Fezejet

  1       1|             oka?~– Nagyságos uram – szólt a pap kegyes önmegadással –,
  2       1|          alugyék kegyelmed tovább – szólt Apafi, újra beleagyarkodva
  3       1|          toleránsak az enyimeknél – szólt a pópa.~– A nyakukban van
  4       1|         volna lehajítani.~– Nini! – szólt az elébb figyelmessé lett
  5       1|        ismerte, megszánta volna; és szólt a legalázatosabb, reszketeg,
  6       3|           basa ez ideig egy szót se szólt, de most fel lévén tüzelve
  7       3|             született.~– Ki hinné – szólt Béldi Pál a basához –, hogy
  8       3|           víni?~– Minő kérdés ez? – szólt a herceg visszautasítólag.~–
  9       4|               Itt a levelek, uram – szólt a csatlós.~– Hagyj nekem
 10       4|        semmiről sem.~– Jó reggelt – szólt a gróf leszökve lováról,
 11       4|      egyszerre mind a kettőtökkel – szólt a herceg büszkén.~– Kettő
 12       4|          bánom, csak mentül elébb – szólt a herceg türelmetlenül,
 13       4|               De van nekem hozzád – szólt közbe Feriz.~– No látod –
 14       4|        gyöngéd okok.~– Ne tovább! – szólt közbe Feriz. – Határozzon
 15       4|         kötelékeivel.~– Minek az? – szólt gúnnyal a herceg. – Én nem
 16       4|           nyugtalankodjál, herceg – szólt Imre udvariasan. – A balszerencse
 17       4|         Megbocsáss, derék bajtárs – szólt a gróf –, kissé ki vagy
 18       4|                Valóban igazad van – szólt Feriz bég mosolyogva, s
 19       4|          Végezhetünk.~– Nem bánom – szólt Thököly, s felvevé könnyedén
 20       4|             Még egy szót, bajtárs – szólt Thököly barátságos nyájassággal. –
 21       4|               Köszönöm a tanítást – szólt Feriz elmosolyodva. Másnak
 22       4|        Örülni fogok barátságodnak – szólt Feriz komolyan –, de ha
 23       5|              sem engemet.~– Uram! – szólt könyörgő hangon Teleki.~–
 24       5|       nélkül fel nem szabad kelni – szólt a fejedelem, s maga elé
 25       5|    fejedelem őnagysága meghagyta… – szólt figyelmeztetőleg.~– A fejedelem
 26       5|            az erek.~– Eredj, fiam – szólt alig érthető hangon –, hozz
 27       6|         nagyon bántja; egy szót sem szólt társainak, hanem visszament
 28       6|         mutatná meg kend az utat? – szólt Topay.~Az ember megfogta
 29       6|     Vezessen kend bennünket odáig – szólt közbe Rákóczi, egy aranyat
 30       6|             harmadmagukkal jönnek – szólt óvakodva. – Hanem azért
 31       6|              jól, Kökényesdi uram – szólt Topay –, mi nem azért jöttünk,
 32       6|        kincse volna kegyelmednek? – szólt közbe Raining, kíváncsivá
 33       6|             téve.~– Hogy volna-e? – szólt Kökényesdi, megsejtve, hogy
 34       6|              Bölcsen van, barátom – szólt Topay. – Ezek mind igen
 35       6|             ezek, Kökényesdi uram – szólt közbe Topay –, s mi ezeket
 36       6|        annyi a kincse különben is – szólt közbe naivul Raining.~–
 37       6|       megvenni abból az országból – szólt közbe Topay nevetve, kit
 38       6|             nem mondták hamarább? – szólt duzmadtan a rabló – akkor
 39       6|             a fiatal barátunk itt – szólt Topay –, Rákóczi László,
 40       6|        magunk fogni a vállalathoz – szólt Topay, úgy téve, mintha
 41       6|          kezem-lábam elszáradjon? – szólt a rabló ingadozva.~– No,
 42       6|            az ezerhétszáz tallért – szólt véget szakítva az alkunak
 43       6|           De ha mi előre fizetünk – szólt aggódva Raining –, s kegyelmed
 44       6|             ember ez a Kökényesdi – szólt Raining, még folyvást alig
 45       6|             a lippai defterdártól – szólt a csikós, azalatt míg lova
 46       7|            nevem Kökényesdi Feri! – szólt mellére ütve.~Magyari felugrott
 47       7|          gondolja pedig kegyelmed – szólt a rabló –, hogy mi nem tudunk
 48       7|           Az istenért, édes fiaim – szólt könyörgő hangon a rablókhoz –,
 49       7|            Szénásit.~– Jól tudjuk – szólt a fickó gonosz vigyorgással –,
 50       7|            mentül kevesebb beszéd – szólt mogorván Kökényesdi. – Minden
 51       7|           látod, hogy nem érsz el – szólt a barát, oly messze tartva
 52       7|            bűneidet meg nem bánod – szólt a barát, még mindig a levegőben
 53       7|   megsütöttél.~– Óh, én édes fiam – szólt a páter, megcirógatva kezével
 54       7|          voltak.~– Így, édes fiam – szólt a barát –, állj ki ide a
 55       7|      köszönjük megszabadulásunkat – szólt meleg részvéttel Magyari,
 56       9|         eloltandó vala.~– Kalmár! – szólt bámulatából félig-meddig
 57       9|                Bizonyára, jó uram – szólt ijedten a kalmár –, jobb
 58       9|               Sőt inkább, óh uram – szólt földig hajolva a kalmár –,
 59       9|          ostobának tapasztaltalak – szólt a kalmárnak, s azzal inte
 60      10|     csendesen pipázgatva; egyik sem szólt a másiknak egy szót is.~
 61      11|          ágyúlövés történt.~– Ah! – szólt a basa megállva – egy ágyúlövés.~–
 62      11|           ágyúlövés.~– Igen, uram – szólt Yffim. – Pest felől.~– Dehogy
 63      11|        felől.~– Dehogy Pest felől – szólt Azraële. – Óbudáról; a kapuzárás
 64      11|          akikre vártunk.~– Jerünk – szólt Azraële, megragadva Hasszán
 65      11|           sárgát.~– Nem mondám-e? – szólt Yffim diadalmas hangon. –
 66      11|             Megdöbbentesz, jó bég – szólt Azraële oly csodásan tettetve
 67      11|             káprázatban szenvedsz – szólt Azraële ijedelmes arccal –,
 68      11|             fogom törni a varázst – szólt a delnő, s leszállva a partról,
 69      11|        csodák vagynak a nap alatt – szólt ekkor Azraële Hasszánhoz
 70      11|         ifjú Ferizt.~– Nézd, uram – szólt, felé mutatva Hasszánnak –,
 71      12| drágaságaimat odadnám.~– Tudok én – szólt Majmun, megindulva a bőkezűségen.~–
 72      12|          Hah, ez gonosz hely itt! – szólt rebegve. – A vízfenéken
 73      12|          emberi fő hever!~– Tudom – szólt nyugodt hangon az odaliszk.~
 74      12|             csónak van e szigeten – szólt a leánynak –, és abban Yffim
 75      12|          napot, ha azt cselekszem – szólt Majmun határozottan, leülve
 76      13|             Elfogyott a dicsőség! – szólt a küldöttek szónoka merészen. –
 77      13|         közben?~– Nem úgy, pajtás – szólt Petneházy, lelkesülten ragadva
 78      13|         diadalt is.~– Ti mondátok – szólt hideg nyugalommal Montecuculi,
 79      14|           aggodalommal.~– Férjem! – szólt reszkető hangon a túlérzékeny
 80      14|      figyelmeztetést, s felsóhajtva szólt:~– Annál rosszabb rám nézve.~
 81      14|        aggodalommal a nő.~– Semmi – szólt a herceg, megcsókolva neje
 82      14|             végre, férjem?~– Mert – szólt Ghyka megakadozva – meglehet –
 83      14|            baj ne érjen.~– Engem? – szólt a herceg, büszkén herkulesi
 84      14|            meg.~– Jer, uram, jer! – szólt a lovász is, megfogva a
 85      15|     túlkiabálni.~A fejedelem nem is szólt hozzájuk, világos levén
 86      15|        Hívatni méltóztattál, uram – szólt Apafi, egy lépést hátralépve. –
 87      15|           körös-körül. Egy szót sem szólt, megfordult, ahol állt,
 88      16|           Még van egy harmadik út – szólt erre Béldi Pál, szelíd,
 89      16|           hogy Béldinek igaza van – szólt az ifjú Bethlen Miklós –,
 90      16|         vissza.~– A kérelem rövid – szólt Apafiné tompa, mély hangon,
 91      16|        magától nejét és leányát, és szólt megindulástól reszkető hangon:~–
 92      16|        csend következett. Senki sem szólt, mindenki hallgatott.~–
 93      17|            Láttalak összeborzadni – szólt Yffim, éles szemeit Azraële
 94      17|      omlottak keblére. Egy szót sem szólt; de nyílt ajkai nyílásán
 95      17|            az, beszélj, Yffim bég – szólt Hasszán nyájas arccal.~–
 96      17|          ifjú Feriz béget.~– Nos? – szólt Hasszán összeráncolva szemöldeit,
 97      17|             újra.~– Bohó kívánság – szólt Hasszán –, de ha akarod,
 98      17|           valának, Azraële suttogva szólt ki Hasszánnak:~– Nézd, milyen
 99      17|          változtatva.~– Nem igaz? – szólt Feriz keményen. – Tehát,
100      17|         ezred.~– Hát így vagyunk? – szólt nagyot köpve maga elé a
101      17|               ti pedig elmehettek – szólt a poroszlókhoz, s azzal
102      17|              Úgy… mást… szeretsz? – szólt reszketve a delnő.~Feriz
103      17|            e nagy vederben ápolsz – szólt Hasszán oly hangon, mintha
104      18|         Azraële kicsinylő mosollyal szólt közbe:~– Úgy cselekesztek,
105      18|      Gyermekem sírása ébreszt fel – szólt Mária szelíden, s kisdedét
106      18|        ismét látni fogjuk egymást – szólt buzgó áhítattal Mária.~–
107      18|          Azraële nyugtalan kebellel szólt hozzá:~– Ne tedd gyermekedet
108      18|        meghallja azt?~– Az Isten! – szólt Mária, kezével égre mutatva. –
109      19|             Teleki Flóra levele így szólt Thökölyhez:~„Kegyelmes jó
110      19|           Gergely, most elmehetsz – szólt az nyájasan, s az átnyújtott
111      19|        boglárt?~– Hát hol vettem? – szólt Gergely vállat vonítva,
112      19|         levél?~– A tűzbe vetettem – szólt közbe az orvos.~– Hogy merészelted
113      19|         róla.~– Ne haragudj, uram – szólt Gergely kétfelé törülve
114      19|          míg Panajot uram elbámulva szólt Gergelyhez:~– Ejnye, te
115      19|             Uram, te rosszul vagy – szólt hozzá az orvos.~Feriz bég
116      19|             volna velök.~– Te Ali – szólt a vén ajtóőrhez –, menj
117      19|        Kérni akarok tőled valamit – szólt Feriz, fél könyökére nyugtatva
118      19|           szeretsz?~– Nem értelek – szólt Azraële tétovázva.~– Meg
119      19|     kezeivel annak térdeit, zokogva szólt:~– Óh, mondd, hogy nem szereted,
120      20|            be őket, jöjjenek elém – szólt örvendezve a hölgynek –,
121      20|         akar.~– Ez itt Ferhád aga – szólt az odaliszk egy lovászra
122      20|             Debrecen város bírája – szólt az odaliszk –, ki csekély
123      20|           benne, varázshatalmú nő – szólt ez hódolattal. – Tehát ne
124      21|           őrizd magad.~– Azraële! – szólt Hasszán engesztelőleg. –
125      21|      túlélni engem, és nem többel – szólt Azraële. Hangja megindulástól
126      21|            van a jövendőkben írva – szólt Azraële búsan –, míg engem
127      21|            utána.~– Add az ollót! – szólt Máriának, kezébe fogva egyik
128      21|            az enyimeket vágjuk le – szólt nemes versenyzéssel Mária,
129      21|             erősebben fog tartani – szólt Azraële, s azzal elkezdé
130      21|             Hitted volna-e valaha – szólt Azraële –, hogy hajfürteink
131      21|  megszabadítani, én is.~– Úgy van – szólt Thököly. – Én megígértem
132      21|              s elérzékenyült hangon szólt:~– Feriz! Thököly! Egykor
133      21|          hangjára.~– Ez lármajel! – szólt Thököly, kardját kivonva.~–
134      21|         állunk egymással szemközt – szólt szívből jövő érzés hangján
135      23|             lefejezteté.~– Béldi? – szólt Apafi, vak dühvel emelkedve
136      23|         ítéletek már készek, uram – szólt Naláczi, kivonva zsebéből
137      23|         parancsot tartalmaztak. Egy szólt Csereinek, meghagyatván
138      23|          majd megkeresem én nálad – szólt Naláczi, s elkezdé a bohóc
139      23|      büszkesége, öröme.~– Hát ti? – szólt elborult szózattal.~– Minket
140      23|             Sztambulban, mint itt – szólt Béldiné, és Béldi átlátta,
141      24|           bégek.~– Kegyelmes uram – szólt Maurocordato, a vezér elé
142      24|            tekintetét arról, akivel szólt, s mérgesen vágva szét szemeivel
143      24|          elölt bennünket, miért nem szólt elég alázattal? Most karóba
144      24|         kegyelmed egy ember előtt – szólt hozzá Béldi, kifelé menvén –,
145      24|         ifjú bajnok.~– Azt mondád – szólt az ifjú reszkető hangon –,
146      24|            Meg fognak szabadulni! – szólt hévvel, Béldi kezét megragadva. –
147      24|                Jól tudhatod, uram – szólt a Küprilihez –, hogy nekem
148      24|              nem vagyok én isten! – szólt Béldi, elfordulva könyörgő
149      24|         Amit kimondtam – megállom – szólt ünnepélyesen a honfi, bilincses
150      24|          elrontott a maga ügyében – szólt Kucsuk basa fiához, a dívánból
151      24|           segíthetésről.~– Én nem – szólt felsóhajtva Feriz bég –,
152      25|      Mahomed az ő szent prófétája – szólt Zülfikár, ég felé forgatott
153      25|           katonái?~– Dehogy, uram – szólt Zülfikár, szemeivel hunyorítva –,
154      25|         basához.~– Kegyelmes uram – szólt neheztelést utánzó arccal –,
155      25|         gyilkosok.~– Attól tartok – szólt Feriz bég –, hogy a fejedelem
156      25|               Beszélhet kegyelmed – szólt Zülfikár fulladozva. – Levágtak
157      25|            mit kell majd mondani! – szólt neheztelő duzzogással a
158      25|          agát elfutotta az epe. Nem szólt semmit, csak a szemei jártak;
159      25|        lehetett.~– Mondtam, ugye? – szólt Feriz bég a basához. – Hogy
160      25|          Feriz béghez írt levél így szólt:~„Fiam! Légy örvendetes
161      25|             ír a hatalmas szultán – szólt, kiterítve Feriz bég előtt
162      25|         megyünk érte?~– Vagy úgy! – szólt Feriz, észrevéve, hogy szinte
163      26|               Jó estvét, kapitány – szólt az éltesebb török, beköszöntve
164      26|              A kapitány megdöbbenve szólt:~– Fejemmel játszom, uram.~–
165      26|           ahogy jónak látod, uram – szólt a várnagy. – Egy élettel
166      26|      tevétek őket e rideg helyre? – szólt Kucsuk basa a várnagyhoz. –
167      26|               Ember vagy, jó öreg – szólt Kucsuk basa, megveregetve
168      26|            De én magam akarom úgy – szólt az ifjú, égő arccal gondolva
169      26|             Gyermekem, jó Arankám – szólt Béldiné leányához, ki köztük
170      26|          hozzájok.~– Ne sírjatok! – szólt vigasztaló hangon. – Anyátok
171      26|        legyen, s édes, epedő hangon szólt a lyányhoz:~– És majd ha
172      27|        tudnál-e valakit mérgezni? – szólt, a renegátot odaintve.~–
173      27|              Mi bajod, jó kutyám? – szólt Béldi, megcirógatva kutyája
174      27|               No, te makacs ember – szólt a Küprili hozzá –, meddig
175      27|           Mentül többet szenvedek – szólt Béldi csodálatosan nyugodt
176      27|             helyettem.~Erre a vezér szólt valamit törökül, Maurocordato
177      27|          kezét.~– Vonuljunk félre – szólt Kucsuk basa –, hadd beszéljenek
178      27|         Pált nejével.~– Azt hivém – szólt Béldiné, midőn fullasztó
179      27|          uram fülébe.~– Hogyhogy? – szólt ez, bortól fölhevült arccal –
180      28|      látszott semmi vigasztaló, nem szólt sem fiához, sem a leányhoz,
181      29|               Gonosz időket élünk – szólt egy öreg tímármester, nagy
182      29|           Én mindent megértem már – szólt a legelébbi öreg polgár –,
183      29|             innen, kegyelmes uram – szólt halkan Vajda László Telekihez,
184      29|             Mit gondol kegyelmed? – szólt visszautasítólag Teleki. –
185      29|             semmire sem indul meg – szólt a felgerjedt főúr.~– Hagyjuk
186      29|           Jó! Nagyságos asszonyom – szólt az ingerelt tanácsúr. –
187      29|            szobából?~– Én maradok – szólt Teleki csodás hidegvérrel. –
188      30|  tanácskozás alatt sem egy szót nem szólt, sem egy arcvonása meg nem
189      30|             Az Alkorán azt mondja – szólt kegyes áhítattal: – „amely
190      30|          Íme, itt áll a szerződés – szólt a mufti, a kitárt iratra
191      30|          mufti, és azt égre emelve, szólt:~– Letörülve az írást, mely
192      30|           hogy oszoljon fel benne – szólt a mufti, s vevén a hamvakat,
193      30|            s csaknem suttogó hangon szólt:~– Ne véljétek, hogy hüvelyébe
194      31|             vállára téve kezét, így szólt:~– Ha én most az az ember
195      31|    kegyelmedtől bocsánatot kérnem – szólt Apafi engedelmes hangon.~–
196      31|            fenyegetés hangján hozzá szólt:~– „Hidd el Teleki, sokat
197      34|       vonznak.~– Mik a te vágyaid – szólt keserűen Feriz – az enyimekhez
198      34|        erősebb, ami engem ösztönz – szólt búsan Thököly. – Nekem nőm
199      34|       kellett laknod ez országtól – szólt Thököly büszkén –, hogy
200      34|          mondtam, hogy ezt izeni? – szólt mosolyogva Heiszler. – Visszamehetsz,
201      34|     hadaihoz vissza, s egy szót sem szólt többet.~Később azonban engesztelésül