Fezejet

 1       1|           majdan három ágyúlövés, s rá iszonyú csatazaj, emberek
 2       1|  dicsértesséket mondott, s folyvást rá sem tekintett azokra, akiknek
 3       1|          semmi szüksége sem volt is rá, mert különben kikiáltották
 4       1|            kísértetes hangon kiálta rá; miközben magiszter Szénási
 5       1|          vagy, trifurcifer? – riadt rá újra Magyari.~– Nem vagyok
 6       3|     elkövetni, hogy lehetetlen volt rá haragudni.~De két hölgy
 7       3|         leveledet, s ezt válaszolom rá kegyelmednek. Írott betűknek
 8       4|         Imre durcásan –, érek is én rá most firkáitokat olvasni.
 9       4|         egyetlenegyszer sem csapott rá vissza, úgyhogy utoljára
10       5|             majd a török követ ront rá a maga ügyeivel.~Most is
11       5|             a szomorú vonások miatt rá sem ismernénk ez alakra,
12       5|         neki, hogy nagyon haragszom rá, azért iparkodjék jövendő
13       5|               Te fiú, gondod legyen rá, hogy urad ágyát el ne hagyja,
14       5|             apród tétovázva tekinte rá.~– A fejedelem őnagysága
15       6|             mint ő.~De ki bírná ezt rá bebizonyítani?~Látta-e őt
16       6|          valaha rabolni?~Ismertek-e rá valaha rablások, feltörések,
17       6|          botnak.~A kurd csak nézett rá. El nem merte volna róla
18       6|          már!~Kökényesdi nem felelt rá.~A kurd újra várt, és nézett.
19       6|             az árkon, visszakiáltva rá:~– Nem széles ennek a lónak
20       6|         magisztert, ki fel sem mert rá tekinteni, s mikor elvégezte
21       6|             de mind azt válaszolták rá: hogy még ha volna is barátfai
22       6|           nádkévéket vetettek volna rá.~Topay köszönt a lovasnak,
23       6|         annak dugva a nyílása, hogy rá nem akad ember, még magam
24       6|           egyikünkre! Emlékezhetnek rá kegyelmetek, mikor egy hadnagyom
25       6|           volt; ha setét nem volna, rá is ismertem volna mindjárt:
26       6|      elhinni, amit e beszél – monda rá Topay.~– Hogyhogy? – kérdé
27       6|          jöjj már közelebb – kiálta rá a tatár –, mert rád se lőhetek.~–
28       7|             Minekutána mi nem érünk rá mindennap idefutni, hogy
29       7|     felfordítanátok is a kolostort, rá nem akadnátok. Azt is hallhattátok
30       8|         elhagyják, a nemesek kezdik rá, kik összeállva a német
31       9|          gyermek.~Yffim bég mordult rá valamit.~– Az a pajkos delnő,
32      10|     legszebb virágait, azt mondanám rá: bölcs ember; előre ízleli
33      11|            megtörtént. Emlékezhetel rá, midőn Erdélyből kifutottál,
34      12|          eunuch megdöbbenve tekinte rá, s bámulva látta, hogy az
35      12|            áll előtte, s úgy néz le rá, mint egy királynő.~– Azon
36      12|             áruló vagy!~– Ne legyen rá gondod. Tőled is csak annyit
37      13|        mikről még a kalászt sem ért rá learatni a megrettent népség,
38      13|            s hangosan felordítottak rá.~– Ah, ezt maga számára
39      13|            s leoldá turbánját, hogy rá ne ismerjenek róla holttestére.~
40      13|           Uram! uram! – kiáltoz fel rá Yffim bég. – Köss kardot,
41      14|              s mármost nem gondolok rá többet. Vedd úgy, mintha
42      15|       csodálatos, oly félelmes volt rá nézve e kegyesség a töröktől.~–
43      16|    mindenkit, de senki sem mosolyog rá vissza. Teleki hideg komolysággal
44      16|          sokat ér, s gondunk legyen rá, hogy el ne enyésztessük.
45      16|         határozatot, de gondoljatok rá, hogy minden szó, melyet
46      16|         egyenesen, és gondod legyen rá, hogy ne hazudj.~A fejedelem
47      16|           alákanyarítja, mint öntik rá a porzót, s összehajtogatván,
48      16|             összehajtogatván, ütnek rá egy rettenetes nagy pecsétet,
49      17|           nem tevé, mert haragudott rá; úgy gondolom, szeretett
50      17|            van szüksége. Gondja van rá, hogy feje kényelmesen feküdjék.
51      17|             alszik, legyezővel hajt rá hűs levegőt, ha ébred, s
52      18|       mondhatlan gyönyörrel tekinte rá, nevetett, mosolygott, szájába
53      19|             ijesztő képeket metélve rá.~– Bíró Gergelynek – felele
54      19|            kend Feriz bég? – kiálta rá a góbé.~Az orvos elnevette
55      19|        Gergelynek, s olyat kiáltott rá, hogy maga is megijedt bele.~–
56      19|       legtüzesebb paripámat, s tedd rá ünnepi cafrangjait, és ti
57      19|              Hasszán mereven nézett rá egy ideig, úgy látszott,
58      20|             közülök, nem emlékezett rá, hogy valaha találkozott
59      21|          vörös posztóval, feltettek rá egy háromlábú széket, mellé
60      21|             nézesz rajtam? – kiálta rá, hogy az szinte összerezzent. –
61      21|           Mária csodálkozva tekinte rá.~– Én? Nincsenek-e életem
62      21|         ennyi jóságot?~– Ne gondolj rá. Tartozom vele a sorsnak…
63      21|             gyermekeddel, s vigyázz rá, hogy neszt ne adjon.~Ezzel
64      21|           sokat adok, s elkészültem rá, hogy ha feljelentem magamat
65      21|      tervezne. A herceg kezet adott rá.~– Most már csak az a kérdés,
66      21|              aki legjobban megérett rá.~– Ne hallgass a hercegre –
67      21|            Feriz érzékenyen tekinte rá.~– Te jó nő vagy… – mondá
68      22|     iszonyító, oly undorteljes volt rá nézve mindez. Midőn a szőnyegekre
69      23|             s Telekinek gondja volt rá, hogy délesti barátságos
70      24|         Miféle magyar urak? – riadt rá a nagyvezér.~– Akiket a
71      24|             nemzetnek adott, nem az rá a felelet, hogy mi is megszegjük
72      24|       fogadni, gyaur cenk! – kiálta rá a vezér, mikor már meg volt
73      25|      nemismerést tettetve bámul fel rá, odainti őt magához.~– Tán
74      25|     megfenyegetve öklével, lekiálta rá lováról:~– Te kutya! Elárultál
75      25|            de Zülfikár is megfelelt rá.~– Hozzám ne vágd a nyúllábadat,
76      25|            ajtón kifelé szaladna, a rá éppen szemközt jövő agát
77      25|           Élesd alatt? Ti hagyjátok rá, hogy ott voltatok. Végre
78      25|          Feriz béggel; ti hagyjatok rá mindent, s akkor ő menten
79      27|         gazember, hát így szeded te rá a becsületes embert! Majd
80      28|            mintha az égből nézne le rá, és sajnálná, hogy el kell
81      28|          fiához, sem a leányhoz, ki rá támaszkodott, ott állt közel
82      29|            volt a rémület kiáltása; rá nemsokára megdördültek a
83      29|      közületek, mikor szükségem van rá. Ezt a levelet rögtön két
84      30|            igazi szánalommal nézett rá, lassúdan suttogva:~– Szegény
85      31|             volt a legrosszabb eset rá nézve, és éppen az teljesült
86      31|       közepéig, midőn szemközt jöve rá maga a fővezér, hat fehér
87      31|    mondásokat, fejeiket hajtogatták rá, és azt felelték, hogy „
88      31|           talál lépni a sátorból, a rá vigyázó csauszok legottan
89      32| eltántorodott bűnösnek, s nézzen le rá onnan a magas mennyből,
90      33|         barátságosan figyelmeztetve rá, hogy ne sokat mozogjon,
91      34|          azalatt, míg mi itt lesünk rá, az országnak valamelyik
92      34|                No, majd megtanítjuk rá.~Meg is tanították, mert
93      34|            egy férfi büszke lehetne rá. Az ellen megszállotta az
94      34|         kardját megsuhintva, kiálta rá:~– E csapást neked Bánfi