Fezejet

  1      El|           időben kormányzott férfinak. Én iparkodtam őt embernek festeni.~
  2      El|            Pesten, 1852-ik november 12-én.~Jókai Mór~
  3       1|             pap kegyes önmegadással –, én az Isten útait csak tisztelni
  4       1|               ég villámokat lövelljen, én megnyugszom szent akaratában,
  5       1|             papnak.~– De mit csináljak én evvel, jó asszony? Tudja
  6       1|         asszony? Tudja kegyelmed, hogy én sarkantyút nem viselhetek?~–
  7       1|           sarkantyút nem viselhetek?~– Én nem bánom, de vissza nem
  8       1|              asszonyom?~– Hát azért az én kisebbik uramért kellene
  9       1|              No iszen, majd megtanítom én őtet ilyen híreket terjeszteni!~–
 10       1|            tovább, mert veszve vagyok. Én el nem tudám gondolni, mi
 11       1|                rajtunk állnak bosszút. Én valójában nem is beszéltem
 12       1|                az egész város. Mármost én mitevő legyek?~– Menjen
 13       1|            haza, és lásson dolga után; én fogadom kegyelmednek, hogy
 14       1|       csodáiról és ördög csodáiról; de én harmadikat is tudok: azok,
 15       1|          Transsilvanicusnak, holott az én nevem magiszter Szénási?~–
 16       1|            hosszan felsóhajtott: – Óh, én uram, én erős kősziklára
 17       1|           felsóhajtott: – Óh, én uram, én erős kősziklára építetett
 18       1|         építetett váram, ím, lássad az én ellenségem minő vermet ás
 19       1|                hogy benne elejtsen! Az én üldözőim, mint az erős bikák,
 20       1|              égő tűz lövell énreám, az én lábaim meg vagynak kötözve
 21       1|             sötétségben, oszlasd el az én ellenségeim elméjének homályát,
 22       1|           mondván:~– Hát ki fia vagyok én, beste kölyke?~– Jajajaj! –
 23       1|             újra Magyari.~– Nem vagyok én senki, csak a magiszter
 24       1|            edomita, tudd meg azt, hogy én semmiféle ördögtül nem rettegek,
 25       1|        ütközetet mernek tenni a halak, én valamennyi kertészt és halászt
 26       1|               ütni a lakásaikból, mert én magam odaállok egy fustéllyal,
 27       1|          többet az árnyékvilágra, amíg én itt vagyok. Ez szóm és mondásom.
 28       2|           láttára.~– Hát disznó vagyok én, te hitetlen kutya, hogy
 29       2|            Majd hát! Nem neked való az én leányom. Nem adom senkinek,
 30       2|             emberek rajta. Ti tehát az én leányom körül ne ólálkodjatok.~…
 31       3|             bemutatván előtte magát.~– Én Thököly Imre vagyok, kit
 32       3|                kézszorítást és csókot, én átadom kegyelmednek az övét,
 33       3|                kegyelmednek is anyja). Én az embereket nem az után
 34       3|               mások a holdat szeretik, én megmaradok a csillagomnál.”~„
 35       3|              ember meghal akkor.~Ha az én csillagom lehull, Mashallah!
 36       3|          lehull, Mashallah! haljak meg én…”~A vendégek úgy voltak
 37       4|               Imre durcásan –, érek is én rá most firkáitokat olvasni.
 38       4|              szerint megverekedjünk.~– Én vívok egyszerre mind a kettőtökkel –
 39       4|          herceg büszkén.~– Kettő ellen én is – veté utána Feriz.~–
 40       4|                de legkevésbé lovagias; én sokkal nemesebbnek találnám,
 41       4|                kezdeni Ferizzel?~– Ej! Én nem nézőnek jöttem ide! –
 42       4|                  monda Thököly –, hisz én sem tudom, mivel sértettem
 43       4|               Az arany a herceg, a réz én vagyok. Három közül amelyik
 44       4|              szólt gúnnyal a herceg. – Én nem vívok első vérre, hanem
 45       4|               lenne köztünk a harc, ha én pihenten vívnék most veled.
 46       4|           nincsen; tehát a kedvéért ma én is vizet iszom, már csak
 47       4|           Ezentúl jó barátok maradunk. Én Istenemre mondom, eddig
 48       5|           alássan…~– Ne kérjen semmit. Én kegyelmednek csupa szánalomból
 49       5|             bolondítja a közönséget.~– Én úgy gondoltam, kérem alássan…~–
 50       5|          mondhatta kegyelmednek – mert én nem tudom, hogy mit mondott –,
 51       5|              jóslatokkal rémítgesse.~– Én azt gondoltam… (A jámbornak
 52       5|                Tán biz azt, hogy mivel én most hadakat gyűjtök, nekem
 53       5|        elhagyja Erdélyt, mert különben én vitetem ki, s azt nem köszöni
 54       5|                maga iránt, akkor aztán én sem felejtkezem meg róla.
 55       5|            Bizony, eszemben sem tartom én azt.~– Kegyelmed rossz keresztyén,
 56       5|               meg nem gyógyul.~– De ha én lefekszem…~– Hát azalatt
 57       5|          nyomja: csak rajta, szaporán, én addig el nem megyek, míg
 58       5|         meghagyásból.~– Innen pedig az én engedelmem nélkül fel nem
 59       5|               el ne hagyja, tudod? Ezt én parancsolom! És amíg meg
 60       5|             neki meg nem engedsz, erre én felhatalmazást adok neked,
 61       5|           mondani a fejedelem?~– Neked én parancsolok, fiam, nem a
 62       5|       kormányzó szakállába mormogta:~– Én nem bánom, csak te ne bánd.~
 63       5|              bosszúsan mormogván:~– Ha én minden kósza hírre, vaklármára
 64       6|                   Bizony pedig ellopom én azt az éjjel.~A kurd gondolta
 65       6|              gondolta magában: „hiszen én is ott leszek”, s azzal
 66       6|              nekem nem tetszik! Kendet én felakasztatom…~Szénási,
 67       6|            akar beszélni, jöjjön maga, én nem szeretek olyan beszéd
 68       6|            célozva.~– Óh, uram, teszem én azt kegyelmetek nélkül is;
 69       6|               a csikós. – Hát mikor az én demecseri legelőm mellé
 70       6|            áthajtja hozzám a lápot, és én elhordom róla szépen a boglyát.
 71       6|            megmondani. Mert – hát – ha én azt a tizenhét zászlóalja
 72       6|             már egészséges levegő van. Én és embereim tehát hosszú
 73       6|            vegyük úgy a dolgot: hogyha én magam tizenhét zászlóaljával
 74       6|          ismertem volna mindjárt: hisz én tettem legelőször a lóra.
 75       6|        ajánlott ezerhétszáz tallért.~– Én ezerhétszáz forintot mondtam.~–
 76       6|        ezerhétszáz forintot mondtam.~– Én tallért hallottam! Mondom
 77       6|               a rabló ingadozva.~– No, én megadom az ezerhétszáz tallért –
 78       6|              örvendve.~– Hiszen tudtam én, hogy kegyelmed a legderekabb
 79       6|              meg kegyelmed, hogy mikor én otthon vagyok, akkor én
 80       6|                én otthon vagyok, akkor én nem vagyok otthon.~*~Pünkösd
 81       7|               tüszője látszott. – S az én nevem Kökényesdi Feri! –
 82       7|            valók vagytok is, ha már az én vendégeim levétek, üljetek
 83       7|           Látjátok, olyan ember vagyok én. Ha én megbicsakolom magamat,
 84       7|              olyan ember vagyok én. Ha én megbicsakolom magamat, ízenként
 85       7|              megy Gergely barát, utána én, hátul marad a magiszter,
 86       7|             meg, ha megsütöttél.~– Óh, én édes fiam – szólt a páter,
 87       7|          énellenem baltával, fokossal, én pedig megyek terád a seregek
 88       7|               leverje, az felruházá az én kezeimet is, hogy valakiket
 89       7|             eressz el.~– Hogy tehetném én azt, hogy elbocsássalak
 90       7|              fogsz mindjárt tartani.~– Én? Prédikációt?~– Nem egészen
 91       7|                hogy meg ne akadj, majd én itt egy harangláb mellett
 92       7|           híveidnek mondani, mint amit én sugallok, vagy pedig kéz-
 93       7|                Ugyanez oknál fogva sem én magam, sem a szerzett kincsek
 94       8|           kegyelmetek ellen fordulnak. Én hallottam, mit beszéltek,
 95       9|                bájolóbbak, mint tieid!~Én tudom, hogy mit tesz tégedet
 96       9|           benned veszély várt reám, és én mégis visszajöttem hozzád.~
 97       9|               gyermekkoruktól fogva az én ápolásom alatt virultak
 98       9|           ápolásom alatt virultak fel; én nem kereskedem nagy korukban
 99       9|          megölni nem volt már ideje, s én vettem meg azt; ez a bánatos
100       9|                a vevőhöz.~– Hah, uram! Én festett arcokat árulnék?
101       9|              kán előtt hitelem? Nem az én kertemből kerülnek-e mindazon
102       9|           tudja kifizetni, amit kérsz? Én Hasszán basa, a budai vezér
103       9|      mulatságnak, újra azt mondá:~– És én ismét azt tanácsolom teneked,
104       9|        gazdájánál van már, csak akiket én tudok, hogy őt bírták, vagynak
105       9|                őt.~– Allah tanúm, hogy én intettelek; én mosom kezeimet –
106       9|             tanúm, hogy én intettelek; én mosom kezeimet – rebegé
107       9|             akaratod elvinni e leányt, én nem adom őt pénzért. Nehogy
108      10|           nemes urak Európában vannak, én Ázsiában lehessek, s ha
109      10|                s ha ők Ázsiába mennek, én átjöhessek Európába.~– Rejtélyekben
110      10|            kereskedel hölgyekkel, mint én. De tudnod kell, hogy amiről
111      10|        tulajdonságáról.~– De hallottam én. Ez egy varázslói hatalommal
112      10|              ki szinte rabkalmár, mint én, leányai, kiket esztelenül
113      10|             tanultatok ti, úgy, miként én szeretek; a ti szerelmetek
114      10|                 titkos gyönyörök, – az én szerelmem vágya a dicsőséges
115      10|                szeressetek úgy, miként én; ha velem akartok lenni,
116      10|              lenni, járjatok ott, ahol én; s ha Isten úgy engedi,
117      10|                 haljatok meg ott, ahol én.” Óh, uram, kárhozatos bűbáj
118      11|                amitől nem látsz jól.~– Én úgy gondolom – szól a bég
119      11|               a kapuzárás jellövése.~– Én tisztán hallottam.~– Megbocsáss,
120      11| trombitaharsogás, mely takarodót fú?~– Én vidám dalokat hallok, miket
121      11|            rebegé az önkénytelen.~– De én meg fogom törni a varázst –
122      11|              csodák Allahtól jőnek, de én úgy találom, hogy Yffim
123      11|              ereiben lüktetni a vér.~– Én úgy szeretem e lyánkák dalait
124      11|                kérdé Hasszántól.~– Óh, én is – felelt az hirtelen.~–
125      11|          mondhatom neki, mint teneked: én szeretlek, én élek, én halok
126      11|            mint teneked: én szeretlek, én élek, én halok érted!?~Ezeket
127      11|                 én szeretlek, én élek, én halok érted!?~Ezeket mondva,
128      12|               fogja: hol a karperec, s én elő nem mutathatom, megöl.
129      12|         drágaságaimat odadnám.~– Tudok én – szólt Majmun, megindulva
130      12|                  Nem olyan baj, mintha én játszanám vele.~– Mit cselekszel?
131      12|                senkit?~– Szerethetek-e én?~– És mégis elandalodtál
132      12|             kérdé elborzadva Majmun.~– Én nem tudom, csak azt érzem,
133      12|                  Te fogsz úszni velem. Én kezemet válladra téve tartom
134      12|                Te tébolyodott vagy, de én eszemen járok. Eredj vissza
135      12|                nem veszi távollétedet. Én nem foglak elárulni.~– Tehát
136      13|             majd másképp lesz az, csak én beszéljek veletek.~– Adja
137      13|             levett süveggel –, hogy az én jószágomon lakjatok mentül
138      13|              lakjatok mentül többen, s én építsem a házaitokat.~Ez
139      13|              Hasszán –, hát repülhetek én a vízen keresztül? Előttünk
140      13|             bizonyosan jól tudja, hogy én Erdélyország követe vagyok,
141      13|                s imádkozzatok, hogy az én csapásaim ne legyenek rajta.
142      13|                kikerülitek egymást. De én megalázlak benneteket! Hogy
143      13|               nadrágot adnak helyette, én úgy húzom azt le, hogy mást
144      13|       jezsuitákat visz templomaitokba, én lovakat fogok beléjök vinni!~
145      13|              ti jó katonák vagytok, de én is az vagyok. Hát azért
146      13|                megsiratnátok engem, ha én elesném tiáltalatok, én
147      13|                én elesném tiáltalatok, én megsiratnálak benneteket,
148      13|       vesztegelnek?~– Jó, tehát megyek én is veletek.~– Jössz?~– Én
149      13|              én is veletek.~– Jössz?~– Én és fiam egész dandárunkkal.~
150      14|             utaznunk.~– Utaznunk? – Az én helyzetemmel? – kérdé Mária,
151      14|            éjjel, még ebben az órában, én lámpással majd a lovak előtt
152      14|        kegyelmed nyergében, itt leszek én mellette, rám támaszkodhatik.~(
153      14|                monda Mária férjének. – Én is sietni akarok. Ha meg
154      14|               Ti üldözni akarjátok őt? Én majd megállítlak benneteket.
155      15|                szavakkal rogy össze:~– Én Sturdza Mária vagyok!~–
156      15|             reá, midőn hasonló esetben én is futni kényszerültem,
157      15|              te kizárod őt szobáidból, én megnyitom előtte az enyimeket,
158      15|           mondhatod a szultánnak, hogy én vétettem!~Apafi éktelen
159      15|              kéretett, hogy látogassam én meg. Hisz ebben semmi lealázás
160      15|                 mint édes gyermekével, én bizony elmegyek hozzá, s
161      15|        hordozzanak téged a te utaidon, én édes gyermekem. Az ég figyelmezzen
162      15|                mindaddig az ideig, míg én őt a nagyúr parancsára át
163      15|            forrni szívében…~– De uram, én nem egy napot kértem tőled.
164      15|               Helyesen van, édes fiam, én azt sem bánom. Beszélj szolgáiddal,
165      15|           derék tanácsosaiddal együtt, én édes gyermekem…~E szókat
166      16|                  vágott közbe Apafi. – Én már tudom, hogy mit fog
167      16|                hogy mit fog felelni.~– Én nem a követet értettem –
168      16|            könyörgött azon embernek.~– Én is úgy hiszem, hogy Béldinek
169      16|                 melyet követnünk kell. Én ugyan ismerem azon lélekállapotot,
170      16|           császár között megköttetett, én olvastam annak pontjait,
171      16|               tőled halálra követelni, én megkíméllek azon kellemetlenségtől,
172      16|        általunk Erdély él vagy hal. Az én utolsó szavam az, hogy Sturdza
173      16|               társaim mást határoznak, én megnyugszom benne, viselem
174      16|             szókat intézte hozzá:~– Az én uram, a hatalmas Hasszán
175      16|               azt gondoljátok ti, hogy én olyan eszeveszett fogok
176      16|       mindnyájatokat megzsinegeltet az én uram, a hatalmas Hasszán
177      16|            nélkül fogsz visszamenni.~– Én nem vagyok müderrisz; hanem
178      17|             mindkettőt megölelgetve. – Én most sátorom rekeszébe távozom,
179      17|                Yffim bég, nem vagyok-e én e percben a szultán rabnője?
180      17|               érte szólnom a vezérrel. Én szeretem az ifjút, hiszen
181      17|             mást áldozatul adni, akkor én vesztem el; de vannak embereim,
182      17|               vagy az áruló magad, nem én! Mert vezéri hivatalt mersz
183      17|          előttünk; mert meglehet, hogy én azt jobban ismerem, mint
184      17|                tovább: Hasszán-e, vagy én?~*~E jelenet után két óránál
185      17|             hallhatóan susogá:~– Azért én mégis szeretni foglak téged.~
186      17|               piros alma gurult ki; és én mind a kettőt felvettem,
187      17|                előttem nem titok, mert én a jövendőkben olvasok, s
188      17|              meg, s legyilkolák.~– Azt én jól tudtam előre – felelt
189      18|               sorsáról álmodik, – s az én vagyok.~Hasszán igazat adott
190      18|          folytatá Azraële –, az leszek én. Csináltass számunkra egy
191      18|          láncot, melynek egyik vége az én karomra, a másik az övére
192      18|              tőlem meg nem menekülhet. Én jó őre fogok neki lenni.
193      18|               jó őre fogok neki lenni. Én ki nem bocsátom kezemből,
194      19|               jó uram! Azon eset, hogy én soraimat kegyelmedhez intézem,
195      19|              átölelve, kik közül egyik én valék. Akkoron mi egymásnak
196      19|            azután elkomorult.~– Óh, az én levelem nem lesz ilyen szép,
197      19|             szemeivel, gondold, mintha én volnék ott, s ha visszaadod
198      19|             mosolygó szemébe nézhetek, én is rád fogok gondolni.~Béldi
199      19|              béggel akarok beszélni.~– Én vagyok az, mit hoztál?~Gergely
200      19|           Gergely, ne tréfálj énvelem. Én vagyok a szakács, s ha megszeretlek,
201      19|               idd meg mind.~– Megiszom én az egész patikáját, de nem
202      19|              Az orvos nem ijedt meg.~– Én orvosod vagyok, s egészségednek
203      19|                 s arca kigömbölyült.~– Én? Nagyon is jól vagyok. Vidd
204      19|           legyen körülem, ma születtem én másodszor.~Panajot azt hivé,
205      19|             hogy ha jobban ismernélek, én is szeretnélek téged. Jó.
206      19|              is szeretnélek téged. Jó. Én ismerni akarlak.~A hölgy
207      19|              ami a lélekben szép, mert én elismerem, hogy a nőnek
208      19|                hogy nem ismered őt, és én meg fogom őt szabadítani,
209      19|          Kívántad, hogy megismerjelek, én meg akarlak ismerni. Mehetsz
210      19|                kínosan egy sem, miként én.~– S nem vagy-e erre büszke?~
211      19|                 s tudtomra adá, hogyha én nem ölöm meg ez asszonyt,
212      19|                ő fog megölni engem. Az én életem meg van mérgezve,
213      21|                nekem a halál követére? Én tudom, mikor fogok meghalni;
214      21|              csodálkozva tekinte rá.~– Én? Nincsenek-e életem órái
215      21|         szabadulásért imádkozál, midőn én egy boldog pillanatot kértem.
216      21|               előttünk; meghallá, amit én kértem, meghallá a tiedet
217      21|                Fermán? Barátom; biz az én kezemben egy csepp fermán
218      21|               hogy őt találja itten.~– Én is Máriát akarom megszabadítani –
219      21|             terveit.~– Alig hiszem. Az én utam egyenesen magamat adni
220      21|          akarják kivégezni; illő, hogy én jelenjek meg a vérpadon,
221      21|            Thököly, a török emberségre én nem sokat adok, s elkészültem
222      21|           engemet igen jól ismer, s ha én azt mondom neki, hogy én
223      21|               én azt mondom neki, hogy én fogtalak el, el kell neki
224      21|               nagyon, ha téged meglát. Én azonban nem foglak neki
225      21|                nem foglak neki átadni, én vagyok felelős érted, nekem
226      21|                tudatod a basával, hogy én, Thököly Imre, fogolyképpen
227      21|                hangján:~– Feriz bég!~– Én vagyok az. Legyetek csendesen.
228      21|              akarjátok megszabadítani, én is.~– Úgy van – szólt Thököly. –
229      21|             Úgy van – szólt Thököly. – Én megígértem egy nőnek, aki
230      21|          szeretett, és megtartom.~– És én megígértem egy nőnek, aki
231      21|         tartjátok kezeimet kezetekben. Én sem akarok kisebb lenni,
232      21|               engedjétek, hadd váltsam én meg őt. Jól tudom, hogy
233      21|        helyette elveszni. Hadd vesszek én. Te, Feriz, könnyen a várba
234      21|              engem a várba, ha egyszer én benn vagyok, akkor semmi
235      21|            életüket tőlem; ellopták az én életemet! Fussatok utánuk,
236      21|           érzés hangján hozzá. – Akkor én győztem, most te győztél.
237      21|               jutalmazni… Nem vagyok-e én e jutalomra megérve?~Feriz
238      22|               megszólítá Olaj béget:~– Én Hasszán basával akarok beszélni.~
239      23|           enyim, s kegyelmednek inkább én parancsolok, mint a fejedelem.~
240      23|                rákiáltva:~– Ohó, te az én kalpagomat tetted fel, ide
241      23|               Megállj, majd megkeresem én nálad – szólt Naláczi, s
242      23|         bámulattal tekinte a főúrra:~– Én nem tudom, uram, neked van-e
243      23|               a fejedelemségre vágyom. Én hűséget esküvém a fejedelemnek,
244      23|                meg nem szegem soha. Az én javaslatom nem egyéb, mint
245      23|          tanácsuraitól megváljon; mert én jó embernek ismerem őt,
246      23|               Béldi ajánlatát.~– Akkor én itt hagyom kegyelmeteket –
247      23|                Mire gondolnék egyébre. Én pártharcban nem csatázok.~–
248      24|             nekik a nyakuk, ezt mondom én. Azok hozták ezt a summa
249      24|         társaim is oly szegények, mint én; mi sohasem gazdálkodtunk
250      24|            kell kétszázhetven erszény, én adok; ha kell még egyszer
251      24|           árverezd a díjat; itt vagyok én, én kifizetem helyetted.~
252      24|                a díjat; itt vagyok én, én kifizetem helyetted.~Feriz
253      24|            vissza nem fizethetnék, sem én, sem maradékom soha. Jóakaratodért
254      24|            emlékeztessük őt a magáéra. Én igazságot kérni emeltem
255      24|      székelység kardot vont mellettem, én voltam, ki kardjaikat visszatettem
256      24|    Erdélyországgal, és átkozott legyek én és minden maradékom, ha
257      24|               fenyegetésedet illeti –, én mindenre kész vagyok, kész
258      24|                kegyelmetek, nem vagyok én isten! – szólt Béldi, elfordulva
259      24|               dívánból eltávoztában –, én egészen lemondok a rajta
260      24|               a rajta segíthetésről.~– Én nem – szólt felsóhajtva
261      25|               semmi bajom.~– Zülfikár, én becsülöm benned azt a tulajdonságot,
262      25|             meg tudsz siketülni, hanem én meg igen jó orvosságát tudom
263      25|           mármint hova járunk rabolni? Én a próféta szakállára esküszöm,
264      25|             magam is oda akarok menni; én tudom csak a módját, hogy
265      25|               falut megrohannak, addig én távolacska a túlsó faluvégre
266      25|               faluvégen, s így mind az én kezemre jut.~A renegát elemében
267      25|               Becsülettel bevásárlánk, én a lovakat rábíztam a szpáhikra,
268      25|                szövetségeseinknek. Ezt én el nem tűröm, hanem ha te
269      25|                rövideden majd elvégzem én azt, csak bízd reám.~S ezzel
270      25|        veszteget el a csatamezőn.~– És én mégis fogadni mernék száz
271      25|              ma született bárány.~– De én esküszöm neked, hogy egy
272      25|               őt hagyta beszélni –, az én embereim azon egész napon
273      25|               a szpáhik megölőit, mert én bizonyára soha életemben
274      25|                hitetlen! Azt jól tudom én, hogy te egymagad huszonnégy
275      25|          teljes elégtételt nem ád, úgy én magam megyek azon nemkérődző
276      25|           megszabadulni minden áron?~– Én is, én is! – kiáltozá valamennyi.~–
277      25|    megszabadulni minden áron?~– Én is, én is! – kiáltozá valamennyi.~–
278      25|                fogva elhozd, amikor is én rögtön leveszem a láncokat
279      26|       kénytelen vele, jó Feriz bég, az én szobáimban lakhatol.~– De
280      26|              szobáimban lakhatol.~– De én magam akarom úgy – szólt
281      26|             megismerteté vele magát.~– Én vagyok Kucsuk basa, férjednek
282      26|         megszerezni nincs hatalmamban, én csupán egy rövid találkozást
283      26|            együtt imádkozni velök, míg én oda leszek?~– Ne búsulj.
284      26|       gyermekeimet szeretni fogod, míg én távol leszek.~– Esküszöm
285      26|           addig senki Béldi Pálhoz. Az én kardom és apámé fog őkörüle
286      26|           villogni, az ő ellenségei az én ellenségeim lesznek, és
287      26|           esett el. Ne féljetek, midőn én kardomat visszakapom, akkor
288      27|            miképp fogsz hozzá?~– Az az én gondom, te csak a pénzedet
289      27|            szóhoz engedé jönni –, hogy én szenvedek helyetted is;
290      27|             még többet szenvedsz, mint én?~– Hogy jöhettél ide? –
291      27|          dühvel rázva meg, Béldi. – Ha én most nem volnék Béldi Pál,
292      27|               sújtana le fejetekre. De én – szeretem hazámat, ha féreg
293      27|          könnyeidet, jó nő, látod, már én sem sírok. Amit szenvedünk,
294      27|       visszafizeti elleneinknek amott; én keresztyén maradok és hazafi.
295      27|            tudsz szenvedni úgy, miként én, és miattam.~– Gyermekeid
296      27|              erőszakos reszketéssel. – Én félek, én irtózom a börtöntől.
297      27|              reszketéssel. – Én félek, én irtózom a börtöntől. Kétszer
298      27|            ölelhetélek meg. Óh, Béldi, én meghalok nálad nélkül! A
299      27|           becsületes embert! Majd ölök én neked máskor embert, ha
300      27|               Ki bízott terád valamit? Én nem is láttalak soha.~–
301      27|         lábaihoz:~– Sohasem volt ez az én írásom.~Azzal inte szolgáinak,
302      28|         megmondá a leány.~– Óh, Feriz! Én meghalok itten, és mosolygó
303      28|               is mosolygani fog, hanem én sohasem többet. Valamit
304      28|              te fejedelemnő leendsz, s én küzdök addig, míg elég magas
305      28|            közeledni.~– Ha ott most az én atyám jőne! – rebegé Aranka
306      29|                hiju a fejünk felett.~– Én Istenem, őrizz meg minden
307      29|                 hogy levágták volna.~– Én mindent megértem már – szólt
308      29|                nem valami nagyúré, itt én is csak olyan ember vagyok,
309      29|             megterhelt lélekkel, uram! Én az egész éjet ágya mellett
310      29|               bizton: az enyimre… Hisz én vagyok minden rossznak okozója
311      29|               méz folyott vér helyett, én ismertettem meg velök legelőször
312      29|         hazafiaknak nevezi őket; hanem én, kinek kezébe a kardot nem
313      29|                hatalmas gondolat adá – én gyilkos vagyok, s felelek
314      29|             Bánfi Dénes – azt mondják, én ölettem őt meg; Béldi Pál
315      29|              meg – azt mondják, ezt is én mérgeztetém meg; Bethlen
316      29|            engemet azon dicsőség, hogy én vezetem a sorsot. Higgyék
317      29|           szívében, tőlem származik; – én felelek érte! És ha azt
318      29|              Isten kardjának nevez, az én kezemben van – legyen! Én
319      29|              én kezemben van – legyen! Én megsuhintom azt, és lecsapok
320      29|           Isten oltalmazzon bennünket, én sietek a fejedelemhez. Nem
321      29|                kegyelmed a szobából?~– Én maradok – szólt Teleki csodás
322      30|              iratra mutatva –, melyről én a reá tett írást Allah parancsolatjára
323      30|           körül Allah nevét, e levelet én kardnak élével négyfelé
324      30|              naftaolajat tölte fölé:~– Én megégetem azt Allah orcája
325      30|      közöttetek hívatlanul megjelenek, én, kinek semmi közöm sincsen
326      30|           mostan. Az a világ, amelyben én éltem, meghalt, eltávozott
327      30|                javára vontatok kardot, én letörtem az enyim markolatát,
328      30|                megölték azokat, akiket én szerettem, és én harcoljak
329      30|                akiket én szerettem, és én harcoljak azon hadban, mely
330      30|               állni, akkor visszajövök én is, csakhogy akkor ti nem
331      31|              Hogy hínak? Mit akarsz?~– Én az erdélyi hadak generálja
332      31|         színről színre felismerjek? Az én uramnak, a hatalmas szultánnak
333      31|         emberek tenálad, hogy tudnálak én tégedet annyi közül kiismerni?~
334      31|                akarsz beszélni, holott én magyarul nem értek, te pedig
335      31|              vagy tán azt akarod, hogy én tanuljak meg a kedvedért
336      31|            téve kezét, így szólt:~– Ha én most az az ember volnék,
337      31|             hogy Teleki Mihály uram az én hadaim generálisa, és az
338      31|               hadaim generálisa, és az én oltalmam alatt áll; most
339      31|         oltalmam alatt áll; most is az én sátoromban tartózkodik,
340      31|                 jelentse meg nekem, és én tudni fogok ítéletet tartani
341      31|                fölötte; senki pedig az én sátorom deszkáin belől az
342      31|             egy Istenre, hogy ezzel az én buzogányommal töröm össze
343      31|             engedjem történni, hogy az én sátoromon belül csak egy
344      31|       nagyságos fejedelmem, édesatyám; én tudom, hogy te mindig szerettél
345      31|                nekik az Isten érte, ha én meg nem fizethetek is.~–
346      31|                Légy nagylelkű irántok, én édes fiam, és ha bántottalak
347      31|                fiam, és ha bántottalak én őmiattuk, bocsáss meg te
348      33|  megváltoztatására bírni.~– Majd ha az én kardom aratásának kalászai
349      34|              tanácsadásképpen monda:~– Én éppen nem találom célszerűnek,
350      34|          hagyva békét a tábornoknak. – Én itt semmi munkában sem részesülök,
351      34|        parancsolj valami állomásra, és én betöltöm azt becsülettel,
352      34|               hírét ne halljad. Nem az én nevem adott kölcsön fényt
353      34|               fegyvert Magyarországon, én magam is kijöttem az országból,
354      34|               egy ember, kit koldusból én tettem úrrá; az árulta el,
355      34|               nyújtá kezét:~– Most már én is azt mondom, hogy ha röpülni
356      34|                  Valóban, tábornok úr, én tanácslanám, hogy a Vaskapunál
357      34|                 Isten kezébe jut: íme, én magam is kardot kötöttem,
358      34|            elébe, hanem oldalaslag, és én ismét visszaverem a törököt.”~
359      34|                 nem válik szégyenedre: én Thököly vagyok.~Heiszler