Fezejet

 1      13|     tájaktól, hol ős sátrait, nejét, gyermekét hagyta, kiket
 2      14|   szép Máriát, az oláh herceg nejét?~Ah, ő boldog!… Bár férje
 3      14|  percében oly hidegen fogadja nejét.~Nehány pillanat múlva,
 4      14|   válogatna, végre megszólítá nejét:~– Máriám! Van neked is
 5      14|       hízelegve csókolá össze nejét, s keze nem reszketett többé,
 6      14|    bátor, erős hangon üdvözlé nejét. Rövid szarvasbőr öltöny
 7      14|  ezzel keblére ölelte halvány nejét, két férfikönny esett annak
 8      14| kisded kanyargós utat, melyen nejét elbocsátá, s amint tovább
 9      14|     mintha mindig látná benne nejét, s arcán gyönyörködnék,
10      16|     herceg kiragadva magát és nejét üldözői kezeiből, egyenesen
11      16|     hegyek közt elmenekülvén, nejét útjára bocsátá, ki is ránk
12      16|   arcáról, eltávolítá magától nejét és leányát, és szólt megindulástól
13      17|     halála előtt legkedvesebb nejét vezesse hozzá; nem egész
14      17|     basának –, csupán kedvenc nejét, hogy elbúcsúzzék tőle;
15      21|       neheztelt érte, hogy ez nejét Máriának nevezte.~– Hiszen
16      23|       sem tudott, s megölelve nejét, hálát adott neki, hogy
17      27|   beszél. Odafektette elájult nejét a basa karjaiba, s alig
18      27|    utósó török is kilépett, s nejét nem láthatá többé, feje