az eszményt valósítják meg, gyermek­korom óta izgatták képzeletemet. Ceruza, aminek a másik végén törlõgumi van, hogy mindjárt ki lehessen törölni, amit az ember ír. Zsebkés, amit dugóhúzónak is lehet használni. Zsebóra, ami villanylámpának alkalmazható. Tõrösbot, ami esõben esernyõ, esõ után köpö­nyeg. És így tovább.

Hogyne vágytam volna, mióta az eszemet tudom, e mûfaj legkimagaslóbb, legrégibb és méltán legnépszerûbb klasszikus példájának, a Schöberl-ágynak egy példányára! A csodálatosan egyszerû alapötlet, hogy

„Nappal szék - éjjel ágy!”

akkor is mintaképe lett volna szememben a praktikus gondolkozás módszerének, ha a mûszaki tudomány soha nem tudja megvalósítani gyakorlatban a géniusz képzeletét. De tudjuk, hogy megvalósította, és én gyermekkorom óta irigyen és vágyakozva álldogáltam a kirakatok elõtt, ahol ilyen piros plüssel borított csodabútort mutogattak.

Sajnos, hányatott életem, anyagi gondjaim közepette sokáig nem juthattam odáig, hogy vegyek magamnak egy Schöberl-ágyat. Nagyon igazuk van azoknak, akik a szegénység legnagyobb hátrányát abban látják, hogy a szegény ember mindenhez sokkal drágábban jut, mint a gazdag, hogy a gazdaságosság fent jelzett nagy elvét (kis erõvel nagy eredményt) soha nem tudja megvalósítani: s alapjában véve helyes az a paradoxon, hogy a szegény ember kénytelen fény­ûzõbben élni, mint a gazdag, mert nem jut hozzá ahhoz, ami egyszerû és olcsó és gazdaságos. Magam is hosszú éveken át aludtam olyan ágyban, ami nappal is csak ágy volt, s így teljesen hiába töltötte idejét az én költségemre - és ültem olyan széken, amelyik éjjel hasznavehetetlen széki minõségében henyél, és lopta a pénzemet.

Végre rájöttem a megoldásra: Kolumbusz tojása az egész, ha megmondom, azt fogják felelni rá: ezt én is tudtam volna! Hát persze, tetszett volna megtenni akkor. Na, mit gondolnak? Hát megmondom: eladtam az ágyamat meg a székemet, és vettem egy Schöberlt az árából.

Bevallom, kicsit hevesebben dobogott a szívem, mikor a rejtelmes bútordarabot begurították a szobámba. Ott állt, tömören és komolyan, a nagyon elfoglalt emberek szófukar szerénységével várva, hogy rendelkezzem vele. Megnéztem az órámat: délután öt óra volt, szóval nappal. Odagurítottam az íróasztalhoz, leültem rá, és dolgozni kezdtem.

Öt perc múlva kellemetlen, kínos, rossz érzés fogott el: izegni-mozogni kezdtem, sehogy se találtam a helyemet. Hátradõltem, nyújtózkodtam, nagyot ásítottam. A gyomrom émelygett, pislogtam, leragadtak a szemeim. Aztán nem tudom, mi történt; mikor magamhoz tértem, koromsötét volt, karom és fejem tehetetlenül lógott le a karfáról.

Megnéztem az órámat: tizenegy óra volt. Teringette, hiszen már éjszaka van - le kell feküdni. Büszkén és önérzettel elmosolyogtam magam: szétbontottam jó Schöberlemet, levetkõztem és lefeküdtem.

Öt perc múlva fel kellett ülnöm: egy csöppet se voltam álmos. Brómot vettem be és veronált. Hiába. Egész éjszakámat az ágy szélén ülve töltöttem, lelógatva a lábamat, tehetetlenül és éberen.

De állapotom nem javult. Éjszakáim álmatlanságban teltek el, nappal nem tudtam dolgozni, folyton aludtam.

Egy hét múlva visszavittem a Schöberl-széket, miután úgysem használhattam semmire. A kereskedõ, akinek elmondtam betegségemet, hitetlenkedve csóválta a fejét - aztán hirtelen a homlokára csapott. Odarohant a székhez, belenyúlt, kifordította. Bedugta a fejét, kerekeket csavart rajta, rángatta. Aztán kivörösödve egyenesedett fel, és a vállamra ütött.

- Uram, önnek kivételes peche van! Mióta a Schöberl-gyár fennáll, ilyen eset még nem történt. Nem önben van a hiba, hanem a székben - ön egy hibás darabot kapott, amit valamelyik munkás elfuserált. Ez a Schöberl nappal ágy és éjjel szék - hagyja itt, majd eladjuk egy szállodai portásnak.