Fezejet

 1       1|          s éppen Sándor Mihályné asszonyom házára esvén, annak asszonya,
 2       1|          mi baja akadt, Matyusné asszonyom?~– Hát azért az én kisebbik
 3       1|       lenni.~– Mi baj, Kálócziné asszonyom?~– Nagy dolgok történnek.
 4      12|     egyszer.~– Fejemmel játszom, asszonyom!~– Nem olyan baj, mintha
 5      14|        herceget?~– Nagy baj van, asszonyom. Isten szabadítson ki bennünket
 6      14|        megmondom férjemnek.~– De asszonyom: jól tennél, ha nem várnál
 7      14|      kérdé tőle remegve.~– Igen, asszonyom – rebegé a szolga –, miért
 8      14|         szállítanom Erdély felé, asszonyom. Uram addig itt marad a
 9      16|   igazságot osztani vagyunk itt, asszonyom, és nem irgalmat és nem
10      16| kegyelmed e felelettel csinálni, asszonyom? – kérdé Teleki, mutatóujját
11      16|      melyen állunk.~– Nem méltó, asszonyom. Nem azon idő van jelen,
12      16|        vetett áldozatok vagyunk, asszonyom, titkoltuk a szégyenpírt,
13      26|     neked, kedves kis Dávidom.~– Asszonyom, az idő halad, s Béldi Pál
14      26|       már oly régen szeretett.~– Asszonyom, siess! – sürgetődzék a
15      29|      méltóságos uram, méltóságos asszonyom; de e jő az Úrnak ítélete
16      29|           És volt idő, nagyságos asszonyom, amidőn kegyelmed a fejedelem
17      29|    elhatott mihozzánk, elhatott, asszonyom, az égbe is. A mi címereink
18      29|        elveszni így?~– Nagyságos asszonyom – viszonzá a tanácsúr változatlan
19      29|         meghalt.~– Jó! Nagyságos asszonyom – szólt az ingerelt tanácsúr. –
20      29| halálsápadtan.~– Ez földindulás, asszonyom – felelt Teleki csodálandó