Fezejet

 1      14|        nejét?~Ah, ő boldog!… Bár férje távol van, e bánatot egy
 2      14|         nejének hírül adja, hogy férje miatt ne aggódjék, mert
 3      14|     dicsősége csorbult, csakhogy férje megmaradt, vele együtt szegény
 4      14|        hallott, mindig azt hivé, férje jön.~Egy éjszaka arra ébredt
 5      14| kocogtatást hallott, s kérdésére férje szava hangzott vissza.~Az
 6      14|      most a nőé maradt az. Midőn férje gyöngéden lecsókolá szemeit,
 7      14|    tornácba, s felhívatá magához férje hű cselédjét, ki vele mindig
 8      14|          az ijesztő képek, amint férje izmos karjai átölelték.~–
 9      14|   gyermeki bizalommal veté magát férje nyakába, s föltevé annak
10      14|         de midőn azt hallá, hogy férje megszabadulhat nála nélkül,
11      15|       életvidám volt valaha, míg férje fejedelemmé nem lett.~Egy
12      15|          szemeit égnek emelve.~– Férje elhagyta őt nyomorultan,
13      15|         felett.~– Hisz ő nem oka férje hibájának.~– Távolról sem
14      15|         nő bűnhődjék azért, amit férje vétett.~– Bizonyára nem.~–
15      16|    lelket kereső szemeivel, hogy férje bámulva, mintegy eszmétlenül
16      17|          magát fiastul hihetőleg férje után sikerült szöktetniök
17      21|   hirtelen, szenvedélyesen fonta férje nyaka körül, ki gyermekét
18      21|          nem volt kedvesem. Hisz férje van, akit szeret.~Nem mondhatott
19      27|   halvány, gyászos nő odarogyott férje keblére, csókjaival illetve
20      27|        nő felsikoltva veté magát férje lábaihoz, s annak térdeit