Fezejet

1001      14|        leoldott kardját kezében hozva, s miután valamit látszott
1002      14|             visszajött ismét a herceg, s egy ideig, mintha szó és
1003      14|                tartsd készen magadnál, s ha ékszereidet összegyűjtenéd
1004      14|           kiálta egyszerre magánkívül, s asztalhoz vágta kardját,
1005      14|             hogy hüvelye szétrepedt. – S ha az ég rám szakad, sem
1006      14|               mosolyogva lépett hozzá, s keblére ölelve a nőt, biztatólag
1007      14|            volt, de már letettem róla, s mármost nem gondolok rá
1008      14|         hízelegve csókolá össze nejét, s keze nem reszketett többé,
1009      14|                 arca nem volt halvány, s ajkai nem voltak hidegek,
1010      14|         felkelt, felölté hálóköntösét, s felköltve egy udvarhölgyét,
1011      14|            együtt leszállt a tornácba, s felhívatá magához férje
1012      14|            akarja róni.~– Az istenért! S mi következhetik abból?~–
1013      14|         elutaznátok Lengyelországba.~– S gondolod, hogy oly nagy
1014      14|               tért vissza hálótermébe, s hirtelen összeszedve értékesebb
1015      14|             vezető ajtók zárva voltak, s nem merte őt felkölteni,
1016      14|            bírta lehunyni egész éjjel, s félálmában őrült zavaros
1017      14|           világosodni látta a nappalt, s szédelgő fővel ült le ablakába,
1018      14|       mozgalmait.~Ekkor nyílt az ajtó, s kilépett hálószobájából
1019      14|        kilépett hálószobájából a férj, s bátor, erős hangon üdvözlé
1020      14|              veté magát férje nyakába, s föltevé annak homlokára
1021      14|          daliás tekintetet adott neki, s eligazgatva azt annak fürtein,
1022      14|                 Mária kinyitá ablakát, s kihajolt rajta, hogy utána
1023      14|               volt leveleket küldözni, s ott a csatlósok közt elvegyülve,
1024      14|             múlva leérkezett a herceg, s erős, csengő hangon lovát
1025      14|            Erre eléje lépett a csausz, s szurtos dolmánjából egy
1026      14|           összegyűrt levelet vont elő, s azt homlokához értetve,
1027      14|                fövegét a csausz előtt, s mélyen meghajtva magát,
1028      14|            szurtos török szolga előtt, s meghajtani büszke, férfias
1029      14|          kastélya ajtaját a csausznak, s azt elöl akará bocsátani,
1030      14|                Uram addig velök marad, s addig húzza, halasztja az
1031      14|               ugrásokat szokott tenni, s a török csauszokkal ugyanazon
1032      14|             megsarkantyúzza paripáját, s átugrat a nyíláson, míg
1033      14|                magához szedé kincseit, s Jovától segítve, a rejtett
1034      14|          ménnel, abba hirtelen felült, s mellékutakra kerülve, szerencsésen
1035      14|             egy kard, vagy egy serleg, s a kardnak, serlegnek ismét
1036      14|              legutóbbi tulajdonosának? s több efféle; s amellett
1037      14|         tulajdonosának? s több efféle; s amellett annyiszor bele
1038      14|                A herceg felült a lóra, s elkezdett panaszkodni rögtön,
1039      14|           lovaglás az utóbbi napokban, s kérte a kísérőket, hogy
1040      14|              hogy le ne essék a lóról, s csúfondárosan monda:~– Ha
1041      14|              herceg már látta a hidat, s bár annak dobogója egy eléje
1042      14|         feleségével már túl van rajta, s a gerendák fölszedetvék.~
1043      14|            elgyengültnek színlé magát, s a főcsauszhoz fordulva,
1044      14|            kivált a kísérők tömegéből, s míg azok dühös ordítással
1045      14|         visszafordítá merész homlokát, s lehajolva lova fejére, térdeivel
1046      14|             átszorítá annak vékonyait, s azon pillanatban, midőn
1047      14|      pillanatban szügyébe vágta fejét, s egy kimért szökéssel, mely
1048      14|             ragadt az elvadult paripa, s utána akarta csinálni a
1049      14|              első lábaival érte a mén, s halálos nyerítéssel bukott
1050      14|                csauszok szeme láttára, s még arra is időt engedett
1051      14|         karfákat egyenkint letördelje, s a vízbe hányja, nehogy gyalog
1052      14|              lovászt saját paripájára, s elküldé előre Erdélybe a
1053      14|                férjének megmenekülése, s feledteté a jövő iránti
1054      14|              egy napot nyertek előlük, s ez egy napi előny pedig
1055      14|         nemsokára a székely havasokat, s mentül közelebb jutottak
1056      14|               páfrányos hegyoldalakba, s ismét alákígyózva, árnyékos,
1057      14|            Azután visszafordítá arcát, s kezeit szemei fölé tartva,
1058      14|             körültekintve a fejedelem, s ajkaiba harapott fájdalmában. –
1059      14|           nélkül, kirohant hintajából, s lábaihoz vetve magát, erőszakos
1060      14|              Menekülj a hegyek közé.~– S téged áldozzalak fel magamért,
1061      14|              közbevetik magukat értem, s azután atyám gazdag; üldözőink
1062      14|    Megmenekülök, hogy megmenthesselek.~S ezzel keblére ölelte halvány
1063      14|               megfogva a herceg kezét, s erőszakosan voná őt magával,
1064      14|                hirtelen hintajába ült, s a kocsisnak gyors haladást
1065      14|             míg csak a hintót láthatá, s szomorúan megállva, midőn
1066      14|     feljutottak a mutatott hegytetőre, s amint a lovász felsegíté
1067      14|               a lovász felsegíté urát, s az széttekinte, a természet
1068      14|     nagyszerűségének képe állt előtte, s amint e roppant panoráma
1069      14|                melyen nejét elbocsátá, s amint tovább nézett, íme,
1070      14|             szemeivel a haladó kocsit, s valahányszor azt egy magasabb
1071      14|            mindig újra látta előtűnni, s úgy tetszék neki, mintha
1072      14|              mindig látná benne nejét, s arcán gyönyörködnék, s könnyeit
1073      14|                 s arcán gyönyörködnék, s könnyeit felcsókolná.~E
1074      14|                megállítlak benneteket. S azzal fogott egyet azon
1075      14|           bérctetőn elszórva hevertek, s amint a törökök a szűk hegytorkolatba
1076      14|                nélkül futottak vissza, s addig meg sem álltak, míg
1077      14|         magukat a hengerített kő elől, s ott azon látszottak tanakodni,
1078      14|       ellenfelük sokadmagával van ott, s még magasabbra hágtak.~–
1079      14|                engedi békével vonulni, s amint erre feleletül újra
1080      14|                lenyergelék paripáikat, s kikötve azokat legelni,
1081      14|             volt mindig gondolatjában, s most már csak előremenni
1082      14|                ne hajtson oly sebesen, s miután az még jobban a lovak
1083      14|           jobban a lovak közé vagdalt, s félénken tekingete hátra,
1084      14|               a hintó hátulsó ablakán, s látta, hogy mögöttük az
1085      15|               kis leánykája született, s az akkor érzett ijedelem
1086      15|           zsarnokságát éreztette vele, s a küludvarok önző hidegséggel
1087      15|        hidegséggel hallgaták panaszát, s míg országnagyjai zsarnoknak
1088      15|                alatt gyöngesége felől, s ha családja körébe menekült,
1089      15|                el fejedelmi palotáját, s térjen vele vissza az ebesfalvi
1090      15|   megfeszítésével fut fel a lépcsőkön, s az eléje siető fejedelmi
1091      15|         felkarolák az elalélt hölgyet, s arcát királynévízzel kezdék
1092      15|         megnyitom előtte az enyimeket, s akkor, ha akarod, mondhatod
1093      15|                sietve az egyik kapuőr, s jelenti, hogy éppen most
1094      15|            vigyék legbelsőbb szobáiba, s hívassák orvosát, kilépett
1095      15|         orvosát, kilépett az erkélyre, s látva, hogy a csauszok éppen
1096      15|               meghökkentek e szavakra, s feltekintve a parancsoló
1097      15|              tanakodtak egymás között, s azzal megfordultak, és elmentek.~
1098      15|          bégtől a fejedelem kapui elé, s egyedül jövén, bebocsáttatott
1099      15|              nem mozdulhat az ágyából; s igen alázatosan kéretett,
1100      15|              én bizony elmegyek hozzá, s eligazítom vele ez ügyet.
1101      15|              az ebesfalvi közbirtokos, s ahogy Ebesfalván szoká,
1102      15|                 ezüstös kardot kötött, s a kard háta mögé odaakasztá
1103      15|         pártfogója volt ez állatoknak, s nyílt asztalt tartott minden
1104      15|            könyvet tartott maga előtt, s olvasott keservesen.~Apafi
1105      15|                punktumot a könyvedben, s fület csinálván benne, tedd
1106      15|           szavát, félretevé a könyvet, s édes, nyájas mosolygással
1107      15|           szakálladnak minden szálára, s az arkangyal Izrafil járjon
1108      15|            hunyorgással a fejedelemre, s nem állok jót érte, hogy
1109      15|          ahelyett megfogá a bég kezét, s tempóra végigfektetve bal
1110      15|        csattanós parolát csapott bele, s azután megrázta azt emberül,
1111      15|                bég, visszakapva kezeit s oly módon ellenkezve, miszerint
1112      15|             rajtad a felséges szultán, s felszabadít e nagy tehertől,
1113      15|               uram – szabódék Apafi –, s mit tehettem, mikor már
1114      15|            kezét összecsapva Olaj bég, s szemeit égnek emelve.~–
1115      15|               elhagyta őt nyomorultan, s egyedül taszítá a veszélybe –
1116      15|             mit mondasz?~– Igen, uram; s ily állapotban éjjel-nappal
1117      15|                legyen őnéki kegyelmes, s irgalma szárnyait terjessze
1118      15|        hibájának.~– Távolról sem az.~– S az nem volna helyes, hogy
1119      15|           magát házamnál kipihenhesse, s hogy a felséges szultánnál
1120      15|       szenvedéseiből teljes mértékben, s használja a békesség malasztját,
1121      15|                kegyesség a töröktől.~– S mikor gondolod, hogy e nőt
1122      15|                a halál révéről vissza, s kinek ha most Budáig kell
1123      15|            ámbátor pézsmákon feküdjék, s az élet balzsamával kenessék
1124      15|                 üljetek tanácskozásba, s hányjátok-vessétek meg a
1125      15|          magatokban, amint megérdemli; s ha azután azt határozzátok,
1126      15|               beszélni kis unokáikkal, s leszállva vánkosáról, megcirógatá
1127      15|             kézzel a fejedelem orcáit, s nagy jóvoltából megcsókolá
1128      15|                Erdély fejedelme volna, s valamennyi őse első nemesember
1129      15|        fiatalkorában tevehajcsár volt, s az mert így beszélni vele!
1130      15|              erdélyi stylus curialist.~S azzal visszafordult a harmadik
1131      15|              szerezhetne az országnak, s aztán egy nyolcvanesztendős
1132      15|              az első ajtón Olaj bégre, s ott megállva a kinyitott
1133      15|        elmehetsz…~Ezzel visszafordult, s becsapta az ajtót, csak
1134      16|                foglalták el helyeiket, s mindenki ügyelt a kardjára,
1135      16|            megdöbbenve áll meg előtte, s nehány pillanatig azon látszik
1136      16|                ha ne vitesse-e el azt, s egyszerű széket hozasson
1137      16|               lép fel annak lépcsőire, s nagyot sóhajtva foglal benne
1138      16|            boglárjára vannak szegezve, s szava sokkal tompább, mint
1139      16|                tompább, mint egyébkor, s néha a reszketegségig mélyed
1140      16|             jön ránk szembe a nagyobb, s ami kezdődik ránk nézve
1141      16|     nagyravágyó szándékai megtörettek, s a két nagyhatalmasság között,
1142      16|   megfutamodott Ghyka hercegre tolván, s egyúttal minket is okolván,
1143      16|         szandzsáksággá nem változtatá, s azon trónban ott kegyelmetek
1144      16|              az ifjú Bethlen Miklós –, s ez az egyedüli út, melyet
1145      16|             jönni, mikor megharagszik, s hogy ilyenkor nem példátlan
1146      16|              földdel egyenlővé tetetni s alkirályait lenyakaztatni;
1147      16|        országnak gondja van a másikra, s Európa minden fejedelmeinek
1148      16|               kicsiny is, mint Erdély; s úgy gondolom: hogyha mi
1149      16|                angol, a lengyel követ, s mondhatom, hogy saját udvarától
1150      16|            portánál; minden jót ígért, s Sztambulba érve, azt a jó
1151      16|          mentül előbb az adóilletéket, s örüljünk rajta, hogy az
1152      16|             úton vesztünkre törekszik, s szeretne Erdélybe is ő ültetni
1153      16|          időben megfizették-e az adót, s mi vagyunk-e az okai, hogy
1154      16|                 hogy más meg ne tudja, s ha uralkodásunk csupa látszat,
1155      16|               látszat nekünk sokat ér, s gondunk legyen rá, hogy
1156      16|          tervét foganatosítsa rajtunk, s nem teend neki senki jobb
1157      16|             azt, mily kevéssel bírunk, s rajta lenni, hogy azt megtarthassuk,
1158      16|                hogy azt megtarthassuk, s ha jön idő, hozzá foglalhassunk.
1159      16|            másfél századig vérzettünk, s nem jött segítségünkre senki,
1160      16|             kapuit ellenségeink őrzik, s mint a tűzzel kerített skorpió,
1161      16|            rögtön behívni az országba, s ezt a porta szolgatartományává
1162      16|                fenn: az önfenntartásé, s ez azt parancsolja, hogy
1163      16|            nézni nem akar, amitől fél: s íme, amint felnyílt az ajtó,
1164      16|                amint felnyílt az ajtó, s belépett rajta az üldözött
1165      16|               Zsófi, Csákyné, Kornisné s az öreg Bethlenné, galambfehér
1166      16|          matrónái, legdélcegebb delnői s legbájolóbb hajadonai, és
1167      16|        kiragadá magát társnői kezéből, s a fejedelem lábaihoz rohanva,
1168      16|             térdeit vonagló karjaival, s könnyben fürösztött arcát
1169      16|              még egyszer a szegény nő, s félaléltan csúsztatá le
1170      16|                Aranka odafutott hozzá, s lehajtott fejét gyermeteg
1171      16|            előlépett Bornemissza Anna, s végigjártatva kemény tekintetét
1172      16|             kiadtak pogány üldözőinek, s kényszerítendik fiaikat,
1173      16|              erényeikre büszke hölgyei s hajadonai állnak előttetek,
1174      16|               izenetét adjátok tovább, s rabjait őrzeni, adóját behajtani
1175      16|                dörgő hangon Apafiné.~– S mit fog kegyelmed e felelettel
1176      16|               menté meg Erdély életét, s az a szégyenfolt, mely kezeik
1177      16|             rabságra, őket a vérpadra, s még csak Isten sem könyörül
1178      16|        húzzátok ki azt a gyáva kardot, s ha férfit nem mertek ölni,
1179      16|               sírva rohantak hozzájuk, s kebleikre borulva, szenvedélyes
1180      16|                Judit és leánya, Flóra, s a nagy, keményszívű tanácsúr
1181      16|               reszketve állt közöttük, s bár vonásaira vaskemény
1182      16|                félrefordult trónjában, s eltakarta arcát, könyörögve:~–
1183      16|          megtalálni a halált, ha közte s a szégyen közt kell választani.
1184      16|                vagyok, és apa és férj, s látnom a fájdalmat rosszabbul
1185      16|               az üldözött ártatlanért, s ha e társaim nem volnának
1186      16|            hercegnőt kísérő törököket, s vegyük ki kezeik közül;
1187      16|            kimentém. Szóljatok, uraim! S ha tetszik, mondjatok ellen.~
1188      16|             ott térdelt Mária mellett, s őt szorosan átölelve tartá,
1189      16|                minden hölgy eltávozék, s Béldiné szemeivel inte leányának,
1190      16|            megcsókolá barátnéja arcát, s fülébe súgva:~– Még nekem
1191      16|         Átölelte őt gyöngéd karjaival, s szemébe mosolyogva derült
1192      16|                felszakíttatik az ajtó, s a teremőröket jobbra-balra
1193      16|              mindig leverten tartának, s észrevéve, hogy itt alázatos
1194      16|             ránta kabátján elöl-hátul, s anélkül, hogy magát meghajtaná,
1195      16|                a fejedelem elé lépett, s egyik lábát feltéve a trón
1196      16|             feltéve a trón zsámolyára, s fejét nagy büszkén hátravetve,
1197      16|               is áldjanak meg az egek, s engedjék, hogy a magad baját
1198      16|         vesződöl…” Írja alá kegyelmed, s adja oda a fejedelem őnagyságának
1199      16|            csatábani vesztesége miatt, s ha a budai vezérnek nem
1200      16|              egy szónak nem levén ura, s csak nézte nagy elmeredten,
1201      16|                mint öntik rá a porzót, s összehajtogatván, ütnek
1202      16|              rettenetes nagy pecsétet, s nyomják a markába.~Csak
1203      16|            levelet két füleinél fogva, s repeszté azt kétfelé, és
1204      16|             ezt a szemtelen úriembert, s kötözzétek fel egy lóra,
1205      16|               kötözzétek fel egy lóra, s hajtsátok ki a városból.~
1206      16|              közülök menten odaugrott, s amint Yffim bég keresztbefont
1207      16|      pillanatban gallérját ragadá meg, s ilyenformán felkapta a levegőbe,
1208      16|             állt egy karikás ostorral, s annyira szót fogadtak a
1209      17|         ellenség át ne mehessen rajta, s egész háremével jöjjön utána
1210      17|             hogy zajt ne gerjesszenek, s amint túl volt velök a hídon,
1211      17|              szedjék fel azt hirtelen, s készüljenek a várat védeni,
1212      17|               Yffim béget megpillantá, s nem győzött betelni Azraële
1213      17|                rajtam e pillanatban.~– S vajon kire esett a tizenhármas
1214      17|        szakálla akkor pelyhedzik is.~– S te nem vétettél semmit,
1215      17|               neki a nagyúr feleségül, s minden keggyel elhalmozá,
1216      17|         kincsei, nejei és gyermekei, – s aki azokhoz nyúl, a szultánt
1217      17|             percben a szultán rabnője? S a rabnőtől a kegyencig csak
1218      17|          kegyencig csak egy lépés van; s te azt tudod, hogy e lépés
1219      17|             midőn Hiasszárt megégeték, s csak egy szavába került
1220      17|           szeretett valaha az asszony, s a szolga meggátlá szerelmét…
1221      17|               Yffim töprengve járt alá s fel, mint a verembe esett
1222      17|          nagyon hasonlított az övéhez, s nem sok kellett hozzá, hogy
1223      17|                megfogá Azraële karját, s durván felrántva őt, vad
1224      17|                szultán haragja lángol, s azt csak vérrel lehet eloltani.~
1225      17|             nem kezdik, nem lesz harc, s ha nincs harc, nincs minek
1226      17|             amiért elmaradt a harcból, s későn küldte az adót. Ha
1227      17|             fogsz érte menni Erdélybe, s nekem elhozod.~Azraële figyelemmel
1228      17|             többé, ajkait összeszítta, s mintha bizonyos volna már
1229      17|            mosolygó arccal a vezérhez, s karjába fűzve magát, forró
1230      17|              térdeire ülteté a leányt, s ujjai annak kígyózó hajfürteivel
1231      17|         fejedelemért ő fog elküldetni, s e kedve azon vakmerő gondolatra
1232      17|               szíve egy percre elállt, s azután gyorsan kezdett el
1233      17|           homlokára hálateljes arccal, s a függöny mögé állt, két
1234      17|                 Most hívjad a basákat, s vonasd fel a sátor függönyeit –
1235      17|            bejöttek a tábor alvezérei, s körül mind helyet foglalának
1236      17|               kerevetre Hasszán mellé, s hátat fordított neki.~Erre
1237      17|            közeledő dobszó hallatszék, s zárt karéj közepett két
1238      17|             szemeinek utasítást adott, s amint a két alak sátora
1239      17|             elé, egész oda szemei elé, s bátor, csattanó hangon mondá:~–
1240      17|     megkülönböztetni az apát a fiától, s az ellenséget a jó baráttól…~
1241      17|              azzal felállt a helyéből, s anélkül, hogy Hasszánra
1242      17|                  szólt a poroszlókhoz, s azzal az egész gyülekezet
1243      17|               előre figyelmeztettelek, s mindent megfordítva tettél.~–
1244      17|            gúnymosollyal lépett hozzá, s kezével végigsimítá arcát.~–
1245      17|             menjen fel a fejedelemhez, s vonja őt kérdőre, ha nem
1246      17|          kiriasztott herceget elfogja, s Hasszánhoz elhozza, ki mindaddig
1247      17|               saját nyakából kiölteni, s melyet a nagyúr haragja
1248      17|               rendei országuk üdveért, s bár mindent elkövettek érte,
1249      17|              vezérekkeli összeütődést, s elhagyva őket, a maga seregeivel
1250      17|                miatt forrólázba esett, s kénytelen volt az ágyat
1251      17|                háttal az emberek felé, s szemben egy nagy könyvvel,
1252      17|           látta fej nélkül sétálni alá s fel, s minden reggel elkéredzkedék
1253      17|              nélkül sétálni alá s fel, s minden reggel elkéredzkedék
1254      17|                iránta való ragaszkodás s igaz muzulmáni kegyesség,
1255      17|              igaz muzulmáni kegyesség, s éppen semmi ellenvetést
1256      17|             korán reggel meglátogassa, s onnan csak késő estve térjen
1257      17|           könyvet, az letérdepelt elé, s olvasni kezdé buzgóan magában,
1258      17|               kívül álló rabszolgákat, s mutatva néma jelekkel, hogy
1259      17|               vele a mecset belsejébe, s egy rövid éneklés után visszatért,
1260      17|                megtanulni az alkoránt, s elfáradtak őt nézni, mint
1261      17|              Hagyjuk őket ott bámulni, s keressük fel azalatt Feriz
1262      17|              rá hűs levegőt, ha ébred, s forró kezeit kinyújtja,
1263      17|              szóval biztatja, enyhíti, s ha lázai közepett nyugtalanul
1264      17|             tüzét mustárral lohasztja, s ha arca lángolásáról látja,
1265      17|            homlokát kebléhez szorítja, s mintha oltani akarnák annak
1266      17|          suttogá hálateljesen az ifjú, s kinyújtá kezét, hogy a dervisét
1267      17|            voná ajkaihoz az ősz kezét, s egy hosszú, forró csókot
1268      17|           varázstünemény játszik vele, s csak amint kábultan széttekinte,
1269      17|            amint kábultan széttekinte, s meglátta az elszórt álszakállt,
1270      17|               ismernél, nem gyűlölnél, s ha jobban ismernél, szeretnél.~
1271      17|                annak párnáiba takarva, s alig hallhatóan susogá:~–
1272      17|             mecsetbe ima ürügye alatt, s annak rejtekében öltönyt
1273      17|                ha mindent ki nem vall, s mint lovaghoz illik, megajándékozá
1274      17|             megelégelte az imádkozást, s ha elment is a mecsetbe,
1275      17|                 bort és mákonyt ivott, s testét gyapottal dörzsölteté,
1276      17|          boszorkánynyomása ült szívén, s ha fölébredt, mindent elevenen
1277      17|                elevenen képzelt látni, s nem mert elaludni többé,
1278      17|            maga mellé ülteté a delnőt, s víg meséket mondatott vele
1279      17|           összevissza szoktak álmodni, s bölcseiktől azután azt követelték,
1280      17|               felfutva egy magas fára, s amint annak az ágáról ismét
1281      17|              kellene onnan szakítanom, s felküldék érte egy fehér
1282      17|            aranygyümölcs kettészakadt, s belőle egy piros alma gurult
1283      17|            leveleket ápolt növényéről, s azokat az ablakon leszórva,
1284      17|            odainté maga mellé a basát, s annak vállára dőlve, szép
1285      17|              utolsó emberig leapríták, s a hercegnő hintaját ott
1286      17|               fel e szóra kerevetéről, s elébb Azraëlét csókolta
1287      17|            érkező Olaj bég elé rohant, s azt az ajtóban kapva, nyalábra
1288      17|               körültekinte a szobában, s meglátta Azraëlét ott állni
1289      17|             pillanatban a delnő előtt, s édes hangon monda:~– Nem
1290      17|              én a jövendőkben olvasok, s ami titok nekem, azt tőlem
1291      17|              az egész falu felzendült, s egy zendülő faluért el lehetett
1292      17|                 alakosok támadták meg, s legyilkolák.~– Azt én jól
1293      17|                fülébe, hogy ne féljen; s jól értesültem róla, miszerint
1294      17|           lesbe állván, megrohanjanak, s a hercegnőt kiszabadítsák,
1295      17|             volt szabad hozzá bemenni, s amint fellábadozott, másnap
1296      17|               a hercegnővel és fiával, s kiindultam Déva felé. A
1297      17|               volt. Olaj bég vén róka, s a rókának sok útja van.~
1298      17|   megvesztegetik leghívebb szolgáidat, s ha semmi méregnek nem volt
1299      17|           könnyét. A kincset elhoztam, s átadom kezedbe. Allah azzal
1300      17|         leveszi róla. Te őrizd tovább, s rejtsd el, ahová tudod.
1301      17|              Olaj bég a mellékszobába, s bevezetvén a hercegnőt,
1302      18|            kisgyermekét karján tartva, s amint az alvó kisded szőke
1303      18|           lepetve a hölgy szépségétől, s sajnálkozva gondolt reá,
1304      18|       tanáccsal kívánt neki szolgálni, s e célból közelebb lépett
1305      18|               gyermekét elvennéd tőle, s külön záratnád el. Az anya
1306      18|               ravasz vén kisdede felé, s mily mohó tekintettel nézett
1307      18|       tekintettel nézett arra Hasszán, s mindinkább félve szorítá
1308      18|                idegen nyelven beszélt, s kétségbeestében Azraëlére
1309      18|             mintha észre sem venné őt, s legkisebb gondja volna,
1310      18|               aki terhet visz a hátán, s hogy meg ne görbüljön alatta,
1311      18|                el hanyatt a kereveten, s csak úgy beszélt az urakkal,
1312      18|              szóra felugrott fektéből, s vakmerően odalépett a férfiak
1313      18|          szemeivel végigmérte a béget; s azzal határozott, megdöbbentő
1314      18|           Igenis, hallgat rám Hasszán, s elsőbbséget ad minden barátai
1315      18|              ad, de az asszony szeret, s mielőtt a férfi gondolna
1316      18|           asszony már megsejtette azt, s míg a férfi ravasszá vénül,
1317      18|              virraszt, midőn ő alszik, s ha alszik, az ő sorsáról
1318      18|               az ő sorsáról álmodik, – s az én vagyok.~Hasszán igazat
1319      18|             porkolábhoz lesz láncolva, s akár alszom, akár ébren
1320      18|               szavakat, ajkait beszíva s szemeit karikára nyitva,
1321      18|          mellén kaftánja két szárnyát, s hol az egyik, hol a másik
1322      18|              volt1 volt mindegyikben), s felülve gyékényes szekerébe,
1323      18|              vett a két hölgy kezéről, s estére készen hozá a vert
1324      18|        kezeivel kapcsolá a hölgyekére, s a kulcsot, mellyel a lakatokat
1325      18|               gyermekét túltevé magán, s szép kezeit imára kulcsolva
1326      18|                barátai vigasztalásait, s gyermekét keblére ölelve,
1327      18|              hangjára felébredt Mária, s amint kezét megmozdítá,
1328      18|                  szólt Mária szelíden, s kisdedét keblére voná, s
1329      18|               s kisdedét keblére voná, s míg az kis kövér kezeivel
1330      18|      ujjacskáit, mik arcán tévedeztek, s hangos csókokat csattanta
1331      18|             hasonlítja magát lelkében, s látja, hogy az nálánál boldogabb.~–
1332      18|             szorítá keblére gyermekét, s ajkait homlokára nyomta.~–
1333      18|             Soha – rebegé az odaliszk, s önkénytelen sóhaj emelé
1334      18|               észrevette e pillanatot, s szívét sértette az, hogy
1335      18|                   Készen vagyok reá.~– S nem borzadsz vissza e gondolattól?
1336      18|  selyemzsinórral fogják összehurkolni, s úgy akasztják őt holtan
1337      18|          akasztják őt holtan kebledre, s azután tégedet fojtanak
1338      18|           azután tégedet fojtanak meg, s letesznek mindkettőtöket
1339      18|            emelé karjaira csecsemőjét, s szemeit felvetve, monda:~–
1340      18|              magához vesz bennünket.~– S mi szüksége Istennek reátok?~–
1341      18|                Ő atyja a szenvedőknek, s jutalmat ad azoknak a túlvilágon,
1342      18|              alant bántalmat tűrtek.~– S ki mondta ezt neked?~Mária
1343      18|              Mária keblére tevé kezét, s ihletten felelt:~– Szívembe
1344      18|               megfogadta az ajánlatot, s kisdedét odahelyezé maga
1345      18|          ölelve aludtak mind a ketten, s ha olykor nyöszörgött a
1346      18|          álmában megnyugtató szavakat, s ha gyermeke leverte magáról
1347      18|              ura elkülde áldozataiért, s ki láttokra elfeledi küldetését.~
1348      18|             arcával a gyermek arcához, s amint annak szép hosszú
1349      18|             voná őt, karjával elfedte, s arcát megcsókolá, mire a
1350      18|             besütött, fölébredt Mária, s kezeit kisgyermeke fején
1351      18|            lelkemben mondom az imát.~– S van, aki meghallja azt?~–
1352      18|         elvesznek. Ez sorsuk a földön, s tovább nincsen semmi. Nekik
1353      18|              mint a holt állat párája, s rájok Allahnak semmi gondja.~
1354      18|              érezd, amiért könyörögsz, s lelkedből hidd, hogy azt
1355      18|           térdre veté magát kerevetén, s összetett kezeit keblére
1356      18|           felnyílt a hálószoba ajtaja, s belépett rajta nagy titkolódzva
1357      18|        izenetet, mire ez mellé lépett, s körültekintve, ha nem lesi-e
1358      18|                csak neki kell hallani, s nehány szót súgott fülébe.~
1359      18|           számára nem tart túlvilágot; s mely azon percben teljesült,
1360      18|                 értetlenül nézett reá, s megszorítá kezét, halkan,
1361      18|                kezdé felölteni ruháit, s segíté Máriát is felöltöztetni,
1362      18|           Máriával közös láncra fűzte, s eléparancsolva palankinját,
1363      18|              olvasóját övéből kihúzva, s mormogta a naáma első imáit,
1364      18|             kettőjük árnyéka összeért, s kettős sötétséget vetett,
1365      18|                 Hasszán jól tudta ezt, s görcsösen szorítá markába
1366      19|        szavakat suttogni barátnéjához, s midőn mindenki elhagyá,
1367      19|              fogták el, nem a foglyot, s kárba dőlt a szép fáradság.~
1368      19|               takarnom az arcpirulást, s felkeresnem kegyelmedet,
1369      19|                hű barátságot esküvénk, s részvevést egymás sorsában.
1370      19|             percben a halál révén áll, s az Sturdza Mária, kinek
1371      19|            ismeretlen kegyelmed előtt, s nem első út ez, melyet megkísérténk
1372      19|           sokat tehet a szultán előtt, s nem egy alkalma van segíthetni
1373      19|                becsülésre méltó lovag, s hogy egyenesen kegyelmedtől
1374      19|                basákkal és vezérekkel, s gyakran egy odavetett szó
1375      19|             mástól a hosszú könyörgés. S nagyon jól ismeré jellemét
1376      19|        lovagias elégtételt tanúsíthat, s éppen akkor, midőn a megszabadítandó
1377      19|                midőn levelét elolvasá, s azután elkomorult.~– Óh,
1378      19|            lyánka: »mint testvéredet«, s nagyon jól volt, hogy zárjel
1379      19|         gondold, mintha én volnék ott, s ha visszaadod őt nekem,
1380      19|                ha visszaadod őt nekem, s keblemre ölelve őt, mosolygó
1381      19|                poharát, kardot kötött, s azt mondva társainak, hogy
1382      19|            nehezen tudott helyreállni, s a legkisebb balhír, mely
1383      19|               az apjától írottakat is, s ha legkisebb izgató tárgy
1384      19|              szerét, oda ugyan elment, s ha azt mondták neki, hogy
1385      19|              Feriz bég kioszkja előtt, s kérdezi, hogy be szabad-e
1386      19|             kilép hozzá egy szerecsen, s galléron fogva bevezeti
1387      19|          tekintve félvállról a góbéra, s kitelhetőleg ijesztő képeket
1388      19|           leánytól.~– Addsza szaporán, s aztán eredj.~Gergely körülhányta
1389      19|           szépen kihúzta a borítékból, s csak azt nyújtá át üresen
1390      19|         elmehetsz – szólt az nyájasan, s az átnyújtott papírt anélkül,
1391      19|              fejét megvakarva Gergely, s az ajtó felé somfordált,
1392      19|             ott pedig ismét megállott, s amint fél lábbal kinn volna,
1393      19|               könyökig a szűre ujjába, s kikotorászott belőle egy
1394      19|      kikotorászott belőle egy boglárt, s azt két ujja közé fogva,
1395      19|               pompás rubintos ékszert, s miután meggyőződött felőle,
1396      19|          énvelem. Én vagyok a szakács, s ha megszeretlek, itt marasztallak
1397      19|   csodálkozással tért vissza az orvos, s levont szemöldökkel nekiállt
1398      19|      szemöldökkel nekiállt Gergelynek, s olyat kiáltott rá, hogy
1399      19|            kiálta Gergely tűzbe hozva, s odaugratott az orvosságos
1400      19|                orvosságos üvegek közé, s egyet felkapott közülök,
1401      19|               alkoholt választotta ki, s kirántva a dugóját olyat
1402      19|               elkapva tőle az üveget – s ne idd meg mind.~– Megiszom
1403      19|             bég ajtaját Gergely előtt, s betaszítani rajta a követet.~
1404      19|              meg.~– Én orvosod vagyok, s egészségednek árt minden
1405      19|          bíborvörösre gyulladt arccal, s olyat ütött az asztalra
1406      19|          negyedrész ívre írt levelkét, s odanyújtá azt Feriznek,
1407      19|                annál jobban ragyogtak, s midőn az utolsó szóhoz ért,
1408      19|      legnagyobb gyönyör kifejezésivel, s ott tartá azt sokáig, szemeit
1409      19|            betegének valami baja lett, s Gergelyre förmedt fogcsikorgatva:~–
1410      19|            látott képnek köszöntgetne, s lágyan suttogá:~– Úgy leend,
1411      19|           orvos.~Feriz bég föltekinte, s arca kigömbölyült.~– Én?
1412      19|              asztalomról orvosságidat, s hozass nekem bort és drága
1413      19|     gyönyörködteti. Hívass zenészeket, s nyittasd fel kapumat. Virágokat
1414      19|          helyett, melyben feje izzadt, s ki addig minden mozdulatnál
1415      19|                kór halványsárga színe, s szemei villogtak, mint a
1416      19|          veszélyes paroxizmusba esett, s ebbeli ijedtében bekurjantá
1417      19|               egy fiatal núbiai vadász s a kínai szakács egymás lábát
1418      19|          ajtóőrhez –, menj a mecsetbe, s oszd ki ez erszény pénzt
1419      19|             elő legtüzesebb paripámat, s tedd rá ünnepi cafrangjait,
1420      19|               meg ezt a jámbor orvost, s csukjátok be orvosságai
1421      19|             hogy ki ne jöhessen onnan, s hívjátok fel barátaimat,
1422      19|            fogadták Feriz rendeleteit, s legelébb is betuszkolák
1423      19|                az izenethozó székelyt, s megrázva jobbját férfiasan,
1424      19|                 ketten fogták a fejét, s mégis alig bírták tartani,
1425      19|              officinája kerek ablakán, s onnan nézte rimánkodva,
1426      19|               felágaskodott egyenesre, s két lábon ment nehány lépést
1427      19|           belevágta éles kengyelvasát, s a mén hangosan fölnyerítve,
1428      19|                levágta szügyébe fejét, s nyargalt előtte, mint a
1429      19|                fordítá a kantárszárat, s eltűnt az utána bámulók
1430      19|                elé kívánt bocsáttatni, s azon választ nyeré, hogy
1431      19|         lopódzott-e valaki a palotába; s amióta Mária kezei közt
1432      19|              tudott. Ismét lovára ült, s visszanyargalt kioszkjához,
1433      19|            aranyat vetett a dervisnek, s elvágtatott.~A dervis bámulva
1434      19|           dervis bámulva nézett utána, s felszedve az aranyokat,
1435      19|         hajnalban találkozék Hayattal, s elmondá neki az izenetet
1436      19|              legelső imájára érkezett, s mely őt oly boldoggá tevé!…~*~
1437      19|           hozzá, a vén dervist kivéve, s amint ezt belépni látták,
1438      19|             rabszolgáival a mecsethez, s nehány pillanat múlva, hogy
1439      19|       észrevette őt ablakán keresztül, s kikülde mindenkit szobájából,
1440      19|               a szőnyegeket leereszté, s azzal leszórta magáról álszakállát,
1441      19|               álszakállát, álköntösét, s ott állt Feriz bég előtt
1442      19|          viszonza hévvel az odaliszk – s lábaidhoz teszem – és remegve
1443      19|                 Lehet-e téged szeretni s meg nem halni a szerelemmel?~–
1444      19|              mondani.~Az ifjú felállt, s komoly, magasztos hangon
1445      19|    Kétségbeesve tekinte az ifjúra fel, s fuldokolva monda:~– Te e
1446      19|          odarogyott Feriz bég lábához, s átkulcsolva kezeivel annak
1447      19|                Higgyed, hogy szeretem, s e hittel áldozd fel magadat
1448      19|               fogok reá, ahol kívánod, s átveszem őt, ha elhozod.
1449      19|       szőnyegeibe rejté könnyes arcát, s kínos vonaglással csúszott
1450      19|          kínosan egy sem, miként én.~– S nem vagy-e erre büszke?~
1451      19|                lesz nekem. Úgy teszek…~S azután, mintha gondolatjai
1452      19|          végigsimítá homlokát kezével, s alantabb, csendesebb hangon,
1453      19|           előtte térdepelő asszonynak, s az egy forró szorítást érze
1454      19|            forró szorítást érze kezén, s midőn felnézett az ifjú
1455      19|                 ha meg fog halni érte… s e hit boldoggá tevé.~Feriz
1456      19|              elé hívatá Bíró Gergelyt, s megajándékozva őt, visszabocsátá
1457      19|           egészen megzavarták elméjét, s amiket e kór orvoslására
1458      19|      dervisekkeli imák, a hárem örömei s a mákony, csak tökéletes
1459      19|              lennie, mindjárt elaludt, s azután ijedve ébredt fel
1460      19|               ijedve ébredt fel ismét, s kapkodva tekinte szét, mint
1461      19|              melyen a hercegnőt tartá, s amint fölébredt, alkalma
1462      19|          ruhája suhogását meghallotta, s fölébredt legmélyebb álmából,
1463      19|              odaült mellé a kerevetre, s átölelte a vezért. Mária
1464      19|                Azraële fejét ajkaihoz, s fülébe súgva monda:~– Gonosz
1465      19|            angyala jelent meg előttem, s tudtomra adá, hogyha én
1466      19|              hiszem, Sztambulban élek, s az ablakon kinézve, csodálkozom,
1467      19|        gyermeke gagyogásaira figyelve, s Azraële csábító mosollyal
1468      19|          átölelve annak ingatag fejét, s csókjaival halmozva el arcát,
1469      19|          csókjaival halmozva el arcát, s nagy sötét szemei mosolyával
1470      20|             senkit se bocsássanak elé, s Azraële eszébe juttatá,
1471      20|              és azután mellettem légy, s mutasd be őket egyenként,
1472      20|            mint szerepe hozta magával, s Hasszánt felültetve az elfogadási
1473      20|                zsámolyt tett lábaihoz, s úgy eresztgeté be egyenként
1474      20|          nincsenek, hogy őt elérhesse, s a csőcselék mindig a bántónak
1475      20|          bejöttek egyenként a terembe, s arcra vetve magukat Hasszán
1476      20|               híredet, idejött hozzád, s arcra borulva kér, hogy
1477      20|             debreceni polgármesternek, s görnyedezve emelt a vállán
1478      20|                felejtkezzél meg róluk, s ejtsd útba városukat is.~
1479      20|          odaviteté magához a zsákokat, s könyökig markolászva bennök
1480      20|            azoknak tartalmát lábaihoz, s elbocsátá a követet kegyes
1481      20|             ismerte szokatlan ruhában; s mentül rendkívülibb dolgokat
1482      20|                erejével vagy megáldva, s olvasni tudsz az elrejtett
1483      20|             jelentettem volna magamat, s a fermánt megláttad keblemben
1484      20|               nagy török birodalomban, s Azraële arca hideg volt
1485      21|                állítva, azt észrevevé, s fejcsóválva igazította meg.
1486      21|                 mint valami hangszert, s megelégedését nem iparkodott
1487      21|            fekmentes vágást tett vele, s azzal, mint ki szénáját
1488      21|          visszatámasztá azt a székhez, s önelégülten leszállt a hágcsón.~
1489      21|            mint öt ölnyi mélység volt, s az árok hegyes karókkal
1490      21|                egy embert megbírjanak, s azonkívül ami ruhát az odaliszk
1491      21|              rám bíztál, vigyed tőlem, s őrizd magad.~– Azraële! –
1492      21|           tudom, mikor fogok meghalni; s addig nem hunyom be szememet
1493      21|               megfogva kegynője kezét, s nyílt ajkakkal figyelve
1494      21|     összecsókolá az odaliszk köntösét, s magához ölelve őt forrón,
1495      21|               sokáig zokogott felette. S mindig csak azt rebegte:~–
1496      21|            ment el Azraële szobájából, s saját teremébe érve, ott
1497      21|                ott egy dívánra ledőlt, s menten elnyomta az álom.~
1498      21|           kisgyermeke aludt csendesen, s kebléből egy kis elefántcsont
1499      21|                elő az odaliszk övéből, s kezébe fogva a fejedelemnő
1500      21|           hanem ott egyszerre megállt, s bármily erővel nyomta is