Rejtvények

Mióta a világ legnépszerûbb lapjai egyre-másra hirdetik a nagy rejtvényversenyeket, rejtvényderbiket - Amerikában ötvenezer dolláros keresztrejtvény-versenyt tartottak - a dolog kezd izgatni. A régi könyv- és sósborszeszdíjak kora lejárt, ma autót, családi házat, helyes kis birtokot, életjáradékot és negyvenkettes ágyút sorsolnak ki a nyerõk között - elõrelátó embernek, aki elõtt nem közönyös saját és családja jövõje, komolyan illik foglalkozni ezzel a tudománnyal, mely szerencsés esetben satöbbi... A többi pálya még ennyire se biztos.

Komolyan munkához láttam.

Tanulmányozni kezdtem a helyi és külföldi rejtvényújságokat és újságrejtvényeket. Meg­próbáltam egységes elvet találni, amelynek alapján úgy a szerkesztés, mint a megfejtés általános kulcsa a kezembe kerül: otthonosan tudok mozogni abban a labirintusban, ahol a szó képet, a kép pedig szót jelent.

A legnehezebb problémákat játszva, ránézéssel fejtettem meg, elképesztve a nehézfejûeket, akik kétségbeesve kérdezik az embertõl, „te, mi az, hat betû, szoba közepén áll, esznek rajta, és a vége: sztal?”

A végén ott tartottam, hogy nem is kellett rejtvénynek lenni egy ábrának ahhoz, hogy megfejtsem. Egyszer egy rejtvényszerkesztõ nevetve mesélte el nekem, hogy hirtelen kifogyván az anyagból, lapzártakor egy közönséges, külföldi lapból kivágott rajzot adott le, amin csak egy ház állt, semmi más. Gondolta, majd utóbb kitalál valamit, mint megfejtést: „Kemény (kémény) Simon”. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy a rejtvényt nem is kell szerkeszteni, a világ minden tárgya és rajza és ábrája rejtélyes problémává lesz, ha nem annak nézem, ami, hanem valami titkos tervet teszek fel mögötte. (Így tette például a világ egyik legegyszerûbb és legátlátszóbb jelenségét, a nõt, rejtélynek a filozófia, holott a megoldás oly egyszerû: négy betû vízszintesen, négy függõlegesen, s kész a kereszt, amit a férfinak hordani kell.)

Mert ha igaz Hamlet mondása, hogy nincs jó és rossz, csak a gondolatban, az is igaz, hogy nincs titok és megoldás, csak az elemzõ értelem számára.

Már-már tökéletesnek hittem magam, amikor ez történt. Valaki feladta a következõ rejtvényt:

Kas saison Ka.

Három hétig törtem a fejem.

Nem tudtam megfejteni, hiába próbáltam a „saison” szót „évad”-nak magyarul, „season”-nak angolul és „Fahrzeit”-nek németül alkalmazni.

Belebetegedtem a dologba.

Egy napon ötéves unokaöcsém, aki akkor tanult olvasni, meglátta jegyzeteim közt és silabizálni kezdte.

És fél perc alatt elolvasta, magyar nyelven, így:

Kassai sonka.

Azóta nem fejtek többé rejtvényt.