Fezejet

1501      21|             sohasem fogják észrevenni; s ez meglévén, lefeszíté a
1502      21|                külső ezüstlemezt róla, s íme a kemény, áthatlan anyag,
1503      21|             nekünk. A munka rövidebb – s felkapva egy érc gyertyatartót,
1504      21|           ablakból leereszkedhessenek, s oda alant a sűrű sánckarók
1505      21|            lebontanom – monda Azraële, s maga gyorsan, mint az evet,
1506      21|                a boltozatig felfutott, s onnan ismét lehajlott egész
1507      21|      várablakból le akarna ereszkedni, s tán azért ápolá azt oly
1508      21|                 lebonták a folyondárt, s elébb széttekintve, ha nem
1509      21|            érnek a paliszádok hegyéig, s a legvégső hajtások gyönge
1510      21|                ollót – monda Máriának, s mire ez visszajött hozzá,
1511      21|               az? Kötélre van szükség, s ez elég erős fog lenni.~–
1512      21|               tartani – szólt Azraële, s azzal elkezdé a két delnő
1513      21|               gyönyörű hajfonadékokat, s erős csomókkal egymáshoz
1514      21|               végre szerencsésen leér, s az árok mélyében eltűnik.~
1515      21|        tudósítá, hogy már ő alant van, s Mária utánajöhet.~A fejedelemnő
1516      21|           melyben lelke minden erejére s Isten minden oltalmára volt
1517      21|              szerencsére mélyen aludt, s kilépve az ablakon, az ingatag
1518      21|           bástyákon járó komparadzsik, s futásuk fel van fedezve.~
1519      21|               segített neki leszállni, s azzal elkezdtek a sánckarók
1520      21|               elzárva előttük az utat, s bámulva Pest felé, a meredek
1521      21|              itt. Ülj le gyermekeddel, s vigyázz rá, hogy neszt ne
1522      21|       elbámulva az előtte folyó Dunán, s talán azon csendes folyókra
1523      21|                 odaszökik az odaliszk, s a háttal álló komparadzsit,
1524      21|             alatti lépcsőzeten vannak, s midőn annak ajtaját Azraële
1525      21|             valakit ki fognak végezni, s itt-ott azt is rebesgeték,
1526      21|          órakor körül mind bezárattak, s azontúl nem volt szabad
1527      21|            szombati kapun lehetett ki- s bejárni, módtalan vallatások
1528      21|              sorba járták a többieket, s mindeniken bezörgetve, szerencsét
1529      21|        próbáltak majd itt, majd amott, s káromkodva mentek odább,
1530      21|             ember csődült a kapuk elé; s mentül többen csődültek
1531      21|                arra tartotta a száját, s már egy óra óta beszélte,
1532      21|               tejet visz a gazdájának, s reggelre mind megsavanyodik,
1533      21|          kenyeresláda kulcsa nála van, s cselédje éhen marad, s több
1534      21|                 s cselédje éhen marad, s több efféle; ezalatt a kapu
1535      21|               lovas érkezik a kapuhoz, s keresztülgázolva a népségen,
1536      21|                ki ott hasalt a gyöpön, s nyugalmasan szalonnázott. –
1537      21|             bennünket esti hat órakor, s nem eresztenek be.~– Miért
1538      21|             megfordítá a kantárszárat, s inte társainak, hogy kövessék.~
1539      21|               alak a kapu szegletéből, s midőn a hercegnőről és a
1540      21|           furakodott egészen közelébe, s amint az visszafordult,
1541      21|                 lépést haladva, kiért, s ott egyszerre odaférkőzve
1542      21|              lovag térdére tevé kezét, s halk hangon megszólítá:~–
1543      21|            önkénytelen megdöbbenéssel, s lehajtá fejét, hogy arcába
1544      21|              előttem, ki tudtam vinni, s igazabban sohasem akartam
1545      21|               rázta meg az ifjú kezét, s nem neheztelt érte, hogy
1546      21|          Hiszen a fermán kezedben van, s ha a szultántól jössz kíséretével…~–
1547      21|              egy csepp fermán sincsen, s ezeknek a jó atyafiaknak,
1548      21|                 egy tarisznya arany.~– S mit akarsz azzal kivihetni?~–
1549      21|               előveszem a fenyegetést, s ha minden tervem dugába
1550      21|                leaprítom Hasszán basát s testőreit tizenkettedmagammal,
1551      21|        Flórának, aki nődnek barátnéja, s tőlem azt kívánta.~– Tehát
1552      21|              az ügyem nem akadt volna, s mihelyt ezt végeztem, menyegzőt
1553      21|     megszabadítani – monda a herceg –, s reményem van nekem is.~–
1554      21|               ott fognak feleségestül, s levágnak mindkettőtöket.
1555      21|              velünk együtt lóra ülnöd, s beiparkodnod a várba, karddal
1556      21|          emberségre én nem sokat adok, s elkészültem rá, hogy ha
1557      21|                engemet igen jól ismer, s ha én azt mondom neki, hogy
1558      21|                ne ő áldoztassék-e fel, s míg a levél visszajön, addig
1559      21|                vagy a kertkapuban áll, s várjunk ott, míg az őrjárat
1560      21|                közrefogták a herceget, s mint foglyot kísérték a
1561      21|                akad-e valahol az őrre, s csendesen tarták magukat,
1562      21|          bennünket maga mellett menni, s ránk nem kiáltott – monda
1563      21|              kiáltott – monda Thököly, s odaléptetett a fegyvereshez,
1564      21|               amíg föl nem váltanak.~– S mikor fognak felváltani?~–
1565      21|                  Éppen nem ezen jön.~– S melyik kapun lehetne most
1566      21|                gróf saját nevét mondá, s a fogoly hercegre mutatott,
1567      21|               beszélő török fegyveres, s Thököly és Ghyka ajkairól
1568      21|               megfogá mindkettő kezét, s elérzékenyült hangon szólt:~–
1569      21|             álltunk egymással szemben, s most mint önfeláldozó barátok
1570      21|                akar velök csatlakozni, s szót fogadva, elrejtőztek
1571      21|           minden percben fölébreszték, s mégsem bírt fölébredni egészen,
1572      21|               kiszakítá egyik ablakát, s erőszakosan a falhoz vágta,
1573      21|           padozatra.~E zajra fölriadt, s amint félálmosan az ablakra
1574      21|             dzsinn vette volna magára, s jőne őt ijeszteni alatta.~–
1575      21|            kiálta fel Hasszán ijedten, s kardjához kapott.~Semmi
1576      21|    kiterjesztve azt, mint egy zászlót, s egészen befúva a szobába.~
1577      21|               Hasszán fogá a függönyt, s leszorítá azt az ablak mellé,
1578      21|           ráakasztva aranyos bojtjait, s azzal ismét lefeküdt. A
1579      21|               A szél újra nekifordult, s addig bolygatta a függönyt,
1580      21|            újra kibontá bojtjai közül, s ismét befújta a szoba közepére.~
1581      21|              valaki rángatná végeiket, s a háromlábú mécses lángja
1582      21|              valaki rugdalná kívülről, s néha egy-egy ablakszárny
1583      21|             lebegteti, ajtajait rázza, s ez ablak nem lehet más,
1584      21|              lehet más, mint Azraëléé, s ha az nyitva van, akkor
1585      21|                mellett heverő kardját, s felszakítva az ajtókat,
1586      21|           másikkal a túlsó falhoz ért, s amint Hasszán nyitni akará
1587      21|               egy harcbárdot a falról, s elkezdé vele vagdalni a
1588      21|          felriadt a csapások hangjára, s az őrök, a cselédség, mind
1589      21|               pillanatot vetett körül, s szemével láthatá, hogy rabja
1590      21|            ordítva futott az ablakhoz, s amint meglátta az alábocsátott
1591      21|             sírva fakadt az öregember, s megpillantva az odaliszk
1592      21|           könnyező arcát elrejté bele, s ájultan rogyott le a földre…~*~… „
1593      21|             megszorítá társnője kezét, s ragadta magával előre a
1594      21|              egész várőrség felébredt, s éktelen kiáltozás hangzott
1595      21|            sebesen felnyitva az ajtót, s maga után rántá a hercegnőt
1596      21|           rogyott le Azraële lábaihoz, s mozdulatlan terült el a
1597      21|                  kiálta akkor a delnő, s a végveszélytől sokszorozott
1598      21|         elalélt asszonyt és gyermeket, s ölébe emelve, elkezde velök
1599      21|                mindig újra felriasztá, s nem engedé megpihenni. Csak
1600      21|               amíg az ajtóhoz ér vele, s azután még egy percig, míg
1601      21|                míg Ferizt megláthatja, s hallhassa ajkáról: jó nő
1602      21|              lépést társnője terhével, s midőn az ajtó kilincse kezébe
1603      21|         kertkapu mély bolthajtása alá, s feszült figyelemmel hallgatódzott,
1604      21|             rémordítása a várablakból, s a zaj, mely rögtön utána
1605      21|                hercegnőt megszökteték, s szökése észrevétetett. Csak
1606      21|             bástyákra lopódzott talán, s azt üldözik.~Ekkor hallatszott
1607      21|               a trombiták vészriadója, s lehete látni, mint futkosnak
1608      21|                csigautakon, fáklyákkal s villogó kardokkal kezökben.~–
1609      21|           herceg, tovább nem állhatva, s felugorva a partra.~– Nem
1610      21|              Nem tudom – rebegé Feriz, s hideg borzadás állta el
1611      21|                kiálta suttogóan Feriz, s megkapva a herceg kezét,
1612      21|           múlva megcsördült a kilincs, s a kulcs a zárba taszíttatva,
1613      21|                nyomta befelé az ajtót, s két élettelen hölgyalak
1614      21|            magával az ifjú a herceget, s megismerve az alélt Máriát,
1615      21|            rebegé a herceg magánkívül, s forrón kebléhez ölelve őt
1616      21|               kit most látott először, s ennek piros, amannak halvány
1617      21|              fölébreszté az alélt nőt, s amint felveté szemeit, karjait
1618      21|        rabszolgám, említsétek nevemet, s át fogja adni a vezetéket.
1619      21|               váltsátok fel a lovakat, s azután el Nógrád felé. Onnan
1620      21|               egyet taszítottak rajta, s az belódult fejedelmi terhével
1621      21|            Néhány nyomás az evezőkkel, s messze voltak a parttól.~
1622      21|             híd pedig ki van bocsátva, s ilyen szélben éjszaka alig
1623      21|                eréllyel szabadítá meg, s felállva a csónakban, kendőjével
1624      21|       megragadá az ifjú bajnok kezeit, s megszorította azt hevesen.~–
1625      21|           lovára szökött az ifjú gróf, s társainak intve, velök együtt
1626      21|             állt ott a parton egyedül, s szemeivel a sötétségben
1627      21|             hozzá térdein az odaliszk, s kezét megragadva, odavoná
1628      21|             átkarolta az ifjú térdeit, s oly jólesett neki, hogy
1629      21|               híva, őáltala elfogadva, s talán őnála maradni!…~–
1630      21|          miatta az is el fogna veszni, s úgyis jól tudta, hogy e
1631      21|                szemeit az ifjú arcára, s reszkető hangon suttogá:~–
1632      21|          szelíden lehajolt a hölgyhöz, s annak szép fejét magához
1633      21|                érzelmének terhe alatt, s azzal felszökött, s remegő
1634      21|             alatt, s azzal felszökött, s remegő karjait égre emelve,
1635      21|             ifjú vállára hajtva fejét, s fülébe súgva, monda:~– Ha
1636      21|              aludni… ülj ki ablakodba, s nézz a sziget felé, merről
1637      21|         kísérjen a hideg „holnap” elé, s mondjad azt szívedben: „
1638      22|           tajtékot hánya, vele küzdve, s valahány csónak megindult
1639      22|         viszesz! – szól Azraële hozzá, s szemeivel egy csillagon
1640      22|               tenni a vízen keresztül, s ez emlék megújult szívében.~
1641      22|            egyetlen, utósó karperecét, s odaveté a csónakosnak.~–
1642      22|             fogja szállítani a delnőt, s visszataszítá a csónakot.~
1643      22|               mégis – gondolá magában, s néha suttogó hangokban mondá
1644      22|                  A nőnek is van lelke, s a lélek szerelme tovább
1645      22|            mint ahogy iszonyodik most, s borzongással tölti el halálos
1646      22|            tűzbe vetik, megég a salak, s az arany tisztán jő ki belőle,
1647      22|              még le… ülj ki ablakodba, s nézz a sziget felé, merről
1648      22|               ezt látod, gondolj reám, s mondj értem egy imát, mely
1649      22|               az ajtót ezüstkulcsával, s belépett a csarnokba. Amint
1650      22|                viasztekercset vőn elő, s meggyújtva nála, végigment
1651      22|               tán ama távol csillagba, s oly boldog lesz, mint a
1652      22|             kik Istenhez közel vannak, s nem tudnak vétkeikről semmit,
1653      22|       megmutatja arcát, aki őt keresi, s nem oly magas az ég, amilyennek
1654      22|              függönyöket, szőnyegeket, s mind egy kerevetre halmozva,
1655      22|                egy kerevetre halmozva, s amint az utolsó szobába
1656      22|               ömlött el szép vonásain, s tiszta, csendes szemeiből
1657      22|              sohasem látta ő tükörből, s levágott hajfürtei még nevelték
1658      22|              térdre a tünemény láttán, s arcával a földet érintve,
1659      22|                ott zokogott sok ideig, s midőn ismét fölemelkedék,
1660      22|          részvéttel, tele szánalommal, s midőn ő égre emelé kezeit,
1661      22|             össze kezeit keble fölött, s kezével intve a tüneménynek,
1662      22|       felsóhajta:~– Isten! Velem légy!~S azzal körül négy oldalon
1663      22|                az összerakott máglyát, s mintha menyasszonyi ágyába
1664      22|              könnyű, száraz kelméktől, s négyfelől összecsapva, mint
1665      22|         füstfelhők kezdtek gomolygani, s ha olykor elhajtá a láng
1666      22|                a Duna fekete hullámait s az ég még feketébb felhőit
1667      22|            rendek által elkövettetett, s kigondolá, mint fogja leírni
1668      22|         határáig korbáccsal hajtották, s valahányszor a ló helyett
1669      22|             Yffim bég benyitott rajta, s végigmenve az ismert szobákon,
1670      22|            elfogadási termébe érkezék, s ott találta – Olaj béget,
1671      22|              Olaj béget, dívánon ülve, s az alkoránból olvasva.~Yffim
1672      22|              Yffim bég körültekintett, s amint rövid üdvözlés után
1673      23|        hadvezéri hivatással született, s mint rablóvezér hal meg.~
1674      23|            Richelieu-é mellett állana, s azon ország büszke volna
1675      23|    észrevétlenségig össze tudta húzni, s a legelső szerencsés alkalmat
1676      23|    emlékeztetés volt a visszatorlásra, s bár akkor tíz évre köttetett
1677      23|                az ulemák magyarázatait s az erdélyi urak bölcsességét
1678      23|                volt kénytelen vezetni, s az ellenzék most látta idejét
1679      23|              téve a nagy királyságért, s e pártnak, bár leghatalmasabb
1680      23|             Bethlen Miklós szállásait, s kijelenteték nekik, hogy
1681      23|          elfogottakat előbb megöletni, s azután szolgáltatni rájuk
1682      23|                dicséretes főkapitánya, s a vár, melyben az elfogott
1683      23|             felhívatá magához Csereit, s megmutatva az ujján levő
1684      23|             kegyelmed e gyűrű címerét, s akármi halálos ítélet érkezzék
1685      23|               őrizkedjék, a vár enyim, s kegyelmednek inkább én parancsolok,
1686      23|    magánytanácskozásra a fejedelemhez, s Telekinek gondja volt rá,
1687      23|           senki se látta, hová lettek, s utoljára még emberek elnyelésére
1688      23|           elnyelésére is vállalkozott; s az ebben kétséget támasztó
1689      23|               látott meg maga mellett, s dühösen felkiáltott:~– Ki
1690      23|               Pál ligát kötött ellene, s lefejezteté.~– Béldi? –
1691      23|              emelkedve fel székéről. – S hol van ez az ember?~– Most
1692      23|       termettek tintával és írónáddal, s azt a fejedelem reszkető
1693      23|                egy tányér volt rátéve, s váltig kiáltozott az urakra,
1694      23|              kalpagot felnyomá fejére, s indult sebtén a szobából.
1695      23|               kellett neki elhaladnia, s ez azonnal odaugrott hozzá,
1696      23|                 ide vele, ez a tied! – S mielőtt Naláczi meglepetéséből
1697      23|      idétlennek találta most e tréfát, s torkon ragadta a bohócot.~–
1698      23|              én nálad – szólt Naláczi, s elkezdé a bohóc köntösét
1699      23|               maga elé hívatá Csereit, s a neki szóló levelet átadva,
1700      23|             kapitány átvevé a levelet, s felszakítván annak pecsétjét,
1701      23|            üresen készen tartottakkal, s az ítéleteket még azon este
1702      23|           miről már semmit sem tudott, s megölelve nejét, hálát adott
1703      23|                 hogy őrködött felette, s nem engedé e parancsokat
1704      23|             magát mutatni az udvarnál, s csak a bohócra fenekedett.~
1705      23|       megdöbbenté a jámbor fejedelmet, s rögtön elhatározá, hogy
1706      23|          Haller Jánost, Kapi Györgyöt, s tanácsot tartának az ország
1707      23|         Bethlent távolítsa el magától, s alkosson új országtanácsot.~
1708      23|                jobb nyíltan kilépnünk, s ha kihúztuk a kardot, akkor
1709      23|       könyörögjünk, hanem verekedjünk, s aki győz, győzzön magának,
1710      23|                esküvém a fejedelemnek, s bár szeretem hazámat, e
1711      23|       felültetett székelyekkel együtt, s ha megmutattuk erőnket,
1712      23|                jó embernek ismerem őt, s tudom, hogy inkább fél tőlök,
1713      23|                ember kezéből a kardot, s a saját nyakát vágják le
1714      23|                sietett a fejedelemhez, s ágyából verve fel, elmondá
1715      23|                Béldi feltámadt ellene, s úgy megrettenté Apafit,
1716      23|            azonnal kocsijába fogatott, s fáklyakíséret mellett elfutott
1717      23|              Bethlen Gergely és Farkas s a többi tanácsurak rémülten
1718      23|          bosszúnak Béldi Pál szívében, s ő nehány nap alatt Erdély
1719      23|        összehívatni a végvárak hadait, s a fel nem ült székelyekre
1720      23|               Kelemen mellé gyűljenek, s míg Béldi kikerülte a megtámadást,
1721      23|           annak is kegyelem volt adva, s remegve kérdezé Vaytól:~–
1722      23|               gyermekeivel a veszélyt, s azok ráestek, térden állva
1723      23|              magán többet segíthetett, s tán még hazája ügyeit is
1724      23|            Rögtön lovat nyergeltetett, s családjától a legbiztosabb
1725      23|       találkozott több futó társaival, s együtt velök Erdély akkori
1726      24|               dobütéssel elhallgatott, s tizenkét lovas csausz nagy
1727      24|      leszálltak az udvarban lovaikról, s felmentek a lépcsőkön, miket
1728      24|        függönyei szétvonattak előttük, s előtűnt az egykor annyi
1729      24|              keresztül szűri a hangot, s ilyenkor arca egy pillanatig
1730      24|             homloka ezer ránccá reped, s szemfehére látszik; szájszegletei
1731      24|          akihez beszél, remegni látja, s ruhája oly kuszáltan áll
1732      24|                őt a szótlan elmélázás, s ha ilyenkor megszólítják,
1733      24|              mireánk, mint mi őreájok.~S azzal inte a főcsausznak,
1734      24|            ajkai csukva is beszédesek, s nagy, szelíd kék szemei,
1735      24|              minthogy ez neki szokása, s más képet nem tud csinálni.~–
1736      24|              közül odament a vezérhez, s kezet csókolt neki, a többinek
1737      24|              útját állta Maurocordato, s inte Béldinek, hogy siessen
1738      24|     hanyatt-homlok rohan veszedelmébe, s viszi magával a hazát. Főtanácsadója
1739      24|        hozzátok, mely minket elvetett, s mely sebes léptekkel rohan
1740      24|            kardjára, azt félig kihúzva s ismét visszadobva hüvelyébe;
1741      24|           fejedelmen a kiontott vérért s a kiontott könnyért; magányosok
1742      24|          elhordozzuk a magunk gyászát, s nem adjuk azt a nemzetre;
1743      24|           esküt senki hiába nem teszen s büntetlenül meg nem szegi
1744      24|         büntetlenül meg nem szegi azt, s kényszerítsétek őt, hogy
1745      24|                között foglalva helyet, s elkezdé tolmácsolni Béldi
1746      24|            prófétai ihlettel fogá fel, s kebelrendítő lőn szava,
1747      24|                epés szegletekbe vonta, s mellén összefogva kaftánját,
1748      24|        tekintetét arról, akivel szólt, s mérgesen vágva szét szemeivel
1749      24|               szét szemeivel a légben, s ismét gúnyosan a megszólítottra
1750      24|               éktelenül lehordja őket, s amit mond, az elejétől végeig
1751      24|               megrántá annak bekecsét, s reszkető állal súgá fülébe:~–
1752      24|          biztató szelídség mosolygott, s elkezdé tolmácsolni a vezér
1753      24|        kifejezé a vezérnek köszönetét, s távozni készült.~Csáky László
1754      24|                 mint Erdély jövendője, s kit éppen nem látszott kielégíteni
1755      24|               a haza megmentését kéri, s az elfoglalt vagyonok visszaadását
1756      24|                 hogy szóhoz juthasson; s azzal odarohant a vezér
1757      24|                közülök, azt átkarolta, s elkezde rettenetesen sírni;
1758      24|               vezér – hadd jöjjenek –, s pozitúrába vágta magát,
1759      24|                függönyök szétvonattak, s belépett a fejedelem küldöttsége;
1760      24|               bogláros vitézkötéseivel s turquois-zal kirakott kardjával
1761      24|        turquois-zal kirakott kardjával s öltözete egyéb pompája mellett
1762      24|                térdeig hajtotta fejét, s azután elkezde szónokolni,
1763      24|          térdéhez, Feriz félrefordult, s az ablakon keresztül a szeráj
1764      24|                Küprili nagyot ásított, s akkorát nyújtózkodott, hogy
1765      24|             venni a további beszédhez, s mielőtt ennek alkalma volna
1766      24|            mérges volt, mint egyébkor, s keze hadonázásából nagyon
1767      24|    Magyarország meghódítását célozzák, s mindkettőnek elvesztését
1768      24|           veszteg meg nem tudtok ülni, s saját honfitársaitokkal
1769      24|               mélyebben, mint először, s rendületlen önmegtagadással
1770      24|       önmegtagadással vevé fel a szót, s miután ezúttal átlátta,
1771      24|          dívánjáról, kezeit morzsolva, s megveregette a szónok vállait,
1772      24|         megveregette a szónok vállait, s mindenik követ szeme közé
1773      24|               sietett azt megcsókolni, s beszélt hozzájuk valamit
1774      24|           alatt megszökött a dívánból, s miután tolmács hiányában
1775      24|         megérteni a nagyvezér szavait, s csak egyre hajlongtak, felállt
1776      24|            korában megtanult magyarul, s rájuk ordított boltozatreszkettető
1777      24|                hívatni fog benneteket.~S ezzel nagy mérgesen elrúgott
1778      24|          fejedelem követei itt jártak, s azok hozák a halomra öntött
1779      24|              azzal a pénzzel és velök, s miután Maurocordato eltávozott,
1780      24|               Maurocordato eltávozott, s az utána küldött csauszok
1781      24|                kétségek közt forogtak, s idejük maradt találgatni
1782      24|       pénzhalomra, majd rájuk mutatva, s mind a tíz ujjával magyarázva
1783      24| kénytelen-kelletlen felállt a Küprili, s jól-rosszul elkezdé tolmácsolni
1784      24|             mint a fejedelem követjei, s akkor fogadom, mind a Boszporuszba
1785      24| gyűjtögethettünk volna magunk számára, s ami kevesünk őseinkről maradt,
1786      24|            igazságunkat megvásároljuk, s ha máskülönben nincs módunk
1787      24|             elé fogjuk magunkat vetni, s addig könyörgünk, míg egy
1788      24|                Béldi mellett egy hang, s az odatekintők Kucsuk basát
1789      24|               meg az agg bajnok kezét, s alig bírta kimondani szavait
1790      24|              egyik zsebéből kiránthat, s az országon egy esztendőben
1791      24|           tétetni.~Béldi összeborzadt. S reszketeg hangon monda a
1792      24|             rögtön a fejedelemsüveget, s ha igaz az, amit ismét állítál,
1793      24|              annyira szereted hazádat, s jobban látod, mit kellene
1794      24|          izenet a határszéli basákhoz, s ők rögtön elárasztják haddal
1795      24|        elárasztják haddal az országot, s Apafi Mihály uramat minden
1796      24|             Pál egy lépést tett előre, s fejét magasan fölemelve,
1797      24|           Erdély mostani fejedelméhez, s ha ő elfeledte esküjét,
1798      24|             kérni emeltem föl fejemet, s nem egyik jogtalanságot
1799      24|                van Erdélynek szüksége, s ha nekem csak az kellett
1800      24|            felgyújtatni egész Erdélyt, s azért, hogy tíz embert kiszabadítsak
1801      24|         nyomorult nemzetem filléreire, s hadat viendek saját szülőföldem
1802      24|           magának Béldi Pál feleletét, s elszörnyedése fokonként
1803      24|         dühösen ugrott fel ülhelyéről, s letépve turbánját, azt gáttalan
1804      24|                 A te órád is ütni fog!~S azzal hagyta magát börtönébe
1805      24|    visszahívatá a fejedelem követjeit, s megdicsérve őket és küldőiket,
1806      24|            jövők elégült mosolygásáról s most kapott kaftánjaikról,
1807      24|           Farkas uramat is körülvenni, s ajánlani testét-lelkét,
1808      24|         számára a fejedelem bocsánatát s vagyonai visszaadását kieszközlendi.~
1809      24|            Farkas kapott az ajánlaton, s nemcsak amnesztiát, de sőt
1810      25|              módra pillantva néha fel, s olykor-olykor ravaszul elmosolyodva
1811      25|               kopjájával vállára ütve, s míg az csodálkozást és nemismerést
1812      25|         próféta lelke, kegyelmes úr! – S azzal elkezde gyalogolni
1813      25|       orvosságát tudom ennek a bajnak, s ha akarod, kigyógyítlak
1814      25|                a ráemelt kopjanyéltől, s farizeus-képpel monda:~–
1815      25|              kövér préda van elrejtve, s te vezeted nyomba a szpáhikat,
1816      25|               szpáhik lófarkra kötnek, s a basa karóba húzat. Tudod,
1817      25|           menekülni a túlsó faluvégen, s így mind az én kezemre jut.~
1818      25|               sarkantyúba kapta lovát, s elvágtatott, Zülfikár visszaült
1819      25|          huszonnégy szpáhi a városból, s elindult az Élesdre vezető
1820      25|                bég szemmel tartá őket, s midőn eltűntek az erdőben,
1821      25|             felülteté albán lovagjait, s csendesen utánuk indult.~
1822      25|           sikoltozás, harangfélreverés s nemsokára egypár felgyújtott
1823      25|                legcsendesebben legyen, s azzal nyugodtan várta ott,
1824      25|               megszűnt a távoli lárma, s helyette közeledő zsivaj,
1825      25|                őket jőni a szorosútba, s amint azok egész gyanútlanul
1826      25|                meglepett martalócokat, s mielőtt azoknak a meglepetés
1827      25|            Feriz bég megtörlé kardját, s a leölt szpáhikat ott hagyva
1828      25|                figyelmezteté jöttükre, s olyankor egy-kettő mindig
1829      25|              mindig otthagyta a fogát, s a többi is zsákmány nélkül
1830      25|             fejedelem neve napja volt, s a katonáknak tisztelkedni
1831      25|         huszonnégy szpáhi ott veszett, s rögtön kifordult a városból,
1832      25|           rögtön kifordult a városból, s az erdőkön keresztül Kolozsvárra
1833      25|          lovakat rábíztam a szpáhikra, s magam jól előrelovagoltam.
1834      25|             katonái, körülfogták őket, s egytül egyig mind megölték,
1835      25|             egyig le voltak gyilkolva, s megölőik saját jó paripáimon
1836      25|              megyek magam Kolozsvárra, s kihívom mindvalamennyit
1837      25|                én azt, csak bízd reám.~S ezzel előkurjanta egy agát,
1838      25|            ezzel előkurjanta egy agát, s ilyenforma parancsot adott
1839      25|                beesett hozzá az ajtón, s nem bírt a fáradságtól szóhoz
1840      25|               díjáért jött ily sietve, s nagy fanyarul fordult hozzá,
1841      25|       ijedtében a nyakláncot kezeiből, s nagy szemeket mereszte a
1842      25|            szórul szóra szent igazság, s Zülfikár állítása nem egyéb
1843      25|                ki akart tenni magáért, s haragos tekintéllyel támadt
1844      25|             széttekintve egy bot után, s amint meglátott a szegletben
1845      25|                kit Ajász basa küldött, s félve a vele való találkozástól,
1846      25|          tulajdonítván, utána eredett, s így történt, hogy amint
1847      25|                Az aga is méregbe jött, s hasba ütvén ököllel a várnagyot,
1848      25|            anyját, minden pereputtyát, s csak úgy kezdett Ajász basa
1849      25|               a kettétört tinórugomba, s tulajdon bekecse vitézkötésébe
1850      25|           ablakai előtt tisztelkedtek, s bizonyára estve magam zártam
1851      25|                aga fogait csikorgatta, s kipkapkodott szemeivel a
1852      25|             melyen feleletét kezdje.~– S még te ilyeket mersz nekem
1853      25|               cseppeket kezde izzadni, s szorongásában az jutott
1854      25|          melyet az imént kitisztított, s odanyújtá engesztelő ábrázattal
1855      25|           szanaszét ugráltak a pallón, s megtoporzékolva magát lábaival,
1856      25|       törökhalálból, felugrott lovára, s ököllel megfenyegetve őket,
1857      25|              is szent Demeter napja! – s azzal vágtatott vissza Nagyváradra.~
1858      25|               szóra nargilás csibukját s sörbetes csészéjét, s rekedt,
1859      25|        csibukját s sörbetes csészéjét, s rekedt, alig érthető hangon
1860      25|             nagyvezérnek, ami történt, s add tudtára, hogy ha ő nekem
1861      25|               ilyeneket mernek izenni, s felforgatom őket váraikkal
1862      25|              földhöz vágom a kardomat, s kötelet kötök a derekamra,
1863      25|              uram, az ottani porkoláb, s félrevezettetve a leggonoszabb
1864      25|               ti hagyjatok rá mindent, s akkor ő menten fel fog benneteket
1865      25|               ordítozák a gyújtogatók, s bilincseik közt táncolva
1866      25|       mosolyogva tekinte vissza rájuk, s vézna, ritka bajszát önelégült
1867      25|      madárfészek.~Feriz bég homlokához s ajkaihoz érteté a pergament,
1868      25|           ajkaihoz érteté a pergament, s amint annak sorait odább-odább
1869      25|          huszonnégy szpáhikat leöltek, s uraik e tettet nemcsak hogy
1870      25|    tudósításokkal ámítani törekesznek, s ezáltal bőven kimutatják
1871      25|       makacssága miatt Jedikulában ül, s vagy akarja, vagy nem, menten
1872      25|                összecsókolá a fermánt, s midőn visszanyújtá azt Ajász
1873      25|          szultán föltételes parancsát, s mehetett volna országot
1874      25|               basának és Feriz bégnek, s maga nagy bölcsen félreállt
1875      25|          szpáhikat ezek nem is látták, s várta, hogy mit fognak mondani.~
1876      25|               arccal ült le szófájára, s egy szemöldintésére egy
1877      25|          magukat.~A basa egyet intett, s a hátul álló janicsárok
1878      25|             basa inte a janicsároknak, s azok szép csendesen kivonták
1879      25|            öveik mellől handzsáraikat, s azokat marokra fogva, elrejték
1880      25|        handzsár a janicsárok kezeiben, s a rabok fejei mind egyszerre
1881      26|             öltözött lovag ügetett be, s a várkapitány, nemzetes
1882      26|       pillanatra megismerte a belépőt, s örvendő meglepetéssel sietett
1883      26|              Senki sem fogja megtudni, s két hét múlva ismét itt
1884      26|        előlépett, köpenyét leeresztve, s a kapitány elálmélkodva
1885      26|               különzárni gyermekeitől, s e toronyban van két egymás
1886      26|                oly vidám tudott lenni, s melyen később annyi kétségbeejtő
1887      26|           Kucsuk basa odalépett hozzá, s megfogva a nő csaknem átlátszó,
1888      26|  győzedelmeskedel te Béldi Pál szívén, s könnyeid meg fogják olvasztani
1889      26|             vasnál keményebb akaratát, s akkor ő mint fejedelem jön
1890      26|           fejedelem jön haza Erdélybe, s minden vár kapui megnyílnak
1891      26|            megállja ő, amit kimondott, s akkor visszatérsz te is
1892      26|            börtönödbe, ő is a magáéba, s úgy fogtok elhalni két külön
1893      26|             őket, vagy örök rabokká.~– S ki fogja őket védni, ki
1894      26|             vigyázni fog gyermekeidre, s nem engedi, hogy féljenek.
1895      26|               Asszonyom, az idő halad, s Béldi Pál börtönajtaja rád
1896      26|           arccal Feriz béghez fordult, s fájdalmas szenvedéllyel
1897      26|                integettek felé búcsút, s azzal hirtelen erőszakosan
1898      26|            némán megszorítá fia kezét, s azzal ott hagyta őt Béldiné
1899      26|            Anyátok nemsokára visszajő, s visszahozza atyátokat is,
1900      26|              visszahozza atyátokat is, s ismét örülni fogtok egymásnak.~–
1901      26|           benne Aranka csengő hangját, s a rátekintő szeráfarc könnyező
1902      26|             hozzá még közelebb legyen, s édes, epedő hangon szólt
1903      26|        kezeivel, szorítá égő ajkaihoz, s felmagasztalt áhítattal
1904      27|     szenvedélye volt az ékszergyűjtés, s ezúttal a fejedelem annyi
1905      27|       vesztegetni – gondolá magában. – S aztán még ki tudja, lesz-e
1906      27|            Elveszik a pokol pozdorjái, s semmit sem tesznek érte.
1907      27|         renegátnak, azzal ez hazament, s egy levelet írt a beglerbég
1908      27|               előbb leüti róla a port, s az rögtön felszáll, s az
1909      27|            port, s az rögtön felszáll, s az olvasó által felszívatva,
1910      27|             szemeit le nem vette róla, s a legkisebb zörejre, mely
1911      27|          lábainál fekvő eb okos fejét, s nyihogó örömmel tekinte
1912      27|            megint visszafutott urához, s farkcsóválva felállt, első
1913      27|        lábaival annak vállát rángatva, s oly élénk örömmel nyihogva,
1914      27|               a kulcs a börtönajtóban, s a betörő fáklyavilágnál
1915      27|               vígan csaholni valakire, s azzal ismét visszafutott
1916      27|              lábát annak mellére téve, s erősen ugatott, mintha szidná
1917      27|          hallgatást parancsolt ebének, s fölkelve előttük, meghajtá
1918      27|             meddig kínzod még magadat, s bosszontod a császárt s
1919      27|                s bosszontod a császárt s jó barátidat? Átláttad-e
1920      27|           tömeg közül. – Még ez sem? – S azzal egy halavány női alakot
1921      27|                   kiálta fel a fogoly, s láncaiba fogódzék, hogy
1922      27|                Béldi Pál sírva fakadt, s összezúzott lélekkel rogyott
1923      27|                beszéljenek magukban! – S a törökök elhagyták a börtönt,
1924      27|             veté magát férje lábaihoz, s annak térdeit vonagló öleléssel
1925      27|         elájult nejét a basa karjaiba, s alig érthető szavakkal hebegé:~–
1926      27|           fogák fel az alélt asszonyt, s anélkül, hogy Béldit több
1927      27|               utósó török is kilépett, s nejét nem láthatá többé,
1928      27|              kezde aláfelé hanyatlani, s azzal egyszerre arccal a
1929      27|              pompás lakomát rendezett, s midőn legvígabban volna
1930      27|              halálát, kétszáz aranyba, s most felét lehúzod; te hóhérnak
1931      27|                te írtad Béldi Pálnak – s azzal odaveté Székely Lászlónak
1932      27|              levelet. Ez felkapta azt, s feltörve pecsétjét, leüté
1933      27|          pecsétjét, leüté róla a port, s végigfutva rajta, odaveté
1934      27|               akkor az ablak alá állt, s az összecsődült nép előtt
1935      27|               tréfának vette a dolgot, s úgy kacagott, mint a többi,
1936      27|             orvosságkészítő mozsárban, s maga elszökve a drágaságokkal,
1937      28|           inkább közeledem a vég felé, s amennyi nyájas, szelíd,
1938      28|     boldogságot rajzolnám homlokaikra, s ami édest, ami kedvezőt
1939      28|          hervadásukat, látni esésüket, s elmondani, mint hervadtak,
1940      28|           kísérem történetem alakjait, s csak most tűnik fel előttem,
1941      28|               Egyikből ki, másikba be; s ahol kilépünk, ott a temető.~
1942      28|             virággal vannak beültetve, s örökzöld ad árnyat az örök
1943      28|          Damaszkusz rózsaerdeiben van, s ha ő beszélt a jövőről az
1944      28|               hogy Béldiné eltávozott, s még semmi hír felőle. Minden
1945      28|      szomorúbban búcsúzék el Feriztől, s minden reggel nagyobb munkába
1946      28|            arcáról az élet színe fogy; s ami szemeiben ragyog, az
1947      28|             szívem verését lankasztja, s éjjelenkint meghalt rokonaimat
1948      28|              meghalt rokonaimat látom, s velök járok ismeretlen vidékeken,
1949      28|              miket sohasem láttam még, s mik oly elevenen állnak
1950      28|                 ha pálmáidra gondolok, s valahányszor téged látlak,
1951      28|           onnan is foglak látni téged, s álmaidban meglátogatlak.~–
1952      28|              rossz világ lehetne jóvá, s te élve boldog…~Aranka szomorúan
1953      28|               a jóknak meg kell halni, s a gonoszoknak hosszú élete
1954      28|              felkeresi, akiket szeret, s elviszi innen magához, mert
1955      28|                beszéljen, mint az agg, s oly szomorú azt hallani.~–
1956      28|                te fejedelemnő leendsz, s én küzdök addig, míg elég
1957      28|                a hegyi folyam csattog, s körös-körül a csalogány
1958      28|         körös-körül a csalogány dalol, s amiről az dalol, az a boldog
1959      28|                könny szempillái alatt; s ha elmondá az ifjú, mint
1960      28|             majdan gyermekei börtönét, s többé meg nem válik tőlük,
1961      28|            börtönébe, ágyára leborult, s buzgón imádkozott, hogy
1962      28|              láb mélyen volt a földben s egy csillaggal távolabb
1963      28|                különbözött az álomtól, s álmai az ébrenléttől; a
1964      28|          megszánta a hervatag virágot, s megengedé neki, hogy napfényes
1965      28|               magához Feriz bég kezét, s odatevé homlokára.~– Nézd,
1966      28|              őt napról napra hervadni, s a szabadulás mégsem érkezett,
1967      28|               kalitkába zárt oroszlán, s homlokával a falakat verte,
1968      28|         halálhoz közelít óráról órára, s nincs emberi hatalom, mely
1969      28|                segély ismerős füvekben s öregek tapasztalásain alapult
1970      28|           bíztak az áldott természetre s isten irgalmára.~A jó asszony
1971      28|               megfordítaná betegségét, s az öröm visszaadná az eltűnt
1972      28|              éjente nagyon szenvedett, s Feriz bég arra volt kárhoztatva,
1973      28|             börtöne ablakán keresztül, s még csak oda se mehessen
1974      28|          suttogó szavával vigasztalja, s megnyugtassa annak tudatával,
1975      28|          odafüggeszté éles sasszemeit, s midőn egy pillanatban a
1976      28|            félrekapta a port az útról, s egy függő hintó tűnt elé,
1977      28|              szorítá Feriz bég kezeit, s hálás tekintetét, könnyező
1978      28|                 gondolá magában Feriz, s azon látszott magában tűnődni,
1979      28|       Nemsokára a vár elé ért a hintó, s robogva gördült be annak
1980      28|             hintó üvegajtaja megnyílt, s aki leszállt belőle, az
1981      28|            kezét az égre emelte némán, s alig hallhatón suttogá:~–
1982      28|              szép ajkak, szép szemek – s azután vége volt mindennek.~
1983      29|            országos változásokat sejt, s hitével sietteti a rettegett
1984      29|        alakjában terülve szét az égen, s ott megállt, mint egy mozdulatlan
1985      29|                víz nem hullott belőle, s kora délután nem lehetett
1986      29|        köhögésről kezdtek panaszkodni, s ez időtől kezdve vetve volt
1987      29|             föl a leggazdagabb vetést, s erdőszámra száradtak ki
1988      29|             szürke rozsda és mohoktól, s a szántóföldek termékeny
1989      29|             házak tetőit hajigálta le, s a templomokról dobálta le
1990      29|        felkavarta az országutak porát, s oly sötétséget támaszta,
1991      29|               hogy látni nem lehetett, s felszedve az éppen nyílni
1992      29|                megkavarta a felhőkkel, s amint azokat gomolygó tömegben
1993      29|                 hogy az ég kitisztult, s íme, a bámuló lakosság szemei
1994      29|               állt, ahol a nap lement, s a vérveres alkonyi fény
1995      29|                a napot ölte volna meg, s most annak vérében fördenék.~
1996      29|             keresztül látszott nyúlni, s a vége felé szélesen meggörbült,
1997      29|            fényes nappal is megjelent, s a nappali fényben is ott
1998      29|            mely elveszté kék zománcát, s valami lázas sápadtság terült
1999      29|              rendkívüli jelenségektől, s midőn a vak tömegek öntudatlan
2000      29|          nyitva tartattak a nép előtt, s a szószékekből fáradatlan