Fezejet

  1      El|             Budától Gyulafehérvárig, oly idegen s mégis oly ismerős
  2      El|  Gyulafehérvárig, oly idegen s mégis oly ismerős lények, oly ismerősek,
  3      El|            mégis oly ismerős lények, oly ismerősek, s mégis oly újak…~
  4      El|               oly ismerősek, s mégis oly újak…~És aki mindezek fölött
  5      El|         eredményeket számítja be egy oly kétséges jellemű időben
  6       1|          szempilláit.~Maga Kolozsvár oly édesdeden szunnyadt fekete
  7       1|    legfényesebb Algol és Denebola is oly porszemnyi kis pontnak látszik,
  8       1|             szikrát hányva pattogott oly robajjal, mintha ércszekerek
  9       1|             ragyogóbb lobbanással és oly mennydörgéssel, mely a földet
 10       1|              azt támadni és elmúlni, oly végtelen magasságban járt
 11       1|           még másnap és harmadnap is oly forró vala az égből esett
 12       1|               s csak azért kiáltotta oly világosan: „kegyelmednek
 13       1|          Álmodta ezeket kegyelmed.~– Oly igazán láttam, mint most
 14       1|              s nehány pillanat alatt oly nagy lett a tolongás, hogy
 15       1|               mikor hívom? – szól az oly hangon, mintha ő parancsolna
 16       1|              a feketéjükből, s arcát oly háromszegletűvé húzta, hogy
 17       2|            mellett azonban csakhamar oly összegre kezde szaporodni
 18       2|         felügyelést, egy esztendőben oly roppant úritökök termettek
 19       3|              s e pompás, deli alakok oly délcegen léptettek végig
 20       3|         volna tökéletes idomaival, s oly jól illett szemérmes tekintetéhez,
 21       3|              És ezt annyi kellemmel, oly gyöngéd pajkossággal tevé,
 22       3|        bocsátani, mert hisz ő azokat oly szeretetreméltó módon tudta
 23       3|             a szép görög leány. Amaz oly hódító szépség, finom, halvány
 24       3|   derültebbek lesznek; a menyasszony oly suttogva beszél deli szomszédjával.
 25       3|         menyasszonyát a szép ifjúval oly víg, mondhatni kedélyes
 26       3|            költőink kezében a vas is oly jól peng, mint a hárfa –
 27       3|             találkozunk.~A két férfi oly halkan beszélt, hogy az
 28       4|            volt két ujjnyi széles, s oly hajlékony, hogy össze lehetett
 29       4|            férkőzve hozzá, két-három oly irtóztató csapást intézett
 30       4|           felvevé könnyedén kardját, oly kecsesen, mintha egy etuis
 31       4|            közé vágta volna, de Imre oly hűséges pajtáskodó hangon
 32       4|           mintha csak játszana vele, oly könnyeden, oly biztosan
 33       4|        játszana vele, oly könnyeden, oly biztosan forgott kezében
 34       4|        harcolsz.~Párbajban semmi sem oly megölő, mint az ellenfél
 35       4|        hallgasd meg: sohase közelíts oly leányhoz, akit nem szeretsz,
 36       4| keresztülfutotta, mintha nem találná oly érdekesnek, minőnek igényelve
 37       5|         észrevehető alak kucorog, ki oly megszontyolodott képpel
 38       5|      kegyelmednek befolyását a népre oly módon felhasználni, hogy
 39       5|       Illik-e ilyen meglett férfinak oly szófogadatlanul viselni
 40       5|              s Istennek segítségével oly akadályt gördítendek elé,
 41       5|             várőrség vezére részéről oly előkészületek tétetnek,
 42       6|           várják az ellenséget, mert oly felfordult világban, mint
 43       6|     igazgyöngyön háljak.~– S valóban oly sok kincse volna kegyelmednek? –
 44       6|              tárházat kellene látni; oly magasan van ott arany-ezüst
 45       6|              a tizenhétszáz tallérba oly könnyen.~– Hiszen abból
 46       6|       célozni vele.~Hanem a közeledő oly különösen ült a lovon, ahogy
 47       6|      Kökényesdire ismerünk, ki alatt oly táncolást kezdett elkövetni
 48       6|           később szuronnyá alakulva, oly döntő hatalom lett a csatában.
 49       7|            sovány, csontos képpel, s oly kezekkel, hogy egy hatfontos
 50       7|          homloka redőtlen ragyogott. Oly dörgő, oly hatalmas hangja
 51       7|       redőtlen ragyogott. Oly dörgő, oly hatalmas hangja volt, hogy
 52       7|              kórban szenvedvén, mely oly ábrándos színt ád az arcnak,
 53       7|        hasítanánk a hátából.~A barát oly jámborul mosolygott, mintha
 54       7|             érsz el – szólt a barát, oly messze tartva magától kinyújtott
 55       7|       Gergely felmenvén a szószékbe, oly hatalmas, oly mennydörgő
 56       7|             szószékbe, oly hatalmas, oly mennydörgő beszédet tartott
 57       9|         másikra átkötött sálon.~Mind oly ifjak voltak még, s minden
 58       9|       leszakasztja. Nézd uram, egyik oly tökéletes, mint a másik;
 59       9|         egyéb, mint tündéri ábrakép. Oly tökéletes volt a hölgy alakja,
 60       9|           földig hajolva a kalmár –, oly olcsón adom e leányt, hogy
 61       9|         hangja rút a delnőnek, azért oly olcsó, s felszólítá, hogy
 62      11|        Margitsziget gyászfüzeit, mik oly sötéten úsztatják függő
 63      11|           hallgassatok el; mert soha oly közel nem jártok a halálhoz,
 64      11|             lőfegyverrel, s ha férfi oly közel jő a vízen, mennyire
 65      11|      elmondani senkinek, mit látott; oly sok ifjat várt hiába haza
 66      11|        ezekhez képest? Tudnak-e azok oly hangon dalolni, mely a szívet
 67      11|              Azraële körül jár, s ha oly régi és hű kegyence nem
 68      11|           aligha meg nem bánná, hogy oly jó szemei és fülei vannak.
 69      11|               jó bég – szólt Azraële oly csodásan tettetve az ijedséget,
 70      12|           akkor az élet?~Az odaliszk oly kétségbeesett fájdalommal
 71      12|         bámulva látta, hogy az imént oly érzékenyen könyörgő alak
 72      12|            lábaidhoz tegyem.~A delnő oly erővel markolt az eunuch
 73      12|           világ van ott, a pokol nem oly szörnyű, mint a hullám.~–
 74      12|            ült, azt keblébe rejté, s oly boldog, oly elégült volt!~
 75      12|         keblébe rejté, s oly boldog, oly elégült volt!~Majmun bámulva
 76      12|              ezért jött volna csupán oly borzasztó úton keresztül?~–
 77      12|          volt a fehér nyárfalevél, s oly nyugalmat adott neki.~A
 78      12|             nem tudá gondolni, miért oly hidegek annak kezei, s miért
 79      12|         hidegek annak kezei, s miért oly forrók csókjai.~Az odaliszk
 80      13|      pirosabb, mint azon rózsák, mik oly jó tanítók a szerelemre,
 81      13|             a pajkos kínai delnő, ki oly negédesen hintázta magát
 82      13|              Nyolcvanezer tallér egy oly országra, mint Erdély, amit
 83      13|        keresztül, s a nehéz vaságyúk oly sebesen haladtak előre,
 84      13|              majd parancsokat osztva oly ezredeknek, melyek már el
 85      13|           érc páncél alatt vezéreért oly hőn tudott dobogni, és tudott
 86      14|           halaványságot vont azelőtt oly életvidor arcára. Olykor
 87      14|            ébredő meglepetése, öröme oly nagy volt, hogy az első
 88      14|               miket a férj visszaád, oly hidegek, a kar reszket,
 89      14|              a viszontlátás percében oly hidegen fogadja nejét.~Nehány
 90      14|  Lengyelországba.~– S gondolod, hogy oly nagy volna a veszély?~–
 91      14|       énekelt a pitvar alatt. Mindez oly idegennek tetszék a nő előtt,
 92      14|              sastollas fövegét, mely oly daliás tekintetet adott
 93      14|             fogja eléhozatni, melyen oly vakmerő ugrásokat szokott
 94      14|               hogy ne ügessenek vele oly nagyon, mert alig ül a nyeregben.~
 95      14|       közelít az út, a sziklák miatt oly keskennyé lesz az, hogy
 96      14|            ott megpihenhetünk.~Ghyka oly nehezen tántorgott előre,
 97      14|             kocsist, hogy ne hajtson oly sebesen, s miután az még
 98      15|             egy beteg nő fogadta, ki oly életvidám volt valaha, míg
 99      15|            bég, visszakapva kezeit s oly módon ellenkezve, miszerint
100      15|           sem lészen.~Apafi nem volt oly együgyű ember, hogy e túlságos
101      15|             szédelgést érze agyában, oly csodálatos, oly félelmes
102      15|             agyában, oly csodálatos, oly félelmes volt rá nézve e
103      16|           uralkodója.~Az ülés napján oly arccal jelentek meg mindannyian
104      16|        szabad ország létezzen, bárha oly kicsiny is, mint Erdély;
105      16|               hogy a szultán, kivált oly megveretés után, mint a
106      16|           vele jöjjenek, miután maga oly gyönge, hogy egyedül járni
107      16|         hangon:~– Irgalom!… Irgalom!~Oly hideg némaság ült minden
108      16|           életért könyörg előttetek. Oly állapotban látjátok őt a
109      16|           megtagadják? Ne vessen rám oly sötét szemeket, Teleki Mihály
110      16|           mélységesen hallgattak. Ez oly kérdés volt, melyre egyenesen
111      16|          maradtak könnytelen, mintha oly erős hite volna barátnéja
112      16|          önérzet szemrehányása volt.~Oly elszorult volt minden kebel,
113      16|         annak, hogy tartozott adódat oly későn küldéd fel a portára?
114      17|         perceiből e szemekre, melyek oly gondteljesen, oly mély bánattal
115      17|             melyek oly gondteljesen, oly mély bánattal virrasztának
116      17|           sűrű fehér szemöldök alatt oly ifjú tűz égett e sötét szemekben.~–
117      17|      megfogja vele. Óh, e kezekre is oly jól emlékezék! Homlokának
118      17|      vederben ápolsz – szólt Hasszán oly hangon, mintha valami különös
119      17|             e virágfolyondár indája, oly hosszan volt az felfutva
120      18|            is fejére hajtá le arcát. Oly jól illett szép orcájának
121      18|               sem gyermekét.~A hölgy oly ördögi fenyegető arccal
122      18|           élet nedvét, a fiatal anya oly mondhatlan gyönyörrel tekinte
123      18|            boldogabb.~– Miért örülsz oly igen? – kérdé kígyózó szemöldökkel
124      18|         Allahnak semmi gondja.~Mária oly félreismerhetlen szánalommal
125      18|          helyéből, térdre emelkedék, oly tiszta, oly boldog mosoly
126      18|        térdre emelkedék, oly tiszta, oly boldog mosoly derült végig
127      18|               és az, kihez szálltak, oly közel volt hozzá!…~Azraële
128      19|               mely a törököket érte, oly izgatottságba tudta hozni,
129      19|            de amíg benne kotorászna, oly okos volt, hogy a levél
130      19|   mozdulatnál morgott, panaszkodott, oly könnyű lett egyszerre, mint
131      19|              ülni. Kinevették. Feriz oly könnyen, mint a szöcske,
132      19|          imájára érkezett, s mely őt oly boldoggá tevé!…~*~Másnap
133      19|    öltözetében.~Sohasem volt az ifjú oly szép, mint most. A hosszú
134      19|              kívántál, megtörténik!…~Oly bizonyos volt felőle, hogy
135      19|            odaliszk nem volt körüle, oly gyámoltalannak érzé magát,
136      19|           lelke előtt, azért csókolt oly édesen, azért ölelt oly
137      19|              oly édesen, azért ölelt oly forrón, azért mosolygott
138      19|             forrón, azért mosolygott oly csábítóan, őt vélte látni
139      20|              belefullaszták.~Hasszán oly lelki gyöngeségben volt
140      20|              sárgult arcában, ami őt oly félelmessé, oly fenyegetővé
141      20|               ami őt oly félelmessé, oly fenyegetővé tette, midőn
142      21|              az mind selyem volt, és oly lenge, hogy mindenütt testéhez
143      21|    ereszkedni, s tán azért ápolá azt oly különösen szobájában, míg
144      21|     tekercseit. Négy hosszú fonadék, oly fekete, mint az éj, térdein
145      21|          annak ideje volna kiáltani, oly erővel taszítja meg, hogy
146      21|      Magyarország.~A könnyűvérű ifjú oly hangon mondá mindezt, mintha
147      21|              órában fejét vesztheti, oly merénylethez fogva, mely
148      21|       csüggedtnek lenni? Hát még egy oly balgatag embernek sem tudnánk
149      21|         keble tágulni kezde: Thököly oly könnyelmű legénykedéssel
150      21|            semmit, és lelke előtt is oly sötét volt a világ, mint
151      21|             nő, arra nem is gondolt, oly mélyen látott e nő szívébe,
152      21|        eszébe jutott társnője, ki őt oly megmagyarázhatlan önfeláldozással
153      21|         átkarolta az ifjú térdeit, s oly jólesett neki, hogy az megengedé
154      22|       mámoros illattal volt eltelve.~Oly iszonyító, oly undorteljes
155      22|              eltelve.~Oly iszonyító, oly undorteljes volt rá nézve
156      22|           tán ama távol csillagba, s oly boldog lesz, mint a többiek,
157      22|          arcát, aki őt keresi, s nem oly magas az ég, amilyennek
158      22|            lát magára szemközt jőni. Oly ismerős volt ez alak előtte,
159      22|        anélkül, hogy tudná hol, arca oly szelíd, oly túlvilági volt,
160      22|          tudná hol, arca oly szelíd, oly túlvilági volt, valami nem
161      23|            hogy annyi időn keresztül oly egymással teljesen ellentétben
162      24|              remegni látja, s ruhája oly kuszáltan áll rajta, hogy
163      24|        hasonlít a bika mormogásához, oly mély, dörgő az, hogy mikor
164      24|          forradásai láthatók, szemei oly fényesek, oly feketék, mint
165      24|       láthatók, szemei oly fényesek, oly feketék, mint a sasé, egész
166      24|          megmentéseérti könyörgésben oly átható, oly keserűen megragadó
167      24|             könyörgésben oly átható, oly keserűen megragadó lőn szózata,
168      24|          válaszolt, arca még egyszer oly mérges volt, mint egyébkor,
169      24|         vegyek annyit; és társaim is oly szegények, mint én; mi sohasem
170      24|             de nem fogadhatom el; az oly adósság volna, melyet vissza
171      26|            szép arcának, mely egykor oly vidám tudott lenni, s melyen
172      26|               Hisz egyet közülök már oly régen szeretett.~– Asszonyom,
173      27|             annak vállát rángatva, s oly élénk örömmel nyihogva,
174      28|              Virághervadás~Mit érzek oly nyomasztót, midőn e történeten
175      28|        elgondolkozom? Mi ül szívemen oly teherrel, mint a bűnbánat,
176      28|         boldogságról. A börtön falai oly szűkek, oly nedvesek, a
177      28|             börtön falai oly szűkek, oly nedvesek, a szűk folyosó
178      28|            sohasem láttam még, s mik oly elevenen állnak előttem,
179      28|            beszéljen, mint az agg, s oly szomorú azt hallani.~– Légy
180      28|             egypár könny hullott ki, oly csábító volt e jövő – és
181      28|              hintóhoz, halvány arcán oly szomorú volt a mosoly.~A
182      29|    felkavarta az országutak porát, s oly sötétséget támaszta, hogy
183      29|             vérében fördenék.~Üstöke oly hosszú volt, hogy az ég
184      29|            percben a templomi szónok oly hangosan kezde beszélni,
185      29|       rosszul aludnia. Az álom éppen oly rosszul esik üres, mint
186      29|           kezemet fogta szüntelen, s oly dolgokat beszélt józan,
187      29|              nagy asztal előtt, mely oly hosszú volt, hogy nem láthatta
188      29|           János és a többiek is mind oly ismerős arcok voltak előtte,
189      29|              segítségül hívatva, azt oly szépen elvégezte, hogy elébb
190      30|       vezéreken, karjait összefonva, oly módon, mintha számlálná,
191      30|      őrültség rettegett szelleme egy oly bátor daliát, oly jeles
192      30|       szelleme egy oly bátor daliát, oly jeles hadvezért száll meg,
193      30|            és megcsókolta – s azután oly igazi szánalommal nézett
194      31|            ne? Nem tarthatta-e magát oly bölcsnek és magas lelkűnek,
195      31|             gyulladt egyszerre ki, s oly egyhangúlag, oly átható
196      31|     egyszerre ki, s oly egyhangúlag, oly átható lelkesüléssel kiálták
197      31|             a tanácsúrra… Óh, a sors oly leleményes…~Teleki estig
198      31|             jégre épít várat, amidőn oly könnyelmű ifjúra bízza a
199      31|           akinek kegyelmetek engemet oly örömest hisznek, amilyennek
200      31| nagyratörekvő lelkét semmi sem sérté oly mélyen, mint annak öntudata,
201      31|         engem, de gonosz tanácsosaid oly dolgokat sugdostak felőlem
202      32|             kinek jóságát, szépségét oly könnyen, s oly rövid idő
203      32|             szépségét oly könnyen, s oly rövid idő alatt feledni
204      32|   vigasztalhatlan volt afelett, hogy oly szép, oly kedves, oly páratlan
205      32|              afelett, hogy oly szép, oly kedves, oly páratlan asszonyt,
206      32|           hogy oly szép, oly kedves, oly páratlan asszonyt, mint
207      33|            játszani veszélyes, s bár oly magasra nőjön is valaki,
208      33|           emberek átlátták, hogy nem oly őrült szavak ezek, minőknek
209      34|             hagyva minden szorosnál, oly közép helyen állapodni meg,
210      34|     bosszontá, hogy a diák generális oly dolgot mondott neki, amit
211      34|             törni, azok senkinek sem oly elkeseredett ellenségei,
212      34|               Augusztus 19-ike vala; oly csendes, langyos nyári éjszaka,
213      34|         szoroshoz közeledő tatárokat oly kőzáporral fogadta onnan,
214      34|              állítva. A seregnek két oly ifjú vezére van, kiket a
215      34|        Munkács várában, és védte azt oly hősien, hogy egy férfi büszke
216      34|              más lélekben, mint ahol oly erős az akarat, mint Thökölynél.~
217      34|      végigmenniök, melyek éppen csak oly szélesek voltak, hogy egy