ÕRÜLT SIKEREM
A TÉBOLYDÁBAN

Tudomány

Kedves kolléga úr, érdekes esetbõl kifolyólag kerestem fel, mint olyan elmeorvost, akinek tudományos képzettségérõl, az elmebajok megállapításában való megbízhatóságáról legalább úgy meg vagyok gyõzõdve, mint a magaméról.

- Nagyon kedves és igazságos, kedves kolléga úr. Nekem is az a nézetem, hogy az elmegyó­gyászatban körülbelül mi ketten vezetünk, holtversenyben.

- Bizonyára, kolléga úr. A helyesen megértett tudomány diadalát látom abban, hogy elmegyó­gyászati kérdésekben mi körülbelül megegyezünk. Azért kerestem fel, hogy közösen, bizalmas kettesben, a „négy szem többet lát” elv alapján beszéljük meg ezt az érdekes esetet.

- Csupa fül vagyok, kolléga úr.

- Annak a megállapításáról van szó, kedves kolléga úr, vajon, én, aki önnel e percben beszélek, õrült vagyok-e, vagy sem?

- Nagyon érdekes kérdés. Már gondoltam rá magam is. Szóval, ezt akarja velem megbeszélni?

- Ezt. Eleinte arra gondoltam, hogy mint az ország elmeorvosa, ezt a betegséget magam állapítom meg magamról; de aztán eszembe jutott, hogy magamról lévén szó, mégiscsak jobb lesz, ha konzíliumot hívok egybe, legalábbis két orvost, akik ehhez legjobban értenek. Meghívtam hát magamat és önt erre a konzíliumra.

- Nagyon helyes, kolléga úr. Akkor talán mindjárt kezdhetjük a tanácskozást?

- Parancsoljon velem.

- Egyelõre nincsen kifejezett véleményem errõl az érdekes esetrõl. Mindenesetre érdekel, mi az ön véleménye?

- Az én véleményem, hogy õrült vagyok.

- Mindenesetre megfontolandó vélemény olyan ember részérõl, aki az elmebetegségekben olyan kitûnõ szaktekintély, mint kolléga úr.

- Ön hízeleg, kolléga úr.

- Szó sincs róla. De térjünk a tárgyra. Abban, ugye, mind a ketten megegyeztünk, hogy az õrültségnek mi a legfõbb ismérve.

- Hogyne, hogyne. A fixa ideát gondolja, nemde, kolléga úr?

- Természetesen. Kolléga úr ezt nagyon jól tudja. Tehát meg kell állapítanunk, hogy van-e kolléga úrnak fixa ideája. Abban, ugye, megegyezünk, hogy mit értsünk fixa idea alatt?

- Hogyne. Fixa idea, azaz téveszme alatt egy kényszerképzetet értünk, mely a különben helyesen, vagyis logikusan mûködõ emberi értelemben automatice felvetõdött, egy hibás képzetet önmagunkról, teszem fel, hogy valaki császárnak képzeli magát, holott nem az.

- Nagyon helyes. Hiszen mind a ketten tudjuk, hogy az õrültek, fixa ideájuktól eltekintve, egészen helyesen gondolkodnak. Nos tehát, lássuk, van-e a kolléga úrnak rögeszméje? Mert ha nincs, ha minden gondolata helyes és logikus, akkor kolléga úr nem õrült.

- Úgy van.

- Nos tehát, lássuk, van-e önmagáról rögeszméje. Hogy híjják, kolléga úr?

- Így és így.

- Helyes. Rendben van. Kicsoda kolléga úr?

- Elmeorvos.

- Helyes. Hol lakik, kolléga úr?

- Itt és itt.

- Nagyon helyes. Ön tehát nagyon jól tudja, hogy ön kicsoda és micsoda, mert amit mondott, az szóról szóra igaz. Önnek tehát nincsen rögeszméje önmagáról, ezek szerint az a nézetem, hogy kolléga úr nem õrült.

- Nekem pedig az a véleményem, hogy õrült vagyok.

- De hiszen nincsen rögeszméje? Hiszen tisztában van vele, hogy micsoda.

- Igen. Õrült vagyok.

- Pedig, mint láttuk, nem az.

- Igazán azt hiszi?

- Hát persze. Hiszen bebizonyítottam.

- Ohó, álljunk csak meg. Hiszen ha nem vagyok õrült, akkor az, hogy õrültnek hiszem magam, akkor ez egy hibás eszme, egy rögeszme!

- Úgy van!

- De hiszen akkor nekem rögeszmém van, hiszen akkor én õrült vagyok.

- Hát persze. Ha rögeszméje van, akkor õrült.

- Tehát õrült vagyok?

- Miután rögeszméje van, nyilván az.

- Ohó, álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy õrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor ez egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok õrült. Tehát csak rögeszme, hogy mégse vagyok õrült. Tehát csak rögeszme, hogy õrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát õrült vagyok, tehát nem rögeszme, hogy õrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok õrült. Mégiscsak gyönyörû dolog a tudomány!

- A leggyönyörûbb, kolléga úr! De legalább annyira kell érteni hozzá, mint mi ketten.