Levél a bemenésrõl

Most pedig beszélni fogok neked, Jóska öcsém, arról, hogy miképpen lehet itt Pesten bemenni valahová, ahol az embernek semmi keresnivalója nincsen. Mi ketten tudjuk, milyen tanulságos egy dolog ez, és mi százezren tudjuk, akik mind máshol kezdtük, mint ahol kellett volna vagy illett volna, és akiknek mássál kellett foglalkozni, mint amit szerettünk és tudtunk, mert az nem kellett senkinek. Én nagyon jól ismerem a te zavart mászkálásaid utcákon és házak lépcsõin és elõszobákban és középületek várótermeiben, és tûnõdéseid és félelmeid és aggodalmaid: úgy voltam én is, mikor elsõéves voltam az egyetemen. A múltkor találkoztam veled egy elõ­csarnokban, valami tudományos elõadás volt vagy mi, és te a szolgával beszéltél, holmi bemenetel dolgában, te, aki az emberiség történelmét tanulmányoztad sokáig, és filozófusokat olvastál és az Eszme fejlõdésén szoktál borongani az utcán, nagyon okosan és világosan és szelíden magyaráztál valamit a szolgának, kissé Schopenhauer modorában, mondhatnám: világos logikával akartad õt meggyõzni, és magatartásodból nem hiányzott a méltóság sem. De a szolga nem várta be a quod erat demonstrandum befejezõ igéjét: gorombáskodni kezdett veled, és azt mondta, hogy neki ez és ez lett parancsolva, és az úr, ha jobban tudja, menjen a sóhivatalba, ide be nem megy jegy nélkül, alászolgája. Mint késõbb értesültem, nálad azért nem volt jegy, mert te voltál a felolvasó - és mégis úgy esett, hogy nem mehettél be.

Ezen te töprengsz, Jóska, mert nem tudod, hogy az emberek nincsenek berendezkedve a te világos logikádra. Ne töprengj tehát, hanem hallgasd meg egy tapasztalt ember tanácsait.

Arra a felolvasásra nem juthattál be, mivel neked ott dolgod volt. A felolvasásokkal tehát szakíts egyszer s mindenkorra. Ellenben határozd el, hogy ma délután például részt veszel az Opera egyik intim házipróbáján, és elénekeled Lohengrin szerepét. Ezt így kell csinálni. Bemész, oldalt egy kis ajtón; de nagyon jól vigyázz, nehogy olyan ajtó legyen, amin nincsen ráírva: „Tilos a bemenet”. Ott, ahol ez nem áll, okvetlenül valami szolga várna rád, meg­kérdezné, hogy hívnak, újraoltási bizonyítványt és katonai idézést kérne tõled, és elkergetne. Te ezt elkerülöd. Ahol azt olvasod: „Idegeneknek tilos a bemenet” oda szépen bemész. Végigmész néhány folyosón, ha alkalmazottak­kal, szolgákkal találkozol: nehogy megszólítsd akármelyiket. Mihelyt kérdezõsködsz, vagy elárulod, hogy valakit keressz, hogy dolgod van itt, abban a minutumban elvesztél. Kijelentik neked, hogy az illetõ nincs itt, nem is látták még soha, különben is ma reggel elutazott, és tíz perccel ezelõtt ugyan a színpadon volt még, de éppen most futott át a minisztériumba, ha sietsz, még utoléred. Nem, te ezt nem hagyod. Te sietve elmész az emberek mellett, minden ajtón belépsz, szigorúan körülnézel, mintha azt mondanád: „Ejnye, mi az, még nincsenek itt? Meg fogom õket büntetni.” Ha valami alkalmazott beléd botlik, kiabálj rá: „Hallja, micsoda disznóság az, hogy a kottáimat még nem hozták el?” - vagy „Mit lõdörög maga itt, ahelyett hogy a süllyesztõbe menne?” Nem várod be a választ, erõteljes léptekkel továbbmész. Nagy zajjal kinyitod a páholyokat, keresztülhaladsz néhány folyosón. Végre zongoraszó üti meg füled. Arrafelé tartasz. Egy tapétaajtó áll elõtted, ráírva, mondjuk: „Csakis tagoknak”. Ezt berúgod, egy szolgát félre­löksz: „Na, marha, ne álljon az utamba!” - mire az dadogva nyit utat. Belépsz a homályos színpadra, ahol néhány színész álldogál, és a karmesterrel próbálják éppen Lohengrint. Odalépsz, leveted a kabátod ingujjra, és kiveszed az egyik kezébõl a kottát. Ha egy kicsit csodálkoznak, húzd össze a szemed, és bosszankodó hangon szólj így: „Mi az, az új rendezõ még mindig nincs itt? Se az a Duci? Persze, aztán nem ismerik meg az embert!” Mire ijedten és tisztelettel félrehúzódnak, és eszükbe jut, hogy éppen ma reggel olvasták, hogy Caruso valószínûleg Pestre jön. Erre te énekelni kezdesz, aztán odavágod a kottát, hogy ez mégse járja, fölveszed a kabátod, kikísérteted magad egy szolgával, és hanyagul húsz koronát kérsz tõle, hogy nincs apró nálad, majd szóljon.

Ez az egyetlen módja annak, Jóska öcsém, hogy te Pesten bejuss valahová. Ha pedig már tanácsaim késõn érkeztek volna, mert idõközben agyonütött egy rendõr, akitõl megkérdezted, hogy merre van a Retek utca, akkor ajánlom kipróbált módszeremet Szent Péterrel szemben, aki a mennyország kapujánál megállít, hogy milyen érdemek alapján óhajtasz bejutni?