Fezejet

  1      El|        oszlopa, ki nem vett harcot, midőn egy kézben fejedelmi süveggel,
  2       1|         örökös félszem-behunyásban, midőn ama rejtelmes villanások
  3       1|             nagytiszteletű úrtól, s midőn a kérdezett édesded horkolással
  4       1|            a tisztelendő urak felé, midőn már túlhaladt rajtok, akkor
  5       1|         tudám gondolni, mi történt, midőn egyszerre orgonahangok és
  6       1|             a kísértők énekelnek, s midőn vége az éneklésnek, egy
  7       2|          megvénült az iskolázásban, midőn elvégre egy hipodiakónus
  8       2|          lesz a kis bocinak.~S íme, midőn már annyira mentek volna
  9       2|              hárfázást tanuljon. És midőn a szép Mari gyönyörű vonásai,
 10       3|    szépségének s az apa millióinak, midőn elkezde udvara a legelőkelőbb
 11       3|        fogadva, s a lelke repesett, midőn udvarát látta megtelni fényesnél
 12       3|           várt vendégeket meglátni, midőn nemsokára két négylovas
 13       3|     elhüledezve tevé azt fel ismét, midőn a hintó kinyílván, abból
 14       3|             utóbb érkező hintó elé, midőn Thököly Imre még egyszer
 15       3|            szemei félénken lesütve, midőn társnéi karján, ünnepien
 16       3|       hordott magán.~Ez a vőlegény.~Midőn az örömapa bevezeti vendégei
 17       3|           szörnyen dobog a lábával, midőn azt mondják neki, hogy várjon,
 18       3|       tőlünk lopjátok el e kincset, midőn egymásnak adtok belőle. ~
 19       3|          leányok, ne csókolózzatok, midőn férfiak látják!”~Általános
 20       3|              mind a két férfinak, s midőn azok egymás kezét megrázva,
 21       4|         kezdett el az ég szürkülni, midőn felzaklatta.~Imre felöltözött,
 22       4|            sérült jobbját a sebész, midőn újra fellángolt tekintete,
 23       4|           vagy-e?~Azon pillanatban, midőn egy lépéssel közelebb lépett
 24       4|             karját, s azon percben, midőn ellenfele csapását elhárítá,
 25       5|         azonban maga után az ajtót, midőn Teleki inte Csereinek, hogy
 26       5|          kezdett izzadni az üstöke, midőn a felszakított levél alatt
 27       5|              A Küprili káromkodott, midőn a magáét elolvasta, s esküdött
 28       6|        vették tőle.~1660-tól fogva, midőn Haly basa e várat elfoglalá,
 29       6|          mily nagy vala megütődése, midőn tapasztalá, hogy amit ő
 30       6|           sem ocsúdott bámulatából, midőn ostorpattanást hall a háta
 31       6|      szorongattatás e pillanatában, midőn a törökség csatárláncra
 32       6|              mondá magában Raining, midőn besötétedvén, megszólíták
 33       6|      szárnyasok ülnek fészkeiken, s midőn kibukkantak a sűrű nádberekből,
 34       6|         akkor vette észre a tréfát, midőn a csikós rárántva a hurkot,
 35       6|     Kökényesdi portyásait zaklatni, midőn egyszerre megzendül minden
 36       6|     kiáltásokról ismernek egymásra, midőn egyszerre kavarogva lobban
 37       6|             maga vágtat Topay felé, midőn egy keresztutcából egyszerre
 38       6|              s ragadták magukkal, s midőn egy bátor muskétás, közel
 39       6|        felkapaszkodtak a hevederre, midőn a karfa egyszerre leszakad
 40       6|             lobogtatja diadaljelül, midőn egy jól célzott golyó szíven
 41       6|             mást, mint a lovakat, s midőn ki volt fosztva minden,
 42       7|     gondoltál-e a poklok országára, midőn e küszöbön gonosz szándékkal
 43       8|          tudá meg a közelgető bajt, midőn egymás után tíz-húsz ember
 44       8|             mit beszél a pap; ki is midőn végre elkezdé látni, hogy
 45       8|           Andrásnak, megszólítá őt, midőn éppen hátul a bakra felült:~–
 46       8|         elfogott oláh cigány által, midőn nagy vágtatva láta az égő
 47       9|        visszajöttem hozzád.~Sírtam, midőn megláttalak, s leborulék
 48       9|     csevegés, mely belülről jött, s midőn a selyembojtok egy rándulására
 49       9|        egész a terem végére jutott, midőn véletlenül a leg-legfélreesőbb
 50      10| ellenkezőleg, uram: borzadni fogsz, midőn kimondom: ő, kinek a világ
 51      10|             eped gyermeksége óta; – midőn legelső csatájába ment,
 52      10|             futni, győzni elégszer. Midőn támadnak, elébb szemeik
 53      11|         folyamot, félreforduljatok, midőn hajótok mellette visz el;
 54      11|             jártok a halálhoz, mint midőn a Margitsziget szomorúfüzeit
 55      11|              mint leborul a tigris, midőn a szélarát közelítni látja.~
 56      11|        megtörtént. Emlékezhetel rá, midőn Erdélyből kifutottál, itthon
 57      12|        Azraëlét csak egyszer látta, midőn ura kalandját elmondá neki.~
 58      12|          úszónak is elszorul keble, midőn a hullám ajkához ér, s ha
 59      12|            mondá neki:~– Ma reggel, midőn meghajnallik, urad, Yffim
 60      12|            Már jól fenn volt a nap, midőn Hasszán előjött kioszkjából;
 61      13|             maga hatszáz emberével, midőn ellenében harmincezer áll,
 62      13|              a georgiai bajadér, ki midőn táncolt, úgy hajlott jobbra-balra,
 63      13|            a követ még el sem ment, midőn a jancsároktól egy egész
 64      13|            alá kezdtek leplántálni, midőn hátuk mögött egyszerre iszonyú
 65      13|            halálos diadal percében, midőn többé nem lát halált maga
 66      13|      történt ugyanazon pillanatban, midőn Izmail basa a tizedik rohamra
 67      13|            szól magában Toggendorf, midőn egy-egy nehéz kardcsapása
 68      13| összecsapáshoz készül mind a kettő, midőn egyszerre mind a két táborból
 69      14|        mellette. Úgy örül, mosolyg, midőn azokat látja.~Ha a parasztnők
 70      14|             hidegek, a kar reszket, midőn ölel; megdöbbenve tekinte
 71      14|            De most a nőé maradt az. Midőn férje gyöngéden lecsókolá
 72      14|           rajta, hogy utána nézzen, midőn lovára ül.~Míg a herceg
 73      14|            ugyanazon úton megindul. Midőn a lerombolt hídhoz közel
 74      14|       többiek egy lófejjel hátrább.~Midőn a hídhoz közelít az út,
 75      14|      vékonyait, s azon pillanatban, midőn az örvény hajborzasztó meredekéhez
 76      14|             az ijedelmes hírnél, de midőn azt hallá, hogy férje megszabadulhat
 77      14|      láthatá, s szomorúan megállva, midőn azt egy hegykanyarulat végképp
 78      14|       sietve kellett odábbhaladnia. Midőn Szamosújvárról kiindult,
 79      15|            helyzetben? Gondolj reá, midőn hasonló esetben én is futni
 80      15|            akkor is oldalán lógott, midőn azzal az adófizetést megtagadó
 81      15|         amikor nem imádkozunk érte; midőn nem is várnád, akkor könyörülend
 82      15|         ajtóig ért, elgondolá, hogy midőn nem volt még más, mint ebesfalvi
 83      15|           ily komoly szándékkal.~De midőn a második ajtót kinyitá,
 84      16|          Mihály számára fennhagyva.~Midőn a teremőr bejelenté, hogy
 85      16|           Még nem múlt egy veszély, midőn a másikba bukunk, amely
 86      16|             vannak szövetségeseink, midőn áldozatunkra van szükség;
 87      16|          Alig végzé szavait Teleki, midőn a teremőr jelenté, hogy
 88      16|        lesüték szemeiket maguk elé, midőn az ajtó megnyílt. De van
 89      16|             Nem azon idő van jelen, midőn a magyarnak büszkesége volt
 90      16|              meg fogja szabadítani.~Midőn minden hölgy eltávozék,
 91      16|      vetettek.~Még tartott a csend, midőn hirtelen durván felszakíttatik
 92      16|         magad baját meg ne sokalld, midőn a máséval vesződöl…” Írja
 93      17|            jártak; nagyon megörült, midőn Yffim béget megpillantá,
 94      17|          kegyence volt a nagyúrnak, midőn Hiasszárt megégeték, s csak
 95      17|        Hasszán, mint örvend lelkem, midőn szemeim ellenségeid vérét
 96      17|          mert külön voltak elzárva.~Midőn már mindketten láthatók
 97      17|            illik, megajándékozá őt, midőn őszintén bevallá a titkos
 98      17|         Elmúltak a drága szép idők, midőn egy elrabolt leányért az
 99      17|         felelt Olaj bég ravaszul. – Midőn az oláh hercegnőt nagy könnyhullatások
100      17|        vihettem el, mert még aznap, midőn átadták, szörnyű kínok közt
101      17|     Álmatlanságot fogadtál házadba, midőn előtte megnyitád annak ajtaját.
102      18|      szerencsétlen anya reszketett, midőn Hasszánt mosolyogni látta
103      18|   jelenlevőket figyelmére méltassa; midőn azonban Hasszán háladatosan
104      18|     asszonyok beszéljenek olyankor, midőn férfiak tanácskoznak, megütődve
105      18|       kincse nem elég, ki virraszt, midőn ő alszik, s ha alszik, az
106      18|           túl járhatott már az idő, midőn a kisgyermek neszezni kezdett.
107      18|           Azraële nézte őt sötéten.~Midőn Mária elvégzé imáját, akkor
108      18|             azon percben teljesült, midőn imádkozott érte.~Örömével
109      19|           Béldi Aranka volt az, ki, midőn mindenkinek szeme saját
110      19|            suttogni barátnéjához, s midőn mindenki elhagyá, utolszor
111      19|             azt mondanunk sem kell.~Midőn készen voltak leveleik,
112      19|             vissza azon pillanatra, midőn a rumniki kastélyban három
113      19|          jól ismeré jellemét Flóra, midőn éppen ő, kit Thököly annyira
114      19|          tanúsíthat, s éppen akkor, midőn a megszabadítandó nő ugyanaz,
115      19|     összevissza csókolá barátnéját, midőn levelét elolvasá, s azután
116      19|            ő Béldi Arankának adott, midőn még mindketten gyermekek
117      19|           annál jobban ragyogtak, s midőn az utolsó szóhoz ért, szívéhez
118      19|            mintha hozzá volna nőve. Midőn az út felkanyarodik a várba,
119      19|      kebellel folytatá:~– Ma éjjel, midőn a muezzim éjfélt kiált,
120      19|             szorítást érze kezén, s midőn felnézett az ifjú arcára,
121      19|         képe lengett az ifjú előtt; midőn őreá mosolygott, annak örömére
122      19|              annak örömére gondolt, midőn az ő kezeit megszorítá,
123      19|            nézve, mint a vele élés.~Midőn Azraële belépett hozzá,
124      20|          emberrel~Azraële remegett, midőn Hasszán azt mondá: „Megöletem
125      20|            kívánja életben átvenni.~Midőn tehát Azraële jónak látta,
126      20|           azon pillanatában volt ő, midőn a testnek minden íze lát,
127      20|              oly fenyegetővé tette, midőn éppen legmeghunyászkodottabbnak
128      21|             szokatlanul reszkettek, midőn ez este az aranybilincseket
129      21|            szabadulásért imádkozál, midőn én egy boldog pillanatot
130      21|             le az odaliszk fejéről. Midőn az utolsó is lehullt, egy
131      21|        lemenni – szóla az odaliszk, midőn mindaz készen volt –, ha
132      21|           ijedten döbbentek vissza, midőn őt meglátták. Az ember egészen
133      21|     kincseket fog magának szerezni; midőn egyszerre, mint a prédájára
134      21|        alatti lépcsőzeten vannak, s midőn annak ajtaját Azraële maguk
135      21|         vártak, és nyugtalankodtak, midőn mintegy tizenkét szpáhiöltönyű
136      21|          alak a kapu szegletéből, s midőn a hercegnőről és a fermánról
137      21|        Lehetnék-e másutt, mint itt, midőn nőmet meg akarják ölni? –
138      21|            jelenjek meg a vérpadon, midőn őérte jőnek.~Az erős férfi
139      21|            férfi hangja reszketett, midőn ezt mondá. Komoly, elhatározott
140      21|         kiálta ijedten az odaliszk, midőn észrevevé, hogy az élettelen
141      21|         lépést társnője terhével, s midőn az ajtó kilincse kezébe
142      21|          már a Duna közepén jártak, midőn Máriának, ki aléltságából,
143      22|             Allah nevét.~– Ne félj, midőn engem viszesz! – szól Azraële
144      22|           jött. Eszébe jutott, hogy midőn lelke ifjától elvált, azt
145      22|   undorteljes volt rá nézve mindez. Midőn a szőnyegekre lépett, mintha
146      22|          mintha égő parázson járna, midőn az illatos levegőt beszívta,
147      22|           ott zokogott sok ideig, s midőn ismét fölemelkedék, úgy
148      22|     részvéttel, tele szánalommal, s midőn ő égre emelé kezeit, az
149      22|      sírnának ahelyett, aki meghal… Midőn az utolsó hárfahúr lepattant –
150      24|      mosolygani csak akkor szokott, midőn azt, akihez beszél, remegni
151      24|             kebelrendítő lőn szava, midőn a szónokra mutatott, ki
152      24|        magyar urak visszarángatták. Midőn végre a Küprili elvégzé
153      25|           bég szemmel tartá őket, s midőn eltűntek az erdőben, felülteté
154      25|        éjfélen túl volt már az idő, midőn Feriz bég csapata az Élesdet
155      25|      fényesítgetett egy nyúllábbal, midőn a renegát lélektelenül beesett
156      25|           összecsókolá a fermánt, s midőn visszanyújtá azt Ajász basának,
157      25|             azt hivé, hogy álmodik, midőn megpillantá azt a negyven-ötven
158      26|     harcolva esett el. Ne féljetek, midőn én kardomat visszakapom,
159      26|           Amily boldog vagyok most, midőn börtönszomszédságban lakunk,
160      27|            miszerint a jó úr szíve, midőn azokat maga előtt kirakva
161      27|          Azt hivém – szólt Béldiné, midőn fullasztó zokogása szóhoz
162      27|       ajakkal, fénytelen szemekkel; midőn az utósó török is kilépett,
163      27|         pompás lakomát rendezett, s midőn legvígabban volna a társaság,
164      28|           Mit érzek oly nyomasztót, midőn e történeten elgondolkozom?
165      28|     odafüggeszté éles sasszemeit, s midőn egy pillanatban a szellő
166      29|         rendkívüli jelenségektől, s midőn a vak tömegek öntudatlan
167      29|             szedve, ezt mondá:~„– – Midőn elveszett Lajos király Mohácsnál,
168      29|            nyugodott meg egy kissé, midőn az ágyánál megjelent; nem
169      29|          ember figyelmezni szokott. Midőn ez eszme született, akkor
170      29|            s csak akkor bocsátá ki, midőn a bűzhödt lég halálos betegséget
171      29|       mintegy öntudatlanul írt oda.~Midőn az ijesztő vész elmúlt,
172      30|           rozsdásodni fog. Jön idő, midőn ismét kihúzom azt, és megitatom
173      31|          neki megszégyenülni benne.~Midőn legvígabban poharaznának
174      31|          ifjú vezér a sor közepéig, midőn szemközt jöve rá maga a
175      31|             szerepet cserél vele, s midőn őbenne a bátorság utolsó
176      31|            utolsó szikrája kialudt, midőn ő elvesztette edzett, kipróbált
177      32|        sürgette a hadakozást, most, midőn azt egész erővel megkezdték,
178      32|            tétetett bele.~És végre, midőn már nem volt senki életben
179      32|       nemébe jutni a nimfomániának, midőn az élvezni erőtlen vágy
180      33|             s csak akkor búsult el, midőn meglátta a hadat, mellyel
181      33|         török végre is több volt, s midőn a fejedelem hada már kifáradt
182      33|             csak akkor támadni elő, midőn a diadalok napja újra kisüt.~
183      34|             mely az országba vezet.~Midőn már harmadik hete múlt,
184      34|           tréfa által –, kártyázni, midőn az ellenség előtt állunk?…~–
185      34|            repülni?~– Kivált akkor, midőn a vágyak a hegy túlsó oldalára
186      34|             lova nyakára.~*~Másnap, midőn a holtak mezején Telekit