Ideges úr öngyilkos

Jó, jó, jó - mondja magában Ideges úr, és vigyáz, hogy minden „jó”-nál a bal lábával lépjen, és minden második utcakõnek a szélére -, jó, jó, jó, hát szóval, nem lehet szó arról a dologról. Három hétig biztos voltam benne, hogy lehet, mindent úgy csináltam, mintha máris meglenne, és minden gondolatomat elvágtam ezzel, hogy na, majd ha a dolog meglesz. Most mihez kezdjek, most ki kellene gondolni valami egyebet, na, most gondoljunk ki valami egyebet.

Na most, na most, na most - mondja magában Ideges úr, aztán eszébe jut, hogy háromszor mondta: „na most”, három, az szerencsétlen száma neki, és gyorsan még egyszer hozzáteszi: „na most”. - Ki kellene gondolni, az ám, de minek kellene, majd aztán, várjunk, majd ha az a dolog meglesz. Ja, igaz, hiszen nem lesz meg.

Nem lesz meg? Hiszen ez borzasztó, ez elviselhetetlen. Hát most mit tegyen? Nemcsak hogy az sem lesz meg, de most egyébre se tud gondolni, mert már hozzászokott, hogy meglesz. Rettenetes. Undorító. Nem lehet gondolkodni errõl, már egyszer volt így, évekkel ezelõtt, akkor is ilyen undorítóan érezte magát, és már öngyilkosságra gondolt, de akkor még csak úgy mellékesen.

Ccc, ccc, ccc - sziszeg Ideges úr, és körmét tenyerébe vágja -, gyerünk, gyerünk, valami egyébre, valami okosabbra, valami kellemesre. Például arra az izére, hogy is volt, mikor felment a méltóságos úrhoz. A méltóságos úrnál igazán kellemes volt, leültette, cigarettával kínálta, és egészen elfogulatlanul beszélgettek, õ hátravetette magát, és két ujja közt könnyedén fogta a cigarettát, és úgy csinált, mintha ez nagyon természetes volna. Igen, ez jól volt csinálva, persze, persze, de volt valami szamárság azért... ahá, mikor az ízére kérdezett a méltóságos úr, õ meg azt hitte, hogy róla beszél, Ideges úrról, és szellemeskedni akart, és azt felelte, hogy... Fü, fü, micsoda buta baklövés, a méltóságos úr zavartan mosolygott, azt mondta: „Pardon, lehet, de én nem önre gondoltam...”, mire õ gyorsan beszélni kezdett, próbálta elütni szellemesen, de nem jött ki a dolog... Fü, de utálatos, böböböbö... lalala...

Ideges úr elvörösödik, hirtelen megáll, s kihívó arccal ránéz a szembejövõre. - Na!! - mondja majdnem hangosan... - hát aztán, mondja, van valami köze hozzá? Igenis, kérem, az nem úgy van - mondja egészen hangosan.

Igen... és a méltóságos úr is észrevette a baklövést, és elhallgatott... Fü, de undok, beszéljünk valami másról... lalalalala...

Ideges úr dobol, és egész hangosan mondja: „beszéljünk másról”, fülig vörösödve; néhányan megfordulnak utána. Erre gyorsabban kezd menni.

Lalala... gondolja magában. Gondoljunk valami másra. Nem lehet. Rettenetes. Soha többé nem megy fel oda. Hiába. Fü, de szamárság. Puff, puff. Mi az, hogy puff? Ja igen, a revolver. Fõbe fogja lõni magát, mert ezt a baklövést nem lehet kitartani.

Igen, fõbe lövi magát. Erre egy kicsit megnyugszik. Igen, már éppen itt az ideje. Minden rosszul megy úgyis, ez a dolog sincsen elintézve, és neki már éppen elég volt... eleget szenvedett ezektõl a nyomorult dolgoktól... három év elõtt is, akkor is csinált egy ilyen baklövést... már akkor elhatározta, hogy fõbe lövi magát. Nem is érti, miért halogatta eddig. Puff, és vége az egésznek. Nem kell többé gondolni ezekre.

Milyen egyszerû, az ember a revolvert odateszi a homlokához, és elrántja a ravaszt. Egy dördülés, és vége... Puff, kérem alássan.

Míg ezeket gondolja, találkozik egy barátjával. - Hogy vagy, Ideges úr? - Köszönöm - mondja nevetve, és rázza a kezét. - Puff, kérlek alássan. - Mi az, hogy puff, már megint szórakozott vagy? - Dehogy, csak azt akarom mondani, hogy fõ a puff, kérlek alássan. Na, szervusz.

Ezzel jól elbántam, gondolja elégedetten, míg továbbmegy. Kedves ember, de mért olyan jókedvû mindig? A jövõben másképp beszélek vele. Na, mirõl is volt szó? Mire is gondoltam? Tudom már, az öngyilkosságra...

Ideges úr egy kávéház elõtt megy el, belülrõl zene szûrõdik. Tralalala... gondolja... mi is ez? Ahá, az az olasz keringõ... Nagyon kedves melódia... na, mire is gondoltam?

Tralala... tara... fõ az öngyilkosság... Fõbe lövöm magam... de milyen kedves, pikáns melódia...

Lallala... mert fõ az öngyilkosság... Lallala... a szép kis öngyilkosság... Trárára... gyerünk az öngyilkossághoz... Trárá... gyerünk, gyerünk, lalala...

Ideges úr vidáman dudorássza magában a keringõt.