Fej.

9001    4|                  roncs lett belőle, az élet a körmére ütött, hóval szórta
9002    4|              körmére ütött, hóval szórta be a halántékát, és az emlékei
9003    4|                     hét múlva sürgöny, hogy a déli vonattal megérkezik,
9004    4|                     vonattal megérkezik, de a kis­lányát nem hozhatja
9005    4|                  lábadozik, és az ura félti a hosszú úttól. És másnap
9006    4|                  akadt, aztán újra beültünk a vasúti fiákerbe, és kihajtattunk
9007    4|                   fiákerbe, és kihajtattunk a temetőbe, mert annak idején
9008    4|                 mert annak idején is mindig a temetőben találkoztunk,
9009    4|                     temetőben találkoztunk, a hétszemélynök furcsa kriptájánál,
9010    4|                     már messze bent jártunk a régi temetőben, ahol a szürke
9011    4|              jártunk a régi temetőben, ahol a szürke kövek álmos utasokként
9012    4|              torzonborz papsajtbokrok őrzik a holtakat, megállította a
9013    4|                    a holtakat, megállította a kocsit, kiszálltunk, és
9014    4|               kiszálltunk, és akkor hosszan a szemembe nézett, és ijedten
9015    4|                nézett, és ijedten fogta meg a kezemet.~- Ah! Miklós! -
9016    4|                     föltűrve kabátja ujját, a kései virágo­kat nyeste
9017    4|                   megint Angyalka vette föl a szót.~- És én is megváltoztam,
9018    4|                      elhervadtam?~Megráztam a fejemet.~- Nem, Angyalka;
9019    4|               Megelégedetten mosolygott, és a karomba kapaszkodott.~-
9020    4|                     maga elé; éreztem, hogy a vadvirágos sírok között
9021    4|                     vadvirágos sírok között a fiatal spanyol lovagot keresi,
9022    4|               nyújtja föl Krisztus Urunknak a kenyeret, míg titokban talán
9023    4|                  csókja jár az eszében. Ah, a spanyol ifjú! A szél megérintett,
9024    4|                eszében. Ah, a spanyol ifjú! A szél megérintett, összeborzongtam.
9025    4|               éreztem az éjjeli láz nyomát, a szememet össze kellett húznom,
9026    4|            napfényben, nehezen jártam, néha a fagy végigborzongott rajtam,
9027    4|                  rajtam, föl kellett tűrnöm a kabátom gallérját. Ez a
9028    4|                     a kabátom gallérját. Ez a betegség, éreztem, tíz évvel
9029    4|                 szóltam, és végigsimogattam a karját, mint egy kisgyerekét,
9030    4|                     akit az ember megdicsér a szorgalmáért -, érdemes
9031    4|             éjszakát átszenvedni? Hova lett a spanyol ifjú?~Nem felelt,
9032    4|                     gyöngéden megszorította a karomat, és a fejét egy
9033    4|                 megszorította a karomat, és a fejét egy pillanatra a vállamra
9034    4|                   és a fejét egy pillanatra a vállamra hajtotta.~- Istenem -
9035    4|                   tudom megtalálni az arcán a régi vonásait. Sokkal szigorúbb
9036    4|               szigorúbb most az arca, talán a szakálla is teszi; azelőtt
9037    4|               puhább, töré­kenyebb volt, és a szeme nagyobb. Vagy csak
9038    4|                    nekem rémlik így? Azután a hangja is élesebb, és, és
9039    4|                   hangja is élesebb, és, és a lépéseit most már nem tudnám
9040    4|                     meg­szeppen­ve.~- Igen, a lépéseim! És a gondolataim?
9041    4|                        Igen, a lépéseim! És a gondolataim? Miért éltem
9042    4|                    Ha önt mindenki elhagyta a világon - tette hozzá zavarodottan -,
9043    4|                     hogy valaki megszorítsa a kezét, vagy nincs így?~Meghökkenve
9044    4|                    kell térnie az urához és a gyermekéhez, én azt akarom,
9045    4|                 tekintetét, és elfordította a fejét, de rögtön rá megint
9046    4|                    és egy kicsit összehúzta a szemét, mintha jobban akarna
9047    4|                  látni. Éreztem, hogy ebben a percben kitalálta gondolatomat,
9048    4|                  tudta meg, mért hívtam föl a fővárosba, hogy széjjel
9049    4|                       Ó, Miklós - szólt, és a szeme könnybe lábadt -,
9050    4|                     felelni, továbbmentünk, a megfeketedett kövek fölírásait
9051    4|                   beszéltem neki, hogy csak a perc szeszélyét kerestem
9052    4|                     ha minden ősszel nem ír a születésem napjára. De mindennek
9053    4|                     És higgye el, ön nem az a rossz ember, akinek magát
9054    4|                magát tartja, az ön szívének a mélyén jóság és gyöngédség
9055    4|                    Melyik férfinak jutna ez a gondolat az eszébe?~Meghajtottam
9056    4|                     az eszébe?~Meghajtottam a fejemet.~- Csókolja meg
9057    4|                     fejemet.~- Csókolja meg a homlokomat - szólt, és félretolta
9058    4|                    és félretolta homlokáról a fátylat.~Megcsókoltam a
9059    4|                     a fátylat.~Megcsókoltam a homlokát, és elgondolkodtam
9060    4|                    teremtménye az Isten­nek a női lélek, amely mindenben
9061    4|                  női lélek, amely mindenben a szépet, a jót keresi, amely
9062    4|                   amely mindenben a szépet, a jót keresi, amely mindent
9063    4|                  hófehéren emelkedik ki még a pocsolyából is, mint a sirály,
9064    4|                  még a pocsolyából is, mint a sirály, amelynek tolláról
9065    4|                  tolláról lepereg az iszap.~A délutáni vonattal elutazott,
9066    4|              vonattal elutazott, kikísértem a pályaudvarra; nem sírt,
9067    4|                   akit az élet megerősített a hitében. Szeme lassan körülölelte
9068    4|                   királyné nyújtotta csókra a kezét -, és engedje, hogy
9069    4|                     csak egyszer egy évben, a születése napjára, csak
9070    4|               ugyebár, szabad?~Meghajtottam a fejemet; a vonat elindult,
9071    4|                     Meghajtottam a fejemet; a vonat elindult, és aprókat
9072    4|               szökve vitte vissza Angyalkát a Tapoly apró fűzei közé,
9073    4|                     Tapoly apró fűzei közé, a furcsa, vadszőlős házba,
9074    4|                    furcsa, vadszőlős házba, a kerti virágok, a tiszafa
9075    4|                     házba, a kerti virágok, a tiszafa bútorok, a régi
9076    4|                 virágok, a tiszafa bútorok, a régi csipke­függönyök közé.
9077    4|                   megöregedni, sohase fogja a pénzét jól beosztani, a
9078    4|                     a pénzét jól beosztani, a háztartását rendesen vezetni,
9079    4|               minden jóra fog fordulni - és a lelkem lassan megtelt verőfénnyel
9080    4|                                             A gyûlölet~Kedves olvasóim,
9081    4|        ellenségekkel kerültünk szembe, mert a szívünk valamelyik pontján
9082    4|                    nincsen igazatok, de aki a szívére teszi a kezét, kénytelen
9083    4|                      de aki a szívére teszi a kezét, kénytelen bevallani,
9084    4|                   kénytelen bevallani, hogy a legtöbb emberi gyűlölség,
9085    4|                    gyűlölség, csakúgy, mint a hit, a barátság vagy a szeretet,
9086    4|             gyűlölség, csakúgy, mint a hit, a barátság vagy a szeretet,
9087    4|                 mint a hit, a barátság vagy a szeretet, önkéntelenül,
9088    4|             akaratunk ellenére kelet­ke­zik a lelkünkben, nem tudjuk a
9089    4|                    a lelkünkben, nem tudjuk a magyarázatát adni, szégyelljük,
9090    4|            nyugszunk, mint az ősz bánatába, a céltalan ábrándozásba, a
9091    4|                    a céltalan ábrándozásba, a csüggedésbe, amelyek szintén
9092    4|                   és biztosan emelkednek ki a semmiségből, a lélek furcsa
9093    4|                emelkednek ki a semmiségből, a lélek furcsa mélysé­geiből.~
9094    4|                     az alábbi különös mesét a gyűlöletről elmondanám,
9095    4|                    ablakából tiszta napokon a sivatag rőt világáig látni.
9096    4|                 immár egészséges vagyok, de a lel­kem mélyén azt érzem,
9097    4|              mérhető bajom, az életem mégis a rév felé közeledik. Fáradt
9098    4|                      törődött és kedvetlen, a színek, hangulatok már nem
9099    4|                     csapódnak le körülöttem a földre, örülök, ha nem kell
9100    4|                 földre, örülök, ha nem kell a külvilág eseményeit átértenem,
9101    4|          érzékenykedni akarnék, hanem, mert a következő történet megértéséhez
9102    4|            kiszolgált vatikáni tiszt került a városunkba. Özvegyember
9103    4|             Özvegyember volt; egy leánnyal, a velem egykorú Elizzel. Csakolyan
9104    4|               Elizzel. Csakolyan volt, mint a legtöbb nyolcéves kisleány,
9105    4|                 különösen az orra körül, és a nyaka feltűnő vékony, mint
9106    4|                   az öregedő tyúkoké. Abban a pillanatban, hogy megismerkedtünk,
9107    4|                   néztünk egymásra, én arra a kék szemű aranygyűrűre,
9108    4|                 szemű aranygyűrűre, amelyet a kisujján hordott, ő pedig
9109    4|                    gallérját vígan lengette a szellő.~- Tudod-e, hol született
9110    4|                   Én se kérdezem, ki öntözi a szeplőidet, pedig valaki
9111    4|                     egymást, amikor egyszer a karmaim közé keríthettem
9112    4|                  francia bábuját, lenyírtam a haját, és nagy huszárbajuszt
9113    4|                      hogy én voltam az, aki a tisztelendő úrnak szöget
9114    4|            tisztelendő úrnak szöget ütöttem a katedrájába, és ezért két
9115    4|                     egymást ilyenformán, de a legtöbb effajta gyűlölet
9116    4|                  emlékeztünk Garibaldira és a szeplők öntözésére. Én a
9117    4|                    a szeplők öntözésére. Én a barátaimat arra iparkodtam
9118    4|                    iparkodtam rábírni, hogy a majálisokon ne táncoljanak
9119    4|                    az ifjú hölgyek közt azt a hírt terjesztette, hogy
9120    4|            cselédlányok után futkosok. Mind a ketten mód nélkül bosszankodtunk
9121    4|               házasodni készültem, mikor az a hír terjedt el rólam, hogy
9122    4|                    Azt jósolták, hogy mikor a templom lépcsőin fölfelé
9123    4|                     egy síró csecsemőt. Ezt a hírt több névtelen levél
9124    4|                  akiben e levelek íróját és a hír terjesztőjét kerestem.
9125    4|                  felelt, hanem följelentett a járásbíróságnál, ahol nagyobb
9126    4|                   ítéltek.~Ám nem folytatom a részleteket, elég az hozzá,
9127    4|                    az utcán Elizt, elfutott a harag, ő pedig hidegen,
9128    4|                      és megvetően vonta meg a vállát. Ha férfi lett volna,
9129    4|                 érnem, hogy magamba fojtsam a dühömet.~Szerencsére mihamar
9130    4|              Szerencsére mihamar elkerültem a városkából, megkaptam az
9131    4|                 örökségemet, sőt megnyertem a nagybátyánk hagyatékáért
9132    4|                     dolgom volt, mint, hogy a hervadó Elizre gondoljak.
9133    4|                  keresztül-kasul utazhattam a világot, sohase kellett
9134    4|                    sohase kellett aggód­nom a mindennapi kenyérért. Sokat
9135    4|                     dolgomat elintézzem, és a családi sírhelyet a hegy
9136    4|                      és a családi sírhelyet a hegy tetején megnézzem,
9137    4|                mosolyogva nyújtottam feléje a kezemet, és így szóltam
9138    4|               gyűlöl-e még, Eliz?~Elfogadta a kezemet, egy kicsit kinyújtotta
9139    4|          elbizakodott vonást az ajka körül, a puha, fehér kezét, dölyfös
9140    4|                 kezét, dölyfös mozdulatait, a lelkét, a gondolatait. És
9141    4|              dölyfös mozdulatait, a lelkét, a gondolatait. És hiába próbálja
9142    4|                   be kellett ismernem, hogy a lelkem mélyén, józan eszem
9143    4|                    csak egy-kettő lézengett a hivatalokban, az ügyvédi
9144    4|                     csodálkozva néztek rám, a boldog henyélőre. És az
9145    4|                     ifjúkori álmaim hősnői? A legtöbbnek már nagy leánya
9146    4|              unokája, némelyek elhíztak, de a többség megsoványodott;
9147    4|                   mellől, és eljárjam velök a nagy mazurt. De én fáradtan
9148    4|             csókoltam nekik, és visszaadtam a leveleiket, amelyeket egy
9149    4|                 hagytak, sőt némelyik talán a templomba ment, és keresztet
9150    4|               megint hazavetődtem, már csak a főispán élt iskolatársaim
9151    4|                     Nincs kétség: én vagyok a szerecsen király, aki ott
9152    4|                   egy kis szünetet tartott) a nap.” Több barátom, tarka
9153    4|             osztályrészesei, mind eltűntek; a barátság tehát meghalt.
9154    4|                   megbánta, hogy visszaadta a leveleimet? - és gondosan
9155    4|                    gondosan az ajtóra tolta a vasreteszt.~Csak egyvalaki
9156    4|                    gyűlölöm, pedig már mind a ketten megöregedtünk, és
9157    4|               megöregedtünk, és ideje volna a földi békességre gondolni.
9158    4|                    gyűlölni fogom az ajkát, a szemét, furcsa járását,
9159    4|                     szemét, furcsa járását, a dölyfös lelkét, ön még most
9160    4|                  dőreség!~Egymásra néztünk, a tekintetünk, mint két ellenséges
9161    4|                   el, míg újra hazautaztam, a sírhely mészoszlopai összedőltek
9162    4|              mészoszlopai összedőltek volt, a kis épületet le kellett
9163    4|                 kellett bontani. Úgy jártam a városkában, mint a kísértet,
9164    4|                   jártam a városkában, mint a kísértet, immár nem volt
9165    4|                  költözött. Végig­ballagtam a rossz kövezetű utcákon,
9166    4|                egy-egy kapunál, amely alatt a tüzérek és a szobalányok
9167    4|                    amely alatt a tüzérek és a szobalányok most is úgy
9168    4|               fölnéztem az ablakra. Ott ült a vaskosárban; csodálkozó,
9169    4|                viaszvirágai közül, megvonta a vállát, és mint egy látomás
9170    4|                 mint egy látomás emelte föl a kezét, akárha azt akarná
9171    4|                  elhagyott. És az emlé­kek, a női fejek, az álmok, az
9172    4|                    hitem az életben, örömöm a zenében, a verseskönyvekben,
9173    4|                  életben, örömöm a zenében, a verseskönyvekben, a vadászatban,
9174    4|                zenében, a verseskönyvekben, a vadászatban, a karcsú hajókban,
9175    4|            verseskönyvekben, a vadászatban, a karcsú hajókban, a sors
9176    4|             vadászatban, a karcsú hajókban, a sors változandóságában?
9177    4|                     tek egy ifjabb lélekbe!~A szállodai ablakból ellátok
9178    4|                  szállodai ablakból ellátok a sivatag rőt homokjáig; messze
9179    4|                   mint egy leláncolt felhő, a szfinx álmos árnya borong,
9180    4|                varázsa megszűnt. Rágyújtok: a szivar már nem ízlik. Nemsokára
9181    4|                    Nemsokára lent megszólal a bécsi zenekar, és magyar
9182    4|                hangjai már nem népesítik be a lelkemet, éppoly kevéssé,
9183    4|              lelkemet, éppoly kevéssé, mint a tenger bohó mormogása vagy
9184    4|                   mint Olga, Dóra úgy, mint a zöld oroszkás hölgy, csak
9185    4|                    körül szaporán virítanak a szeplők, a nyaka most már
9186    4|               szaporán virítanak a szeplők, a nyaka most már olyan, mint
9187    4|                   de az ajkán még mindig ez a pár szó lebeg:~- Tudod-e,
9188    4|                   Micsoda hatalmas kőoszlop a gyűlölet, amely túléli a
9189    4|                    a gyűlölet, amely túléli a barátságot, a szeretetet,
9190    4|                  amely túléli a barátságot, a szeretetet, az ifjúságot,
9191    4|                   ifjúságot, az egészséget, a boldogságot, az életet,
9192    4|                    az életet, amely erősebb a férfi szavánál, a nő hiténél,
9193    4|                   erősebb a férfi szavánál, a nő hiténél, és örökre össze
9194    4|                   tud kapcsolni két embert, a gondolataikat, a sorsukat,
9195    4|                    embert, a gondolataikat, a sorsukat, talán a túlvilági
9196    4|            gondolataikat, a sorsukat, talán a túlvilági életüket is! Mért
9197    4|                   és koromfeketén gördül le a szállóm ablaka fölött, és
9198    4|                      és lent vacsorára szól a csengettyű, azt érzem, hogy
9199    4|                   hogy ha egyszer lefekszem a sírboltba, a négy gesztenyefa
9200    4|              egyszer lefekszem a sírboltba, a négy gesztenyefa közé, Eliz
9201    4|                      és mialatt megigazítja a koszorút a fülkém előtt,
9202    4|              mialatt megigazítja a koszorút a fülkém előtt, így szól:~-
9203    4|                  olvasó, mint egyedül lenni a föld alatt!~
9204    4|                                    Epilógus~A gyűlöletről szóló visszaemlékezéssel
9205    4|                      most újra én veszem át a szót, hogy e furcsa történetek
9206    4|                lovag kért meg, hogy utazzam a porosz határra, és vigyek
9207    4|                  pár új pisztolyt. Engedtem a regényes kívánságnak, és
9208    4|              következő nap este megérkeztem a sziléziai városkába; hideg
9209    4|                  hideg volt és köd, úgyhogy a városkából nem láttam mást,
9210    4|                     vándoroltak ide és oda. A szálloda neve „A Trenck”
9211    4|                    és oda. A szálloda neve „A Trenck” volt; ez a név illett
9212    4|                    neve „A Trenck” volt; ez a név illett a helyzethez,
9213    4|               Trenck” volt; ez a név illett a helyzethez, mert hogy valaki
9214    4|                Pestről, egy pár pisztollyal a hóna alatt a ködös Sziléziába
9215    4|                    pisztollyal a hóna alatt a ködös Sziléziába utazzon,
9216    4|              korcsolyázni, színházba járni, a kályha mellett olvasgatni
9217    4|                   olvasgatni lehet.~Barátom a második emeleten, egy óriási
9218    4|                  íróasztalnál ült, kalappal a fején, indus sállal a vállán,
9219    4|              kalappal a fején, indus sállal a vállán, és írt. A kész leveleket
9220    4|                    sállal a vállán, és írt. A kész leveleket gondosan
9221    4|                gondosan lepecsételte, ahogy a jó gazdaember a szilvóriumos
9222    4|         lepecsételte, ahogy a jó gazdaember a szilvóriumos üvegeket szokta.
9223    4|                   madár árnyéka rajzolódott a falra. Megöregedett, amióta
9224    4|            Megöregedett, amióta nem láttam, a halán­téka már ezüstszürke
9225    4|                   vonás. Hirtelen fölemelte a fejét; megpillantott.~-
9226    4|              asztaltól -, és térjünk rögtön a tárgyra. Nos! Meg kell verekednem,
9227    4|                     de most azt érzem, hogy a határhoz értem. Sokszor
9228    4|                  regényes, színpadias volt, a befejezés se lehet más.
9229    4|                     még fiatal vagyok, hogy a halál messze van; ma fáradt
9230    4|                       szólt ledobva magáról a sált, és szórakozottan mosolygott. -
9231    4|                 szórakozottan mosolygott. - A segédek várnak; az én második
9232    4|                    Megkopogtatta az irónnal a falat, pár perc múlva bejött
9233    4|                falat, pár perc múlva bejött a nyugalmazott őrnagy, aki
9234    4|              segédeivel, és megállapítottuk a fölté­teleket. Nőről volt
9235    4|                  volna Miklósnál szó? - így a részleteket mellőz­tük;
9236    4|                   őrnagy találkozási helyül a régi malmot jelölte ki,
9237    4|                  órakor. Még sorsot húztunk a pisztolyokért. A mieinknek
9238    4|                    húztunk a pisztolyokért. A mieinknek kedvezett a véletlen.~
9239    4|        pisztolyokért. A mieinknek kedvezett a véletlen.~Az estét együtt
9240    4|                  estét együtt töltöttük el „A Trenck”-hez címzett szálloda
9241    4|                   hol vannak az írásai, kik a rokonai, és aztán egyszerre
9242    4|                     így szólt:~- Az életnek a legnagyobb java mégis az
9243    4|                   egyet sajnálom itthagyni. A női könnyektől sohase féltem,
9244    4|                      de az asszonyi nevetés a szívemig hatott. Igen, ezt
9245    4|               ameddig nevetni tudtak, addig a rabszolgájuk voltam, amikor
9246    4|                   fecske voltam, aki mindig a napsugarat kereste, aki
9247    4|                     napsugarat kereste, aki a gondok, a felelősség, a
9248    4|           napsugarat kereste, aki a gondok, a felelősség, a tél elől ügyesen
9249    4|                     a gondok, a felelősség, a tél elől ügyesen elmenekedett,
9250    4|           elmenekedett, és inkább kész volt a tengerbe zuhanni, semmint
9251    4|                   ilyen hangulatú embereket a legjobb kibeszélni hagyni,
9252    4|                 hadd fogyasszák el azt, ami a lelkükön rágódik, végül
9253    4|                asszony nevessen. Álljon föl a friss dombra, karolja át
9254    4|                    friss dombra, karolja át a fejfámat, és nevessen: ez
9255    4|                   fejfámat, és nevessen: ez a legszebb üzenet innét föntről,
9256    4|                     innét föntről, hidd el, a többi mind nem ér semmit
9257    4|                   lesz-e asszony, aki eljön a temetésemre? És vajon ki
9258    4|                     vajon ki lesz az? Talán a vak ember felesége? Vagy
9259    4|                     Netti? Vagy talán éppen a vörös Ágnes? Ki tudja, élnek-e
9260    4|               éttermet bezárták, fölmentünk a szobába. Én fáradt voltam,
9261    4|                     ideig, és újra föltette a kalapját, és újra nyakába
9262    4|                   és újra nyakába kerítette a furcsa sált. Mikor hajnalban
9263    4|                  asztalra könyökölve aludt. A szomszédban már hallatszott
9264    4|                     kis keresztet akasztott a nyakába. Átadta az írásait,
9265    4|                   van, lábzsákot kell kérni a szánkóba!~Nyolc órakor indultunk
9266    4|                    Az éjjel erős fagy volt, a fák, bokrok zúzmarába burkolóztak,
9267    4|                   zúzmarába burkolóztak, és a varjak egész közel várták
9268    4|                varjak egész közel várták be a szánkót, hogy azután nehézkes
9269    4|                  repülnének, álljanak odébb a ködben. Mikor a malomhoz
9270    4|              álljanak odébb a ködben. Mikor a malomhoz értünk, amelynek
9271    4|                     és mosolygott.~Repül és a malom vidékin~Megáll a szánka.
9272    4|                   és a malom vidékin~Megáll a szánka. Guillot itt~Le Page
9273    4|            hasonlított, és erősen köhögött.~A hó csikorgott lépéseim alatt,
9274    4|              lépéseim alatt, mikor kimértem a távolságot; a botokat csak
9275    4|                mikor kimértem a távolságot; a botokat csak nehezen tudtam
9276    4|                 botokat csak nehezen tudtam a jeges kéregbe szúrni. Az
9277    4|             katonásan iparkodott fölolvasni a föltételeket, de egyszer
9278    4|                    föltételeket, de egyszer a csiptetője leesett, és ez
9279    4|           csiptetője leesett, és ez kihozta a sodrából; végül is rosszkedvűen
9280    4|                 rosszkedvűen szólította föl a feleket, hogy béküljenek
9281    4|                    hogy béküljenek ki. Mind a kettő már a helyén állt,
9282    4|             béküljenek ki. Mind a kettő már a helyén állt, és elgondolkodva
9283    4|                 maga elé; egyik sem felelt. A bajuszt növesztett színészhez
9284    4|                  hasonló úr lassan föltűrte a kabátja gallérját, és összehúzta
9285    4|                    gallérját, és összehúzta a szemét.~Számoltam. Már a
9286    4|                    a szemét.~Számoltam. Már a harmadik szónál az ellenfél
9287    4|                szónál az ellenfél elsütötte a fegyverét. Egy gally leesett
9288    4|                fegyverét. Egy gally leesett a fáról, a zúzmara porzott,
9289    4|                  Egy gally leesett a fáról, a zúzmara porzott, aztán Miklós
9290    4|                     az őrnagy fölszólította a feleket, hogy cseréljenek
9291    4|                    hogy cseréljenek helyet. A nap óvatosan bújt ki a malom
9292    4|                      A nap óvatosan bújt ki a malom mögül, és vörös, színpadi
9293    4|                vörös, színpadi fényt dobott a hóra. A lépések élesen csikorogtak,
9294    4|               színpadi fényt dobott a hóra. A lépések élesen csikorogtak,
9295    4|                      az ellenfél megint már a harmadik szónál lőtt, majd
9296    4|                   sebesült volna meg, pedig a golyó az ellenfele télikabátjába
9297    4|                     Miklós szemrehányón, és a mellére mutatott. - Itt!
9298    4|                     Óvatosan!~Gyorsan leült a hóra, mint egy rossz korcsolyás;
9299    4|                  mint egy rossz korcsolyás; a kalapja leesett a fejéről.
9300    4|               korcsolyás; a kalapja leesett a fejéről. Az orvosok hozzászaladtak,
9301    4|            hozzászaladtak, az egyik elesett a havon, és ezt mondta: „Ejnye!”,
9302    4|             Óvatosan fölemeltük Miklóst, és a szánkóra tettük; az egyik
9303    4|                   az egyik orvos kinyitotta a kabátját, és gyorsan lehajlott
9304    4|              kabátját, és gyorsan lehajlott a mellére.~- Kötőszert - szólt
9305    4|                     Kötőszert - szólt hátra a társához, aki közben fölkelt
9306    4|                társához, aki közben fölkelt a hóról, és nagyokat és magasakat
9307    4|                   és magasakat ugorva, mint a zsombékba került róka, közeledett
9308    4|               feléje.~Csak lépésben tudtunk a városba visszatérni; a kórházhoz
9309    4|              tudtunk a városba visszatérni; a kórházhoz hajtattunk. Miklós
9310    4|                    volt, egyszerre megfogta a kezemet, és óvatosan így
9311    4|                        Nos, nem megmondtam? A sejtelmek sohase csaltak
9312    4|               meggyónt, megáldozott, azután a fal felé fordult, és csak
9313    4|            türelmetlenül.~- Milyen rideg ez a kórház, mért nem ápolnak
9314    4|                   kívánom!~Az őrnagy átment a szállodába, és megkérte
9315    4|                     szállodába, és megkérte a portás leányát, hogy jöjjön
9316    4|                     leányát, hogy jöjjön át a kórházba. Csakugyan át is
9317    4|                nézett körül, ahogy belépett a terembe; azután keresztet
9318    4|                   készül. Nem volt szép, de a homloka magas és tiszta,
9319    4|                    homloka magas és tiszta, a haja aranyszőke.~- Ne féljen,
9320    4|                mosolyogjon! Ennyi az egész!~A leány ránk nézett megszeppenve,
9321    4|                 Miklósra, és sírni kezdett.~A toronyóra nyolcat ütött.
9322    4|                     kiszenvedett. Megkértem a nyugalmazott őrnagyot, hogy
9323    4|                     őrnagyot, hogy adja föl a sürgönyöket, de a szegény
9324    4|                  adja föl a sürgönyöket, de a szegény öreg a kezébe temette
9325    4|              sürgönyöket, de a szegény öreg a kezébe temette az arcát,
9326    4|                    Végre is magam mentem el a postahivatalba, és széjjel­
9327    4|            értesítéseket, majd megrendeltem a temetést, énekes diákokkal,
9328    4|              látszott, hogy senki se jön el a rokonai, régi barátai és
9329    4|                     percben szánkó állt meg a ház előtt, és egy öreg,
9330    4|                 Katonás lépésekkel ment föl a szálló előtti lépcsőkön,
9331    4|                kezet csókoltam neki, erősen a szemembe nézett.~- Én Vadkerty
9332    4|              Párbajban esett el.~Biccentett a fejével.~- És a temetés?~-
9333    4|                  Biccentett a fejével.~- És a temetés?~- Fél óra múlva
9334    4|                  hát menjünk, uram. Nyújtsa a karját, kérem! Te itt maradsz -
9335    4|                    Te itt maradsz - fordult a tót cselédhez, aki tátott
9336    4|                    aki tátott szájjal nézte a liftet.~A temetés kezdetén
9337    4|                     szájjal nézte a liftet.~A temetés kezdetén elkezdett
9338    4|                     kezdetén elkezdett esni a hó, gyönyörű, hegyvidéki,
9339    4|                   regényes hajlandóságának. A kocsi csak nehezen jutott
9340    4|                kocsi csak nehezen jutott el a temetőbe, a pap dideregve
9341    4|               nehezen jutott el a temetőbe, a pap dideregve végezte a
9342    4|                     a pap dideregve végezte a szertartást, mialatt a sapkájára
9343    4|              végezte a szertartást, mialatt a sapkájára finom, fehér vonalkák
9344    4|               kíváncsi néző volt mindössze: a szállodás, a portás, a fűtő,
9345    4|                     mindössze: a szállodás, a portás, a fűtő, a borbély,
9346    4|                      a szállodás, a portás, a fűtő, a borbély, a fiákeros,
9347    4|                szállodás, a portás, a fűtő, a borbély, a fiákeros, aki
9348    4|                  portás, a fűtő, a borbély, a fiákeros, aki olyan keservesen
9349    4|                 gyászolná Miklósban, azután a portás leánya, aki igen
9350    4|                    utazásra készülne. Amint a szertartás véget ért, a
9351    4|                     a szertartás véget ért, a gyülekezet gyorsan eloszlott,
9352    4|                   csak ketten maradtunk még a sírdombnál: Eliz és én.~
9353    4|                     én.~Eliz összekulcsolta a kezét, és imádkozott. Az
9354    4|                    rajzolódott, lehet, hogy a hidegtől, lehet, hogy egy
9355    4|                     senki se ismerte.~Tehát a gyűlölet csakugyan túlélt
9356    4|                 magamban, és eszembe jutott a furcsa történet Vadkerty
9357    4|                makacsul gyűlölte Miklóst. - A többi mind eltűnt, elveszett,
9358    4|                    meg egyedül. Hová lettek a mosolyok, az álmok, a szőke
9359    4|                lettek a mosolyok, az álmok, a szőke és barna női fejek,
9360    4|                  Mindenki elhagyta, csak ez a hideg szempár nézett rá
9361    4|                   nézett rá még most is, és a fejében talán ez a pár szó
9362    4|                   is, és a fejében talán ez a pár szó kavarog: „Gyűlöllek,
9363    4|               nyugodt tekintetét rászegezte a csillogó fejfára. És Miklós
9364    4|                   emlékezett rá, aki eljött a temetésére, aki nem tagadta
9365    4|                  olvasó, mint egyedül lakni a föld alatt, Sziléziában,
9366    4|            Sziléziában, fagyos rögök alatt, a szomorú Osztravica csöndes