Fezejet

  1       1|                               I. Isten csodái~Szép derült nyári
  2       1|     kegyes önmegadással –, én az Isten útait csak tisztelni tudom,
  3       1|    fohászkodást intézni, hogy az Isten gyógyítsa meg.~– Hiszen,
  4       1|       suttogva mondának, hogy az isten szerelméért ne menjek tovább,
  5       1|     Kétféle csodákról beszélünk, Isten csodáiról és ördög csodáiról;
  6       1|       mondásom. Többire nézve az Isten javítsa meg kegyelmedet.~
  7       3|      fejedelemasszony e napokban Isten kegyelméből jó reményben
  8       3|  leányomra vigyázzon az úton. Az Isten áldja meg kegyelmességedet.
  9       5|     menendők. Hisszük, miként ti Isten kedvezése mellett a hatalmas
 10       5|        kegyelmedet, kit addig is Isten kegyelmébe ajánlunk stb.” 1~~
 11       5|         szándékukban az irgalmas Isten! Ha ez alkalommal kegyelmetek
 12       5|        lesz hadsereg. Egyébiránt Isten oltalmába ajánljuk kegyelmességteket
 13       6|         gulyái, ménesei mind nem isten hírével szereztettek, és
 14       6|          majd útbaigazítja; most isten hírével, pusztuljon kend,
 15       6|      nyugodtan üldögélt:~– Adjon isten, földi! – Merre van a barátfai
 16       6|      azután mondá csak:~– Fogadj isten. Arra ni! – S intett fejével
 17       6|      Raining elbámulva.~– Hát az isten adta – felelt halkan Kökényesdi,
 18       6|      szemöldökét felrántva.~– Az isten adta? – kérdé a német úr
 19       6|         értetlenül.~– Hát biz az isten adta – folytatá, felcsapva
 20       6|         az emberek, azt nekik az isten adta, s nekiesnek, lekaszálják,
 21       6|    boglyát. Hát azt nekem nem az isten adta?~– Bölcsen van, barátom –
 22       6|       már jobban ismernek engem. Isten megáldja. Alhatnak kegyelmetek
 23       7|      azon ártatlanokat, kik most Isten árnyékában nyugodtan szunnyadnak.~–
 24       7|          vádol-e lelked, hogy az Isten által szentelt helyre jöttél
 25       7|      vagy te, nem barát, mert ha Isten embere volnál, nem bírnál
 26       7|     ilyen világi kegyetlenséget? Isten nem örül a bűnös halálának.~–
 27       7|     fővárosát megvédeni ellenük. Isten kegyelmetekkel!~A két pap
 28       7|           egymást magasztalva.~– Isten után mi mindnyájan kegyelmednek
 29       7|        azon falak közt, melyeket Isten szárnyai s a kegyelmed öklei
 30       8| közelíteni, lekiálta rájuk.~– Az isten áldja meg kegyelmeteket,
 31       8|  elégtételt, biztosítást s tudja isten miket követeltek, s míg
 32       9|          a sötétekben, s mindezt Isten alkotá, hogy az emberek
 33      10|      járjatok ott, ahol én; s ha Isten úgy engedi, haljatok meg
 34      10|      hogy azok elfeledék, miként Isten gyönyörül és játékszerül
 35      13|        beszéljek veletek.~– Adja isten, uram – szóla a jámbor paraszt,
 36      13|         Szegény az ország, uram. Isten csapásai voltak rajta.~–
 37      14|      hogy ezen boldogságból, mit Isten legfőbb örömül adott a nőnek,
 38      14|         Nagy baj van, asszonyom. Isten szabadítson ki bennünket
 39      14|    harcoljon? Vétettünk volna az Isten ellen. A török tábort nagyon
 40      14|          volna a veszély?~– Adja isten, hogy rosszul gondoljam.~–
 41      14|      fejét vesztette.~– Irgalmas Isten! Mit tegyünk tehát?~– Uram
 42      14|   maradnak. Ott aztán majd ád az Isten új tanácsot.~Mária átlátta,
 43      14|          ki nem vétett senkinek? Isten megvédelmez engem. Bemegyek
 44      14|     fagyökerekbe kapaszkodva. Az Isten őrzé, hogy százszor le nem
 45      15|       Sturdza Mária vagyok!~– Az isten szerelméért! – kiált föl
 46      15|       lesz; de hogy mi, azt a jó isten tudja.~Nehány perc múlva
 47      16|           méltóságos tanácsurak. Isten különös próbatételeket tarta
 48      16|         együtt. Erdélyt pedig az Isten irgalmán kívül csak egynehány
 49      16|      őket a vérpadra, s még csak Isten sem könyörül rajtatok, mert
 50      16|    biztatá, hogy ne remegjen, az Isten jó, meg fogja szabadítani.~
 51      18|    szemeit felvetve, monda:~– Az Isten magához vesz bennünket.~–
 52      18|          aki meghallja azt?~– Az Isten! – szólt Mária, kezével
 53      18|       rebegé félig hallhatóan:~– Isten! Adj nekem egy pillanatot
 54      21|   melyben lelke minden erejére s Isten minden oltalmára volt szüksége,
 55      21|         tervem dugába dől, tudja isten, mit nem teszek, leaprítom
 56      21|   futásunkat! – monda Azraële.~– Isten! Ne hagyj! – rebegé Mária,
 57      21|        győztem, most te győztél. Isten veled.~Ezzel lovára szökött
 58      22|          vétkeikről semmit, csak Isten véghetlen irgalmáról, hogy
 59      22|    szívére nyomva, felsóhajta:~– Isten! Velem légy!~S azzal körül
 60      23|          ő legyen fejedelmünk.~– Isten úgy szállítsa fejemre legnagyobb
 61      24|        úgy bocsássatok bennünket isten hírével; idegen fejedelmek
 62      24|         akad, aki meghallgatand. Isten veletek, nekünk pénzünk
 63      24|       kegyelmetek, nem vagyok én isten! – szólt Béldi, elfordulva
 64      24|         kezét az égnek emelve –, Isten engem úgy segéljen!~– Úgy
 65      25|           La illah, il Allah! Az Isten kegyelmes, és Mahomed az
 66      26|         nyújtott kezét:~– Hozott isten szegény lakomba, Kucsuk
 67      26|     fiaim, vigyázzatok Arankára. Isten áldjon, Isten védjen. Még
 68      26|          Arankára. Isten áldjon, Isten védjen. Még egy csókot,
 69      26|          hosszú, az idő rövid.~– Isten veletek! Isten veletek! –
 70      26|          rövid.~– Isten veletek! Isten veletek! – suttogá Béldiné,
 71      27|         nem volnék Béldi Pál, az Isten haragja még ma sújtana le
 72      27|          sírok. Amit szenvedünk, Isten látogatása rajtunk; aki
 73      28|    szavaiddal az Istent, lásd az Isten elszomorodik, ha az ártatlanok
 74      28| gonoszoknak hosszú élete van. Az Isten felkeresi, akiket szeret,
 75      28|          az áldott természetre s isten irgalmára.~A jó asszony
 76      29|                            XXIX. Isten kardja~»A villámos égben
 77      29|        idő óta megszaporodtak az Isten csodái Erdélyország felett.
 78      29|        mint egy török kard.~– Az Isten kardja! – rebegték az emberek
 79      29|  kegyelmeteknél is meglátszik az Isten kardja? – kérdé egy fiatal
 80      29|       Harcra készül ellenetek az Isten, mert ti is harcra készültök
 81      29|   mondván:~– Lassabban, uram; az Isten háza ez, nem valami nagyúré,
 82      29|         ítélete reátok, megöl az Isten benneteket, s akkor ujjal
 83      29|      feküdnék most halva. – Adná Isten, még veletek is úgy ne bánjék
 84      29|         Azt mondá, hogy az éjjel Isten ítélőszéke előtt állott,
 85      29|           kik, amint ő reszketve Isten trónja elé lépett, szemeiket
 86      29|    eziránt legyen nyugodt Apafi: Isten sokkal csekélyebb eszközöknek
 87      29|        jelek arra mutatnak, hogy Isten meg fogja adni azt. Nem
 88      29|        Jánost is magához szólítá Isten; elhalt Kapi; s legmerészebb
 89      29|      Erdélyt úgy szerette.~– Nem Isten keze jár-e itt? – kérdé
 90      29|        égő üstökös, melyet a nép Isten kardjának nevez, az én kezemben
 91      29|      föleszmélt a fejedelemnő.~– Isten oltalmazzon bennünket, én
 92      29|     Teleki csodás hidegvérrel. – Isten kezében vagyok mindenütt,
 93      30|        fehér pergamenen, mint az Isten neve arany betűivel; azon
 94      30|     szellem vagyon abban, és azt Isten küldötte bele.~Hát még,
 95      31| gyűlölnöd – de megfizet nekik az Isten érte, ha én meg nem fizethetek
 96      32|         Ekkor szólítá magához az Isten történetünk utolsó kedves
 97      32|      mondták: „Jól járt szegény, Isten nyugtassa meg!”~Földnek
 98      33|    megégeték, szélnek szórták az isten előtt tett fogadás lapját,
 99      34|          országok szeme láttára, Isten dicsőségére, emberek okulására.~
100      34|        aki elesik, haza földébe, Isten kezébe jut: íme, én magam
101      34|      tüzünket, kegyelmetek aztán isten hírével űzze, vágja, s ha