Fezejet

 1       7|                  VII. A szentkúti barát~Kolozsvártól mintegy jó
 2       7| alkalmával tárva-nyitva állt a jó barát pincéje és éléstára boldognak-boldogtalannak,
 3       7|       lehozni Szentkútra.~Gergely barát magánkívül volt örömében,
 4       7|      múlva bejött a kérdéses négy barát, durva fekete szőrkámzsa
 5       7|      értjük azt a nyelvet, jámbor barát.~– Hát miféle szerzetesek
 6       7|           hasítanánk a hátából.~A barát oly jámborul mosolygott,
 7       7|        kelni akart helyéről, de a barát leszorítá roppant tenyerével
 8       7|        Egy szót se szólj, Gergely barát! – kiálta a rabló kései
 9       7|   Magyarit igazán meg nem fogja a barát, nekiment volna a gazembernek.
10       7|         már a dühösségtől.~Csak a barát volt nyugodt és mosolygó.
11       7|      fáklyát, köztük megy Gergely barát, utána én, hátul marad a
12       7|       elöl a fáklyákkal, utánok a barát, sarkában Kökényesdi kivont
13       7|           egyik szárnyát a jámbor barát, maga előtt bocsátva a fáklyásokat,
14       7|          iszonyú facipőjével a jó barát, s fejére csapta az ajtót,
15       7|          ideje, mert a rettenetes barát megragadá mindkét kezét,
16       7|          nem talált, mint Gergely barát, kinek elég volt egy keze,
17       7|           vaskezébe, mire Gergely barát is dühbe jött, s belekapva
18       7|        hogy nem érsz el – szólt a barát, oly messze tartva magától
19       7|          amatissime! – feddé őt a barát, folyvást a levegőben tartva
20       7|           Eressz el már, ördöngös barát! – hörgé dühétől rekedten
21       7|           meg nem bánod – szólt a barát, még mindig a levegőben
22       7|      rábízott takarítást, Gergely barát is letevé a földre megtérített
23       7|        falnak.~– No, te pokolbeli barát; mármost egyél is meg, ha
24       7|    vétettek.~– Ördög vagy te, nem barát, mert ha Isten embere volnál,
25       7|      Ezenkívül pedig – folytatá a barát – most első próbául egy
26       7|        félrehívá Magyarit Gergely barát, s súgva mondá neki:~– Kegyelmed
27       7|        szorított, s azzal Gergely barát karon fogá a rablót, s betuszkolva
28       7|          hová viszik, míg végre a barát felemelve fejével egy csapóajtót,
29       7|          Így, édes fiam – szólt a barát –, állj ki ide a párkányra,
30       7|           észrevettek – suttogá a barát –; el ne téveszd, amit mondok.~
31       7|           fejével, s utánamondá a barát szavait, ki a haranglábtól
32       7|    elkábultan tántorgott vissza a barát karjai közé, ők nagy zajjal
33       7|       értett meg mindent. Amint a barát visszajött a toronyból,
34       7|       elnyargalt az országúton.~A barát pedig felhívá a kápolnába
35       8|            hogy a szentkúti derék barát és Magyari László uram a
36       8|      Kökényesdi eközben sietett a barát szavára szétoszlott seregeit