Lidércnyomás

A humorista reggel fölébredt, és szelíden öltözködni kezdett. Reggel a humorista egy kedves, szelíd úr volt, kék szemekkel, szõke hajjal és rózsaszín, illatos májjal; reggel a humoristának kék szalag volt kötve a májára, máslival.

A humorista aztán megnézte a pénztárcáját, és arca elkomorult. A haja egy árnyalattal sötétebb lett.

- Fel vagyok háborodva - szólt sötéten a humorista, és mája elsötétült. - Fel vagyok háborodva. Miért is vagyok ma fölháborodva? Ja, igaz. Ma a pesti lakásviszonyok miatt vagyok felháborodva. Nem lehet már Pesten lakást kapni. Disznóság. Ma a lakásviszonyokat fogom ostorozni. Ma huszonötöt kell kiostorozni.

S maró szatírával végigment a Váci körúton. Egy kapun meglátott egy felírást: „Négyszobás lakás kiadó, az összes mellékhelyiségekkel.”

- Nagyon jó - mondta a humorista. - Ezt direkte megnézem, már csak amiatt is.

Már csak amiatt is bement, és megnézte a lakást. Négyszobás volt, egy-egy szoba akkora, mint a Royal nagyterme. Tiszta, gyönyörû falak, villany. Gázfûtés.

- Mennyibe kerül? - kérdezte pokoli gúnnyal a humorista.

- Háromszáz korona.

- Háromszáz egy hónapra? Vagy fél hónapra gondolja, természetesen?

- Dehogy. Egy évre.

A humorista egy kicsit elsápadt. Zavartan köszönt, és kezet csókolt egy asztalnak.

- Ejnye, mi ez? - mondta, és lement az utcára. Dél volt már, és háromra kellett a cikk a lapba. - Ejnye, de fel vagyok háborodva - mondta a humorista halkan -, min is vagyok felháborodva? Ja, igaz, a pesti szénviszonyokon vagyok felháborodva, majd elfelejtettem. Hah, a pesti szén­viszonyok! Nyikk, nyakk!

Amint ezt kiejtette a humorista, félre kellett ugornia, mert egy kocsi majdnem elütötte. A kocsi vad sebességgel száguldott. Telis-tele volt rakva szénnel. Egy pillanat alatt eltûnt.

- Hová megy az a kocsi - kérdezte a humorista egy rendõrtõl -, és miért nem állította meg sebes hajtás miatt?

- Nem lehet - mondta a rendõr kifogástalan udvariassággal. - Ennek a szénkereskedõnek olyan kitûnõ üzlet kínálkozott, hogy nem vehettem a szívemre õt most zavarni. Egy sarki hordár kocsi szenet rendelt nála, és két forintot ígért a szénért.

- Mennyit?

- Két forintot.

A humorista még egyet sápadt és továbbment.

- Min is vagyok csak felháborodva - dadogta lágyan, mert már két óra volt, és még nem ebédelt. - Ja, igaz, a pesti kocsisok hallatlan durvaságán és kapzsiságán vagyok felháborodva.

Hirtelen beugrott egy kocsiba.

- Hajtson a Dohány utcába! - kiáltotta oda diadalmasan.

- Igenis, nagyságos úr - válaszolt a kocsis, felpattant a bakra, s a lovak száguldani kezdtek. Két perc múlva a Dohány utcában voltak.

- Mennyivel tartozom? - kérdezte a humorista kajánul. - Mutassa csak a taxit!

A taxi 1 korona 60 fillért mutatott.

- Bocsánat, nagyságos uram - mondotta a kocsis, és egyik lábát hátrakapva, mint a tánciskolában szokták, pukedlizett.

- Értesítenem kell önt, hogy a taxi elromlott, és harminc fillérrel többet mutat. Ön, uram, csupán 1 korona és 30 fillért fizet, bár errõl is szívesen lemondanék, mert õszintén szólva régi ambícióm már, hogy önt, irodalmunk jelesét, egyszer szerény jármûvem vendégéül tisztel­hes­sem. Nagyon kérem, ne sértsen meg azzal, hogy társalgásunkat együttlétünk anyagi következ­ményeire terelje - boldog voltam megismerhetni önt.

A kocsis e szavakkal újra felpattant a bakra, s elvágtatott. A humorista homlokát törülte, s utánanézett.

- Min is vagyok csak fölháborodva - mekegte a humorista, mint egy kecske, mert már tíz óra volt. - Aha, tudom már. Azon vagyok ennyire felháborodva, hogy tíz óra után az ember nem mehet be a saját lakására, és a goromba házmesternek kapupénzt kell fizetnie, és akkor is egy óráig kell várnia a házmesterre.

A humorista ezzel becsöngetett a kapujába. Még el se vette az ujját a csengõ gombjáról, a kapu kinyílt.

- Bocsánat - mondta a házmester mosolyogva -, itt vártam a kapuban, mert sejtettem, hogy hazajön ez idõ tájban.

A humorista rámeredt, és tétován nyújtotta át a hatost.

- Hogyan, uram! - kiáltott a házmester. - Csak nem képzeli, hogy kötelességem teljesítéséért anyagi ellenértékre számítok? Csudálom, hogy ezt föltételezte rólam.

S a házmester hajlongva távozott. A humorista tántorogva ment fel. Fogai összeverõdtek.

- Hát akkor! - üvöltött -, hát akkor mit tegyek? Nincs más hátra - vissza kell térnem a zsem­léhez! A zsemle kicsiny! - üvöltött. - Igen! Mikroszkóp! Zsemle! Pesti Zsemle! Pesti miklye! Pesti zsemlyeszkóp!

- Zsemle tetszik? - hangzott egy hang kívülrõl. - Azonnal. Az ajtó felpattant. Két péklegény jelent meg lihegve. Egy zsemlét hoztak. De nem fért be. Letették, és hozzáláttak az ajtó kiszedéséhez.

- Megálljatok! - ordított a humorista. - Ezt már nem!

És fölébredt.