Fezejet

 501       7|                vendégei, amit mondott, s amint arra sem feleltek,
 502       7|          megrakott tüszője látszott. – S az én nevem Kökényesdi Feri! –
 503       7|            Magyari felugrott székéről, s megkapva annak támaszát,
 504       7|              rád gyújtjuk a kolostort, s megégetünk minden bennelévőkkel
 505       7|                 ha beérjük a hárommal, s elengedjük az utolsót.~–
 506       7|           mosolygó. Összetette kezeit, s hüvelykujjaiból malmot csinált.~–
 507       7|          rajtam kívül senki sem tudja, s ha fenekestül felfordítanátok
 508       7|             akiket mártíroknak híttak, s akik olajban hagyták magukat
 509       7|               főzni, parázson megsütni s vadállatoktól széttépni,
 510       7|           vesztek ki belőlem egy szót, s nem kaptok meg egy batkát.
 511       7|            hogy a pénzre rávezesselek, s menten hagyandjátok a szegény
 512       7|             akiket itt fogtok találni, s nem láttok egy felpénzt?
 513       7|            fogjátok ezt a két fáklyát, s jertek velem a pincébe,
 514       7|                jertek velem a pincébe, s vegyétek át a kincseket,
 515       7|               hátul marad a magiszter, s kíséri a másik papot; aki
 516       7|                húzta fejét kámzsájába, s nem tekintett sem jobbra,
 517       7|              az első rabló már lement, s a második utánalépett, megrúgá
 518       7|                facipőjével a jó barát, s fejére csapta az ajtót,
 519       7|           legurult az utolsó lépcsőig, s azzal a kimondott szónál
 520       7|              megkapva annak két kezét, s Magyarinak kiáltva:~– Fogja
 521       7|             félrement a szőrkámzsában, s másodszor döfni már nem
 522       7|               megragadá mindkét kezét, s ellenállhatlan erővel összecsavarva
 523       7|            krokodilus fogta volna meg, s míg más kezével egyenként
 524       7|               egy nyolcéves gyermeket, s odarántá őt magával a pinceajtóra,
 525       7|            nyalábra kapá a magisztert, s ahogy nagyenyedi diák korában
 526       7|          tanulta, egyet csóvált rajta, s nem volt elég, hogy a földhöz
 527       7|         széjjelment, elmállott alatta, s jobbra-balra ejté ki kezeiből
 528       7|                maga is ritkítá párját, s nemegyszer verekedett két-három
 529       7|             haszonvehetlenné sajtolja, s azalatt a másikkal a legutolsó
 530       7|    kiszabadítani, lábaival rugdalózva, s fogaival beleharapva annak
 531       7|           Gergely barát is dühbe jött, s belekapva Kökényesdi üstökébe,
 532       7|           levegőbe, mint egy nyúlfiat, s ekkor még csak nem is haraphatott.~–
 533       7|              ezt a sok kést és baltát, s hajítsa ki az ablakon.~Magyari
 534       7|              hogy moccanni sem tudott, s megtéve a rábízott takarítást,
 535       7|                seregek urának nevével, s aki megengedé Dávidnak,
 536       7|                e szent magányosságban, s üdvös böjtölés és imádkozás
 537       7|        találnak, kiállasz egy ablakba, s bizonyságot tevén töredelmes
 538       7|            legyen egyszer az ablaknál, s lássa meg csapatjait, azok
 539       7|                Magyarit Gergely barát, s súgva mondá neki:~– Kegyelmed
 540       7|            üljön fel leányával együtt, s amint tapasztalandja, hogy
 541       7|       hajtasson egyenesen Kolozsvárra, s adja tudtul Ebéni uramnak,
 542       7|               két pap kezet szorított, s azzal Gergely barát karon
 543       7|             barát karon fogá a rablót, s betuszkolva egy kis alacsony
 544       7|               vele, felfogta nyalábra, s elkezdé őt egy szűk csigalépcsőn
 545       7|               annak párkányára lépett, s egy futó pillantást vetett
 546       7|          ötvenölnyi mélység tátongott, s amint szédelegve föltekinte,
 547       7|               állj ki ide a párkányra, s kiálts fennhangon híveidnek,
 548       7|               beszélni fogsz hozzájuk, s hogy meg ne akadj, majd
 549       7|                alatt a kábító mélység, s háta mögött az óriási erejű
 550       7|                 hogy ő onnan lebukjék, s menthetlenül, helyrehozhatlanul
 551       7|          kezével annak falába fogózva, s úgy tetszék neki, mintha
 552       7|          torony ingadozna lábai alatt, s ha letekinte a földre, mintha
 553       7|            vezérük alakját a magasban, s egyszerre vad üvöltéssel
 554       7|                igent szédelgő fejével, s utánamondá a barát szavait,
 555       7|        közületek rögtön kétszáz ember, s vegye át a kívántakat.~A
 556       7|             még elevenen szénné válik, s mely mindenkire elragad,
 557       7|                nyavalygó haldoklókkal, s elannyira gyors ezen öldöklő
 558       7|             mindent utánmondott híven, s úgy elijeszté embereit,
 559       7|              Szucság melletti erdőkbe, s csendesen ott maradtok,
 560       7|                megy a gyalui erdőknek, s lekerül Szászfenes felé.
 561       7|                elé nagy bíztában kijő, s míg azok megfordulva előtte,
 562       7|            helyeslék vezérük tanácsát, s míg Kökényesdi elkábultan
 563       7|                melyeket Isten szárnyai s a kegyelmed öklei védnek?~–
 564       7|         halaványabb volt, mint valaha, s rábízva őt derék tiszttársára,
 565       7|                rezes kardját derekára, s felkapva a kis tüszkölő
 566       7|         kinyittatá maga előtt a kaput, s jó szerencsére elnyargalt
 567       7|       kápolnába az egész gyülekezetet, s késő éjszakán megzendült
 568       7|                 felhíván őket oltáraik s tűzhelyeik védelmére, hogy
 569       7|             felzúdult az ihletett nép, s ha azon percben ott lettek
 570       7|       mankóival és keresztes botjaival s szerteszét verni őket!~
 571       8|          felelni: „nem lehetséges az”, s másik oldalára fordult,
 572       8|               megnyittatá a templomot, s éjnek idején meghúzatván
 573       8|        szárnyai alatt meglepni készül, s bátor védelemre buzdítva
 574       8|             futott hozzá őt felkelteni s elmondani, mit beszél a
 575       8|             ijedten ugrék fel ágyából, s hirtelen nem jutott eszébe,
 576       8|                kiabálva szaladgált alá s fel az utcákon, a hajdúk
 577       8|      ilyenformán a felkelő nemességgel s a fejedelem német dandárával
 578       8|            Akként fogunk cselekedni. – S míg a papot elbocsátá, hogy
 579       8|        előhívatott egy gyors hírnököt, s miután zavarában először
 580       8|      portyázókkal, Erdélybe beütöttek, s nincsenek távolabb Kolozsvártól
 581       8|               egyenesen előre helyezé, s a négy mérföldnyi távolságot
 582       8|         iparkodott kijutni a városból, s míg Radnótra érkezék, elképzelé
 583       8|      meghaladta azt a négy óra járást, s ezért is amint bebukott
 584       8|          portyázóval beütött Erdélybe, s ezóta Kolozsvárt ostromolja,
 585       8|             Apafi egyszerre felugrott, s elészólítva hűséges vén
 586       8|             rögtön fogasson hintajába, s a fejedelemnőt szállítsa
 587       8|       sietségen, körülállták a hintót, s egy jó ismerőse levén köztük
 588       8|             felé, szaladtak szanaszét, s egy óra múlva futott ki
 589       8|                a kívánt segédhadakkal, s ki sehogy sem akarta Telekinek
 590       8|               rémületes futás történt, s megijedve a nagy lármán,
 591       8|             lármán, kiugrott a vízből, s egy lepedőt kapva magára,
 592       8|           magára, az ablakhoz szaladt, s amint meglátá a rémületesen
 593       8|            mindent elfoglalt az útban, s csak kétórányira van már
 594       8|   keresztülköté derekán a fürdőleplet, s turbán nélkül, minden nélkül
 595       8|             egy nyergeletlen paripára, s úgy nyargalt ki Nagyenyedből,
 596       8|              senkitől el sem búcsúzva, s még csak ruhát sem változtatott,
 597       8|            amíg ki nem ért Temesvárra, s ott azt híresztelte el,
 598       8|           keresztülásta börtöne falát, s mindhárom társával együtt
 599       8|               egész rablóhadat ellene, s rögtön sietve összegyűjté
 600       8|         legszükségesebb élelemszereket s az oltár kincseit, bevezette
 601       8|          bevezette őket a hegyek közé, s ott elrejtőzött velök a
 602       8|         keresztülrohanó hegyi patakon, s elhelyezve őket a nagyszerű
 603       8|               tűzhelyek készen álltak, s a terem mélyén egy mindenkor
 604       8|        tévedező embereit hívja vissza, s vegye ostrom alá a zárdát.~
 605       8|              világánál azután nekiült, s egy gúnyos levelet írt Telekinek,
 606       8|          közeledni egy csoport lovast, s a legelöl futóban Kökényesdit
 607       8|           világon, mind katonává lett, s úgy forgatják ellenünk a
 608       8|          jutott az egész csizmadiacéh, s lesámfáztak embereimből
 609       8|                mindenki eszeveszetten, s ahol a parasztok elhagyják,
 610       8|            többi; otthagyja a seregét, s csak magát siet megmenteni.~
 611       8|               sarkantyúba kapta lovát, s hátra sem nézve többet,
 612       8|              utána valaki, elnyargalt, s otthagyta Szénásit a cserben
 613       8|           lovasság Nagyváradig utoléri s lekaszabolja. Szerencsétlenségére
 614       8|            erdélyi csapatok trombitái, s a hegytetőkön sorba kezdtek
 615       8|            járni, hol a lovasbandérium s a német dragonyosok gázolták
 616       8|            felmászott egy fa tetejére, s amint a legelső csapat nemes
 617       8|            Azok feltekintének e szóra, s lehítták a fáról az embert.~–
 618       8|                 hogy megértik egymást, s mind a ketten kegyelmetek
 619       8|              volt éppen valószínűtlen, s miután csakugyan megtörtént,
 620       8|           egyetértenek az ellenséggel, s őket kelepcébe akarják csalni;
 621       8|             elmondták a kézműveseknek, s mire Ebéni és a tisztelendő
 622       8|                míg lefeküsznek alunni, s akkor egyenként megkötözni
 623       8|           mester ezalatt egyet került, s előtalálta a dragonyosokat,
 624       8|               a rájuk bízott dolgokat, s megállítá őket.~– Uraim!
 625       8|              kegyelmetek egyetértenek, s most azok egy tappot sem
 626       8|           ontják Erdély szolgálatában, s ez a jutalom érte, hogy
 627       8|            Azonnal takarodót fúvattak, s összegyűjtve csapataikat,
 628       8|                állásba tették magukat, s egy óra alatt úgy fel volt
 629       8|                elégtételt, biztosítást s tudja isten miket követeltek,
 630       8|                isten miket követeltek, s míg a jámbor papok egyik
 631       8|          felvilágosíták a félreértést, s különösen megértették a
 632       8|                akkorra meg is virradt, s a kibékült felek bámulva
 633       9|          szeretve említ minden magyar, s nem tartja boldognak magát,
 634       9|           magát, míg téged nem látott, s valahányszor a távolból
 635       9|              önérzet dagasztja keblét, s valami történik falaid közt,
 636       9|             Sírtam, midőn megláttalak, s leborulék földedet megcsókolni…~
 637       9|      elmerengek jövendő alakod felett, s látlak évek, évtizedek múlva,
 638       9|                nemzet irodalomkincseit s a világtudomány egyetemességét
 639       9|              már a városon belül esik, s pompás népkertté van alakítva,
 640       9|               város átellenébe jutott, s mintegy annak ölében fekszik;
 641       9|                márványnimfák tagjaira, s mind e vidám és komoly,
 642       9|               a harangok megkondulnak, s bezúgják a várost, … valami
 643       9|               a csodás lánchídon végig s keresztül a tündéri alagúton
 644       9|          közepén…~Fogjuk be ajkainkat, s csak félve tekintsünk jobbra-balra,
 645       9|             éven át dögletes a levegő, s a szűk sikátorok szegletein
 646       9|           embermagasságnyi dudva lepi, s amely házak az ároknak feküsznek,
 647       9|           magyar nemzeti színház helye s az egész körülfekvő környék
 648       9|    veteményeskertekkel van elfoglalva, s a Therezia-város helyén
 649       9|             rongyos bárka van kikötve, s a török hadak számára vert
 650       9|             testamentomot tesz otthon, s hálákat ád az Istennek,
 651       9|           hirtelen hajóra rakta áruit, s a Fekete-tengeren át és
 652       9|              szőnyegekkel, virágokkal, s kiállítva a hajó orrába
 653       9|          előcsődült a budai bástyákra, s meglátva a felpiperézett
 654       9|           megtudni, mit árulnak rajta, s többen csónakra ülve áteveztek
 655       9|          vissza, pénzét magához venni, s úgy jönni ismét, útközben
 656       9|                magát elragadtatásában, s nemsokára százával siettek
 657       9|         palotája ablakából e tolongást s megértve annak okait, elküldé
 658       9|               ki nem választá a javát, s ha van valami megtekintésre
 659       9|                a tilalmat városszerte, s miután a csónakok egyenkint
 660       9|             vezér függönyös sajkájába, s átevezett Hadzsi Baba hajójához.~
 661       9|          kijött elé a hajó párkányára, s arcra borulva várta, míg
 662       9|              várta, míg az odaérkezik, s odanyújtá nyakát Yffim bég
 663       9|               veté magát, ezt hallván, s áldá a napot, mely e kegyre
 664       9|               mely azt odáig szállítá, s még azt az anyát is, aki
 665       9|                kezet csókolva a bégnek s nagyobb tisztelet jeléül
 666       9|          sötétvörös virágos selyemből, s ezen keresztül már hallható
 667       9|          csevegés, mely belülről jött, s midőn a selyembojtok egy
 668       9|           szőnyegek között, elrejtőzve s nagyot nevetve, ha rátalált
 669       9|             Mind oly ifjak voltak még, s minden égalj szépségeiből
 670       9|          keresztbe veté kezeit mellén, s megrázta szakállát alázatosan.~–
 671       9|                idejekorán elhervadnak, s még a többit is elrontják.
 672       9|               a lakomára való pénzzel, s odajött hozzám, eladva száz
 673       9|            legjobban illik a lyányhoz, s a rózsaillat legjobb tanító
 674       9|            megölni nem volt már ideje, s én vettem meg azt; ez a
 675       9|                 és győződjél meg róla.~S azzal félreszakítva a muszlin-leplet,
 676       9|                bútt el szőnyegei közé, s csak később üté ki onnan
 677       9|        bámészan állt a belépő bég elé, s azt tetőtől talpig összenézte,
 678       9|                 tiszta email szemeivel s korallpiros ajkaival nyájasan
 679       9|              tekintének a vásáros elé, s iparkodott mindegyik megtetszeni
 680       9|                az elviendi őket onnan, s gyöngyöket és drága ruhákat
 681       9|            gyöngyöket és drága ruhákat s rabszolgákat veend számukra.~
 682       9|             szépséghez vezeté a béget, s felemelvén fehér köntösének
 683       9|             szegélyét, azt megnyálazá, s megdörzsölé vele a kétségbe
 684       9|                hozott pirosságú arcot, s miután a kelme fehéren maradt,
 685       9|               császárt megajándékozza, s kiket egy hét múlva a szultán
 686       9|        bétellel narancssárgára festik, s szemöldeiket bearanyozzák;
 687       9|            fürtök, kedvesek a feketék, s tűz lakik a kék szemekben,
 688       9|                 valamint a sötétekben, s mindezt Isten alkotá, hogy
 689       9|            képpel végigjárta a termet, s minden függönyt félrevonva,
 690       9|           keleti öltözeteket viseltek, s henyélve és cukorpálcákat
 691       9|          nyomban kísérte a török urat, s minden leányról annyi ajánlatost
 692       9|                 csak feje látszott ki, s amint azt a bég felé fordítá,
 693       9|               jobb ha elfordulsz tőle, s nem gondolsz reá többet.~–
 694       9|                 gondolá magában Yffim, s inte a hölgynek, hogy bocsássa
 695       9|                rögtön engedelmeskedék, s felállva, végigbocsátá termetén
 696       9|              szerelemistennő oltárára, s a derekát átszorító ezüstabroncs
 697       9|               óta lopod tőlem az időt, s megfosztasz a paradicsom
 698       9|                 mikor a tengeren járt, s két nap sütött arcába, egyik
 699       9|             delnőnek, azért oly olcsó, s felszólítá, hogy énekeljen
 700       9|              kezébe vőn egy mandolint, s végigfutott húrjain, mint
 701       9|              mint szellő az eolhárfán; s elkezde énekelni a legcsengőbb,
 702       9|            mást tenni, mint felugrani, s összevissza pofozni és ütlegezni
 703       9|             kalmár tűrte az ütlegeket, s mikor vége volt a mulatságnak,
 704       9|              számára már ássák a sírt, s aki őt meglátta, annak jobb
 705       9|          fejéért nem kár, ha legördül, s ne vidd a veszélyt olyan
 706       9|    tapasztaltalak – szólt a kalmárnak, s azzal inte a leánynak, hogy
 707       9|             burkolja magát palástjába, s kövesse őt.~– Allah tanúm,
 708       9|              nem ok nélkül viseli azt, s nem hazudtolta meg soha.~–
 709      10|                Hasszán basához került, s a harmadik nap estéjén Hadzsi
 710      10|               kinn ülve hajója orrában s a szép holdvilágban gyönyörködve,
 711      10|          látott a Duna közepén evezni, s koronként szívszaggató sikoltásokat
 712      10|               időközönként megújultak, s a kalmár szíve úgy szorongott,
 713      10|           elhangzott az utósó rémhang, s a várkert rózsalugasai alatt
 714      10|           benne az odaliszk éneklését, s elhallgatta azt sokáig,
 715      10|                elhallgatta azt sokáig, s mégis úgy tetszett neki,
 716      10|                csészéket hozatott elé, s ott elültek szép csendesen
 717      10|            láttam a sziget felé úszni, s titkos sikoltások hangjait
 718      10|               hörpölgették csészéiket, s hallgattak másik óra hosszat.~
 719      10|                szoríta Hadzsi Babával, s távozófélben monda:~– Azok
 720      10|                főre menő testőrséggel, s a Rákoson ütötte fel sátorait,
 721      10|               tizenhatezer jancsárral, s a palotai síkon szállt meg.
 722      10|                hatezer főnyi lovassal, s vele együtt és a budai vezér
 723      10|             tartand ez összpontosítás, s miféle urak váratnak még
 724      10|               váratnak még a hadakhoz, s evégett körülfogá Yffim
 725      10|                kihúzta magát a hadból, s most csupán Kucsuk basa
 726      10|          vannak, én Ázsiában lehessek, s ha ők Ázsiába mennek, én
 727      10|            amiről beszélek, nem tréfa, s Feriz bég nem kevésbé veszedelmes
 728      10|               tündérbetűk vannak írva, s kinek ajkairól bűbáj és
 729      10|               alatt lován elvágtatott, s legszebb hölgyeit veszté
 730      10|               le ablakából a tengerbe, s azon hajó után úszott, mely
 731      10|                 mely Feriz béget vivé; s egy éjjel testvéröcsémet,
 732      10|          ifjúnak, álmában megkötözték, s mindnyájan utána szöktek.~–
 733      10|            mindnyájan utána szöktek.~– S mit kezd ez ifjú annyi nővel?~–
 734      10|          keresztyén ember leányának.~– S mi történik azon nőkkel,
 735      10|                 járjatok ott, ahol én; s ha Isten úgy engedi, haljatok
 736      10|              adá a hölgyet a férfinak, s kardot kötének karcsú derekaikra,
 737      10|          szerelemnek kellene játszani, s sebeket szerzének gyönyörű
 738      10|               kellene nyomot hagyni.~– S valóban csatáznának e nők,
 739      10|             világát szépségeik láttán, s védetlenül hagyja magát
 740      10|               hagyja magát lekoncolni; s ha kevesebb erő van karjaikban,
 741      10|                legvitézebb csapatjait, s kifáradtak már az ostromlásban
 742      10|               kivonja kardját az ifjú, s nekivágtat a legsötétebb
 743      10|                ha a diadal kivívatott, s a harctér magára marad,
 744      10|          könnyet ejt halvány arcaikra, s saját kezeivel teszi le
 745      10|                pedig megfelel magáért, s ha valaki erőhatalommal
 746      10|            fülei híjával menne vissza, s ki mondhatná végre ezen
 747      10|                tekintetével igazgatja, s egyet bánts meg közülök,
 748      10|               gazdája félúton elfogta, s elzárá. Mi történt? A leány
 749      10|              erősebb volt, mint szíve, s élete erősebb, mint fájdalma:
 750      10|                egy szerelmes asszonyt, s az meg fogja mutatni, hol
 751      10|          szépen felszedeté horgonyait, s reggelre híre sem volt már
 752      11|        úsztatjátok a hűs habok között; s ti, ábrándos ifjak, kik
 753      11|          Hasszán basa paradicsoma van, s annak kincseit még látni
 754      11|            mögött hosszú lőfegyverrel, s ha férfi oly közel jő a
 755      11|                a Margitszigetre csalt, s annyiszor látni fő nélküli
 756      11|               vízbe hajló bokrok ágain s énekelni bűbájosan: fussatok
 757      11|              új világot lát megnyílni, s megesküszik, hogy még sohasem
 758      11|         szeretni, elkábulni, megőrülni s meghalni a szerelemben.~
 759      11|               dalt, amit tőlök hallál, s nem menekülhetsz tőle, szívedben
 760      11|                 mely önmagában boldog, s azt a pokoli csábot, mely
 761      11|       villanásiban a villám cikázását, s a hevült arcokban a vihar
 762      11|               kinyílt, a másik lehull, s ez sorsa minden virágnak,
 763      11|              ez sorsa minden virágnak, s nem ritkán azon nagy porcelánvedrekben,
 764      11|             semmit, csak az ő hangját, s nem lát semmit, egyedül
 765      11|              meg nem ismeri az embert, s nem tudja a trombitát a
 766      11|           szüntelen Azraële körül jár, s ha oly régi és hű kegyence
 767      11|              az estimának vége legyen, s elküldözve komoly ügynökeit,
 768      11|             ismernek a tündérszigeten, s átevezhessen rejtett paradicsomába,
 769      11|         éghajlat virágzata repkényzik, s karcsú szobrai tetején részegítő
 770      11|                kaviccsal vannak fedve, s a fákon emberekhez szoktatott
 771      11|         lépésnyi távolban kíséri őket, s éles szemei egy mozdulatot,
 772      11|                fel előttük a berekből, s távol egy jegenyefára száll
 773      11|               szól a bég megzavarodva, s el nem bírva gondolni, hogy
 774      11|                tett, mintha ráismerne, s igazat adott kedvenc hölgyének.~–
 775      11|              melyikünknek volt igaza – s sietve ment a sziget partjáig
 776      11|             Feriz bég tábora előttünk, s te jól fogsz cselekedni,
 777      11|              ki utánad Enyeden maradt, s mostanában megérkezve, mint
 778      11|              mérföldnyire ellenségnek, s ő még tíz napig várt utánad
 779      11|               varázst – szólt a delnő, s leszállva a partról, megnedvesíté
 780      11|           partról, megnedvesíté kezét, s nehány csepp vizet a bég
 781      11|                elárulni, hogy nem lát, s Yffim nem meri a varázslatot
 782      11|             követték az ifjú daliának, s átható hangjára sebesebben
 783      11|                annak nyaka körül fűzé, s ragyogó szemeivel mindenütt
 784      11|        túlboldog volt a gyönyör miatt, s mindent látott, amit a lyány
 785      11|             bámulva állt hátuk mögött, s fejcsóválva gondolt Hadzsi
 786      12|              csendes, csak a csillagok s az égő szerelem vannak ébren.~
 787      12|           csaták oroszlányának hívnak, s ki, ha leszáll az est, s
 788      12|               s ki, ha leszáll az est, s elcsöndesül a tábori zaj
 789      12|            szürke burnuszt ölt magára, s kezébe véve kobozát, eljár
 790      12|             mormogó folyamok partjára, s ábrándozó dalokat költ szívéből
 791      12|    hallgatódzva a bűbájos dalok után – s még halaványabb lesz bele.~
 792      12|            eunuchok hosszú puskáikkal, s meg-megállnak, ha gyanús
 793      12|              csak fél szemmel szokott, s boldogabb idejében háremeket
 794      12|              őrzött; leül egy halomra, s tekintetét még egy postagalamb
 795      12|          szüntelen körös-körül járnak, s éles füleit egy bogár repülése
 796      12|           ütnek.~Ijedten fordul hátra, s Azraëlét látja háta mögött
 797      12|         kérdeni fogja: hol a karperec, s én elő nem mutathatom, megöl.
 798      12|             mély itt, fejeden túlcsap, s ott veszel.~– Nem bánom,
 799      12|           delnő, térdre hullva előtte, s a szolga kérges kezét csókjaival
 800      12|              voltam az ind szigeteken, s míg százig elszámlálsz,
 801      12|     elszámlálsz, elvagyok a víz alatt, s látok benne, mint a hal,
 802      12|     gyöngyfüzért kapcsolt le karjáról, s a vízbe hajítva azt, rámutatott
 803      12|                ez csakugyan nem tréfa, s lerakva öltönyét és fegyvereit,
 804      12|                vigyázzon addig azokra, s azzal csöndesen a víz alá
 805      12|                fel a vízből az eunuch, s egészen kikelt arccal rohant
 806      12|                megdöbbenve tekinte rá, s bámulva látta, hogy az imént
 807      12|          büszkén, délcegen áll előtte, s úgy néz le rá, mint egy
 808      12|         eunuchnak –, kiket a közelebbi s ezelőtt múlt éjszakán szolgálattételre
 809      12|         szolgálattételre szólíték fel, s melyet azok nem teljesítének,
 810      12|         bevádoltam őket a vezér előtt, s az kihallgatás nélkül elütteté
 811      12|            nélkül elütteté fejeiket.~– S mi volt azon szolgálattétel?~–
 812      12|                Átúszni a túlsó partra, s eme virágfüzért átadni ott
 813      12|               között? Ússzál át hozzá, s add át neki e bokrétát.
 814      12|                puskádba földet tömjek, s handzsárodat saját övembe
 815      12|            szúrjam. Csak egyet kiálts, s nem szükség holnapra várnod,
 816      12|           tengercsodák palotái vannak, s énekléseikkel odacsalják
 817      12|                ő égő ajkaira feszítni, s kiszívni rajta lelkét, és
 818      12|           enyimet lehelni vissza bele, s aztán lehullni kebléről,
 819      12|            megcsókolni lábainak porát, s reszketve szétoszlani, mint
 820      12|            imént halállal fenyegettél, s most rám akarod bízni éltedet.
 821      12|               rajta uralkodni nem tud, s a hullámok alatt akik laknak,
 822      12|             midőn a hullám ajkához ér, s ha megrettensz, mindketten
 823      12|                vízbefúlók erőszakosak, s lefogják a mentségükre siető
 824      12| kétségbeesetten. – Tehát megyek magam!~S azzal sebesen beleveté magát
 825      12|        gátolhatá meg a leány szökését, s ijedten ugrott utána, s
 826      12|                s ijedten ugrott utána, s nemsokára felbukott vele
 827      12|        fordulva a vízben, felülkerült, s kiemelve fejét a hullámból,
 828      12|            csak szenvedélyére gondolt, s mint az óriáskígyó, tartá
 829      12|           felveté fejét a víz színére, s fuldokolva kiálta:~– Viszlek
 830      12|                elbocsátá karjait a nő, s egy kezével az úszó gyapjas
 831      12|               arca látszott ki belőle, s azzal a legnyugodtabb hangon
 832      12|          kedves az élet, mint előtted, s ha engem a víz fenekére
 833      12|               kötöttél volna nyakadra, s úgy szállnál alá. Siess.~
 834      12|                Fölötte csillag ragyog, s túlvilági dal reszket, alatta
 835      12|               alatta az örvény tátong, s a hab moraja zúg: nem ég
 836      12|                 mert ő hanyatt feküdt, s nem láthatott előre.~– Félsz-e?~–
 837      12|               lábai alatt a szerecsen, s az odaliszk egy a vízbe
 838      12|               megragadta azt kezeivel, s kiemelé habtündér termetét
 839      12|            mögül, mely elrejtve tartá, s amint megpillantá a dalnokot,
 840      12|                lélegzetét visszafojtva s kezét nyugtalan szívére
 841      12|          dalnok. Éppen végezte énekét, s szép fejét tenyerébe hajtva,
 842      12|               gyászfűznek támaszkodva, s mozdulatlanul nézte az ifjút.~–
 843      12|            tehát. Az éj vége felé jár, s még vissza is kell térnünk.
 844      12|                hozzá, átölelni térdeit s üdvezülni ajkain, s mostan
 845      12|            térdeit s üdvezülni ajkain, s mostan itt állsz, mint aki
 846      12|           delnő térdre rogyott lassan, s arcát öltönyébe rejté.~–
 847      12|            mely a budai táborból jött, s utána nemsokára hangos kelepelés
 848      12|            kelepelés verte az ébredőt, s Hariri újra megszűnt lenni,
 849      12|                keblében rejtve hozott, s egy lépést tőn előre: –
 850      12|             távozó léptei elhangzának, s akkor egyszerre odarohant
 851      12|                 csókjaival halmozá el, s kéj és gyönyörtől remegve
 852      12|             Azután vevé a virágfüzért, s a lant körül fonta azt.
 853      12|           vissza fog azért ismét jőni, s majdan ott találja; sírva
 854      12|           ahogy eltávozott a berekben, s meddig azokat a fűben feltalálhatá,
 855      12|                ült, azt keblébe rejté, s oly boldog, oly elégült
 856      12|             visszatért a rabszolgához, s ismét szokott parancsoló
 857      12|                Most vissza a szigetre!~S újra megtette a rémteljes
 858      12|              hanyatt fekve a hullámban s kezét a néger fejére téve.
 859      12|              volt a fehér nyárfalevél, s oly nyugalmat adott neki.~
 860      12|    megajándékozá Azraële a szerecsent, s azt mondá neki:~– Ma reggel,
 861      12|               fel fog tégedet keresni, s megparancsolandja, hogy
 862      12|              helyet, ahol most valánk, s ha találsz ott egy virágfüzért
 863      12|                a kakasok a környékben, s az imámok éji éneke rezgett
 864      12|            karjai között ébredett fel, s el nem tudá gondolni, miért
 865      12|               oly hidegek annak kezei, s miért oly forrók csókjai.~
 866      12|          mosolygott:~– Aludjál tovább, s folytasd álmaidat…~…Már
 867      12|          fölvette a víz táborhelyükön, s kénytelen voltak rögtön
 868      12|                tegnapi találka helyét, s ím az ezüstnyár tövében
 869      13|                 hogy adja fel a várat, s ne próbálja azt védeni a
 870      13|                sem fogadtak el csatát, s míg elleneik a Rába jobb
 871      13|       utasítást, mert Küprilitől jött, s ő is egyenesen a Rábához
 872      13|             tábort ütve a jobb parton, s elfoglalva a dombtetőket,
 873      13|         Kenyeret eszik, és bort iszik, s még két ruhát visel egymás
 874      13|                lakjatok mentül többen, s én építsem a házaitokat.~
 875      13|            feljülhaladta a százezeret, s hosszan beülteté becövekelt
 876      13|            Hasszán kedvenc mamelukjai, s a szép hasított orrú szerecsenek,
 877      13|           szoktak harcolni a csatában, s nem kérnek s nem adnak kegyelmet;
 878      13|               a csatában, s nem kérnek s nem adnak kegyelmet; mellettök
 879      13|         szöktek meg a csaták mezejére, s ha közelről nézzük őket,
 880      13|               térdel a sánc szegletén, s hosszú lőfegyverrel a túlparton
 881      13|            harcfejszét forgat kezében, s arca pirosabb, mint azon
 882      13|           fésüli az abisszini leányka, s a barna cigányleány ezüsthangú
 883      13|               Küprili Ahmed lovassága, s szerteszét a környékben,
 884      13|            amerre füstoszlop látszott, s vereslett az ég, gyanítani
 885      13|            hosszú, kerekes vaságyúkkal s az öreg kőmozsarakkal, miket
 886      13|           mögött.~Az est már beállott; s egyik hadteleptől a másikig
 887      13|              vett, a francia zsoldosok s a német birodalmi segélyhad
 888      13|            hármat, ami napokig eltart, s azt sem lehet addig elkezdeni,
 889      13|                 hogy Hasszán közellát, s ennélfogva csak a földabroszon
 890      13|              verhet öreg ágyúk nélkül: s visszament Küprilihez.~Ez
 891      13|                a jancsárok küldötteit, s addig is, míg a karókat
 892      13|             legdühösebb kedvében volt, s éppen e szerencsétlen pillanatban
 893      13|                noha sokszor látta már, s különben is dühös lévén,
 894      13|            Erdélyország követe vagyok, s a fejedelem képében jövök.~–
 895      13|                végezzétek el istennel, s imádkozzatok, hogy az én
 896      13|    Thesszalónia meghódított tartomány, s annak basája korlátlan hatalmú
 897      13|                Erdély szabad státus…~– S ki mondta neked, hogy nem
 898      13|            megharagít, jöttök hozzánk, s ha nálunk nem tetszik a
 899      13|                 ki maga húzza az ekét, s ha Bécsben azt a nótát danolják,
 900      13|               le fogják rólatok húzni, s ólompitykés dolmányt, cseh
 901      13|               mást nem adok fel rátok; s ha a német azzal fenyeget,
 902      13|                szavakra kardot kapott, s saját kezével akarta lenyakazni
 903      13|               veték a janicsárok közé, s egy hosszú, hegyes nyársban
 904      13|              szándékolt kivégeztetését s kérelmük megtagadását, tömegestül
 905      13|             egy perc alatt lekoncolák, s míg egy része a kolostor
 906      13|           rohant, a lármadobokat verve s lázadási kürtjeiket harsogtatva,
 907      13|       szerecsen óriásokat rohanák meg, s nehány pillanat múlva magukat
 908      13|           rohantak a kolostor udvarára s annak kőfallal kerített
 909      13|            kőfallal kerített kertjébe, s ott a bejárásokat eltorlaszolva,
 910      13|              betehetni a lázadók elől, s védelemre készülni ellenök.~
 911      13|               körülfogták a kolostort, s puskákkal, nyilakkal lövöldözve
 912      13|              látszott, mint közeledni, s Kucsuktól és fiától remélni
 913      13|               ablak elé leásott karót, s hangosan felordítottak rá.~–
 914      13|              karóba ülés között lehet, s átkozódva mormogá magában:~–
 915      13|               hogy így megcsúfoljon. – S irtózatában fogá az egyik
 916      13|               az egyik harang kötelét, s azt nyakára hurkolva, odaállt
 917      13|               ropogtak, a dob pörgött, s a lázadási tülkök rémületes
 918      13|             nem lát halált maga előtt, s nem hagy élőt maga után. –
 919      13|          melyben társaik zárva voltak, s kifeszítve annak ajtaját,
 920      13|         ajtaját, megszabadíták azokat, s velök együtt az erdélyi
 921      13|               fejszét ragadott kezébe, s legelöl rohanva, egyenesen
 922      13|               erős vaslemezből voltak, s belül eltorlaszolva négyszegű
 923      13|            ízekre tépték az ostromlók, s fejét visszahajíták az ablakon.~–
 924      13|              elvonult a kolostor alól, s minden hang, minden nesz
 925      13|             Százan kapaszkodtak egybe, s sebesen látszottak előrerohanni
 926      13|            ötvenlépésnyire a zárdától, s a kapunak irányzák.~– Nincs
 927      13|               Hasszán kétségbeesetten, s leoldá turbánját, hogy rá
 928      13|              trombitahang szólalt meg, s rendben sorakozva tűnt elő
 929      13|               kiszegezett ágyúig jött, s egyenesen annak torkolatával
 930      13|           akartok?~– Harcot akarunk!~– S nem találtok ellenséget
 931      13|                ellenségünk a gyávaság, s az itt székel a vezérnél;
 932      13|                az ágyúkat megfordíták, s levontatták a partra, s
 933      13|                s levontatták a partra, s gerendákat, kompokat hurcolva
 934      13|             túlparton két erdő között, s megfoghatlan vigyázatlanságból
 935      13|                átvontatott kompjaikat, s mire szürkülni kezdett az
 936      13|                volt a Rábán keresztül, s azon hirtelen át kezde nyomulni
 937      13|            észre ellenfelei szándékát, s hirtelen három ezred muskétást
 938      13|             megütközének a törökökkel, s őket egész a hídig visszaverve,
 939      13|             elhajigálták fegyvereiket, s hanyatt-homlok rohantak
 940      13|           azokra félholdas lobogóikat, s prédát tőnek a sátorokban,
 941      13|                volt a végpusztuláshoz, s ha a Küprili átkel a vízen,
 942      13|               a Küprili átkel a vízen, s Hasszán basa megosztja a
 943      13|         szerette volna, ha a jancsárok s az őket segítő Kucsuk ott
 944      13|              segélyükre sietett volna, s tornya magasában ülve, bár
 945      13|          harcból, de hallá a kiáltást, s azt hivén, hogy az a jancsárok
 946      13|                 vevé olvasóját övéről, s elkezde buzgón imádkozni,
 947      13|             megragadá a harangkötelet, s meghúzta az öreg harangot
 948      13|                sáncaikat is elfoglalá, s sátoraikat felprédálta.
 949      13|             legyen egyedül a dicsőség, s egymaga verje szét a keresztyéneket!~
 950      13|              menjenek fel a tornyokba, s énekeljék a csatában meghalók
 951      13|           úsztattak lóháton keresztül, s a nehéz vaságyúk oly sebesen
 952      13|         moldovánok hatezer emberét is, s felállíták egy emelkedettebb
 953      13|               egymás segélyére legyen, s elválasztá az apát a fiútól.
 954      13|             állanak meg az árok előtt, s egy percre feltartóztatják
 955      13|           holttestekkel van betemetve, s a rohanó tömeg társai holttestén
 956      13|                hadak lepték el a tért, s holtakat nem látni: rajtok
 957      13|               csapatok hátraküldettek, s pihentek jöttek helyökbe;
 958      13|             roham is vissza van verve, s ezalatt sikerül a keresztyén
 959      13|               maga kíséretével együtt, s rendezi fonákul a csatát,
 960      13|               már el vannak pusztulva, s rendelkezve hadvezérekkel,
 961      13|               bámulva hallják szavait, s egy sincs, ki meg merné
 962      13|       melyeknek halálordítását hallod, s a lövések a keresztyének
 963      13|          keresztyének ágyúiból jönnek, s soronként seprik tönnön
 964      13|            felülteté egész lovasságát, s hidat veretve maga előtt,
 965      13|             rögtön összehívá vezéreit, s tudtokra adá, hogy ha a
 966      13|             Több arc elsápadt e hírre, s Montecuculi szavait mélységes
 967      13|               a német vértesek vezére, s Petneházy, a magyar lovasságé.~
 968      13|            dicsőség között választunk, s ki a dicsőséget keresi,
 969      13|               nyugalommal Montecuculi, s zsebébe dugva perspektíváját,
 970      13|                kihúzta vékony kardját, s míg a két vitézt a két szárnyra
 971      13|               maga a sereg élére állt, s parancsot adott, hogy egy
 972      13|        előrohanni: Toggendorf vértesei s Petneházy huszárjai.~Petneházy
 973      13|           ellen kényszeríttetett jőni, s amint Petneházy ötvenlépésnyire
 974      13|             egyszerre visszafordultak, s kardjaikat sem mérve össze
 975      13|                moldovánok megfutottak, s hírül adni senki sem meré
 976      13|        megrohanák Toggendorf vértesei, s egy pillanat alatt két tűz
 977      13|            közrekapták a janicsárokat, s a legelső összecsapásban
 978      13|                huszár odaugrott hozzá, s nagyszakállú fejét leszelve,
 979      13|           Vezérei azonban megragadták, s erővel kitekerve kardját
 980      13|            kantárát megfogák kétfelől, s visszafordítva azt, ragadták
 981      13|              ismét felszedette hidait, s a túlparton maradt.~A végveszély
 982      13|                termett mindkét bajnok, s míg Kucsuk Petneházynak
 983      13|       megnemesíték keblökben a szívet, s megerősíték karjaik idegét.
 984      13|               hal meg a néger gyermek, s arcánál sötétebb éj száll
 985      13|                vissza kardját e szóra, s elfeledi kikerülni a csapást,
 986      13|               harcbárdját, lesújt reá, s a rosszul irányzott csapás
 987      13|               bal kézbe kapja kardját, s nehány lépést hátrál visszafelé.
 988      13|        Toggendorf is újra lóra kapott, s új összecsapáshoz készül
 989      13|          elhagyják egymást kifáradtan, s visszavonul csendesen táborhelyére
 990      13|               paradicsom mosolyg felé, s búcsúzik a szép tájaktól,
 991      13|              és ott keresve halottait, s ahol egyre rátalált, lehajol
 992      13|               rátalált, lehajol hozzá, s megcsókolja halavány arcát? –
 993      14|        alkonyatkor kastélya kertjében, s boldog jövendőről szövi
 994      14|             elveszi tőlük a gyermeket, s ölében ringatja, csókolja,
 995      14|      újdonszülöttnek ő a keresztanyja, s mily gyöngéd keresztanya;
 996      14|           ajtaján kocogtatást hallott, s kérdésére férje szava hangzott
 997      14|                őt, nyakába veté magát, s csókjaival halmozá el; de
 998      14|                arcára: komoly volt az, s tele aggodalommal.~– Férjem! –
 999      14|               gyöngéd figyelmeztetést, s felsóhajtva szólt:~– Annál
1000      14|            Azután majd eljövök hozzád, s beszélgetünk, amiről tetszeni