Fezejet

  1      El|            ezen tárgyak nem érdekesek, de tanulságosak; lehet, hogy
  2      El|                nem gazdag dicsőségben, de gazdag erényekben és bölcsességben.
  3      El|       felmerülnek, bár nem félistenek, de egész emberek.~Erdély ez
  4      El|               ha egyszer ki van húzva, de utolsó fegyver, ha egyszer
  5      El|      játékszere a sorsnak…~Az egyenes, de magas lelkű tanácsúr, Erdély
  6      El|            iparkodtam volna szépíteni; de viszont azon véleménynek
  7      El|        embereinek – ha nem mentségére, de megértésére:~„Mi is tudtuk
  8      El|            volna, mit kellene tennünk; de cselekedtük azt, ami lehetséges
  9       1|             fogá azt meg a kötényével, de meg is égette a kezét emberül,
 10       1|                 s csillagokat okádott, de utóbb úgy felszaporodék,
 11       1|           annak kezét ugyan megégette, de később darabokra töretett,
 12       1|            fejjel nézett vissza rájuk, de nem köszönt: erre fogadhatunk,
 13       1|             őszinek már úgyse használ, de még a tengeri és a fuszulyka
 14       1|                  tetszik is ismerni –, de a jó úr megrágta a szíjat,
 15       1|            mondta, od’adom a papnak.~– De mit csináljak én evvel,
 16       1|            viselhetek?~– Én nem bánom, de vissza nem viszem. Van nagytiszteletű
 17       1|                   Nem biz az a jámbor, de csak félünk, hogy megint
 18       1|           ilyen híreket terjeszteni!~– De a kertészek is állítják.~–
 19       1|               nem akartuk őt meglátni, de ő észrevett bennünket, s
 20       1|               s ott elkezd szónokolni, de ő nem hall belőle egy szót
 21       1|          csodáiról és ördög csodáiról; de én harmadikat is tudok:
 22       1|            mind a magasból származnak, de mégsem az égből.~Míg a nagytiszteletű
 23       1|        Nagytiszteletű uraim, jöjjenek, de gyorsan!~Magyari megismeré
 24       1|               Lehet ott még több is.~– De ez valóságos ördöngös, olyan,
 25       1|               éppen most érkezett oda, de semmire sem megy vele; mentül
 26       1|              teleholddá fog megnőni.~– De már ez mégis sok! – kiálta
 27       1|              Kukta voltál Nagyváradon, de elszöktél egy gazdag zsidó
 28       1|           fenevadak sírjokból kiástak, de te, óh uram, ki világ vagy
 29       1|        Béliálnak fia, gőgös Ákhitófel!~De Magyari László uramnak se
 30       1|           volna már az is a nyavalyás, de a pap megragadá köntöse
 31       2|           sertéseket vásárlt ezerével, de az megint mind pénzzé vált
 32       2|        játszani, csak a pénze fogyjon, de az sehogy sem ment neki.
 33       2|           viselni kell szüntelen.~Úgy, de az aranyos kaftány alá nem
 34       3|          szegény lakában meglátogatni; de a hang, melyen mondva volt,
 35       3|                nyusztprémes kalpagját; de elhüledezve tevé azt fel
 36       3|          lehetetlen volt rá haragudni.~De két hölgy arca mégis pirulva
 37       3|              beszédet a szép Flórával, de a kezdett párbeszéd mindannyiszor
 38       3|              herceg, mind a leány. Ah, de a lélek nem volt jelen,
 39       3|               ideig egy szót se szólt, de most fel lévén tüzelve a
 40       3|             basa.~– A danáját ismerem, de a verse nem jut eszembe.~–
 41       3|             lesüté szép emlényszemeit, de azért érzé e forró tekintetet
 42       3|               száll tisztelői szmére; ~De ha a csillag lehull, egy
 43       3|          turbánja tekercsét homlokára, de azért voltak elegen, akik
 44       3|              keserű gúnyját, s szelíd, de bántólag lenéző arccal válaszolt:~–
 45       3|            szóval felvidíthatnám őket, de csak hagyom, hogy el ne
 46       4|            megterhelve lenni izmokkal, de az első mozdulatnál, melyet
 47       4|                neme lenne a viadalnak, de legkevésbé lovagias; én
 48       4|                semmi közöm a béghez.~– De van nekem hozzád – szólt
 49       4|            tudom, mivel sértettem meg; de ő felszólított, s az ilyen
 50       4|          intézett reá teljes erejéből, de Feriz bég megállt azon a
 51       4|          iszonyú csapások rohama elől, de karcsú damaszk szablyája,
 52       4|             sápadt lőn egy pillanatra.~De alig kötötte be sérült jobbját
 53       4|                szeme közé vágta volna, de Imre oly hűséges pajtáskodó
 54       4|                szólt Feriz komolyan –, de ha azt kívánod, hogy ez
 55       4|            szereted, akkor ám szeresd, de boldoggá tedd.~– Becsületszavamra
 56       4|           kicsinyt megállapodott: „No, de majd utolérjük” – gondolá
 57       5|             Nyugalomra volna szüksége, de egy percig sem lehet szabadon;
 58       5|         szeretetre s hűségre buzdítsa, de nem hogy kegyelmed maga
 59       5|               s aztán maga elviheti.~– De hátha nem fogadnak fel.~–
 60       5|                 míg meg nem gyógyul.~– De ha én lefekszem…~– Hát azalatt
 61       5|          restelljen ezekből a „pilulae de cynoglosso”-ból szedegetni.
 62       5|                 s olvasd el előttem.~– De mit fog mondani a fejedelem?~–
 63       5|      birodalmaimat felforgatni készül; de reménylem, hogy e barbárok
 64       5|                leste a tanácsúr arcát, de ami annak vonásaiban látszott,
 65       5|             lesz ott zab is, széna is.~De Teleki jobban tudta, hogy
 66       5|             egyéb merő osztentációnál, de mégis jó lesz kegyelmednek
 67       6|              az ország kezében voltak, de annál nagyobb veszedelem,
 68       6|          meglehet, hogy igen regényes, de nagyon valótlan alakját
 69       6|              vannak gulyái és ménesei, de amiket ő darabról darabra
 70       6|                 senki sem más, mint ő.~De ki bírná ezt rá bebizonyítani?~
 71       6|               igen formás, jó termetű, de hallgatag és jószívű legény
 72       6|             különben is szótalan volt, de meg magyar embernek nem
 73       6|              nemcsak a maga századját, de az egész várőrséget kezére
 74       6|               nevű paripáját.~– Ejnye, de szép paripád van! – szól
 75       6|             kurd legénynek.~– Szép ám, de nem ebfogra való.~– Bizony
 76       6|               valami babonát követ el.~De az meg sem mozdult helyéből,
 77       6|                Ő hirtelen lóra kapott, de akármerre nyargalt, mindenünnen
 78       6|              megszólított e kérdéssel, de mind azt válaszolták rá:
 79       6|              volna is barátfai puszta, de vendégfogadó nem lehet rajta;
 80       6|           volna is rajta vendégfogadó, de maga a barátfai puszta nem
 81       6|         hasonló szerekből.~– Elhiszem. De itt dicsőség is jutna.~–
 82       6|                Tudom, Kökényesdi uram. De lesz ám itt préda is elég.~–
 83       6|             azok a szegénylegénynek.~– De hát így megoszolva könnyen
 84       6|           szippantás megöli az embert. De feljül már egészséges levegő
 85       6|           tízakós hordót, tele borral, de jól megmérgezve, s így beleeresztettük
 86       6|            ezeket hírből régen tudjuk; de most azt szeretnők egyszer
 87       6|              uram, ő csak velünk jött, de a pénzt mi adjuk, s mi jól
 88       6|           fizessünk. Menjünk vissza.~– De csak nem kívánják kegyelmetek,
 89       6|             tizenhét zászlóaljammal.~– De ha mi előre fizetünk – szólt
 90       6|              azt tudnám, hogy miért!~– De ne tréfáljon kend, mert
 91       6|            morgá az őr –, aztán eredj, de szépen eredj, hogy rádcélozhassak.~–
 92       6|               csak a vár maradjon meg.~De kísérői akaratja ellen zablájába
 93       6|              Halynak, hogy az kicsoda; de láthatta arcából, hogy annak
 94       6|              vagdalt szegekkel töltve, de a komparadzsik nem merik
 95       6|             olcsó, a paradicsom drága!~De a tüzérek átallanak társaik
 96       7|         lakozzatok, amivel kívántok.~– De nem addig van az még. Idekünn
 97       7|       keresztül; kelni akart helyéről, de a barát leszorítá roppant
 98       7|               oltárról a szentségeket, de ne bántsátok azon ártatlanokat,
 99       7|          kádakkal van rejtve a pénzem, de úgy el van rejtve, hogy
100       7|                hozzádöfött a baráthoz, de a handzsár félrement a szőrkámzsában,
101       7|        verekedett két-három legénnyel, de még ilyen emberére nem talált,
102       7|           széttépni, összemarcangolni, de kit megrohanni nem mer,
103       7|              kivesse magát az ablakon, de amint annak párkányára lépett,
104       7|           súgni fogom, hogy mit mondj. De az istenért, vigyázz magadra,
105       7|              kegyelmed öklei védnek?~– De gondolja meg kegyelmed,
106       8|              vezére.~– A baj nem nagy, de közel van – felelt a tisztelendő
107       8|           távolabb négy mérföldnyinél; de úgy szét vannak osztva,
108       8|     Kolozsvártól négy óra járásnyinál; de Kolozsvárt majd védni fogjuk.~(
109       8|           ezóta Kolozsvárt ostromolja, de Ebéni uram majd talán megvédelmezi.~
110       8|                támadt a honnmaradásra; de mégis többet kapott, mint
111       8|              csatázni kell, elöl megy, de mikor futni kell, akkor
112       8|                mert értek a nyelvükön, de úgy tettem, mintha nem érteném,
113       9|             sokat látott már ilyfélét, de most mégsem állhatá meg,
114       9|              amíg egy ily virág felnő! De legalább örülhet, aki leszakasztja.
115       9|                 Hja, uram, kevés pénz, de hátha sohasem született
116       9|          kezünkre jusson, megölte azt; de gyermekét megölni nem volt
117       9|             tekintetre nem sokat ígér, de hogyha hozzáérsz, mintha
118       9|               legbájolóbb pír.~– Igen, de ez arc ki van festve – monda
119       9|           hölgynek?~– Megmondom, uram, de kérlek, hogy valahányszor
120      10|                 Őrjöngsz?~– Nem, uram, de tönkre vagyok téve, ha ezeket
121      10|        kereskedel hölgyekkel, mint én. De tudnod kell, hogy amiről
122      10|       hallottam ily tulajdonságáról.~– De hallottam én. Ez egy varázslói
123      10|           előre ízleli a paradicsomot. De ellenkezőleg, uram: borzadni
124      10|           kevesebb erő van karjaikban, de tízannyi düh szíveikben,
125      10|                az arab igaz hitéért –, de a hölgyek harcolnak – szerelemből,
126      10|           hányták a vízbe, holnapután… De Allah őrizze nyelvemet azon
127      11|                mert örökké ifjú marad; de jaj annak, aki nem, mert
128      11|       megkülönböztetni, és ez igaz is; de fejével játszanék, aki fennhangon
129      11|                szemei és fülei vannak. De Azraële átható lelke jól
130      11|             sem a fát, sem a galambot, de úgy tett, mintha ráismerne,
131      11|               rebegé az önkénytelen.~– De én meg fogom törni a varázst –
132      11|               A csodák Allahtól jőnek, de én úgy találom, hogy Yffim
133      11|              basának azt mondani, hogy de az ő szemei rosszak! mert
134      12|              csókjaival halmozva el. – De nem félsz-e, hogy belefulladsz?
135      12|            vagy meghalj nyomorultan.~– De még egy harmadik is hatalmamban
136      12|              azt. Te tébolyodott vagy, de én eszemen járok. Eredj
137      12|                a legrémségesebb halál, de ő nem látja azt, a habok
138      12|               enyészetesen zúg fülébe, de ő nem hallja azt, hisz csillagos
139      13|               derékhadait vette űzőbe, de azok sehol sem fogadtak
140      13|              elvágják a menekülhetést; de Hasszán mint önálló hadvezér
141      13|           ország, hogy benne lakjatok. De nem soká lesztek benne urak,
142      13|               különben is dühös lévén, de legfőképp az erdélyiekre,
143      13|             vagy nem?~– Még ugyan nem, de…~– Hát miért nem?~– Szegény
144      13|           korlátlan hatalmú szandzsák, de Erdély szabad státus…~–
145      13|           harcoltok, ölitek a törököt, de ha magatok fajával találkoztok,
146      13|      találkoztok, kikerülitek egymást. De én megalázlak benneteket!
147      13|               magyart láthatál eleget, de megalázott magyart soha.~
148      13|          lenyakazni a vakmerő követet, de mamelukjai elragadták azt
149      13|         zendülők leverésére előjönnek. De azok meg sem mozdultak.
150      13|       moldovánok felálltak a halmokra, de eszökben sem volt közelebb
151      13|               tűzve a torony tetejébe, de segély sehonnan sem érkezék,
152      13|               döngetve azoknak kapuit.~De a kapuk mind erős vaslemezből
153      13|                   Ismerlek benneteket, de ti is ismertek engem, ti
154      13|                 ti jó katonák vagytok, de én is az vagyok. Hát azért
155      13|              ellenségre van kihúzva?~– De meg van átkozva a kard is,
156      13|             hírmondó sem marad belőle.~De a két fővezér még ekkor
157      13|           semmit sem látott a harcból, de hallá a kiáltást, s azt
158      13|               tovább imádkozott volna, de Kucsuk győz! Győz egyedül,
159      13|             feltartóztatják a rohamot. De a perc rövid. A hátul jövők
160      13|                mélységes csend követé. De hiszen szava csak a bátorságnak
161      13|                 a frank vezér, marquis de Briançon, már a csatatéren
162      13|                volna az egész sereget, de Hasszán nem látta rossz
163      13|              támadt hézagot betölteni, de mielőtt odaérhetett volna,
164      13|             lépésnyi távolban történt, de ki mindebből semmit sem
165      13|               zászlóit és harci hírét; de senki sem veszte annyit,
166      14|               s csókjaival halmozá el; de az első pillanatban észrevevé,
167      14|               szót fogadott, lefeküdt, de most már ő is reszketett.
168      14|                Kell neked?~– Nem, nem. De tartsd készen magadnál,
169      14|             félj. Egy gondolatom volt, de már letettem róla, s mármost
170      14|               kérdeztem volna tőled.~– De e nyugtalanságod?~– Már
171      14|          voltak hidegek, mint azelőtt.~De most a nőé maradt az. Midőn
172      14|              tett, mintha elnyugodnék; de amint az eltávozott szobájából,
173      14|              álltunk a magyarok előtt. De hát, hogy is tettük volna?
174      14|              atyámhoz, Oláhországba?~– De bizony, valamivel odább.~–
175      14|        mindjárt megmondom férjemnek.~– De asszonyom: jól tennél, ha
176      14|             mindent elkészíte az útra. De a férjéhez vezető ajtók
177      14|              azt elöl akará bocsátani, de a török ember egész parasztgőggel
178      14|             történetet közrebocsátani, de a főcsausz nem hagyott neki
179      14|            gondolá magában a herceg –, de akkor te nem maradsz a lovadon.)~
180      14|            nélkül ült lovához kötözve; de a nemes paripa, mintha érezné,
181      14|             csinálni a merész szökést, de a túlpartot csak első lábaival
182      14|           megállt az ijedelmes hírnél, de midőn azt hallá, hogy férje
183      14|               jó barátok szemei előtt. De fuss innen, ha előttem ölnének
184      14|            előbb nem jutott az eszébe. De csak Szamosújvár volt mindig
185      15|       kastélyba, hol nem volt országa, de volt mennyországa: tán azt
186      15|               volna menedék helyett.~– De a szultán haragja…?~– Hát
187      15|                ő is szívéből sajnálta, de a porta küldöttje, Olaj
188      15|              ellenkező parancsot adni, de míg rágondolta magát, a
189      15|              aztán furcsa valami lesz; de hogy mi, azt a jó isten
190      15|             bég, hogy jelenj meg nála, de rögtön.~Anna vendégét ápolni
191      15|             Anna vendégét ápolni ment, de megértve, hogy a fejedelmet
192      15|              bízvást el is maradhatna, de átlátva, hogy a lelki erő
193      15|          négyszemközt lett volna vele, de ennyi dervis előtt mégiscsak
194      15|          szeretnél megszabadulni tőle; de légy jó reménységben, akkor
195      15|             kezdett forrni szívében…~– De uram, én nem egy napot kértem
196      15|               jutott ki az első ajtón. De amint a másodikat betevé
197      15|            uramnak – no nem a fejéhez, de legalább a hátához, hogy
198      15|                 ily komoly szándékkal.~De midőn a második ajtót kinyitá,
199      16|        mosolygással üdvözöl mindenkit, de senki sem mosolyog rá vissza.
200      16|            volt is a magyarnak e harc, de ha egyszer benne van, el
201      16|            mondani, melyiket fogadjuk; de itt csak két gyalázat között
202      16|               és ez: a kérelem útja.~– De iszen kérhetik azt kegyelmetek –
203      16|             alkirályait lenyakaztatni; de azt is jól tudom, hogy Erdély
204      16|             ellenkező dolgokat mondék, de az idő olyan jó mester,
205      16|        Kifizettük azt. Erőnkbe került, de megtevénk. És most a budai
206      16|             játsszuk az urat e honban, de valóban nem vagyunk annak
207      16|          titkot magunknak megsúgni jó, de megőrizni még jobb, hogy
208      16|             védtük vele egész Európát, de e kard szét van törve, országunk
209      16|             tagadó választ akart adni, de Teleki inte, hogy csak hadd
210      16|                midőn az ajtó megnyílt. De van valami neme az igézetnek,
211      16|             falevél, ajkai megnyíltak, de hang nem jött reájok, keble
212      16|               nagy homlokáról üstökét, de nem a ráncokat, melyek arra
213      16|            Apafiné tompa, mély hangon, de meghallotta azt azért mindenki
214      16|           bírná. Csupán ennyit kért ő, de többet kérünk mi! Erdély
215      16|                 Erdély sorsa a tiétek, de becsülete a mienk is. A
216      16|         legyenek-e vagy boldogtalanok, de szólnunk szabadjon nekünk
217      16|            most mondjatok határozatot, de gondoljatok rá, hogy minden
218      16|              elveszünk, áldás rajtunk: de e helyen, e székeken nem
219      16|         viselem annak következményeit; de lelkemet kimentém. Szóljatok,
220      16|                A bég rúgott, harapott, de mindez semmit sem használt.
221      17|             sátoron kívül Feriz bég.~– De mellettem te vagy.~– Még
222      17|           árnyékában hosszú az élet.~– De meddig fog Hasszánnak árnyéka
223      17|                   Míg éje el nem jő; – de az messze van!~– Hallottad-e
224      17|               nem nagy veszteség volt, de a szultán haragba jött érte,
225      17|            került volna őt megmenteni, de nem tevé, mert haragudott
226      17|           keblére. Egy szót sem szólt; de nyílt ajkai nyílásán az
227      17|             adni, akkor én vesztem el; de vannak embereim, kiknek
228      17|               esengve kért egy kegyre, de az olyan dolog, amit megegyezésed
229      17|            kívánság – szólt Hasszán –, de ha akarod, legyen meg. Légy
230      17|               jobban ismerem, mint te, de az is meglehet, hogy ezen
231      17|            kiszabadultak körmei közül, de Olaj bégtől már kapott tudósítást,
232      17|          szemöld alól világoltak szét, de mennyivel több tűz égett
233      17|            sokáig tépte, rángatta azt, de nem bírta leszakasztani.
234      17|            fáról a gyümölccsel együtt, de agyonüté magát.~E pillanatban
235      17|              baj nélkül?~– Átadták őt, de jobb szerettem volna, ha
236      17|          esemény lett volna rám nézve. De hajh, romlik a magyar faj;
237      17|              vághatták le az alakosok, de a hercegnő fiával együtt
238      17|              legjobban lenne elrejtve. De neked vigyáznod kell reá,
239      18|              hogy fülébe súghassa azt; de még akkor is, mintha nem
240      18|              értette ugyan e szavakat, de látta, mint inte szemével
241      18|                férfi csak tanácsot ad, de az asszony szeret, s mielőtt
242      18|            Mert gyermekem nálam van.~– De el van tőled véve az egész
243      18|             olykor rejtélyes hangokat, de kiáltó szavak voltak azok
244      18|              mely után örökké vágyott, de melyet remélni nem mert
245      18|              megszorítá kezét, halkan, de erős meggyőződéssel mondva:~–
246      19|              Ne félj, megszabadítunk”, de a sors vakot vetett, a lesbe
247      19|     kegyelmedet, kit kerülnöm illenék. De élet és halál forog kérdésben.
248      19|                az ő megszabadítására – de utolsó. Kegyelmed hatalmas
249      19|              tarisznyájához juthasson, de amíg benne kotorászna, oly
250      19|        Megiszom én az egész patikáját, de nem szólok, ha nem akarok.~
251      19|                erszénnyel ment vissza, de mindent megtudott, amire
252      19|             ellopják tőle a hercegnőt, de annál jobban bízik a kedvenc
253      19|         szerelemért föláldozá éltét.~– De ily kínosan egy sem, miként
254      19|              elhagyta ugyan a mákonyt, de mint rendesen szokott lenni,
255      20|       rabszolgákat.~A gúny égető volt, de kinek lett volna kedve azt
256      20|               ereje van őt összezúzni, de szárnyai nincsenek, hogy
257      20|             által költött sejtelmeket, de hasztalan. Akiket látott,
258      20|             lehetett leolvasni semmit.~De Azraële olvasott a bezárt
259      21|              addig a haláltól ne félj. De a halál angyalának kürtszava,
260      21|               szökésben elősegíthetné? De ki gondolt volna arra, hogy
261      21|          színre és hosszúságra nem is, de tömöttségre nézve versenyeztek
262      21|          gondolva, hogy egy jóakaratú, de kevés reménnyel biztató
263      21|          engemet is megölnek, őtet is; de együtt halunk meg. És ez
264      21|            hallatszott valami kiáltás, de annak hirtelen vége lett,
265      21|     társnéjának élettelen terhe alatt, de egy újabb lövés hangja mindig
266      21|           Nehéz volt vállának a teher, de nehezebb volt szívének a
267      21|               csendes éjben a kiáltás; de ez nem a muezzim szava volt
268      21|             Feriz megrendült szívében, de helyéről meg nem mozdult. –
269      21|           Mehetnek – viszonza Feriz –, de lovat nem vihetnek át csónakon,
270      21|             csak nemeslelkű hála tőle, de nem szerelem…~– Át akarok
271      22|              hercegnő meg volt mentve, de a megszabadító elveszett!~
272      22|                nem sokat értett ebből, de annyit mindenesetre mégis,
273      22|            szaggatta a fák lombjait; – de ő nem látott sem vésztüzet,
274      22|            hogy a nőnek nincsen lelke. De van! E kimondhatlan meghasonlás
275      22|             mérges kövek között terem, de ha tűzbe vetik, megég a
276      22|               emlékezni kellett rájok.~De el fognak enyészni mind.
277      22|         rejtett tükör mutatott vissza; de nem ismert magára benne:
278      22|               annak rejtélyes szavait, de teljesíté, mert jól tudva
279      23|         kicsiny volt az ő szellemének, de még Erdélynek is az, hogy
280      23|              ütve az ozmán dicsőségen, de annak sajgása csak örök
281      23|         törvényt az elfogottak felett. De jól őrizkedének ezek attól.
282      23|               ember?~– Most börtönben, de majd nemsokára fejedelmi
283      23|           nézve szét.~– Csak a bolond, de attól nincs mit tartani.~
284      23|             Pál vérig volt bár sértve, de úgy vevé e szenvedést, mint
285      23|              mellett el tudok vérezni, de eskümet meg nem szegem soha.
286      23|         ellenséget, és verekszem vele, de a fegyveres instánciákat
287      23|          végvárakba voltak szétosztva.~De Béldi elégnek tartá fegyverét
288      24|               látta, hogy üttetni fog, de azért egy nyommal sem széledezett
289      24|                róla az ifjúság színét, de nem a lélek nemességét;
290      24|             koldusok állunk előttetek; de nem mint földönfutók, nem
291      24|      szétszórva, címereink összetörve; de mi nem kérjük tőletek azt,
292      24|         Köszönöm –, ezerszer köszönöm; de nem fogadhatom el; az oly
293      24|           Jóakaratodért légy megáldva, de rajtam nem segíthetsz vele.~
294      24|        csakugyan nagy bolondság volna, de teszem föl, egy fejedelemnek,
295      24|                beszédjébe akart vágni; de a magyar urak visszarángatták.
296      24|             ajánlatodat, kegyelmes úr, de elfogadni soha nem fogom!
297      24|       ajánlaton, s nemcsak amnesztiát, de sőt hivatalt is ígért Csákynak,
298      25|               jársz ott, ahol baj van, de te fürkészed ki, ahol kövér
299      25|              nyitok a fejeden.~– Uram, de el ne árulj, mert a szpáhik
300      25|             hogy nem engedi a rablást, de ha megtörtént, keresztülnéz
301      25|               ne felejtkezzél rólam.~– De nem bukkannak-e ott ránk
302      25|                a kolozsvári kapitányt, de ki nem veheté hasznát a
303      25|             száz aranyodat, édes fiam, de tartom a fogadásodat, és
304      25|                várból, ma és tegnap.~– De jól megtanulta kend, mit
305      25|               a ma született bárány.~– De én esküszöm neked, hogy
306      25|           valóban merész állítás volt, de Zülfikár is megfelelt rá.~–
307      25|              kutatta, kerestette őket, de utoljára sem akadt senki,
308      25|            volna olyan nagy botránykő, de ami a török vezéreket leginkább
309      25|               hogy meg nem bosszulták, de sőt engemet hazug tudósításokkal
310      25|            dörmögé megütközve Ajász. – De ha magunk megyünk érte?~–
311      25|               öltöztetve csatlósoknak, de a pofájából mindeniknek
312      25|                 nem voltatok ti ott!”, de kénytelen volt hallgatni.~
313      26|               ismét itt leszek vele.~– De ha el találnád felejteni.~–
314      26|              én szobáimban lakhatol.~– De én magam akarom úgy – szólt
315      26|           jöhetnek?~– Ők itt maradnak. De ismét látni fogod őket.
316      27|                   Kifizetem, Zülfikár, de miképp fogsz hozzá?~– Az
317      27|               szörnyen megsoványodott; de ezáltal vonásai, kifejezése
318      27|               ma sújtana le fejetekre. De én – szeretem hazámat, ha
319      27|               belőle a becses köveket, de helyettük hitvány kavicsot
320      28|         gondolni tud, rájuk halmoznám; de a sors teremtményei ők,
321      28|               egy koporsóban volnának, de nem sokkal, mert e födél –
322      28|           keresztül láthatják egymást; de jólesik az is: a vasrostélyon
323      28|          engedi beléhatolni a világot, de ha az ifjú elkezde beszélni
324      28|                merte kérdeni: mi baja; de megmondá a leány.~– Óh,
325      28|             álmaidban meglátogatlak.~– De ha e rossz világ lehetne
326      28|         bástyákra szabad léget szívni. De sem napfény, sem szabad
327      28|           elkövetett, ami tőle kitelt; de megvallá jámbor szívvel,
328      28|              Kucsuk basa szólni akart, de szó helyett könnyei jöttek
329      29|            mind istenes a világ sorja, de nálunk kell azt megnézni.~–
330      29|             borszeszbe akarta tetetni, de a népség nem engedte, csak
331      29|            vize tolta felfelé a Járát; de az oláhot mégiscsak az isteni
332      29|              kertjeik közelebb jöttek, de nem soká tartott ez örömük,
333      29|             bejuthassanak a templomba, de a székely egyiket sem ismervén,
334      29|           állók ráncigálták a zekéjét, de a székelynek az a tulajdonsága,
335      29|            uram, méltóságos asszonyom; de e jő az Úrnak ítélete reátok,
336      29|                Ez a pap igazat beszél, de az nem tesz semmit.~„– –
337      29|              Teleki Vajda Lászlóhoz –, de azért elmegyünk.~A pap meglátta,
338      29|             velem is megtörténhetik, – de nem változtat semmit.~Nemsokára
339      29|                is nekem tulajdonítják; de hát azokat, kik sokkal messzebb
340      29|              erős bolthajtásai vannak, de ha fél kegyelmed, álljon
341      29|           árboca, melybe kapaszkodjék, de a hullámzó földet hová kerülje
342      29|           menni! – kiálta a fejedelem, de a körüle álló reszkető arcok
343      29|     bocsátkozni kormánytalan naszádon; de a földrengésnél elvesz minden
344      29|             tolla félrement a papíron; de azért mégis megírta levelét;
345      30|            Szép, szabályos arcú férfi, de minden vonásán valami kimerültség,
346      30|             meg van fordítva a mondat; de nekik is voltak a török
347      30|      kötelessége a földi uralkodóknak, de Allah dicsősége még annál
348      30|               fel volt kötve oldalára, de le volt róla törve a markolat:
349      30|              ti nem lesztek már jelen. De látni fogjátok onnan felyül
350      31| teljesedőfélben látta immár reményeit, de senki sem annyira, mint
351      31|              az országra nézve nem is, de a vezérekre nézve fölérnek
352      31|                a forgó hadiszerencsét, de mindazok mellett is célt
353      31|              tudott volna is az lenni; de e nemes vágy lassankint
354      31|               semmi felől tudakozódni; de a fejedelem elmondott neki
355      31|               mint az erélyi atyafiak.~De Teleki még most sem akarta
356      31|              melyet szavai előidéztek, de nem sokáig maradt bizonytalanságban,
357      31|        elveszett embernek tartá magát.~De a fejedelem odalépe hozzá,
358      31|     kegyelmednek feje a vállai között. De ám lássa meg mindenki, hogy
359      31|                sem szabad meggörbülni; de úgy vigyázzon magára, hogy
360      31|                mindig szerettél engem, de gonosz tanácsosaid oly dolgokat
361      31|                meg kellett gyűlölnöd – de megfizet nekik az Isten
362      31|             sátorban van, látta is őt, de nem akarta észrevenni. Végre,
363      31|           praktikáltál mindig ellenem, de ki ne kaphassalak a fejedelem
364      32|               akart maradni a harcból, de kifogásai, ürügyei nem találtak
365      32|           megnyugtatá a jámbor öreget; de a régi aggodalom annyira
366      33|          síkságon hegynek is megjárná, de ez óriási havas bércek között
367      33|               senki kedvéért sem siet; de el sem marad…~Lőn azonban,
368      33|                vette át az uralkodást, de a hosszú börtönélet megtanítá,
369      33|           számra is elég sokan voltak; de minő harcot lehete víni
370      33|           adóba, s meg sem érezte azt. De hogy az arnót asszonyok
371      33|             volt több mint kilencezer, de ők csak nevették a harci
372      33|              is annak vitéz szellemét, de aligha bölcs elővigyázatát.
373      33|             gyülevész volt ez most is, de új szellem lelkesíté azt
374      33|               volt vége az ütközetnek.~De Feriz nem intézett ellenük
375      33|               vitt volna a másvilágra; de a török végre is több volt,
376      33|            törni ellenfelei sokaságán, de egy erdőt látott maga körül
377      34|                kegyesen helybehagyott, de egy betűt sem hajtott belőlök
378      34|          egyszer igaza volt Telekinek, de Heiszlert éppen az bosszontá,
379      34|       foglalkozás, osszon kegyelmed.~– De uram – pattant fel Teleki,
380      34|              oldalára is áttévedeztek. De azért, hogy a tábor vigad,
381      34|               A tied csak a dicsszomj, de az enyim a vérszomj.~– Még
382      34|       dicsőséget, korona utáni vágyat; de amíg őt vissza nem vívtam,
383      34|           keresztülrepülni nincs erőm, de átmászni rajta van türelmem.~
384      34|   Visszamehetsz, fiam, ahonnan jöttél.~De Teleki fejébe szeget ütött
385      34|               mint madár?~– Ember nem, de ha Thököly vezeti, igen.~–
386      34|        kérdezni akarta, hogy miért ez; de Teleki csak elfordult tőle,
387      34|            arra, hogy rohamra indítsd, de hogy a hátad megett várakozzék,
388      34|         jobbszárnyát kezdé megkerülni, de a tapasztalt vezér észrevevé
389      34|             harcos hullott le lováról.~De a többi nem fordult vissza
390      34|                hatott az ifjú mellébe, de ő észre sem vevé azt, csak
391      34|               védelemre emelé kardját, de e névnél megrendült az kezében,